78. Fejezet: Oh, régi bajtársaink...

Heyho, kisninjak!💗

Igen, több, mint 2 hónap után, itt az új rész.

A tanulás nagyon befolyásolt, a vizsgákkal együtt. Próbáltam nem elhanyagolni a blogot, de nehéz volt.

Időm se volt, se kedvem, a sok tanulás mellett.

Még túlkel esnem egy szóbelin, hogy nekem is elkezdődhessen a nyár.

Utána visszatérek, és folyamatosan hozni fogom a részeket, ezt megígérem!💗

De meséljetek. Milyen eddig a nyaratok? 💗

Sasuke szemszög

Egy teljesen ismeretlen placcon kötöttem ki a bátyámmal, ki méterekre volt tőlem. Alig akartam elhinni, vagy van egy ehhez hasonló Jutsu is a földön. Bár..a mostani világból minden kitelik.

  - Szóval így találkozunk ismét, drága kisöcsém - Itachi tekintete nem volt a szokásos.

A válasz ott motoszkált bennem, és tudtam is jól, hogy mi erre az egyszerű kérdésre a válasz. Itachi eme mása, nem rendes mása, az eredeti Itachinak. Csupán egy undorító klónozott egyén, aki próbálja magát kiadni, régen elhunyt bátyámnak.

  - Nem vagyok a kisöcséd - néztem magam elé szúrósan, miközben egyik kezemet a kardomra helyeztem, míg a másikkal kicsit kijjebb csúsztattam azt - Te nem vagy Uchiha Itachi! Csupán egy utánzat.

  - Ahogy gondolod - hunyta le szemeit az előttem álló klón, majd amikor felnyitotta azokat, már a Mangekyou Sharingan tükröződött vissza bennük - Viszont ezek a szemek ellen, nem tudsz nyerni.

  - Ugyan - jelent meg mosoly az ajkaimon, majd lendületből kirántottam a kardomat - Csak ezt kell áteresztenem a testeden, és meg is volnék. Itt a győzelem nálam.

  - Bolond gyerek - kezdett el mosolyogni, kicsit se kedvesen a jelenlegi ellenségem - Komolyan azt hiszed, hogy képes leszel rá?

  - Miért ne lennék? - vontam fel minimálisan a szemöldökömet.

  - Minden emléke megvan a bátyádnak. Uchiha Itachinak. Tudom, hogy szinte te ölted meg, és érted el azt, az utolsó megmaradt perceiben, hogy meghaljon. Szóval? Ezek után is képes leszel azt mondani, hogy megölsz?

Basszus, ez így nem jó. Való igaz. Képtelen lennék megölni Itachit, és a régi, gyenge érzések is újra belém hasítanának.

  - Válassz. Miként szeretnél meghalni? - nézett rám unottan a klón.

  - Nem én fogok meghalni - beszélek magam elé, majd leejtem a kardot, magam mellé.

Kezemet ökölbe szorítom, majd idegesen nézek a bátyám hamisítványa felé.

  - Ezzel az egy kezemmel foglak téged legyőzni, amit egyesítek az Uchihak erejével!

  - Uchiha.. - motyogta maga elé - Érdekes klán volt mindig is. Talán túl érdekes.

  - Érdekes volt. És figyelemreméltó - ejtettem ki a szavakat, majd lassan lépkedni kezdtem az illető felé.

  - Ch. Ahogy mondod - suttogta a szavakat.

Lendületből ugrottam, egyenest az illető felé. Ő ugyanígy tett. Egymásnak rontottunk azonban ekkor váratlan dolog történt. Itachi klónja hirtelen semmivé vált, ám az utolsó pillanatban, egy különös mosolygás hagyta el a száját. Ezt az apró mosolygást sikeresen elkaptam, és az emlékeimbe zártam. Ez a mosoly ugyanis teljesen olyan volt, mint az igazi Uchiha Itachié. Az igazi bátyámé.

  - Mégis mi történt? - álltam meg hirtelen a talajon - Nem érzem Hasuko Chakrajat - a kék eget kémleltem, mely oly különösen tündöklött. 

Ennyi lett volna az egész? Vajon akkor Naguéknak is ennyi volt.

  Hirtelen teleportáltam magam vissza a többiekhez. A lékör feszült volt. Nem is kicsit.

  - Hogy ment? - helyeztem vissza teljes egészében a tokomat a kardba.

Az én szemszögem

Hidan és köztem egyre feszültebb lett a légkör, és magam se értettem, hogy ennek mégis mi az oka. Időközben egy ismerős Chakra véltem felfedezni magunk mellett. A Chakra tulajdonosa, kis idő múlva meg is szólalt.

  - Hogy ment? - tett fel a kérdést Sasuke.

  - Jól - válaszoltam a kérdésére.

  - Ja - vágta ki magából Hidan, ezt az aprócska szót - Mindössze egy valamit nem értek.

  - Mégpedig? - lépett közelebb hozzánk a másik Uchiha, míg én Hidant néztem erősen - Mi a gond, Hidan?

  - Csupán nem értek valamit. Mégpedig azt, hogy Nagunak - ekkor rám nézett a bíbor szemű - Mi a francért jelent meg Deidara!

  - Ennyi erővel én is kérdezhetném, hogy miért én jelentem meg neked.. - kezdtem el motyogni az orrom alatt.

  - Vajon miért... - dörmögött Hidan az orra alatt, szintén.

  - Miről beszéltek? - vonta fel a szemöldökét Sasuke.

  - Azok jelennek meg számodra, ebben a Jutsuban, akik a legfontosabbak neked. Illetve..Aki a legfontosabb neked, a szívedben - magyarázta Hidan, majd a hangulata megváltozott. Teljesen - Komolyan, még mindig őt?!

  - Szerinted csak egy csettintésre ellehet valakit feledni, és többé nem szeretni?! - emeltem meg a szürke hajú fiú felé a hangomat.

  - Nem, de mennyi év is telt el? Meg se tudom számolni, annyi! Engedd végre el már őt!

Itt szakadt el a cérna. Olyat kér, ami teljesen lehetetlen.

  - Szóval azt akarod, hogy felejtsem el őt? Feledkezzek meg róla, és a megannyi dologról, ami vele, valamint velem történt?

  - Igen! - kiabált rám, Hidan.

Éreztem, hogy a mellkasom egyre nehezebb lesz, és nehezebben is kapok levegőt. Mintha valami nyomná a mellkasomat. Olyan érzés, tisztára.

  - Hogy lennék képes elfeledni őt?! Ez olyan, mintha azt kérnéd, hogy felejtsem el az egész Akatsukit! S mind tudjuk, hogy ez lehetetlen! - szóltam idegesen magam elé.

  - De miért ő? Itt vagyok én! Én, aki életben van, és melletted van! Én miért nem vagyok neked elég jó?! Miért?! Miért?! - Hidan egyre jobban kiabált velem, és már lassan kezdett megijeszteni.

  - Fejezd be, kérlek.. - szóltam visszafojtott hangon, hogy ne kezdjek el kiabálni vele - Nem lehet parancsra szeretni, te is tudod.

  - Mi a baj velem? Azt mondd meg legalább!

  - Légy szíves, fejezd be! - szóltam rá erősebben, hátha hallgat rám.

  - Mi olyan jó egy halottban, heh?! - emelte meg rám teljes erőből a hangját, én pedig itt engedtem el magam.

Kezemet meglendítettem az arca felé, azonban nemért célba a testrészem. Hidan elkapta a csuklómat, és erősen kezdte el szorítani. Sokkal erősebb volt nálam, így semmi esélyem nem volt arra, hogy eltudjam magam távolítani a szorításából.

  Fájt ahogy szorított. Nem is kicsit. 

  - Mi a faszt akartál? - meredt rám mérgesen, és bíbor lila szemeiben különös csillogás volt észlelhető.

  - Mi az, hogy mit akartam? Engedj el, ez fáj! - sikoltottam fel szinte, a fájdalomtól.

  - Hidan, engedd e..

  - Te ne szólj ebbe bele, csak maradj kussban! - kiabált rá a másik Uchihara, mire Sasuke szinte megdermedt.

  - Hidan.. - szóltam halkabban.

Miért nem ereszt? Ha tényleg fontos vagyok neki, akkor miért okoz fájdalmat szándékosan?

  - Nem értem..Mi olyan jó benne. Mi?

  - Fáj.. - haraptam be ajkaimat, miközben fájdalmas tekintet mellett vizslattam őt, és reméltem, hogy elfog engedni. De nem így lett.

Erősebben kezdte szorítani a csuklómat, míg már éreztem, hogy zsibbadni kezd az adott rész.

  - Én voltam neked..A klón.. - szóltam nehezen, majd felnéztem rá - Miért?

  - Miért vagy ennyire buta? - fúrta szép szemeit, az én barna szemembe, de a szorításon nem engedett  - Egy idióta is kitalálja, hogy miért.

  - Engedj el. Most már tényleg...

  - És ha nem? - erősített a szorításán, majd közelebb rántott magához.

Erőtlen testem, az ő testéhez préselődött. Tekintetébe fúrtam az enyémet, és próbáltam könnyeimet bent tartani, hogy a fájdalom okozta kínok miatt ne törjenek elő.

  Hidan erősen ragadta meg az államat, és kényszerített most már végképp, hogy a szemeibe nézzek.

  - Megakarlak védeni. Miért nem veszed észre? - meredt rám, s tényleg valami különös dolog volt a szemében.

Ajkaimba nyomtam a fogamat, s éreztem a vérem vasas ízét, és azt, ahogy kicsörgedezik az ajkamból, egyenest végigfolyva az állam vonalán.

  Hidan ekkor gyengédebben nézett rám, s olyat tett, amire végképp nem számítottam. Lejjebb hajolt, nyelvét minimálisan kidugta. Az államhoz hajolt, ahol a vérem vörös csíkot festett a bőrömre. érzékszervét hozzáérintette bőrömhöz, majd a érem nyomán elkezdte feltakarítani, a vérrel áztatott, hófehér bőrömet. Ahogy ajkaimhoz ért, megállt. Egy apró mosolygás szaladt el a száján, s végre valahára megszólalt.

  - Annyira megakarlak téged csókolni - hangjában a mosoly volt feltűnve, azonban emellett ott lapult a fájdalom apró hangja is.

  - Engedj el - kértem őt utoljára, már fátyolos tekintette.

Hidan tekintete ekkor teljesen meglágyult, majd hirtelen elengedett. A csuklom örült a szabadságnak, ám amint lenéztem rá, szinte leblokkoltam. Teljesen lila volt a felülete, valamint Hidan erős kezének szorításának a bizonyítéka is megtalálható volt a bőrömön.

  - Baszki.. - szörnyülködött el - Én.. - nézett egyszer a szemeimbe, egyszer pedig a csuklómra - Nagu, én..

  - Hagyj békén.. - szóltam halkabban.

Még hogy megakar óvni. Megakar óvni? Akkor miért tette ezt? Miért kiabált velem? Miért törte el szinte a csuklómat? Annyi kérdés, és miért van, hogy egyszerűen nem találom rájuk a választ.

  Nem tudtam elhinni, hogy képes volt ilyet tenni. A következő mi lesz? tényleg maradandó kárt tesz bennem? Bár a lelkemben ez maradandó kár lesz.

  - Komolyan nem tudom, hogy ezek után mit gondoljak rólad - lépett mellém Sasuke, majd a kezemet kezdte el vizslatni - Szereted, mégis képes vagy ilyen károkat okozni neki. Normális vagy? - pislogott Hidanra a fekete hajú.

  - Semmi közöd hozzá - fordult el Hidan.

  - Maradunk éjszakára. Pihenünk, és Nagu neked ellátom a sebeidet. Ha úgy megfelelő lesz - nézett le ráma  fekete hajú Uchiha.

Aprót bólintottam, majd fájó mellkassal indultam el az egyik ház felé, hogy sötétedésig feltudjuk fedezni, hol is fogjuk tölteni az éjszakát.

Nem telt sok időbe, míg találtunk egy számunkra tökéletesnek bizonyuló helyet. A nap már lement, és ezt az éjszaka váltotta fel. 

  Sasuke lassan már nyugovóra tér, s köpenye sincs rajta. Én képtelen vagyok aludni, így csak ülök az ablakban, mely mellett van egy ágy. Így kémlelem a kinti égboltot. És Hidan? Nem érdekel jelenleg. Nagyon nem.

Percek teltek el, s ahogy ezek a percek leteltek, hangokat hallottam, majd az ajtónak a nyitódását. Tekintetemet egyből odakaptam, megláttam a szürke hajú fiút, akivel most nagyon, de nagyon nem akartam beszélni.

  - Szia - köszönt halkan, mire én visszafordultam, és tovább nézte a csillagokat.

Éreztem, és halottam is, ahogy az ágyhoz közelít, míg végül el nem ért odáig. Kezét az ágyra helyezte, ám ekkor megszólaltam.

  - Ne. Nem akarom. Menj el.

  - Nagu, én...

  - Nem érdekelsz - szakítottam félbe őt - Amikor a másolatokkal küzdöttünk, azt mondtad, hogy soha nem lennél képes engem bántani. Ahhoz képest, fél óra se telt el, és szinte szétroppantottad a csuklómat.

  - Tudod, hogy nem önszá... 

  - Akkor mégis miből? . emeltem meg minimálisan a hangomat, de mégse annyira. Nem akartam Sasuket felkelteni - ha nem abból, akkor mégis miből tetted? Véletlen cselekedet? Ch..Persze.

  - Csak elborult az agyam - vette el kezét az ágyról.

  - Oh - nevettem fel kissé - Szóval, hogyha elborul az agyad, akkor máskor is rajtam vezeted el a feszültséget? - tekintetemet már Hidanon lógattam, aki értetlenül nézett maga elé.

  - Persze, hogy nem. Tudod, hogy mindig is utáltam Deidarat.

  - Igen. Tudom, hogy mindig is féltékeny voltál rá - vontam meg a vállamat - Mindig is őrjített téged a féltékenység, hogy én vele akarok lenni és nem veled. És hozzá mindig is közelebb álltam, mint hozzád. Ez zavart téged igazán, jól mondom? - mosolyogtam erőltetetten.

Hidan ekkor meglepve nézett rám, mégis elvezette rólam tekintetét, immáron oldalra nézett.

  - Jól. Képtelen voltam ezt elviselni - ült le lassan az ágyamra, ám én távolabb mentem tőle - Nagu? - vezette tekintetét az enyémhez, így találkozott a pillantásunk.

  - Menj el.

  - Félsz tőlem? - nyelt egy aprót.

  - Félek - vallottam be végül.

Hidan nem szólt semmit. Nem tudhatta, hogy mégis mit szóljon.

  - Megölelhetlek?

  - Nem - szóltam egyből - Csak hazaakarok menni, és azt akarom, hogy ennek az egésznek vége legyen.

  - Nagu...Utálsz?

  - Nem.

  - Szeretsz?

  - Igen - válaszoltam halkan.

  - Miként?

  - Nem tudom - vallottam be az igazságot.

  - Értem - szólt Hidan, egy apró sóhajtás mellet.

  - Az lenne mosta legjobb, hogyha kimennél.

  - Miért? esélyt se adsz nekem!

  - Ha így erőszakoskodsz, akkor esélyem sincs tisztázni magamban a dolgokat.

  - Csak szeretnék végre egy megfelelő választ kapni. Olyan nagy kérés lenne ez?

  - Őszintén? A jelenlegi helyzetben, igen. Jelenleg azt se tudom, hogy hol áll a fejem, vagy mi lenen a helyes. Nagyon nagy bajban vagyunk, most nincs időm ilyenekkel fogadkozni. De ha vége van - néztem a szemébe hirtelen - Akkor megadom neked a választ. Így megfelelő lesz ez neked? - kérdeztem őt kíváncsian.

  - Igen. Nagyon is - szólt egy apró mosolygás mellett, mely végül is jól esett, hiszen megértette, hogy mit is akartam neki mondani - És gondolom akkor nem is aludhatok itt, igaz? -nevette el magát kínosan.

  - Jól gondoltad - mosolyogtam halványan, de mégis próbáltam vele kedves lenni - Jó éjszakát, Hidan. Reggel majd.találkozunk.

  - Igen. Jó éjt Nagu - állt fel, azonban nem indult el.

Az ágyra térdelt, egyenest velem szemben. Ne értettem, hogy mégis mit akar ezzel, de percekkel később rájöttem.

  Közelebb hajolt, míg ajkaink pá centiméterre nem voltak egymástól. Ekkor cselekedett, és egy nagyobb puszit lehelt a felületre, melytől kellemesen megborzongott a testem mégis zavarban éreztem magam ettől a tettől.

  - Hé, Hidan.. - nyögtem ki a szavakat nehezen.

  - Reggel beszélünk - mosolygott rám kedvesen majd elhagyta a szobámnak nevezett, apró helységet. 

Dermedten ültem az ágyon, és próbáltam felfogni, hogy az előbb elmondottak alapján, még mindig ezt teszi, és miért. A válasz ott motoszkált az agyamban. Tudtam is eme választ, mindössze nem akartam felfogni, és értelmezni. Pedig olyan egyszerű volt, mint egy papírcsónakocska. Sőt. Lehet, hogy még annál is egyszerűbb volt.

Másnap reggel fáradtan keltem ki, a nem túl kényelmes ágyból. Nagyot ásítottam, s ekkor nyílott az ajtó, melyen Sasuke lépett be.

  - Jó reggel - köszönt, majd be is csukta maga után az ajtót.

  - Neked is - dörzsöltem a szememet - Mi járatban?

  - Van valami, amiről beszélnünk kéne. Fontos - ekkor az ajtót kinyitotta, hogy távozzon - 5 perc múlva gyere a ház elé. 

  - Rendben, csak kicsit had keljek még fel - ásítottam egy nagyot.

  - Jó - reagálta le a fekete hajú ennyivel, majd távozott.

Nem értettem Sasuke viselkedését, de tudtam, hogy tényleg komoly dologról lehet szó. Egyből nekiláttam, és rendbe szedtem magamat, ezt követően pedig siettem ki, ahol már a két fiú ott volt.

  - Na mi a helyzet? - ültem le velük szemben. 

Sasuke a földön guggolt, míg Hidan törökülésben foglalt helyet. Jó magam a földre ültem.

  - Rosszul néztétek a koordinátákat - kezdett bele Sasuke egyből.

  - Tessék? - lepődtem meg egyből.

  - Sasuke megnézte a nyakláncot jobban Van egy rejtett része, amiben egy aprócska kis tekercs volt. Azon a kis tekercsen van egy számsor, azaz egy koordináta. Oda kell elmennünk

  - És mégis hova mutat az a koordináta? - néztem Sasukere.

  - Ezt neked kéne a legjobban tudni - sóhajtott a fekete hajú fiú.

  - Nekem? Miért pont nekem? - vontam fel a szemöldökömet, miközben magamra mutattam, teljesen értetlenül.

  - Tessék - hajította felém a tekercset, melyet én egyből elkaptam.

Tényleg nagyon apró volt, ezért minden mozdulatomra kellett figyelnem. Óvatosan nyitottam ki a tekercset, melyen ott volt az a bizonyos számsor. Egyből rájöttem, hogy melyik helységhez is tartozik.

  - Basszus - nevettem el magam fájóan - Tudhattam volna, hogy még vissza megyek oda.

  - Nagu? - nézett rám Hidan - Hova mutat a koordináta?

  - Oda, ahol minden kezdődött. Iwagakureba - sóhajtottam egyet mosolyogva, de az a mosoly nem volt a legboldogabb. Inkább olyan nyugtalan.

  - Furcsák ezek az adatok. Bár lehet van értelme - kezdett e gondolkodni Sasuke.

  - Értelme? Mi értelme? itt egyedül annak lenne értelme, ha minden a régi lenne - legyintett egyet Hidan  - Szar ez az egész helyzet, úgy ahogy van. Az egyetlen értelem tényleg az lenne, hogyha minden visszatérne a régibe, és emlékeznének ránk az emberek.

  - Nem úgy értettem. Lehet, hogy összekapcsolódnak ezek a dolgok. Lehet annak is oka van, hogy idekerültetek. Most gondoljatok csak bele. Ha nem ide jöttök, erre az útra, akkor valószínűleg nem találkoztok velem, és én nem is szerzek tudomást arról, hogy mi is történt veletek.

  - Ez igaz - néztem hirtelen Sasukere - Szóval, lehet, hogy egy folytatólagos célt kell követnünk.

  - Pontosan - értett velem egyet Sasuke.

  - Állj, állj! Mi a fenéről beszéltek!? Egy szavatokat se értem! - morrant fel Hidan.

  - Mit nem értesz? - pislogtam rá.

  - Hol veszítetted el a fonalat? - kérdezte Sasuke.

  - Ott, hogy a koordináták Iwagakureba vezetnek - morogta magában.

  - Jó ég - sóhajtottam nagyot - Arról beszéltük eddig, hogy lehetséges, hogy a nyomok közös dolgon alapulnak.

  - Még pedig? - pislogott a szürke hajú.

  - lehet, hogy az egyik nyomot követve eljuttok valahova, ahol a következő nyom is van. És ebből adódóan eljuttok ahhoz a nőhöz, aki ezt a Jutsut alkalmazta rajtatok - magyarázta végül Sasuke.

  - Jó,de honnan tudjuk, hogy mennyi állomás van még vissza?

  - Nem tudhatjuk - válaszoltam Hidan kérdésére - Csupán remélni tudjuk,hogy nincs sok, és hamar túl leszünk ezen.

  - És mi van, ha ez csak egy hülyeség? - sóhajtott Hidan, közben a kezeit összefonta a mellkasa előtt. Tekintetével engem nézett, hol Sasuket.

  - Hülyeség? - kérdezett vissza a legfiatalabb.

  - Igen. Hogyha nincs semmi ilyesmi sorozat, csupán azt a hülye koordinátát kell követnünk, és meglesz azaz átkozott kurva.

  - Az is megeshet - magyarázta továbbra is Sasuke - Megtörténhet, sőt nem is olyan elképzelhetetlen.

  - Jó, de mégis onnan fogjuk tudni, hogy melyik az igazság? - morrant rá Hidan.

  - Azt majd megtudjuk, hogyha odaértünk. Akkor válik majd számunkra egyértelművé, hogy mi is az igazság. Nem? - néztem Sasukere, hogy megadja a választ.

  - De. És jobb, hogyha indulunk. Ha sietünk, naplemente előtt oda is érünk - állt fel a legfiatalabb, köpenyét pedig magára aggatta.

  - Miért nem teleportáltok oda? - Hidan ismét felvetetett ezt a kérdést.

  - Nem lehet mindig csak teleportálni. Való igaz, az lenne a legegyszerűbb, azonban ha sétálunk, lehet, hogy hasznos dolgokat találnunk, vagy sikerül információt is szereznünk. Igaz, hogy több időbe telik, de hasznos is lehet számunkra - magyaráztam Hidannek.

  - Jó, menjünk akkor. Nem mintha annyira érdekelne - vont vállat, majd felállt a földről, s elindult.

Pontosan abba az irányba, amerre eltudunk jutni Iwagakureba.

  Sasukevel egymásra néztünk, majd mi is Hidan után indultunk, hogy a következő állomásunkra elérhessünk.

Teltek az órák, míg hosszas menetelés után, végre elértük a kaput, ahol bejuthatunk a Faluba. Nosztalgikus hangulat áradt végig a testemben. Másra se tudtam jelenleg gondolni, mint Deidarara. Itt nőttem fel vele, és nem mással. Itt éltünk meg számtalan kalandot, és ez a hely adott esélyt arra, hogy szerethessem őt, valamint hogy beleszeressek. Itt kezdődött minden. A létem, az életem, és az indok, amiért az Akatsukiba kerültem. Meghatározó esetek száma történt ebben a Faluban, mely az életem részévé vált. Azóta nagyon sok idő telt el. Több, mint bárki gondolná. És most itt ez a Falu. Ez a Falu, ahol számtalan dolog történt. 

  Deidara itt először köszönt nekem. Először ölelt meg, és először éreztette velem, hogy fontos vagyok valakinek. Ezért is akartam itt maradni, még anno, gyerekkoromban. Durva belegondolni, hogyha az igazi szüleim nevelnek fel, akkor nem találkozom Deidaraval, valamint Kimorival sem. Az életem teljesen máshogy alakult volna, és lehet, hogy egy felettébb boldog életet éltem volna. Bár..A boldog életet megkaptam. Hiába haltak meg a számomra fontos emberek, én boldog voltam. Boldog, hisz ott volt nekem az Akatsuki. A szervezet, mely mindennél többet jelentett nekem, és végre, mondhattam azt, hogy van családom. Családom. Mely a jelenlegi állapotomban nem ugyanaz.

  És ott volt ő. Deidara. Akinek a mosolya még a mai napig is bent van a fejemben. És nem tudom elengedni, akármennyire is akarom őt. Hisz örökre velem marad, mert megígérte. És én örökre magamba fogom ő zárni.

  Na de mi lesz, ha teljesen belépek a Faluba? Eláraszt. Hogy mi? A sok emlék és érzés, hogy valaha tartoztam valahova. És ez a hely nem más volt, mint eme kicsi Falu.

Végül megtörtént. Beléptünk a Faluba, és jelenleg az utakat rojjuk, hogy választ találjunk. 

  - Senki se ismer fel - beszéltem magam elé.

  - Senki - szólt Sasuke is.

  - Hé, ott lehet tudnak valamit - állt eg Hidan, és egy eléggé puccos helyre mutatott, mely egy kocsmával volt egyenlő. Egy nagyon modern kocsmával.

  - Egy próbát megér - indultam meg a hely felé.

Végül mind betértünk a helyre, ahol minden a drágaság fokozatát súrolta. Gyerekek..Ilyen puccos helyen még sose voltam.

  - Elég..puccos hely - húzta a száját Hidan - Szerintem nem itt a helyünk.

  - Hé, nézzétek - szólt halkabban Sasuke, majd a pult melletti állványhoz igyekezett.

Követtük őt, bár nem igazán értettük, hogy mit szeretne. Azonban, amikor odaértünk, választ kaptunk a kérdésünkre. Az állványon nem mások voltak, mint az Akatsukisok portréjai, egy körözött felírással, az állvány tetején.

  - Mi a.. - rezzent meg Hidan, ahogy én is.

A képeken nem mások voltak, mint Pein, Konan, Kisame, Obito, Zetsu, Sasori; Akana; Kakuzu,  és Itachi.

  - Szóval, azzal, hogy titeket elfelejtett mindenki, és konkrétan nem is léteztek, azt jelenti, hogy az Akatsuki igen? - dermedt meg Sasuke - Deidara sincs benne.

  - Szóval.. miattunk.. - kezdtem bele sokkoltan.

  - ...halt meg az Akatsuki? - fejezte be a mondandómat Hidan, ugyanilyen hangon.

Ez..lehetetlen. Hiszen szinte semmi  közöm se volt a halálokhoz. Deidaraéhoz volt, mert miattam tette, hogy megbosszulja Sasuket. e akkor is. Az, hogy nem vagyunk az Akatsuki tagjai, ekkora befolyást gyakorolt erre az egészre. Mi történt a régi bajtársainkkal?

  - Ilyen nincs. Ez milyen rossz vicc?! Senki halálét nem okoztam a csapatban! - tört ki magából Hidan.

  - Biztos van erre egy logikus válasz - kezdett el töprengeni Sasuke - Elnézést - fordult a pultos hölgyhöz.

  - Igen? - szólalt meg kedvesen a szőke lány.

  - Ők itt körözött bűnőzük? - mutatott a képekre.

  - Igen, méghozzá elég veszélyesek - szörnyülködött el a lány - Senki se mer velük packázni.

  - Hol találhatjuk őket? - tette fel a fekete hajú, az újabb kérdést.

  - Nem tudni. Senki se tudja, hogy merre is lehet a rejtekhelyük. Az se biztos, hogy együtt van az egész szervezet. Páran azt mondják, hogy különböző helyeken vannak, így terjeszkednek. Az erejük pedig szörnyen erős, és veszélyes. Akinek van józan esze, még csak beszélni se beszél róluk.

Szóval így állunk.

  - És mit követtek el, ha szabad kérdeznem? Tudja, amiért körözik őket - néztem a lányra.

  - Oh, szörnyűségeket - kapott a szájához, és látszott rajta, hogy nem érinti jól eme kérdésem - Számtalan embert megöltek, valamint pusztítottak el. Sok Falu, valamint város miattuk tűnt el, mert számukra csak az öldöklés van. Semmi más. Senki se tudja, mi lehet a céljuk.

  - Értem. Köszönjük! - néztem rá hálásan, majd elindultam kifelé.

Most már mindössze egy kérdés van benne. Mégis mi a rohadt élet történik jelenleg?

Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről!  💗