Heyho! 💗
Na, mizu új rész? :D
Kinek hogy telik eddig a nyara?
Oh, és egy fontosabb kérdés. Ki jön MondoConra? ;)
- Csak nekem gyanúsabb egyre jobban ez az egész? - kérdezte egy nagyobb sóhajtás mellett Hidan, miközben az egyik fogadó felé tartottunk.
- Nem csak neked. Egyre furcsább dolgok történnek, amik szinte megmagyarázhatatlanok - meredt maga elé Sasuke, majd ezt követően a tájat kezdete el kémlelni - Furcsa, ez a nagy változás.
- Ma este, akkor egy fogadóban fogunk aludni? - szegeztem a kérdésemet Sasukehoz.
Hidannal még mindig nem nagyon szeretnék beszélni. A csuklom még mindig fáj, a legkisebb érintéstől is. Nem tartom magam annyira gyengének, de azért az a szorítás mindenen túltett. Hidan erős, és izmos ember. Ha erősebben szorította volna a csuklómat, akkor el is tört volna, ah nem áll le magától. Nem haragszom rá, erről nem igazán lenne szó. Csupán nagyot csalódtam benne. Azt ígérte, valamint mondta, hogy nem lenne képes bántani. Ehhez képest elég hamar meg is szegte, eme ígéretét.
- Igen - válaszolt a fekete hajú - Mennyi pénz van nálatok?
- Nem tudom, megkel néznem - szóltam egyből, majd a zsebeimet kezdtem el kutatni, némi fillér után.
- Hidan, te nem keresel? - szegezte a kérdését Sasuke Hidanhoz.
- Haver, nézz rám - szólt Hidan, mire Sasuke egyből rá vezette, most már teljes mértékben a tekintetét - Most mondd el, hogy mégis mit látsz.
Sasuke alaposan végigmérte az idősebb egyént, majd ajkait szólásra nyitotta.
- Egy póló nélküli, elsőnek perverz csávónak kinéző egyént - reagálta le gyorsan a véleményezést Sasuke.
- Na látod. Most kérdezd meg magadtól, hogy érdemes-e megkérdezni azt tőlem, hogy van-e nálam egyáltalán pénz. Haver, még zsebem sincs - kezdett el nevetni Hidan - Nem is tudom mit vársz tőlem. Nem vagyok holmi kincstárnok, mint Kakuzu.
- Igaz is. Mit vártam egy olyan Shinobitól, aki a földben hagyta az agyát - sóhajtott nagyot a másik Uchiha, majd elém lépett, ezzel közelebb került hozzám - Te vagy az utolsó reményünk.
- Idióta fasz - fröcsögte a szavakat Hidan, majd felém nézett - Szóval? Mennyi van nálad, Nagu? - kérdezte.
- Tessék - tartottam Sasuke felé, a nem túl sok pénzemet.
- Nálam is van valamennyi - emelte le a hátáról, fekete táskáját, majd apró után kezdett el kutakodni.
Pillanatok alatt elő is halászott némi pénzt a táskából.
- Ebből meglesz kettő szoba. attól tartok, hogy háromra már nem fog telni. Szóval kik lesznek azok, akik ketten alszanak? - nézett ránk Sasuke.
- Én egyedül alszom - jelentettem ki.
Hidan és Sasuke ekkor egymásra néztek, és pillanatokig csak meredtek egymásra.
- Biztos, hogy nem alszom vele! - mutattak egymásra hirtelen, ahogy mind a kettő szájából elhangzott a kiáltás.
- Én nem akarok se veled, - mutattam Sasukere - se vele aludni - mutattam Hidanra, de mindeközben Sasukere néztem.
- Márpedig én nem fogok egy fiúval aludni! - fordult el Hidan morcosan.
- A számból vetted ki a szót! Inkább akkor alszom kint, a szabad ég alatt.
- Tessék, hajrá. Én nem tartalak vissza - röhögte el magát Hidan, mire csúnyán néztem rá.
- Fejezzétek már be. Te - néztem Hidanre - Velem jössz.
- Hah? Mégis hova?
- Beszélni fogok veled.
- Mégis miről?
- A viselkedésedről.
- Biztos, hogy nem fogok ilyen idióta dolgokról beszélni.
- Jó, akkor jó éjszakát, aludjatok ketten - néztem feléjük, kicsit se jó kedvvel, majd igyekeztem, hogy találjak egy normális fogadót.
Semmi energiám nem volt Hidanhez, és még akaratos is volt. Hát tudja hova menjen akkor.
- Hidan - szólt Sasuke.
- Mi van'? - fordult a fiú semlegesen a fiatalabbhoz.
- Ezzel a kezemmel, - kezdett bele nyugodtan Sasuke, majd egyetlen kezét, Hidan felé kezdte el nyújtani - foglak megfojtani, te idióta! - rugaszkodott felé Sasuke, kissé ideges hangnemben.
Hidan hirtelen ugrott el az Uchiha kezétől, és kezdett el vigyorogva sétálni utánam.
- Gyere, mert a végén még lefogsz maradni! - kiabált utána, teljesen gúnyos hangnemben.
- Chh - egyenesedett ki Sasuke.
- Meg aztán amúgy is - sóhajtott nevetve Hidan - Befizetek én arra, hogy pont te lennél képes engem megölni, vagy esetleg megfojtani!
- Nagyon nagyra vagy magaddal - morogta Sasuke az orra alá, majd követni kezdte Hidant, aki pedig engem követett.
Találtam egy jó kis fogadót, ami szerintem még a pénztárcánkat is megfogja kímélni. Vagyis én nagyon abban a hitben vagyok.
- Ez jó lesz? - néztem hátra Sasukere. Hidan véleménye jelenleg nem tudott érdekelni - Szerintem egy éjszakára tökéletes lesz.
- Szerintem is - választ nekem a fiatalabbik, majd beindult a fogadóba.
Hidan ment volna Sasuke után, azonban én gyorsabb voltam nála, és elé vágtam, azzal a lendülettel, én mentem be előbb az ajtón, és nem ő.
- Chh, komolyan?
- Igen, komolyan - szóltam komorabb hangnemben, majd Sasuket követve mentem oda a recepcióhoz.
Végül sikerült elintézni a szobákat. Kettő szobát kaptunk. Az egyikben egy franciaágy volt, míg a másik egyszemélyes volt. Amint a kulcsokat megkaptuk, Sasuke a kezében tartotta mind a kettőt.
- Szóval, melyik szoba kié? Őszintén megmondva, inkább lennék egyedül, és ti inkább legyetek ketten. Úgyis jól kijöttök, szóval szerintem ez nem okoz problémát.
- Te most szórakozol velem? - förmedtem rá - Úgy nézünk ki, mint akik jóban vannak? - kezdtem el Hidanre, majd magamra mutogatni.
- Teljes mértékben. Figyelj - kezdett bele Sasuke - Tudom, hogy a tegnapiak után nem igazán akarsz vele beszélni, vagy egyáltalán egy légtérben lenni vele, de ez jobb felállás. Nekem ott van Sakura. Nem igazán van kedvem más nővel egy ágyban aludni, hiába nem történik köztünk semmi. Remélem ezt megérted. Valamint attól a ténytől se repdes a szívem, hogy ezzel az alakkal kell egy ágyon osztoznom. A legrosszabb esetben is veszekedés enne belőle. Szóval ezt a dolgot inkább a szőnyeg alá söpörném, és megkérlek titeket, hogy legyetek egy szobában.
Nem mondom azt, hogy nem volt igaza Sasukenek, mert igaza volt. Csupán én tényleg nem akartam vele lenni, mert biztos vagyok benne, hogy beszélne hozzám.
- Nem tudom - húztam a számat, nem túl vidáman.
- Más megoldás? - kérdezett tőlünk Sasuke.
- Nekem aztán tök nyolc. Csak aludjak valahol - sóhajtott Hidan, majd kikapta Sasuke kezéből azt a kulcsot, mely azon szobához tartozott, melyben a franciaágy volt.
- Hidan? - bukott ki Sasuke szájén eme név.
- Gyere, picur. Nem fogok hozzád szólni.. - halkult el, és éreztem a hangjában, hogy neki sincs túl jó kedve.
Valahogy megnyugvás volt az a lelkemnek, hogy azt mondta, nem fog hozzám szólni. És tudom, csúnyán viselkedek. Hisz annyira, de annyira örültem annak, hogy visszajött. Viszont az élet olyan meglepetéseket tartogatott, hogy képtelen vagyok jelenleg beszélni vele. Tisztázni kell magamban a dolgokat.
Sasukere néztem, és ő se igazán értette a helyzetet, csak elfogadta, hogy akkor ő fog egyedül aludni. Csak ballagtam a szürke hajú fiú után, hogy végre pihenőre hajthassam a fejemet.
Ahogy mentem utána, egészen addig nem álltunk meg, míg el nem értünk a szobánkig. Sasuke szobája, a mi szobánkkal szemben volt található.
Amint Hidan kinyitotta, és be is léptünk a helységbe, realizálódott bennem, hogy csak ketten leszünk itt. Senki más. Csak Hidan, és én. Én és Hidan. Akármikor bezárhatja az ajtót, és azt tehet velem, amit csak akar. De nem fog. Hiába okozott fájdalmat, bízom benne. Túlságosan is.
- Elmegyek fürdeni - szólalt meg egyből, holott azt mondta, hogy nem fog hozzám beszélni.
- Azt mondtad, hogy nem beszélsz velem. Tartsd is magad ehhez - sóhajtottam egy nagyot, majd leültem az ágyra.
Hidan csak megvonta a vállát, majd a fürdőbe lépett, egyetlen egy szó nélkül.
Körbenéztem a szobában. Szép volt, ahhoz képest, hogy milyen olcsón béreltük ki a szobákat. Eldőltem az ágyon. Pihenni szeretnék végre. Egy nagyon jó pihenést szeretnék végre magamnak. Semmi mást. Valamint azt, hogy minden rendben legyen.
Párat pislogtam mindössze, de már hallottam a hangokat, ahogy valaki kijön a fürdőből. Tudtam, hogy ki volt az. Viszont csak azt nem értettem, hogy miként tudott ennyire elmenni az idő. Sokat gondolkodtam. Nagyon sokat.
- Kaptunk ruhákat, amik a fürdőben vannak - szólalt meg Hidan, mire felültem, és felnéztem rá.
Egy fekete póló volt rajta, valamit alul egy szürke rövidnadrág.
- Ja, bocs. Hisz mi nem beszélünk - morogta maga elé, mire csak fintorogtam egyet.
Szó nélkül ültem fel, majd indultam el a fürdőszoba felé. Ahogy beértem, kerestem az ajtóhoz való zárat, de nem találtam. Ez most komoly? Mindegy. Már nem igazán tud érdekleni. Becsuktam rendesen az ajtót, majd elkezdtem levenni a ruháimat. A tükör elé álltam. Mindenhol seb voltam. És kék, zöld foltos. Igaz, mire is számítottam az utóbbi idő után? Ezek a foltok megfognak maradni. És ebben biztos vagyok.
A nadrágomat is végül levettem, majd szépen összehajtogattam, hogy erre később ne legyen probléma. Itt is. Itt is sebes vagyok, melyek megmaradnak, egész életemben. De nem tudok ellenük mit tenni. Ez is bizonyítja, hogy éltem.
Végül erőt vettem magamon, majd beálltam a zuhany alá. A forró vizet magamra zúdítottam, miközben kevertem a hideg vízzel is. Kellemes, és egyben bizsergő érzés járta át a testemet.
- Vajon..szabad leszek valaha? - hagyták el a szavak, suttogásként az ajkamat.
Magam elé meredtem, így szembetalálkoztam, a kék színű csempével. A víz lassan folydogált le róla, ahogy az én bőrömről is.
Hamar megtaláltam a tusfürdőt, mely eleve oda volt készítve. Hidan is ezzel zuhanyzott volna? Hisz nincs másik. Nem érdekes. Nem számít. Nyomtam a kezembe, majd elkezdtem a testemet dörzsölni vele, hátha ezzel minden mocsok, és fájdalom elillan, és nem lesz többé. De jól tudtam legbelül, hogy ez lehetetlen volt.
Talán fél óráig is bent voltam, nem tudom. Megtörölköztem, és azokat a ruhákat kerestem, amiket Hidan mondott, hogy itt vannak. Lehetséges, hogy kint vannak, eme ruhák?
Magam köré tekertem, a barna törölközőt, amit a fürdőben találtam. Ezt követően pedig kiléptem a helységből. Hidan az ágyon volt elhelyezkedve, s jóízűen a TVt-t nézte.
- Na mi az? - mosolygott rám, és éreztem, hogy abban a mosolyban van valami.
Nem válaszoltam neki, csak keresgélni kezdtem. A szekrényhez léptem, majd kinyitottam. Üres volt. Pedig hittem benne, hogy itt van.
Ekkor egy lágy fuvallatot éreztem magam mögül. Nem fordultam meg, de éreztem, hogy van valaki a hátam mögött.
- Nálad vannak, igaz? - szólaltam meg, de nem néztem hátra.
- Lehet - támaszkodott meg a vállaimon, s ezzel együtt a hátamnak is simult, a hasával.
- Add oda őket - utasítottam őt.
- Mert ha nem, mi lesz? - hangjában játékosság volt fellelhető, de jelenleg én nem voltam ehhez megfelelő kedvemben.
- Csak add oda.
Hidan ezek után nem szólt. Ujjával a törölközőm szélét kezdte el cirógatni, mire a szívverésem felgyorsult, teljesen. Mit akar tenni? Mire készül éppen?
- Tudod jól.. - préselte magát jobban nekem, s hangja ezúttal komor lett - ..hogy rohadtul nem szerettem, amikor Deidara rád nézett. Amikor hozzád ért. Rohadtul irritált az a szőke nyomorult. Miatta nem kerülhettem közel hozzád, mivel ő meggátolt ebben. Ahogy minden másban is - lehelte a szavakat a nyakamra, majd ezt követően a fülembe - Mindig is megakartam tudni, hogy milyen az, amikor miattam mosolyogsz. Hogy rám mosolyogsz. Hogy milyen az, amikor teljes szeretetből, és szívből megölelsz. Puszit adsz, megcsókolsz. Hogy milyen érzés lehet hozzád érni, olyan helyeken, ahol más még nem tette.. - ujjával ekkor kulcscsontomat kezdte el simogatni - Azon az éjszakán...Akkor, abban a percben, boldog voltam. megcsókolhattalak. Egy pillanatig megérinthettelek. Ez többet ért nekem mindennél, a világon. e te kihasználtál. Nem másért tetted ezt, csak hogy a Deidara iránti érzéseidet elnyomd, és eltudd feledni. Én voltam az, aki jó volt akkor, ha más nem volt. Ki mindenki kitudott használni. Egy pótlék. Semmi más. Így volt ez mindig is. Sose tudtad a szemembe mondani az igazat - hangja elcsuklott, ahogy próbálta megőrizni - Az igazat, hogy sose szerettél, és nem is akarod megpróbálni teljesíteni ezt a kérést.
Hidan szavai késdőfésként hatottak rám. Napról napra, egyre jobban érezteti velem, hogy mennyire rossz vagyok, amiért nem viszonzom az érzéseit.
- Tudod - nyeltem aprót, majd magabiztosan folytattam - Meghaltak a szüleim. A nevelő szüleim. Egy ideig halottnak hittem, a legjobb barátomat. Deidara ellenem fordult. Megöltem a testvéremet, abban a hitben, hogy tényleg ő volt az. De nem. Aztán jöttetek ti. Sorban meghaltatok. A szívemből pedig egyre jobban szakadtak le a darabok. Kimori visszatért..Visszatértetek ti is egy időre. Aztán eltűntetek. Ismét. Visszatért a sensei-em. Visszatért Madara. Visszatért Akemi, aki nem is halt meg. Meghalt Obito. Elveszítettem azt az embert, aki mindig mellettem volt. Ki megadta a lökést, a jó út felé. Sose lehettem együtt Deidaraval. Késő volt már, túlságosan is. Aztán jöttél te. Visszajöttél az életembe, ami sokkosan ért. És amióta itt vagy, - emeltem meg a hangom - azóta csak azt kapod tőled, hogy mennyire szar ember vagyok, amiért nem vagyok képes viszonozni a szerelmedet. Állításod szerint, nem akarsz bántani. Bántottál. Elég sokszor, és nem tettekkel. A szavakkal való bántás súlyosabb. Hidd el. És amiket most elmondtam. Komolyan te feltudod venni a súlyosságát, hogy mennyi mindenen átmentem életem során? - fordult felé, könnyes szemmel, miközben hangomat megemeltem - Neked pedig az a legnagyobb problémád az életben, hogy nem szeretlek viszont?! Komolyan nincs eszed?
- Nagu - suttogta nevemet érzékien.
- Mi az?!
- Szeretsz engem? - tette fel a kérdést, oly' hangon, hogy a lelkem belerezzent.
Képtelen voltam egyből válaszolni neki. Nekem ehhez idő kellett. Hogy szeretem-e? Igen. Hogy milyen módon? Nem tudom.
- Nem tudom - néztem fel bíbor lila szemeibe, melyek csak a válaszomra vártak, már nagyon régóta.
Ezek a szemek, ezek a csodálatos szemek pedig most megváltoztak. A düh minden fokozata megjelent bennük. Hidan idegesen lépett hátrébb, majd egy nagyot rúgott az üres kukába, mely a falnak repült, és darabokra törött.
- Komolyan?! Nem tudod?! Bezzeg ha arról a szőke faszarcúról lenne szó, akkor egyből ugranál, és széttennéd neki a lábaid, miközben azt hajtogatnád, mennyire szereted! - ordibált velem.
Ez fájt. Itt szakadt el minden cérna.
- Most védd be magad, és most magyarázkodj! Hát nem érted, hogy miről beszélek neked?! Te nem vagy egyedül, az istenért is! Itt vannak neked a hőn szeretett barátaid! De nekem, csak te vagy! Csak te vagy aki beszél velem! Csak te vagy aki emberszámba vesz! Nekem senkim sincs ezen a kurva bolygón rajtad kívül! Így persze, hogy reménytelenül hajtok afelé, hogy végre belém szeress! Nekem nincs másom, nincs senkim! - kiabálós hangja ekkor elcsillapodott - Nagyon fontos vagy neked, baszki - nézett rám meggyötörten.
Mindenkinek van egy oldala. Egy másik oldala. Ahonnan semmi öröm, semmi jó kedv nem szivárog ki. Ezen az oldalon csak a szomorúság van, és a bánat. Semmi más. Mindenkiben benne van ez a gyenge oldal. Az már más kérdés hogy ki mennyire tárja ki, eme oldalát. Hidan kitárta. De csak egy valakinek. Az a valaki pedig én vagyok.
- Nagu, nem akarlak elveszíteni. Csak te maradtál nekem. Kérlek - lépett közelebb, így teljes egészében láttam, meggyötört arcát - Én próbálok jó lenni. Kedves lenni, nem bántani. De nehéz. Egész életemben úgy éltem, hogy azt tartottam fontosnak, hogy éppen ki haljon meg. Hogy melyik embert bánthatom. Én próbálkozom. De nem olyan könnyű megváltozni.
Tudom. Tudom, Hidan...
- Nagu..Megakarlak téged ölelni. Kérlek...
- Én nem szeretném ezt.
- Kérek - lépett közelebb, és óvatosan megfogta a kezemet, mire én elhúztam azt.
- Kérem a ruháimat.
- De..
- A ruhákat! - utasítottam őt, mire hátrébb lépett.
Az ágy mellől előemelte a nekem szánt ruhákat, majd odaadta nekem.
Gyorstalpaló módban mentem a fürdőbe, és húztam fel magamra a ruhadarabokat. Egy fekete fölsőt, valamint egy szintén fekete rövidnadrágot. Ezt követően kiléptem a fürdőből.
- Megyünk..aludni? - szólalt fel Hidan, ahogy az ágy szélén ült. Ujjait morzsolni kezdte.
- Nem alszom itt - jelentette ki, majd az ajtóhoz léptem - Majd reggel találkozunk - szólt semlegesen, majd elhagytam a szobát, melybe immáron csak Hidan tartózkodott.
Nehéz volt ezt megtennem. Nagy akaraterő kellett hozz. Hogy ne rohanjak vissza, és öleljem meg őt. Nincs jól, és ezt látom rajta. Viszont amiket a fejemhez vágott, benne maradtak a lelkemben. Túlzottan is.
Percek elteltével, Sasuke szobájában voltam, aki még nem aludt.
- Hát te? - vezette fel rám, sötét szemeivel a tekintetét.
- Nem szeretnék róla beszélni. A lényeg annyi, hogy összevesztünk, és én nem vagyok hajlandó egy fedél alatt aludni vele.
- Lemenjek a szőnyegre? - sóhajtott egy nagyot a másik Uchiha.
- Nem, nem kell. Nem várom el. Akinek lekel mennie, az én vagyok - ültem le az ágyra, vele szembe.
- Min vesztetek össze? - kérdezte kíváncsisággal a hangjában.
- Megkérdezte, hogy szeretem-e.
- És?
- Azt mondtam nem tudom.
- Egek, ti idősebek komplikáltabbak vagytok, mint mi - sóhajtott, miközben hátradőlt, de két kezével megtámasztotta magát, a háta mögött.
- Ki szokott elmenni évekre, miközben itthon hagyja a feleségét, és a lányát? - néztem rá, felvont szemöldökkel.
- Ne feledd, nem csak én szoktam elmenni - dörmögött Sasuke az orra alatt.
- Jó, ez igaz - néztem oldalra egyből.
Csend telepedett ránk, amit percek elteltével, Sasuke tört meg.
- Kezdek felejteni.
- Mi? - blokkoltam le.
- Nem emlékszem azokra a dolgokra, amik akkor történtek velünk, amikor tinik voltunk. Ez egy nagyon erős Jutsu. A Rinnenganom kezd elgyengülni mellette. Nem lesz jó, ha úgy folytatom veletek az utat, hogy elfeledlek titeket.
- De Sasuke...Te miattam jöttél vissza még anno Konohaba, annyi idő után. Mert rábeszéltelek. Ha te is elfelejtesz, akkor ez az egész nem történik meg. Lehet, hogy Sarada se lenne. És amikor megtámadtak téged, Narutot, és Borutot, valamint Saradat. Akkor is. Én voltam az, aki elnyelte a képességet, ami megtámadott titeket. Ha elfelejtesz, lehet eltűnt, mert lehet akkor meghaltatok volna.
- Nem tudom Nagu - rázta meg a fejét - Olyan bonyolult ez az egész. Annyi minden megváltozna, hogyha te nem lennél. Szörnyű, hogy mennyi minden.
- Épp ezért, ne felejts el..
- Nem rajtam múlik. Ezen a Jutsun. Nem én irányítom, tudod jól. Szóval döntöttem. Holnap reggel visszamegyek Konohaba, és a Genjutsu segítségével megpróbálom Narutoék elé vetíteni az emlékeket, amikben szerepelsz, és fontosak. Nem mondom, hogy sikerül.
- Hány százalék esély van rá?
- Őszintén? Nem tudom. Olyan 20%-ra tippelnék.
- 20?! Az nagyon kevés..
- Tudom, de jobb, mint a semmi. Suigetsuékhoz nem mehetek. Ők is reménytelenek már.
- Kitalálunk valamit. Bízni kell ebben.
- Igen. De Nagu - lett kissé komorabb Sasuke hangja - Egy valamire figyeljetek.
- Mégpedig?
- Ne fussatok ki az időből. Ha nem találjátok meg a kiutat hamarosan, akkor ti is elfelejtitek egymást. És gondolom abból semmi jó nem lesz.
- Mi..?
- És ha ez bekövetkezik, akkor jön a rosszabbik eset. Lassan elkezditek elfelejteni magatokat, míg végül teljesen eltűntök.
Itt jöttem rá, hogy eddig csak az időt pazaroltuk. Lépnünk kell, hogy ne tűnjünk el, és a világ megtarthassa a létezésünket.
Reggel ahogy Sasuke mondta, elment. Nem sétált, teleportált, hogy minden időt megtudjon spórolni.
- Szóval? Mi legyen? - tekintett le rám Hidan.
Haja szépen állt, míg szemei nem árultak el semmit. Nem volt rajta póló, csak egy fekete nadrág, és egy szintén fekete ninja cipő. Vállán a jól ismert, piros kasza díszelgett. Eldöntötte, hogy többet nem teszi el, és nem zárja apró tekercsbe. Itt lesz vele, szem előtt.
Jómagam a hajamat felkötöttem, míg egy egyszerű szettet vettem fel. Felül a jól ismert, fekete haspólóm virított, alul egy fekete rövidnadrág, míg a lábamon fekete ninja cipőm. Nyakamban ott lengett a nyaklánc, amely a kiutat mutatja nekünk. Valamint az mellett azaz ajándék, amit Obitoról kaptam.
- Nem tudom - bámultam a falu útját, hogy válaszokat találjak.
- Igen, már itt is vannak! - hangzott a távolból egy hang, a kapuk pedig kinyitódtak.
Három gyerek lépett be, fejükön a jól ismert, Ködrejteki fejpánttal.
- Már várom, hogy lássam őket! vajon ők nyerik meg a Chuunin vizsgát? - nevetett mellettünk egy nő.
- Szóval...ma van a Chuunin vizsga - ropogtatta ki a nyakát Hidan - Nézzük meg.
- Miért? - kérdeztem semlegesen, miközben a három fiatalt néztem.
- Lehet találunk egy választ. Szerintem nem a véletlen műve, hogy pont akkor jövünk ebbe a Faluba, amikor egy ilyen nagyszabású vizsga van. Nem gondolod? - nézett le rám Hidan vigyorogva.
- Lehet benne valami.
- Na, akkor let's go! - vett 180 fokos fordulatot Hidan, így nekem háttal állt - Figyelj - éreztem a hangjában, hogy mosolyog - nem foglak piszkálni téged többet ezzel. Viszont most úgy érzem magam, mintha egy meghatározó küldetésen lennénk. Igen tudom, mi a tét. Az életünk. De emiatt mókás, nem? - vigyorgott le rám.
Hidannak mindig is furcsa volt a logikája, és ez most se volt másképp.
- Keru, így! Aztán mutasd meg nekik! - ez a hang..
- Ez a hang - fordult el kissé, majd a hang irányába pillantottam. Szembe, nekem háttal, egy rózsaszín hajú lány állt.
- Nagu? - pislogott rám Hidan.
- Ez a hang.. - erősödött meg a hangom.
- Hogy miért? Nem kell, hisz akkor is büszke leszek rátok! - nevetett a nő jóízűen, majd ahogy volt, megfordult.
A szél kecsesen ringatta rózsaszín tincseit, miközben gyönyörű arcán, egy nagy mosoly terült el. Nem akartam hinni a szememnek, és mélyen reméltem, hogy pont vele nem találkozom, miközben ezalatt a Jutsu alatt vagyok, és nem emlékszik rám.
- Hé, ki az istent.. - Hidan odafordult, ahova én.
Neki is egyből leesett, hogy kit nézek. Aprót nyelt, majd tovább meredt a nőre. Én voltam az, aki egyetlen egy nevet bökött ki az ajkain.
- Kimori?
Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről! 💗
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése