85. Fejezet: Kínzó megtestesülés

Aznap este fél órával később mentem vissza Hidanhoz, aki már aludt. Egyszerűen nem értettem magunkat. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy miért veszekedtünk folyamatosan. Miért? Tudom jól, hogy neki se hiányzott az, hogy vitatkozzunk, akkor miért tesszük folyamatosan? Miért nem tudunk leállni? Szeretném tudni a választ de nincs ki megmondja. és lehet, hogy nem is lesz.

  Szeretem Hidant. Rettenetesen. Az már más kérdés, hogy miképp. Megcsókolt már, nem is egyszer. Rengetegszer voltunk olyan helyzetben és szituációban, amivel túlléptük a barátság határait. Mégis, képtelenek vagyunk rendesen megbeszélni ezt. Pedig az lenne a legegyszerűbb, azonban ebben a helyzetben nem igen tudjuk ezt megtenni. Ez pedig legbelül fáj Szeretnék vele jóban lenni, rendesen beszélgetni, azonban jelenleg ez nem opció.

Másnap reggel én keltem felkorábban és Hidan még aludt. Mellettünk volt egy apró patak, és abban mostam meg az arcomat, hogy felfrissítsem magamat. Amint ezzel megvoltam, visszaigyekeztem Hidanhoz, aki akkor ébredezett. Nem köszöntem neki, és ő se nekem. Én mindössze le vágódtam a földre, majd összeszedtem a holmimat. Az övtáskámat visszatettem a derekamra, majd felálltam. Hidan szó nélkül tápászkodott fel, porolta le a köpenyét, majd dörzsölte meg a szemét. Ezt követően port rúgott a már leégett űz hamvaira, és felkötötte magára a köpenyt. Rávezettem a tekintetem, ő azonban nem nézett rám.

  - Induljunk Hang Országába - szóltam, majd odaléptem hozzá, hogy teleportálni tudjam magunkat.

A szürke hajú szótlanul állt, én pedig a vállára tettem a kezemet, majd egy apó sóhajtás mellett teleportáltam magunkat a már említett országba. Amint a lábama  földet érte, levettem Hidan válláról a kezemet, és magam elé bámultam, ahogy hosszú földes út terült el.

  - Melyik faluban van Yuno? - kérdeztem, miközben a földesutat néztem, mely elhúzódott a pusztaságba.

A szél enyhén fújt, ezzel lengetve rövid, barna hajamat, és csiklandozva a bőrömet. Kellemes szél fújdogált, és a levegő is tiszta volt.

  - Honnan tudjam? - szólt érdektelenül.

  - Nem mondták el a szülők? - pillantottam fel rá.

  - Nem - válaszolt egyből.

  - Francba - csettintettem a nyelvemmel.

Hidan szó nélkül állt és közben zsebre vágta a kezeit.

  - Induljunk el előre, és lehet, hogy találunk egy falut - ajánlottam fel, de ő nem válaszolt - Hidan, hallasz?

Ő lenézett rám ekkor, majd vissza a messzeségbe.

  - Válaszolj akkor, légy oly szíves - néztem rá frusztráltan.

Ő nem volt hajlandó felelni, csak unottan nézett a messzeségbe, ahol a fűtenger hullámzott.

  - Hidan! - szóltam rá, de neki a szeme se rezzent - Jó, akkor maradj itt! - szóltam dühösen, majd elindultam előre. Egyedül.

Nagyon mérges voltam rá, legalább egy szóval válaszolhatna, ha már nem akar beszélni. Ugyanis én azt szeretném, ha végre vége lenne ennek az egésznek és nem kéne már ebben a rohadt Jutsuban lennünk.
Ideges léptekkel mentem előre, és csak percek elteltével tűnt fel, hogy egyedül állok a kihalt fűtenger mellett. 

  - Hidan nem jött utánam? - suttogtam magam elé, majd hátrafordult, ahol nem volt sehol se a szürke hajú - Te idióta! Mégis hova tűntél? - néztem körbe egyből.

Azonban Hidannak nyoma se volt, és mindössze a földes út volt, mellette pedig a kietlen fűtenger. Kezdtem kétségbeesni, hogy mégis hova tűnhetett mögülem. Hiszen itt volt! Hogy tűnt el ilyen gyorsan? Ilyen gyorsan mentem volna? Nem, az nem lehet.

  - Fenébe már - beszéltem magam elé, majd egy nagyot sóhajtottam, és az égre néztem, és ekkor tudatosult bennem, hogy ha Hidant elveszítem, akkor vége. Mindennek.

Szinte egy másodperc alatt kapcsolt bennem valami, és hirtelen néztem magam elé, rémült tekintettel, és imádkoztam abban, hogy Hidan a közelben legyen.

  - Hidan! - ordítottam torkom szakadtából, miközben tölcsért formálta a szám elé.

Ő azonban nem felelt, mindössze a saját hangomat hallottam visszhangzani. Az elmém üres lett, és rájöttem, hogy mekkora hülye voltam. Nem találom Hidant percek óta, és már kikészültem. Mi lenne velem, ha napokig nem látnám? Ha egy életre nem látnám? Nem akarom őt elveszíteni újra, mert nem bírnám elviselni.

 - Hidan, kérlek, gyere elő - suttogtam magam elé.

Reménykedtem abban, hogy csak szórakozik velem és bármelyik pillanatban kiugrik elém, és megijeszt. de nem így lett. Több, mint öt percet álltam szinte ugyanazon a helyen, amikor végre elindultam visszafelé, hátha ott megtalálom őt. A szívem őrületes tempót diktált és szinte futólépésben tettem meg a visszafele vezető távot. Aztán méterekre észrevettem valamit a földes út közepén. Egy szempillantás alatt teleportáltam oda magamat, és a lendület miatt futottam még egy kicsit tovább, amikor odaértem, de egyből megálltam. Megfordultam, és egyből észrevettem Hidan kaszáját, mely a földön hevert. 

  - Ha ez itt van, hol van Hidan? - suttogtam magam elé, majd a kaszához léptem, és feloldottam, emiatt egy kicsi tekercsé vált, amit eltettem az övtáskámba - Jó, Hidan, ez már nem vicces! - kezdtem el hangosan beszélni - Sajnálom a tegnap estét, tényleg! csak kérlek gyere elő, és e szórakozz velem! Beszéljük meg ezt az egészet! Tényleg bocsánatot kérek, és nem fogok többet megszólni neked semmit! csak könyörögve kérlek...Gyere elő - szóltam repedezett hangon.

Ahogy ezelőtt pár perccel, most se érkezett válasz, és emiatt kezdtem pánikba esni. Lehet, hoyg Hidan végleg elfelejtett mindent és eltűnt? Nem, erre nem is szabad gondolni. Mégis, az ilyen helyzetekben jutnak az eszünkbe a rossz dolgok. Nekem pedig csak az járt az agyamban, hogy mi történt, ha Hidan tényleg eltűnt. 
  Igyekeztem nem pánikolni és józan ésszel gondolkodni. Azonban ez nem ment teljesen. Itt voltam egy kilátástalan helyzetben, amin a létezésünk múlott. És lehet, hogy már csak az én létezésem.

  - Nagyszerű - szólalt meg egy hang mögülem és eddig nem is érzékeltem más jelenlétet a sajátomon kívül. Ez azonban nem Hidan Chakraja volt - Még egy betolakodó?

Szinte egyből megfordultam, ahol egy felnőtt férfi állt előttem, kunai-al a kezében. Hang Országának fejpántja volt rajta, valamint a karján volt egy jelzés. Őr volt, csak nem tudom pontosan, hogy milyen.

  - Várjunk - beszéltem magam elé - Még egy? - szóltam megdermedve.

  - Mi lesz már? - hallottam meg egy fiatalabb fiú hangját, majd a következő pillanatban egy szürke hajú, fiatalabb fiú jelent meg előttem, arcán komolysággal - Csak altasd el őt - szólt, majd hirtelen csettintett egyet az ujjával, mire kezdett elhomályosodni a látásom, és hiába próbáltam meg a Rinnenganom segítségével ellenállni képtelen voltam. Az ismeretlenek pedig sikeresen elkábítottak.

Hirtelen riadtam fel. Pontosan arra, hogy valaki arcon önt valami hideg anyaggal. A szemeim kipattantak és a levegőt kezdtem kapkodni, miközben realizáltam, hogy az víz, ugyanis a szám is megízlelte. A kezeimmel megakartam törölni az arcomat, azonban nem tudtam. Levoltak kötözve a kezeim, én pedig a földön ültem. Barna szemeimmel az előttem lévő illetőre néztem. Az a szürke hajú fiú volt, aki elaltatott.

  - Mégis ki vagy te? - préseltem ki az ajkaim között.

  - Hang Országának egyik őre, a déli határnál. Illegális területen kaptunk el titeket, ahol nem lehet csak úgy mászkálni. Szépen itt fogjátok tölteni az időt, amíg le nem jár a büntetés - mosolygott gúnyosan.

  - Fogjuk? - ismételtem meg ezt az egy szót.

  - Hé - hallottam meg egy ismerős hangot, melytől nagyot dobbant a szívem. Magam mellé vezettem a tekintetem, ahol Hidan ült, és neki is össze voltak bilincselve a kezei, és egy lánc volt a bilincsen, ami a mögötte lévő falba volt szögezve. Én is így voltam megkötözve. Úgy éreztem magam, mintha ez a hely 20 évet visszamaradt volna a fejlődéssel - Végre felébredtél - nézett felém.

  - Hidan - ejtettem ki a nevét az ajkaim között.

  - Szóval - guggolt le elém a szürke hajú fiú, majd letette maga mellé a vödröt, amiben a víz volt - Honnan jöttetek és miért léptetek tiltott területre?

  - Már elmondtam, baromarcú - szólt Hidan.

  - Kussolj - szólt a fiú, miközben engem nézett - Szóval?

  - Rabul ejtettek minket egy Jutsuba, és kiakarunk innen szabadulni és hazamenni. Nem tudtuk, hogy tiltott rész, amire rálépünk. Kérlek, engedjetek el, hogy végre hazamehessünk - kérleltem őt.

  - Idióta vagy? Szép kis mesét találtatok ki, mit en mondjak - röhögött ki - Előbb kel felkelnetek, hogy engem átverjetek. Nem ti vagytok az elsők, akik hasonló idiótasággal próbálkoztok védekezni. Utoljára megkérdezem - húzódott közelebb, majd elkapta a hajamat, hátrarántott a fejemet, a térdeire nehezedett, így előttem térdelt, majd az arcom fölé hajolva nézett el rám - Miért léptetek erre a területre?

  - Fogd fel, hogy ez az igazság - szóltam, miközben a szemeibe néztem.

  - Ő egy Uchiha. nem hiszem, hogy nagyon szórakozni akarsz vele - szólt Hidan unottan.

  - Na persze - nézett továbbra is a szemeimbe a szürke hajú - Bizonyítsd.

Ekkor beszerettem volna kapcsolni a Sharinganom, de éles fájdalom hasított a szemembe. Fenébe már.

  - Nagyszerű Sharingan - szólt gúnyosan az őr - Jobb hazugsággal nem tudtál volna előállni? - pillantott Hidanra, és a fejét, se a testtartását nem változtatta meg.

  - Neked is ilyenkor kell lenullázni magad - szólt hozzám utálatosan.

Az őr nem szólt semmit, csak még jobban hátrarántott a fejemet, majd csettintett egyet, és gyomorszájon vágott. Éles fájdalom hasított a hasamba, és a szememet erősen zártam össze. A fiú nyomogatta még az öklét a hasamhoz, majd elvette.

  - Semmi hatás sincs? - kérdezte magától, majd elengedte a fejemet, és abban a pillanatban meglendítette a lábát, és arcon rúgott.

Az arcom neki csapódott a kemény kőfalnak és egy fájdalmas sikoltás szaladt ki a számon. Éreztem, hogy a fejem vérezi kezd, a fülem sípolt, a nyelvemre pedig ráharaptam.

  - Nagu, kapcsold már be azt a hülye Sharingant vagy Rinnengant, ne legyél ennyire szánalmas - szólt Hidan

  - Rinnengan? Ez vicc - csettintett a nyelvével az őr, majd a bakancsa élével belerúgott a gyomromba, és emiatt szinte a falra préselődöttem. Éreztem, hogy görcsölni kezdtek, és hányingerem lett erősen.

  - E...elég... - szóltam alig hallhatóan.

  - Miért jöttetek ide? - tette fel újra a kérdést, azonban képtelen voltam válaszolni neki.

Erősen szédültem, és legszívesebben elsírtam volna magam a fájdalomtól.

  Mivel nem válaszoltam, az őr ismét cselekedett. Csettintett, és a kezében egy vízből készült kard jelent meg. Megragadta a hajamat, felfelé kezdte el húzni, így a fejem lógott. Ezt követően egy laza mozdulattal megsuhintotta a kardot, mellyel levágta a hajamat. A kard azonnal eltűnt, barna hajszálaim pedig a földre hullottak. Barna tincseim lehullottak a levegőből, és éppen hogy érintették a vállamat. A szívem erősen kezdett el dübörögni, és úgy éreztem, hogy ennyi volt. Nem bírom tovább ezt az egészet. Felejtsek el mindent akkor, ha ez az ára az egésznek. Mindent, csak ne legyek itt. Ugyanis képtelen vagyok már kibírni a folyamatos fájdalmat.

  - Beszélgess el a drága lehullott hajaddal, hogy mit bírsz ki legközelebb, ha nem válaszolsz - szólt az őr idegesen, majd kilépett az ajtón, bezárta és magunkra hagyott minket.

Amint kilépett, és kettesben maradtunk Hidannal, én a földre hullott barna hajszálaimat néztem, és egyszerűen úgy éreztem, hogy a lelkem teljesen üres lesz és fájni kezd. Éreztem, hogy a szemeim haloványan könnyesek lesznek, és lesöpörtem közben magamról a hajtincseket és szálakat.

  - Jól látom, hogy könnyezel? - szólt Hidan lenézően - Nehogy már némi haj miatt bőgni kezd, könyörgöm! Mi lett veled, Nagu? Egy kis veréstől már így leamortizál? - szúrt oda, ahol a legjobban fájt.

Nem érdekelt, hogy mit mondott, hogy miket vágott a fejemhez Többé nem. Belefáradtam, és tudtam hogy a lelkem elérte a határait.
  Hátat fordítottam Hidannek, a falnak dőltem, és halkan zokogni kezdtem. Igyekeztem nem kiadni hangokat, ami össze is jött szerencsére. Fájt ez az egész- Fájt, hogy bántott az őr, és most minden testrészem zsibbad, szédülők és rettentően hányingerem van. Megrémisztett, hogy vérzik a fejem. Fájt, hogy levágta a hajamat. És fájt, hogy Hidan így beszélt velem. Azt kívántam, hogy bárcsak én is fent lehetnék már az égen és ne keljen itt lennem többé. Azokkal szerettem volna lenni, akiket mindig is nagyon szerettem. Hazaakartam menni hozzájuk, de számukra a haza már nem ezen a földön volt.

  - Jó ég, Nagu, ne sírj már, mint egy óvodás - beszélt hozzám Hidan továbbra is.

Ajkamba haraptam erősen, és a kezeimet összeszorítottam, hogy ne üvöltsek fájdalmamban. A lelkem fájt. Piszkosul fájt. Ha egyszer az ember eléri a határait, akkor a lelke is belefárad. Nekem pedig most jött el ez a pillanat. Legszívesebben hangosan zokogtam volna, és adtam volna ki fájdalmasabbnál fájdalmasabb hangokat, de nem tettem. Mert féltem, hogy Hidan mit mondd. Helyette csak magam fordulva, neki háttal zokogtam magamban. Azt kívántam, hogy boldog lehessek és itt lehessen velem az a meleg kéz, amit foghatok. De nem volt itt. Hisz Deidara meghalt, ahogy Obito és Itachi is.

  Egyedül éreztem magam. Piszkosul egyedül és ez felemésztett.

  - Te hallasz engem? - szólt Hidan ismét, mire nem válaszoltam - Nagu? - kérdezte Hidan finomabban.

Ekkor lassan felé fordultam, miközben már fuldokolva bőgtem és szerettem volna eltűnni a világról. Hidan arca ekkor teljesen megváltozott és a szemét tekintetet átvette egy sokkal lágyabb sokkal rendesebb tekintet.

  - Hé, hagyd abba a sírást. Miért sírsz? - beszélt maga elé értetlenül - Nagu, ne sírj már...

Megtöröltem szemeimet, melyekből folytak a könnyeim, majd visszafordultam és erőtlenül, de kitéptem a haspólóm aljból egy darabot, és a vérző fejemhez tartottam. Lehunytam a szememet és vártam, hogy elmúljon a keserves érzés, mely a mellkasomban tombolt. Azonban az nem akart csitulni.

  Fél óra is eltelhetett már. nem történt semmi különleges mindössze sikerült elállítani a sírásomat és nagyjából a vérzést is. Aztán, amikor nem számítottunk rá, hirtelen nyílott az ajtó, amint a két őr lépett be. Az idősebb és a fiatalabbik. Az idősebb kezében egy tekercs volt, melyet átadott a fiatalabbnak, ahogy beértek és becsukták az ajtót.

  - Szóval? Még mindig nem beszéltek? - nézett először Hidanre.

  - Mit mondjak, ha már elmondtam, te nagyon idióta?

  - Hát jó - sóhajtott az idősebb, majd rám nézett - És te? Neked nincs mondanivalód? 

  - Szomjas vagyok - suttogtam meggyötört hangon.

  - Csak ennyi? - nézett ráma  fiatalabbik - Ezen könnyen segíthetünk - szólt, majd levette magáról a mellényét, és emiatt az izompólóban megláthattam izomzata nagyságát. Szóval ezért fájt annyira, amikor megütött és rúgott.

Elém lépett, a tekercset szétnyitotta, majd a falra tette, és a tekercs ott is maradt. Ezt követően megfogta a bilincset és felrángatott a földről, én pedig esetlenül álltam fel. Elől megragadta a kezeimet, majd megszorította őket. Ekkor a bilincs a levegőben maradt és egyszerűen nem tudtam megmozdítani emiatt a kezemet.

  - Mégis...mi ez? - suttogtam magam elé esetlenül.

  - Azt mondtad, hogy szomjas vagy. Ezen fogunk most segíteni - szólt, majd az idősebbre nézett, aki bólintott.

Az idős mögém lépett, majd a tekercs mellé állt és a kezét rácsapta a tekercsen található pecsétre. Hirtelen víz kezdett el csörgedezni belőle. Ahogy a padóra ért, pár csepp felcsöppent, én pedig összerezzentem a jégideg víz miatt. A fiatalabbik kicsit felemelte a kezét, mire a szemem sarkából láttam, hogy a víz kis sugárban elindul a fejem mellett. Elém vezette a fiatal a vizet, majd hirtelen az arcomba irányította a jéghideg vizet, mire felsikoltottam és erősen összezártam a szememet.

  - Remélem felébredtél - állította le a vizet, mely megállt a levegőben.

  - Hé, öcsi, mi lenne ha leállnál? - kiabált oda Hidan.

  - Mi lenne, ha befognád? - szólt a fiatal.

  - Engedd el őt - szólt Hidan.

A fiatal csak vállat vont, majd ujjával irányítani kezdte a vizet, ami mögém ment. Ekkor elkezdte szétnyitni a tenyerét, míg a keze olyan pózban nem volt, mintha pacsit akarna adni. Nem értettem, hogy mit akar, de másodpercek elteltével megértettem. A vízsugárnak a hatóköre megnagyobbodott és a fiatal szürke hajú a hátamra irányította. A hideg víz élesen csapódott a bőrömbe, amitől csípni és égetni kezdett a hátam. A hátam közepét nem takarta ruha, és kegyetlenül fájni kezdett. A szememet összeszorítottam az ajkaimmal együtt, és próbáltam nem sikoltani.

  - Komolyan? Ennyi telik tőled? - szólt érzelemmentesen a fiatalabbik őr - Akkor fokozzuk a hangulatot - szólt mosolyogva, majd megtette a következő lépést.

A víz hőmérséklete növekedni kezdett, szemeim pedig kipattantak, amikor forróvizet irányított a hátamra, mely égetett.

  - Ne aggódj, nem fog megégni a bőröd, maximum kicsit piros lesz. De a fájdalom ugyanolyan, mintha halálra égnél - szólt a fiatalabbik, én pedig egy apró sikoltottam, amikor a nyakamhoz irányította a forróvizet.

   - Kurva gyorsan állj le! - pattant fel Hidan, de alig két lépést tudott felém tenni és még így is vagy négy méterre volt tőlem.

  - Nem fogok leállni - nézett Hidanra - Megszegtétek a belépési szabályzatot - szűkítette össze a szemét, majd összeszorította z öklét. A víz a fejem felett kezdett el rám ömleni és tűzforró volt. Égette a őrömet, én pedig nem írtam tovább.

Összerogytam és próbáltam kiszabadulni a a bilincsből, de az még mindig megdermedve volt a levegőben.

  - Tudom, hogy ki vagy te - szólt hirtelen Hidan - Abból a rohadt klánból származol, amit egyszer Kakuzuval lemészároltunk egy küldetésen - szólt Hidan idegesen.

  - Kakuzu? - szólt az idősebb - Ön honnan ismeri Kakuzut?

  - A társam volt a kivert Akatsukiban! - szólt Hidan mérgesen.

  - Az lehetetlen - szólt az idős.

  - Szóval ő az, aki lemészárolta a klánunkat, Lado-san? - szólt semlegesen a fiatal.

  - Igen - bólintott az idős.

  - Te szemét - nevetett fel a fiatal - Megöltétek a klánomat. 17 éve már - beszélt maga elé - Ez a rohadt négy éves gyerek végig nézte ahogy megölitek a szüleit! - kiabált a fiatalabbik Hidanre.

  - Kit érdekelsz, ember! - nézett rá feszülten Hidan - Eresszetek el minket, vagy nem állok jót magamért.

  - Hülye vagy? - nézett rá mérgesen, majd rám emelte a tekintetét. Szabad kezével elkapta a hajkoronámat, majd kényszerített, hogy felnézzek rá. Közben megállította a vizet - Ezen a szerencsétlenen állok bosszút a tetted miatt.

Rémült tekintettel néztem a fiatalabbakra, és egyszerűen annyira levoltam gyengülve mentálisan és fizikailag hogy nem voltam képes ellenkezni.

  Ezek után pedig nem állt meg. Kegyetlenül engedte ráma  forró vizet, miközben Hidan ordított vele, hogy azonnal engedjen el. Ő nem tette Kezdtem feladni már ezt az egészet, és úgy éreztem, hogy minden reményem elveszett.

Negyed órán keresztül kellett eltűrnőm a kínzást. Ezt követően a fiatal hirtelen abbahagyott mindent, hirtelen kipattintotta a bilincsemet én pedig erőtlenül estem a földre. Ők magunkra hagytak minket és bezárták a vasajtót.

  - Nagu, baszki, válaszol! - szólt egyből Hidan, és hangja remegett az idegtől.

Erőtlenül könyököltem fel. A testem égett és egyben majd' megfagyott. Rázkódó vállakkal fordultam Hidan felé, és egyszerűen képtelen voltam abbahagyni a sírást, melyet már hosszú percek óta tettem.

  - Sajnálom - szólt Hidan hirtelen, és arcizmai ellazultak - Annyira, de annyira sajnálom, hogy végig néztem és az elején ég szemétkedtem is veled.

Sírva ráztam meg a fejemet, majd erőtlenül kezdtem el magam húzni és vonszolni, hogy Hidanhoz tudjak menni. Alig volt erőm és a testem minden részén érzékeny volt, és egyszerűen olyan volt, mintha több tűt is belém szúrtak volna.

  Percekig tartott, míg Hidanhoz értem. Ott ő maga elé nyúlt, majd kicsatolta a köpenyét, ami a földre hullott. Közben én odaértem hozzá, és felültem, miközben rázkódó vállakkal és zokogva kémleltem őt. Bíborlila szemeivel engem mért végig, és akkora aggodalom volt az arcán, mint még soha.

  - Sajnálom, Nagu. Mindent. Mindent - szólt alig hallhatóan.

Zokogva szorítottam össze fájdalmasan az ajkaimat, ő pedig előre emelte megbilincselt kezét, és megsimogatta arcomat, melytől a kosz ott maradt rajta.

  - Hazaakarok menni - szóltam keservesen.

  - Haza megyünk, Picur. Hazamegyünk - szólt fájóan, majd nehezen, de a kezébe vette majd felém tartotta - Fázol? Vagy meleged van inkább?

  - Megfagyok - szóltam nehezen.

Hidan felém tartotta a köpenyt én pedig erőtlenül vettem el tőle, majd terítettem a hátamra. Közben jó párszor felszisszentettem, ugyanis érzékeny volt a testem. Amint magamra terítettem, közelebb ültem hozzá, majd mellé ülve a fejemet a vállára hajtottam. Kezem és a testem többi része is rettentően koszos volt, mivel vizes voltam alapból és utána úgy kúsztam végig a piszkos földön. Kezemmel Hidan kezéhez nyúltam, mely sokkalta kisebb volt, mint az övé. Amint kezét elértem, erőtlenül kulcsoltam össze kezünket.

  Próbáltam megtartani az eszméletemet, ugyanis nagyon kezdtem álmosodni.

Hidan nekidöntötte a fejét az enyémnek és megszorította a kezemet. Egy puszit lehelt a fejemre, majd apró sóhajtott.

  - Jól áll ez a rövid haj - szólt halkan.

  - Levágta...Érted...Levágta - szóltam meggyötörve. 

  - Még mindig jobb, mintha az egyik testrészeddel tette volna. Ez visszanő. Más már nem tud. Jól áll, hidd el nekem. Hidd el annak, aki elfogad és szeret téged, légy akármilyen - szólt halkan.

Éreztem, hogy az érzéseim túlcsordulnak bennem, és nem tudom, hogy miért, de csak írdogáltam tovább.

  - Szeretlek Hidan. Rettentően szeretlek - vallottam be keservesen, miközben testem remegni kezdett. 

  - Tudom - hunyta le a szemét.

  - Úgy, mint Deidarat - szóltam halkan.

Hidan megrezzent kicsit, majd szaggatottan vett egy levegőt, végül kifújta.

  - Pihenj, jó, Nem engedem, hogy bántsanak.

Aprót bólintottam, majd lehunytam a szememet. Ám mielőtt bármit is tehettem volna, kintről hatalmas hangzavar törte meg a csendet. Időnk se volt felfogni, ugyanis hirtelen valaki berúgta a vasajtót, mely nem volt a legvékonyabb. Az ajtó nagy csattanással esett a földre, és emiatt felporzott a kis helység. Ahogy a por kezdett elszállni, négy alakot véltünk felfedezni a porfelhőben. Az első illetőnek, aki belépett és berúgta az ajtót, körvonala kirajzolódott.

Nem ismertem meg a fiút, azonban a fejpántot, mely a karján volt már igen. Avarrejtek fejpántja, alatta pedig egy jel, amit nem sokan viseletnek. Az ANBU-nak a jele. Annak az ANBU-snak a jele, akinek nem kötelező egyenruhát viselnie.

  Mielőtt bárhogyan tudtam volna reagálni, a szemem elkezdett szúrni, ahogy a fejem is. Megszorítottam erőből Hidan kezét, de azt már nem tudtam, hogy mit reagált rá, ugyanis elveszítettem az eszméletemet.