80. Fejezet: Ismeretlen ismerős

  - Hé, ki az istent.. - Hidan odafordult, ahova én.

Neki is egyből leesett, hogy kit nézek. Aprót nyelt, majd tovább meredt a nőre. Én voltam az, aki egyetlen egy nevet bökött ki az ajkain.

  - Kimori?

Pechemre, a lány meghallotta, ahogy a nevén szólítom.

  - Hm? Tessék? - nézett maga köré, majd amikor konstatálta, hogy csak mi vagyunk ott, senki más, mosolyogva igyekezett felénk.

  Várjuk. Akkor..emlékezne rám?

  - Ki..

  - Ti kerestetek? - kérdezte mosolyogva, ahogy odaért hozzánk. 

  - Felismersz minket? - mutatott Hidan magára.

Kimori ekkor nevetni kezdett, azon az édes hangján.

  - Ne butáskodj már - felelte kedvesen - Soha nem láttalak még titeket. 

A hangulatom ekkor esett egy szintet. Szóval nem tudja, hogy mégis kik vagyunk.

  - Honnan jöttetek? - kérdezte kedvesen.

  - Konoha - vágtam rá.

  - Meleg Vízben Rejtőző Falu - vágta rá Hidan is.

  - Ez a két hely eléggé távol van egymástól, mégis ismeritek egymást? - lepődött meg a lány.

  - Igen. mi azt illeti - szóltam zavartan.

  - Oh, csak nem! - kapott a rózsaszín hajú lány a szájához - Együtt vagytok?

Az arcom egy árnyalattal pirosabb lett, és egyből el is fordítottam azt.

  - Nem, semmi ilyesmiről nincs szó! Csak barátok vagyunk! - mentegetőztem.

Kimori Hidanre nézett, hogy megkapja a választ, azonban a fúi csak megvonta a vállát.

  - Értem értem - hajolt el mosolyogva - Egyébként - váltott át a tekintete kíváncsiba - Honnan tudtátok a nevemet?

Itt fagytam le. Most mondjam meg neki, hogy én ismerem őt, gyerekkori barátok vagyunk, és egyébként majdnem megöltem? Szép kis történet, szerintem örülne is neki.

  - Hallottunk rólad - vetette be Hidan, a legbénább ötletet.

  - Hogy rólam? - nevette el magát zavartan - Mégis hol hallottatok rólam? Semmi hírem sincs.

  - Az Uzumaki vér miatt - vetettem bele egyből ezt a kártyalapot. Ezzel kijövünk a kínos helyzetből.

  - Oh, hogy az - legyintett - Sokszor nem hiszik el az emberek, hogy Uzumaki Kimori vagyok, az Uzumaki klánból. Sehol a vörös haj, sehol a lila szem.

  - Naruto is már - szólt a szürke hajú unottan - Neki is kék szemei vannak, és szőke haja.

  - Jó, de a Hetedik Hokage az édesapjára ütött - nézett ránk Kimori - Én az édesanyámtól örököltem eme külsőségeket.

  - Mégis rokonok vagytok - mosolyogtam rá kedvesen

Még most is..Még most is rettentően kedves. Ahogy mindig is volt.

  - Kimori-sensei! - rohant oda mind a három kisgyerek,a kik az előbb Kimorival álltak, tőlünk pár méterre.

  - Oh, ne haragudjatok. Csupán összetalálkoztam két emberrel, és váltottunk pár szót - magyarázta  a lány.

  - Ti kik vagytok? emelte ránk tekintetét a szőke kislány, akinek szemei olyan tündöklőek voltak, mint az ég.

Felismertem ezeket a szemeket. Pontosan olyanok voltak, mint Deidarae. Vagyis..Hasonlítottak rá.

  - Igaz is. Hogy hívnak titeket? - kérdezett végül rá.

  - Ő itt Hidan, - mutattam a mellettem állóra - Én pedig Akazi Nagu vagyok.

Muszáj volt a régi nevemet használnom, mely a felejtésbe veszett már egy ideje. Ha tudná, hogy Uchiha vagyok, akkor kérdezgetne. Sokat. Nagyon sokat.

  - Tetszik a nyakláncod! - mosolygott rám a lány, aki körülbelül a mellkasomig érhetett.

  - Sensei - szólalt meg a fekete hajú srác - Előre megyek, és felírom magunkat, hogy itt vagyunk.

  - Jó, menj csak Daro - nézett Kimori a fiúra, mire az szó nélkül hagyta el a társaságunkat.

  - Anya, apa mikor jön majd? - szegezte a tekintetét a kislány Kimorira, mire még jobban leblokkoltam.

  - Nem tudom, Jirou, majd valamikor ideér.

  - Van egy lányod? - kérdeztem tőle kedvesen, de közben próbáltam nem sokkot kapni. 

Biztos vagyok benne, hogy ez a gyerek nem Gurotól van. Egyáltalán nem hasonlít rá.

  - Igen, Jirounak hívják - mutatott a kislányra - Ő pedig Kiriya - mutatott a vörös hajú fiúra - Ők a tanítványaim. 

  - Csé, öcsi - guggolt le hozzá Hidan, mire Kiriya nagy szemekkel nézte őt.

  - Az igazi? - szólalt meg, csillogó szemekkel, miközben a kaszára mutatott.

  - Persze, hogy igazi - vigyorgott rá Hidan - Kiakarod próbálni?

  - Nem! - szóltam egyből.

Ennyire nem lehet felelőtlen. Egy 12 éves kezébe adná azt a kaszát, amivel rengeteg embert megölt.

  - Miért nem lehet? - kérdezte Kimori.

  - Ezt én is szeretném tudni - nézett rám felvont szemöldökkel a szürke hajú.

  - Veszélyes lehet neked. Az nem játék.. - kezdtem el magyarázkodni.

  - 12 éves vagyok már, és nagyon jól tudok bánni a fegyverekkel. Ez meg se kottyanna nekem!

  - Én azért nem lennék ebben olyan biztos. Ez tényleg veszélyes..

  - Ahj, Nagu - állt fel Hidan, majd lenézett rám - Nem történt volna semmi, ha odaadom neki egy kicsit. Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni.

  - Bennem legalább van egy kis felelősség - néztem rá szúrósan.

  - Egek, tényleg olyanok vagytok, mint valami rossz házaspár - nevetett Kimori.

  - Nem vagyunk olyanok - sóhajtottam egy nagyot.

  - De. Úgy veszekedtek, és ez..Már ne haragudjatok, de kissé vicces - tette a lány a szája elé a kezét, hogy visszafogja a nevetést.

Valahogy visszajöttek azok az érzések, amiket régen Kimori miatt éreztem. A boldogság, hogy van egy olyan barátom, mint ő.

  - Igaza van - húzott Hidan mosolyt az ajkára, közben lehunyta szemeit.

Valahogy mosolyogni akartam, mégse kerül mosoly az ajkaimra.

  - Mondd - szóltam hirtelen - Nálatok, hogy zajlik a Chuunin vizsga? - néztem rá kérdően.

  - Nálunk - gondolkodott el végül - Ugyanúgy, ahogy a többi faluban is. Viszont annyi dologgal különbözik, hogy nálunk pár nappal hamarabb vége van a vizsgának.

  - És idén melyik Falukból jöttem ninják?

  - Na ez egy nagyon jó kérdés. Sajnos ezt nem tudom megválaszolni.

  - Rendben, semmi baj - néztem rá kedvesen - De ha nem haragszotok, akkor én most megyek. Még elkel intéznem pár dolgot.

  - Nem, menj csak - ráztam meg a fejemet.

A lány rám mosolygott, valamint Hidanre is, majd elhagyta a társaságunkat.

  - Nézzünk meg pár meccset - szót Hidan, miközben lenézett rám.

  - Miért? - néztem fel rá, barna szemeimmel.

  - Szerintem nem véletlen ez az egész - vett magán lendületet, majd hirtelen leült arra a patkára, ami a mellettünk lévő úthoz volt csatolva.

  - Huh? - néztem le, bíbor lila szemeibe.

  - Most van a Chuunin vizsga. Rengetek ninja van itt, szerte az országból. És nekünk pont ma, pont most sikerült idejutni. Ahol bárhol választ találhatunk, ennek a Jutsunak az eltörlésére. És akár azt a ribancot is megtudjuk találni - motyogta az orra alatt.

  - Tényleg. Nekem ez eszembe se jutott - meredtem rá erősen.

Hidan mióta tud okosat is mondani?

  - Egy zseni vagy! A Sharinganommal, ha közel van, akkor betudom azonosítani a Chakraja alapján. Felismerem azt a Chakrat.

  - Nem vagyok zseni.. - szólt vörös arccal, majd oldalra nézett.

  - De, most nagyon hasznos dolgot mondtál! - néztem rá boldogan.

Örültem ennek, hiszen egy lépéssel előrébb járhatunk. És ha nem is válik be, legalább megpróbáltuk, és Hidan valami okosat is mondott.

  Valami furcsa oknál fogva, lejjebb hajoltam, majd egy apró puszit hintettem Hidan fejére.

  - Nagu? - nézett rám meglepve.

  - Sajnálom a tegnapit. Nem szerettem volna veszekedni veled. Sajnálom Hidan. És..őszintének kell lennem veled - néztem rá, és éreztem, hogy most nagyon figyel rám.

  - Őszintének? - vonta fel a szemöldökét.

  - Igen. És bármit is hallasz, az elkövetkezendő percekben, kérlek fogd vissza magad, és fogadd el a dntésemet.

  - Jó..Mondd - vágta be a durcás fejet, majd a kezét megtámasztotta a térdén, és oldalra nézett. 

  - Én - haraptam némileg az ajkaimba, mielőtt szóltam volna.

  - Te, mi? - kérdezte unottan.

  - Érzed irántad valamit. Viszont nem tudom, hogy mit. Amikor fent voltunk, és csillagokat néztünk, akkor jól esett az a csók. Nagyon is. Én..Tényleg próbálok Deidaran túllépni, de nem egyszerű. Viszont jól érzem magam veled. Látom, hogy mennyire próbálkozol, és hogy mennyi mindenen keresztülmentél. A legtöbb dolgon, miattam. És amióta visszajöttél, érzem, hogy minden más. Egyre közelebb kerülünk egymáshoz, még annak ellenére is, hogy veszekedünk. És szeretném, hogy tudd, nem szórakozok veled. Érzek valamit, csak még magam se tudom, hogy mi az. De nem barátság. Én csak annyit kérek, hogy értsd meg a döntésemet, és hagyj nekem időt. Nem sokat kérek. Csak annyit, hogy amíg vége lesz ennek az egésznek, és minden visszatér a rendes kerékvágásba. Megtaláljuk azt az átkozott nőt, és minden újra a régi lesz..

Hidanra néztem, miután nehezen, de bevallottam az érzéseimet neki. Féltem, hogy mit fog válaszolni.

  - Mit szeretnél, mit mondjak erre? - vezette a tekintetét rám.

  - Nem tudom..Amit gondolsz, vagy érzel.. - néztem el oldalra.

  - Amit érzek? Azt sokszor elmondtam már neked, de sokszor nem is vetted számításba. Lehet nekem is azt kéne most csinálni, hogy le se szarom azt, amit mondasz, és hidegen fog hagyni ez az egész - magyarázta ridegen.

Éreztem, hogy gombóc nő a torkomban, és attól tartok, hogy igaza volt. Én is így álltam hozzá, szóval nem várom el tőle, hogy mindezek után majd boldogan áll ehhez az egészhez. Viszont rossz belegondolni, hogy az előbbi beszélgetésünk kedves volt, most pedig ismét rideg.

  - Menjünk - szólt, majd egyből fel is állt, és elindult abba az irányba, ahol belehetett menni a Stadionba.

Követtem őt, s amint beértünk a tágas Stadionba, mely gyönyörű volt, csak akkor konstatáltuk, hogy már alig van hely, annyian vannak. Körbenéztem mindenfelé, s ennek következtében lett az, hogy elvesztettem Hidant. Nem volt mellettem, és kicsit el is kapott a pánik, hogy ekkora tömegben mégis hol találom meg.

  - Hidan.. - ejtettem ki halkan a nevét.

  - Gyere már - kapta el valaki a kezemet, és magával kezdett el húzni.

Hirtelen nem tudtam kire gondolni, de amint megláttam a csupasz, és izmos hátat, valamint szürke lombkoronát, megnyugodtam. Kezével csuklómat fogta, egészen addig, amíg le nem ültetett egy helyre. Viszont az csak egy hely volt.

  - Te hol fogsz ülni? - pislogtam fel rá, mire ő csak bámult rám.

Apró pír lepte el az arcát, amit én nem értettem.

  - Állj fel - utasított.

  - Mi? Most ültem le - néztem rá furcsán.

  - Állj fel - szólt ismét, most már erősebb hangon.

Nagyot sóhajtottam, majd felálltam végül. Ahogy ez megtörtént, Hidan egyből leült a helyemre, amin az előbb én ültem.

  - Kössz.. - néztem le rá.

Felemelte rám a tekintetét. Abban a tekintetben jelenleg minden benne volt. Fájdalom, fáradság, valamint az egyedüllét apró érzése is. Sőt, inkább a nagyobb érzése. Ebben biztos vagyok. Olyan volt, mint egy apró kis kutya, aki szeretetre vágyik, és az neki a legfontosabb az életben, hogy valaki szeresse, és fontos legyen neki. Ha nem ismerném Hidant, azt mondanám, hogy a legártatlanabb tekintet néz most rám. Ezt sajnos nem mondhattam, úgy hogy ismerne. Hisz mind tudjuk hogy ő nem ártatlan. 

  - Mit szeretnél? - kérdeztem tőle kedvesen.

  - Hogy fordult meg, nekem háttal - magyarázta normális hangnemben.

  - Miért? - kérdeztem.

  - Csak fordult meg - beszélt, még mindig ugyanúgy.

Így hát tettem azt, amit Hidan kért tőlem. Megfordultam, egyenest neki háttal. Nem értettem, hogy miért kért erre. Másodpercek teltek el, én pedig csak álltam ott, és néztem a küzdőteret, ahol jelenleg senki se tartózkodott. Mindenki rohangált, és a versenyzőket se lehetett még látni.

  Aztán, olyan 1 perc elteltével Hidan cselekedett. Óvatosan, és lassan ölelte át a derekamat, majd húzott az ölébe lendületből. Nem tagadom, nagyon is meglepett eme cselekedete. Csak pislogtam magam elé, mint valami idióta, hisz nem értettem a helyzetet.

Hidan kezeit a combomra helyezte, majd úgy ültetett, és helyezett el, hogy a vállam felett kilásson. Az állát pont a fejemre tudta tenni. Ezt követően, ahogy az állát a vállamra helyezte, kezeivel átkulcsolta a derekamat. Melegség járta át a testemet, ahogy ölelt.

  - Szólj, hogyha baj. Mert akkor elengedlek - vezette rám tekintetét.

  - Nem..Nem baj - öleltem át a kezét, mellyel engem ölelt. Ezt követően a fejemet az övének hajtottam - Jó így.

Hidanben nagyon sok szeretet van, de nem képes kifejezi magát.

  - Kezdődik - szólalt meg Hidan, mire a tekintetemet a Stadion közepére vezettem, ahol már ott álltak a csapatok.

  Nem volt köztük egy ismerős se. Itt volt ugyan Konoha, de nem ismertem senkit.

  - Ott van Kimori - szólt Hidan.

  - Látom - néztem lefelé, amint megláttam, a rózsaszín hajú lányt - Biztos ügyesek lesznek.

  - Biztos - nevette el magát - Kíváncsi vagyok, hogy milyenek ezek a vakarcsok.

  - Köszöntök mindenkit, az idei Chuunin vizsgán! - hallatszott egy nagy hang középről, és közben a kivetítőn Kurotsuchi arca volt megtalálható. Szóval még mindig ő a Tsuchikage - Oonoki Kurotsuchi vagyok, a Negyedik Tsuchikage!

  - Egy lány lenen a Kage? - lepődött meg Hidan.

  - A Mizukage, valamint a Hokage is volt már nő - magyaráztam neki - Senju Tsunade volt az Ötödik Hokage, és Terumi Mei volt az Ötödik Mizukage.

  - Furcsa..

Csak vállat vontam, majd figyeltem tovább Kurotsuchi szavait.

  - A mai napon 10 páros fog egymással megküzdeni, és úgy döntjük el, hogy ki jut a döntőbe. Készen álltok? - kiáltott nagyot.

A közönség nagy éljenzésbe kezdett, de olyanba, hogy a fülem majdnem kiszakadt a helyéről.

  - Hát akkor jöjjön is az első páros! - mutatott a nagy képernyőre, én pedig figyeltem, hogy kiknek a neve fog megjelenni, hiába nem ismerem őket.

A képernyőn pörögni kezdtek a nevek, míg egyszer csak meg nem állt. A nevek nem mások voltak, mint Aizuro Shouto, és Kuroya Daro. A második fél volt Kimori tanítványa.

  - Ez érdekes lesz - helyezkedtem el Hidan ölében, majd minden tekintetemmel a két fiút néztem.

Sharinganomat bekapcsoltam, hogy jobban lássam az eseményeket. Hogy őszinte legyek, majdnem lefordultam Hidan öléből.

  - Nagu? - szólt Hidan.

  - Ez..lehetetlen..

  - Micsoda? - hajolt előre, hogy lássa az arcom.

  - Daroban...Annyi Chakra van, hogy az valami hihetetlen. Hány éves is? Mit mondott? 12 lehet..?

  - Ne szórakozz. Mennyi van benne? Körülbelül?  

  - Mint Deidara...Vagy Sasori. A kettő közül erősen valaki.. - szóltam komolyan.

  - Mi? Ez mégis, hogy lehetséges? Egy ilyen kis szaros, hogy lehetne olyan erős, mint egy S-rangú bűnöző? - hitetlenkedett a fiú.

  - Nem tudom..Nem örökölte se Sasori, se Deidara génjeit, és nem is képezték őt. Nem tudom, hogy hogy sikerül a szintjükre feljönni..

  - Elkezdődött.. - szólt halkan Hidan.

Egyből Darora meredtem. Lehetetlen..

  - Az robbanóanyag? - bukott ki Hidanből.

Az, amit a fekete fiú használt, nem volt más, mint tényleg robbanóanyag. 

  - Deidara - szóltam halkan - Ő nem volt rajta, az Akatsukis listán..Nincs benne az Akatsukiban..

  - Várj..Honnan is való Deidara? - kérdezte hirtelen Hidan, miközben én lenéztem rá. Hogy felejthette el? Hogyan?

  - Rejtett Szikla Falu.. - motyogtam.

  - És..Hol vagyunk jelenleg? 

Miért kérdez ilyet? Ennyire nem működne az agya?

  - Hidan, mi van veled? Itt vagyunk Rejtett Szikla Faluban. Mi van veled, hogy nem tudod, hol vagyunk? - néztem rá kérdően. 

  - Csak kicsit fáradt vagyok, és fáj a fejem. De, ha Deidara nem volt az általad említett listán, akkor itt kell lennie.

Egyből felugrottam Hidanről. Ezt követően nem érdekelt, hogy ki néz hülyének, hirtelen ugrottam fel a Stadion szélére, majd ezt követően le, a füves részre. A föld kicsit megrepedt alattam, de nem volt vészes. Senki se volt az utcákon.

  Hidan követett, és csak akkor szedte ismét elő a kaszáját. Bent nem volt nála, mert nem fért volna el vele.

  - Most mi az? - nézett rám felvont szemöldökkel.

  - Az, hogy nem gyanús neked kicsit? Deidara nem volt rajta az Akatsuki listáján. Van egy srác, aki ugyanolyan technikát használ, mint Deidara. Valamint.. - néztem fel Hidan szemébe - Kimori lányának, gyönyörű, ég kék szemei vannak. Pontosan olyanok, mint Deidaranak.

  - Héy, héy - nevette el magát - Azt akarod mondani, hogy az a szőke barom itt van valahol? Lehet, hogy tőlünk akár méterekre.  

  - Igen, pontosan azt.

  - De ez lehetetlen Nagu! Ekkora összefüggések azért csak nincsenek!

  - Higgy már nekem! Mégis hol lehetne akkor?

  - Lehet meghalt..Nem tudhatod - halkult el.

  - Hé, mindenki bent van, és nézi a meccseket. Ti miért vagytok itt kint? - hallottam meg Hidan mögül egy hangot. 

Hidan automatikusan megfordult én pedig közelebb léptem, hogy az illetőt szemügyre vegyem. Szinte a vér is megfagyott bennem, az érzések pedig újra feltörtek bennem.

  - Nem bántok senkit, nyugodtan válaszolhattok - állt meg a férfi, miközben csípőjére helyezte kezét - Szóval? - húzta össze szemöldökét, miközben ránk mosolygott.

Hidan lenézett rám, majd vissza a szőkére.

  A kérdés már csak az volt hogy Hidan, vagy én fogom-e tovább bírni, és melyikünk veszít. De, hogy miben? Az előttünk álló Deidara iránti érzések kezelésében.

Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről!  💗