Éreztem ahogy a szellő erősen belekap a hajamba, és a tekintetemmel csak Hidant vagyok képes figyelni. Végül erőt vettem magamon, és kimásztam az öléből, és vele szemben ülve figyeltem őt.
- Hidan - ejtettem ki a fiú nevét az ajkaimon - Te most szórakozol velem, igaz? - kérdeztem elfojtott hangon.
- Nyilván - vonta fel szürke szemöldökét.
- Mégis...Mégis mi történt, amiről én nem tudok, de Deidara és te igen? - néztem rá kicsit se szépen.
Hidan ekkor szó nélkül nyúlt a zsebébe, majd abból kiemelt pár apró tekercset. Keresgélni kezdett közöttük, végül megfogott egy feketét, letette a földre, majd a többit visszatette a zsebébe.
- Nyisd szét, és tedd a kezedet a közepén lévő jelre. Amint szétnyitod, megfog nőni.
- És ezzel mégis mit csináljak?
- Kimori adta ezt a tekercset nekem, még azután, hogy elment volna aznap este, amikor ez az egész történt. Mivel tudta, hogy én is tudok mindent, ezért rám bízta, és megkért rá, hogyha eljön ennek is az ideje, adjam neked, hogy megtudd mi is a teljes, és igazi igazság arról az estéről. Te is tudod, hogyha az emlékekről van szó, valamint az ehhez hasonló dolgokról, Kimori nagyon ügyes benne, és az ehhez hasonló legális Jutsukban is. Ha feloldod ezt a tekercset, akkor mindent megtudsz arról az éjszakáról, ismét visszajönnek az emlékeid. Kimori ezért készítette ezt a tekercset. Neki gyerekjáték volt megcsinálni pár perc alatt.
- Miért nem adtad oda hamarabb? - néztem rá értetlenül - Miért nem akartad, hogy előbb megtudjam az igazat? Miért Hidan?
- Mert nem akartam, hogy tovább szenvedj.
- Tessék?
- Nagu, abban a kicseszett emlékben olyan dolgok vannak, melybe belefogsz roppanni. Ezért nem akartam neked megmutatni, és ezért nem akartam, hogy emlékezz rá.
- Helyette évekig tartogattad és titkoltad.
- Jogosan.
- Jogosan a francokat. Jogom lett volna tudni róla.
- Azért arról ne feledkezz meg, hogy Deidara is végig tudott erről, miután annak az estének vége is lett. Ő tudott mindenről, mégse mondta el neked. Miután találkoztatok, akkor sem. Nehogy már én legyek mindig a szemét, amikor ő se tett jobbat.
- Nem mondtam, hogy szemét vagy - védtem meg magamat.
- De gondoltál rá. Na nyisd ki, aztán majd ha vége van, elmondod mit gondolsz róla.
Aprót nyeltem, majd ezt követően a kezembe vettem a kis, fekete tekercset, és szétnyitottam. Az megnőtt, majd letettem a földre. A közepén egy szimbólum volt, mely Kimorihoz volt köthető. Szinte remegő gyomorral és kezekkel néztem a tekercset, majd erőt vettem magamon és a tenyeremet a jelre helyeztem. Abban a pillanatban a jel elkezdett fényleni, majd éles fájdalom hasított a fejembe, és erőtlenül estem össze a kemény talajra.
Azon az éjszakán
- Hagyjál már! - húzódott el Obito hirtelen - Komolyan idegesítesz ezzel a hülye viselkedéseddel!
- S...sajnálom - szóltam halkan, miközben megtöröltem a szemeimet.
- Istenem - sóhajtott Obito, majd leült a kád szélére - Menj, beszélj Deidaraval, Amilyen állapotban vagy, képes leszel rá.
- Nem. Sose leszek képes - szóltam halkan.
- Jó ég, menj már! - ragadta meg a karomat, majd kirántott a kádból, és szinte miniméterekre volt az arcomtól - Ne szalaszd el az esélyed. Ne járj úgy, mint én Rinnel.
Aprót nyeltem, és rájöttem, hogy igaza van.
- Sajnálom, hogy neked már nem lesz lehetőséged Rinnek elmondani, hogy mit érzel.
- Lesz - szólt egy apró mosoly mellett - Hidd el lesz - húzódott el, majd elengedett.
- Én...megyek akkor.
- Jó - bólintott.
Így hát némileg vizesen, de kiindultam a fürdőből, és a szobám felé kezdtem el masírozni. Előbb átöltözök, aztán beszélek vele. Ahogy haladtam a folyosón, hallottam ahogy Kisame és Sasori kurjongatnak, ami eléggé bántotta a fülemet. Morcosan néztem magam elé, majd tovább haladva, megálltam a szobám előtt, ugyanis megláttam ott a szőke hajú fiút, aki éppen a kilincset akarta lenyomni, ám miattam nem tette, ugyanis meglátott.
- Deidara? - ejtettem ki a fiú nevét az ajkaimon.
- Végre, hogy megvagy - sóhajtott - Mi volt ez az előbb? Hm.
- Én... - kezdtem bele halkan, és közben a padlót néztem - Sajnálom, nem akartam így viselkedni.
- Miért vagy vizes? - kérdezte hirtelen.
- Tobi rám nyomta a zuhanyt.
- Miért? Hm - nevetett ki.
- Hogy lenyugodjak.
- És sikerült?
- Igen. Sikerült - néztem fel az arcára.
- Olyan furcsa vagy, Nagu - engedte el a kilincset majd felém botorkált, miközben gyönyörű kék szemeivel engem nézett - Azt mondod, hogy utállak, felpofozol, sírsz, és hisztizel. Mikor lettél ilyen?
- Utálsz, nem? - néztem fel rá fájdalmasan.
- Sose tudnálak - vágta rá egyből.
- Hazudsz...
- Nem, nem hazudok. Hm.
- Akkor bizonyítsd be! Bizonyítsd be, hogy nem utálsz engem! - néztem rá, már szinte kétségbeesetten.
És ekkor minden egy pillanat alatt történt meg. Deidara ahogy volt, megragadta a pólómat elől, és a szorítása miatt némi víz ki is jött belőle. Ezt követően szorosan megfogta majd magához rántott, és emiatt arcunk miniméterekre volt a másiktól.
- Azt akarod, hogy bizonyítsam be neked, hogy nem utállak? Hm - suttogta mély hangján, melytől kirázott a hideg.
- Igen - néztem égkék szemeibe, miközben a szívem a torkomban dobogott.
- Biztos? - szólt komorabban, majd a másik, egyben szabad kezét a derekamra vezette, és olyan közel húzott magához, hogy testünk összetapadta másikéval.
Aprót bólintottam, szinte már félve, Deidara pedig aprón az ajkába harapott.
- Nem fogsz emlékezni semmire. Ugye tudod?
- Akkor meséld el nekem, hogy mi történt, ha felébredünk másnap.
- És ha nem teszem?
- Ígérd meg - néztem rá szomorúan.
Deidara nem válaszolt. Mindössze cselekedett. Megszüntette az ajkaink közötti apró távolságot, majd megcsókolt. A gyomrom beleremegett ebbe az egészbe, a testemet remegés járta át, és fel se fogta, hogy mi történik. valamint az alkohol miatt nőtt ennek az egésznek a jó érzése, és éreztem, hogy a testem szinte lángolni kezd. Deidara belemart a csípőmbe, majd átdugta a nyelvét a számba melytől felsóhajtottam. Ott pedig nem volt megállás. Deidara dominált, teljes mértékben ő csókolt, és nem a leglassabb tempóban. Ott, akkor a szívem szinte kiugrott a helyéről, és annyira boldog voltam, mint még soha. Ez azt jelenti, hogy Deidara ugyanúgy érez, mint én?
- Még ezek után is azt hiszed, hogy utállak? - suttogta az ajkaim közé, mire meggyötörten megráztam a fejemet - Szeretlek Nagu.
Szinte sírni tudtam volna, de helyett csak összeszorított ajkakkal néztem őt, majd aprót pislogtam.
- Én is szeretlek téged.
- Tudom. Hm - mosolygott rám szokásos mosolyával, majd a kezével, mely a derekamnál volt, megszorította a testrészemet, másikkal pedig megfogta a szobám ajtajának a kilincsét, és hirtelen kinyitotta, miközben ajkaimra tapadt. Ismét. Alig bírtam követni azt a tempót, amivel csókolt, miközben ő behúzott a szobámba, és az ágy felé kezdett el lépkedni. Az ajtót hallottam, ahogy becsapódik, miközben mi az ágyra borultunk. Deidara megtámaszkodott fölöttem, de úgy, hogy közben figyelt arra, ne nyomjon engem össze. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit teszünk, csak hagytam, hogy Deidara azt tegye, amit szeretne. Ajkaival az én ajkaimat kényeztette, közben egyik kezével belemart a combomba, mire beleremegett a testem. Képtelen voltam felfogni, hogy ez történik jelenleg, de nem bántam. Erre vártam már évek óta. Erre, hogy Deidara kimondja, hogy szeret.
- Nagu - suttogta az ajkaimra, majd a sötét szobában belenézett szemeimbe, én pedig az övéibe.
- Emlékezni akarok erre az egészre másnap - szóltam halkan.
Ő ismét nem válaszolt erre, csak megcsókolt, és közben a csípőmre tapasztotta a kezét, és megszorította eme testrészemet.
- Had menjek tovább. Kérlek. Hm - suttogta ajkaim közé, én pedig szinte elködösült aggyal bólintottam - Biztos akarod? - simogatta meg az oldalamat.
- I...Igen - suttogtam alig hallhatóan.
Ezt követően pedig nem volt olyan lehetőség, hogy visszavonulás.
Deidara rengeteg csókot adott nekem, rengeteg helyen végig csókolt, amitől a szívem majd' kiugrott a helyéről. Sose hittem volna, hogy eljön ez a perc az életemben, most pedig itt volt. Eljött, én pedig alig akartam elhinni. Sose hittem volna, hogy ilyesmire fogunk Deidaraval vetemedni, Kisame születésnapján, miközben mind a kettőnk vérében tombolt az alkohol. Valamint azt végképp nem hittem volna, hogy Deidara ennyire törődő és emberséges lesz velem, és pont ebben az alkalomban. Úgy vigyázott, mintha egy porcelánbaba lennék, aki bármelyik pillanatban összetörhetne az érintése alatt. Ám mindemellett ott volt benne a durvaság, és tudta, hogy melyik pillanatban marjon a combomba, vagy a csípőmbe, mely egyáltalán nem volt zavaró, vagy esetleg rossz. Deidara érintései mindennél jobban estek a bőrömnek és a testemnek, és belőle sose volt elég. Még a legrosszabb pillanatban is, amikor fájdalom mentem keresztül, ő a fülembe suttogott, megnyugtatott, és nem volt durva, vigyázott rám. Ezzel pedig elérte azt, hogy jobban beleszeressek. Hallani a hangját, érezni a teste melegét, és hallani azt, hogy a nevemet ejti ki ajkai közül, felért egy álommal. Sőt, többel is. Tudtam, hogy nem csak nekem jó, nem csak én élvezem, hanem ő is. És a reakcióiból ezt teljesen eltudtam venni. Az, hogy mind a ketten élveztük, és mind a kettőnket melegséggel töltött el, a világ egyik legjobb érzése volt. Sose volt még ezelőtt ilyen élményben részem, és Deidara tett arról, hogy az első megpróbáltatásom is jó legyen, és ne rossz élményekkel maradjak később. Sírni tudtam volna a boldogságtól, és sose éreztem magam olyan szerelmesnek, mint abban a fél órában. S amint vége lett, Deidara pedig a legbiztonságosabb módon került a mennyország legfelső fokára, levegőt kapkodva adott egy puszit, majd egy csókot ajkaimra, miközben én is próbáltam stabilizálni a légzésemet. Segített nekem visszaöltözni, és miután rá is visszakerült a ruha, az ágyamban elfeküdve cirógatta az arcomat, és hagyott ajkaimon csókokat. Közben olyan dolgokat suttogott nekem, amiket eddig soha nem mondott nekem. Hogy szeret, hogy megakar védeni, és örül, hogy itt vagyok neki. Olyan dolgokat, melyeket ezelőtt soha nem mondott nekem. Én pedig abban a pillanatban éreztem magam a legboldogabb embernek a földön.
Deidara rengeteg csókot adott nekem, rengeteg helyen végig csókolt, amitől a szívem majd' kiugrott a helyéről. Sose hittem volna, hogy eljön ez a perc az életemben, most pedig itt volt. Eljött, én pedig alig akartam elhinni. Sose hittem volna, hogy ilyesmire fogunk Deidaraval vetemedni, Kisame születésnapján, miközben mind a kettőnk vérében tombolt az alkohol. Valamint azt végképp nem hittem volna, hogy Deidara ennyire törődő és emberséges lesz velem, és pont ebben az alkalomban. Úgy vigyázott, mintha egy porcelánbaba lennék, aki bármelyik pillanatban összetörhetne az érintése alatt. Ám mindemellett ott volt benne a durvaság, és tudta, hogy melyik pillanatban marjon a combomba, vagy a csípőmbe, mely egyáltalán nem volt zavaró, vagy esetleg rossz. Deidara érintései mindennél jobban estek a bőrömnek és a testemnek, és belőle sose volt elég. Még a legrosszabb pillanatban is, amikor fájdalom mentem keresztül, ő a fülembe suttogott, megnyugtatott, és nem volt durva, vigyázott rám. Ezzel pedig elérte azt, hogy jobban beleszeressek. Hallani a hangját, érezni a teste melegét, és hallani azt, hogy a nevemet ejti ki ajkai közül, felért egy álommal. Sőt, többel is. Tudtam, hogy nem csak nekem jó, nem csak én élvezem, hanem ő is. És a reakcióiból ezt teljesen eltudtam venni. Az, hogy mind a ketten élveztük, és mind a kettőnket melegséggel töltött el, a világ egyik legjobb érzése volt. Sose volt még ezelőtt ilyen élményben részem, és Deidara tett arról, hogy az első megpróbáltatásom is jó legyen, és ne rossz élményekkel maradjak később. Sírni tudtam volna a boldogságtól, és sose éreztem magam olyan szerelmesnek, mint abban a fél órában. S amint vége lett, Deidara pedig a legbiztonságosabb módon került a mennyország legfelső fokára, levegőt kapkodva adott egy puszit, majd egy csókot ajkaimra, miközben én is próbáltam stabilizálni a légzésemet. Segített nekem visszaöltözni, és miután rá is visszakerült a ruha, az ágyamban elfeküdve cirógatta az arcomat, és hagyott ajkaimon csókokat. Közben olyan dolgokat suttogott nekem, amiket eddig soha nem mondott nekem. Hogy szeret, hogy megakar védeni, és örül, hogy itt vagyok neki. Olyan dolgokat, melyeket ezelőtt soha nem mondott nekem. Én pedig abban a pillanatban éreztem magam a legboldogabb embernek a földön.
Jelen
Levegőt kapkodva riadtam fel, miközben folyt rólam a víz, és jelenleg azt sem tudtam, hogy milyen világban vagyok, azonban szinte egy másodperc alatt realizálódott bennem minden. Oldalra vezettem a tekintetem, ahol Hidan ült, és engem kémlelt, miközben kezeit összefonta mellkasa előtt.
Éreztem egy erős, és igen rossz érzést a mellkasomban, ami nagyon nem hiányzott nekem jelenleg. A tekercset, mellyel visszakaptam az emlékeimet, kerestem a szememmel, és amint megpillantottam, az ismét apró dolgot, széttéptem. Darabokra téptem, hátha ettől jobb lesz. De az igazság az volt, hogy attól még, hogy összetéptem a tekercset, semmi se lesz jobb. Én mégis megtettem.
Éreztem egy erős, és igen rossz érzést a mellkasomban, ami nagyon nem hiányzott nekem jelenleg. A tekercset, mellyel visszakaptam az emlékeimet, kerestem a szememmel, és amint megpillantottam, az ismét apró dolgot, széttéptem. Darabokra téptem, hátha ettől jobb lesz. De az igazság az volt, hogy attól még, hogy összetéptem a tekercset, semmi se lesz jobb. Én mégis megtettem.
- Nagu? - ejtette ki Hidan a nevemet.
- Elkellett volna mondania másnap. Megkellet volna tenni - szóltam remegő ajkakkal, miközben düh, szomorúság és csalódottság tombolt bennem.
- Láttál mindent? - kérdezett rá.
- A rohadt életbe, a francba, a francba... - szóltam egyre halkabban, miközben belemartam az alattam lévő fűbe.
- Van bármi kérdésed? - kérdezte Hidan laza stílusban.
- Miért? - kérdeztem elcsukló hangon, miközben Hidanra emeltem barna szemeimet.
- A kádba úgy kerültél vissza, hogy Deidara visszavitt téged, biztos, ami biztos. Tobi már aludt, amikor visszavitt - magyarázta.
- Nem voltál ott. Akkor mégis hogyan? - kérdeztem idegesen.
- Láttam, ami a szoba előtt történt. Hallottam, ami a szoba előtt történt. Aztán összefutottam Deidaraval, amikor visszavitt a fürdőbe. Olyan csúnyán néztem rá, hogy rögtön leesett neki, hogy valamennyit láttam, és valamennyiről tudok. Így, miután visszavitt téged a fürdőbe, én voltam az, akinek beszámolt mindenről. Deidaraval azon az éjszakán mindent kibeszéltünk. Elmondta, hogy mi történt a szobádba, hogy mióta szeret téged, és miért ilyen veled. Te is tudod, hogy ő olyan típusú ember volt, aki nem tudta, hogyan fejezze ki az érzéseit. Azaz este pedig kapóra jött, mert tudta, hogy úgyse fogsz emlékezni - magyarázta - Én is elmondtam, hogy miképp tekintek rád - morogta maga elé - Nem mintha örültünk volna annak, hogy a másik fél így beszél rólad, és ilyen érzéseket táplál feléd, de nem tehettünk mást. Megértettük, hiszen saját magunk is szerettünk téged. Így elkerültük a felesleges kérdéseket. Egyetlen egy kicseszett dolog volt bennünk, ami közös volt. Te, Nagu - fúrta a tekintetét az enyémbe. A többit pedig tudod. Ez történt igazából azon az éjszakán.
- Menjetek a fenébe - néztem rá fájóan - Mindig is arra vágytam, hogy Deidara viszonozza az érzéseimet, és történik egy ilyen, és utána se lesz semmivel se jobb! Miért nem mondta el nekem? Miért?!
- Azzal mindent megzavart volna, és jobbnak látta így. És tényleg jobb volt így, Nagu.
- Kinek? Neki? Vagy neked? Hogy örülj, amiért nem látsz minket együtt? Vagy nekem? Nekem hol? Rohadtul nem volt jobb semmivel sem. Bárcsak inkább meg se tudtam volna - szóltam magam elé, majd felálltam, és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.
- Most mit csinálsz? - nézett fel rám.
- Nekem most egyedül kell lennem egy kicsit. Ezt felkell dolgoznom - haraptam a szám szélébe.
- Most komolyan arrébb mész azért, hogy kibőgd magad?
- Lehetne, hogy az életben egyszer leszállsz rólam?! - emeltem meg rá a hangomat - Rohadtul semmi kedvem ehhez most, Hidan! Deidara megcsókolt azon a rohadt estén, és lefeküdtünk! Lehetne, hogy most nem kezdesz el velem vitatkozni és piszkálni? csak most az egyszer!
- Jó, akkor felőlem ess megint abba a hülye depressziónak nevezett szarodba, és legyél a saját kis világodban, miközben mindenkit kizársz az életedből! Ez egy rohadtul jó megoldás, te nagyon idióta! - szólt rám mérgesen.
- Hiányzik Deidara - mondtam Hidan szemébe, miközben a szemeim könnyesek lettek, és a hangom megrekedt fájdalmasan - Még mindig nem tudtam elfogadni, hogy nincs itt velem és meghalt. És tudod mit?
- Mi van? - vágta oda hozzám durva stílusban.
- Te soha, ismétlem soha, nem fogod tudni őt helyettesíteni az életemben, hiába akarod, akkor sem - mondtam el neki fájóan - Sose fogok úgy hozzád állni, mint Deidarahoz, és sose foglak úgy szeretni, mint őt.
- Jó, akkor most takarodj a picsába, te hülye kurva! - ordított rám, majd a mellette lévő övtáskámat megragadta és nekem vágta izomból, így eltalalt a hasamnál.
- Nem kell kétszer mondanod - szóltam utolsó szó gyanánt, majd aprót nyeltem, miközben engedtem a könnyeimnek, hogy kifolyannak a szememből.
Ezt követően elindultam a tisztás felé, hogy kitudjam a fejemet tisztítani, és megtudjak nyugodni. valamint feltudjam dolgozni azt a tényt, hogy mi is történt közöttünk Deidaraval.
Van, hogy az ember képtelen felejteni. Olyan embereket, akik közül álltak hozzá. és lehet, hogy erre sose lesz képes, hiszen minél erősebb a kapocs, annál nehezebb elengedni azt, akit szeretsz. Fájni fog a hánya, szinte beleroskadt, de ő nem fog visszajönni hozzád. nem fogod ismét hallani a hangját, a nevetését, és nem fogod érezni a jelenlétét. Nem tölthetsz el vele több időt, és ebbe belefogsz rokkanni. Sose könnyű az, ha valakit elveszítünk az életünkből. Mindenki másképp éli meg. valaki hamar feldolgozza, valakinek idő kell, és valaki sose tud majd túllépni rajta Én pedig az utolsó kategóriába tartoztam. Hiába telt el közel 14 év, tudom, hogy soha nem leszek képes százszázalékosan is feldolgozni azt, hogy a többiek itt hagytak engem. meghaltak, és ezáltal elveszítettem őket. Emiatt pedig a mai napig szenvedek, és gyötrődőm. Azért, mert a barátaim, a családom, az Akatsuki nincs többé.
Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről! 💗
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése