77. Fejezet: Halványuló másolat

 Heyho, kisninják!

Röstellem, és sajnálom ezt a hatalmas kimaradást. A vizsgák, és az iskola közrejátszott, és nem hittem volna, hogy ennyire. Azonban közelít a nyár, és a szabadidő. A blogra nyilván több időm lesz, hiszen minden lemaradt időt szeretnék bepótolni, és remélem még nem feledte el senkit, eme történetet és blogot, ugyanis visszafogok térni. 💗

  - Hidan..Ez, nagyon nem lesz jó. Nagyon, de nagyon nem..Ugye tudod? - néztem rá hirtelen, ahogy bíbor lila szemei végigmérték testem egészét.

Szerettem volna megmondani neki, hogy minden rendben lesz, és semmi baj nem lesz, de sajnos nem tudtam kimondani a szavakat. A szavakat melyek azt bizonyították számára, hogy mindez egy rémálom, és igazából nem is történt semmi.

  - Persze, hogy tudom? Miért ne tudnám? Ne nézz már ennyire idiótának, jó? - mormogta maga elé, majd a barátunk felé nézett - Suigetsu - szólította meg a nevén - Te esetleg tudsz valamit, hogy mit tehetnénk?

  - Csak annyit tudok mondani, hogy találjátok meg ezt a nőt, míg nem késő. Hisz, ez egy elég kemény Jutsu. Ha tényleg maradandó lesz ez az egész, akkor ti elfogtok tűnni, ebből a világból.

  - De mégis hol keressük? Hisz azt se tudjuk hol van - néztem a fiúkra zavartan.

  - Nem tudod beazonosítani a Jutsud segítségével? Vagy a Sharingannal?

  - Nem Byakuganom van, Hidan - sóhajtottam egy aprót.

  - Jó, egy próbát megért. Induljunk inkább.

  - Mégis hova? nem fogok feleslegesen megtenni akár egy métert se. Gondolkodjunk először, aztán cselekedjünk.

  - Amíg te itt agyalsz, az a némber messzebb lesz tőlünk, mint bármikor! Én legalább cselekedni akarok, nem mint ti, akik csak sírtok itt össze vissza! - Hidan teljesen megemelte felém a hangját, ami rosszul esett.

  - Jó, menjünk akkor. Ha te ennyire okos vagy - szóltam halkan, majd elindultam kifelé.

  - Hé, Nagu! - szólt utánam Suigetsu, de a szavai elsiklottak a fülem mellett - Ne menj már el! - hallottam, ahogy morgolódik magában - Hidan, menj utána! És ajánlom hogy épségben visszagyertek, és én is emlékezzek rátok! Mert jól figyelj.. - mutatott a fiú az idősebbre - Ha visszajöttök, és emlékezni fogok rád, akkor megütlek, amiért így beszél vele.. Értve vagyok?

  - Minden világos.. - mormogta a szürke hajú, majd lépéseit megsokszorozta, hogy utol tudjon engem érni.

Amint kiértem a barlangból, csak egy valami ment a fejemben. A válasz..Amit megszeretnék találni végre.

  - Szóval, merre? - kérdeztem, miközben magam elé meredtem.

  - Nem tudom..Merre lenne logikus?

  - Valami olyan hely felé, ami még létezik, a mi eltűnésünk ellenére is.

Ahogy a szavak elhagyták a számat, Hidanra néztem. Szinte egyből. A fiú ugyanígy cselekedett, így szinkronban egyszerre néztünk egymásra.

  - A ház... - szökött ki az ajkai mögül ez az aprócska szócska, ami nekünk sokat jelentett. Sokat, de nagyon sokat.

  - Lehet, hogy ott lesz. Már ha ebben a világban az még létezik.. - néztem magam mellé.

  - Ugyanabba a világban vagyunk. Mindössze csak eltűntünk belőle, és így ennek következtében megváltoztak a dolgok - magyarázta a mellettem álló fiú.

  - Igazad van.. - hagyta el egy halvány mosoly az ajkaimat - Mehetünk? - néztem fel Hidanra.  

  - Jól vagy? - kérdezte aggódva.

  - Nem igazán. Amikor már végre elhittem, hogy minden rendben van, és rendben is lesz, akkor jön ez. Jön egy teljesen ismeretlen ember, és felforgatja az életemet..

  - Minden rendben lesz - helyezte kezét a fejemre, majd pár simítást lerott rá.

  - Remélem is - vezettem kezemet az övére, mely a fejemen volt. 

Megszorítva a testrészét, teleportáltam magunkat ahhoz a házhoz, melyben évekig éltünk boldogságban. Amint odaértünk, nem máshova értünk földet, mint az ajtó elé. A látókörünk egyből a velünk szembeálló személyre fókuszált. A nő épp egy Tűz Jutsu segítségével támadt volna  házra, de mivel odasikerült a teleportálás, ezért mi az útját álltuk. Hidant gyorsan löktem el magam mellől, így a füves udvarra esett, nagy lendülettel. Jómagam gyorsan kapcsoltam. A Rinnenganomat aktiváltam, így a képesség mely gyorsan tartott felém, eltűnt, a szememnek hála. Amint minden por eloszlott, megtekinthettük azt az egyént, aki támadást mért az Akatsukis házra.

  - Te.. - szóltam halkan, s tekintetem eléggé rémült volt. 

Az a Chakra nem volt semmi..

  - Már megint ti.. - hörögte - Gondolhattam volna, hogy nem fogjátok hagyni azt, amit tettem. de, nincs más választásom - sóhajtott, miközben barna haját átdobta a vállán. Arcán egy gúnyos mosoly húzódott végig, melytől teljesen kirázott a hideg.

  - Még szép, hogy nem fogjuk hagyni magunkat? Kinek nézel te minket? Egy ilyen dolgot nem hagyjuk annyiban. csak gyere a kezeim közé.. - mosolyodott el Hidan ijesztően - ..és akkor majd megtudod, hogy milyen erővel is játszadozol, te szemét..

  - Röhögnöm kell - nevette el magát úgy, ahogy az előbb mondta - Pint tőletek kellene félnem? Egy bukott csapattól, egy bukott embertől, és egy semlegesen lánytól, akinek az ereje jóval távol áll az én szintemtől? Na ne röhögtess, de komolyan!

  - Te szemét.. - szorította össze ökleit Hidan, majd felült a füvön - Jó nagyot löktél rajtam - tekintetét rám vezette, azonban fejét nem mozdította el abból a szögből melyből láthatta a nőt.

  - Mi vagyunk az Akatsuki - szólaltam meg végül, de még így is halkan - Szóval ne..

  - Hogy micsoda? - kezdett el ismételten nevetni - Nem jól hallottam szerintem az előbb. Hogy ti lennétek az Akatsuki? Ez nevetséges. Az Akatsuki nincs azon a mocskos szinten, ahol ti - nézett ránk eléggé gyilkos tekintettel.

  - Hogy mit mondott? - csikorgatta eléggé a fogait, a mellettem ülő fiú.

   - Selejtek vagytok - hangsúlyozta ki, a selejt szót.

 Nem értettem, hogy mégis mi történik körülöttem. Túl gyorsan pörögnek le az események. Mégis ki az isten ez?!

  - Ki a jó fene vagy?! - ordítottam el magam, kicsit se nyugodtan.

A nőnek egy gúnyos, és egyben undorító mosoly suhant végig az orcáján, míg végül megszólalt.

   - Mirai Yuno. De gondolom ez a név semmit se mondd nektek - vont vállat érdektelenül.

   - Persze, hogy nem! - emelte meg a hangját Hidan - Soha nem is hallottam rólad..

   - Akkor, talán máshogy kéne mondanom - kuncogott fel - De előtt..Arra utasítalak Hidan, hogy gyere velem. És akkor nem esik bántódása a lánynak.

   - Hah? Miért kéne veled mennem? - szólt a fiú felhéjázva.

   - Mert megfoglak téged ölni  - nézett mind a kettőnkre, gyilkos pillantásokkal - Van róla fogalmam, hogy halhatatlan vagy. Tudom. De bosszút fogok állni rajtad, ha bele is halok!

  - Mit vétettem ellened? - sóhajtott Hidan, miközben felhúzta a térdét, majd egy könyökét azon támasztotta meg.

   - Megölted az apámat.

   - Sok embert megöltem már életem során - vont vállat az egyetlen hímnemű személy körünkben - Szóval? - emelte bíbor lila szemeit a nőre, Hidan - Ki volt az apád?

   - Mirai Leko - válaszolt ridegséggel Yuno.

 Éreztem, hogy ebben a pillanatban minden megváltozott körülöttünk. A szél enyhén kapott fel, ezzel a megnyugvást kicsit arrébb szállította. Nem értettem ennek a pontos okát, mindössze csak Hidanra pillantottam, és az arcától elkapott a nyugtalanság. Hidan arca teljesen le volt blokkolva. Arcizmai remegésnek indultak, ahogy a teste is. Szemei nagyobbra nyíltak, s tekintete olyan volt, mint aki az előbb nézte végig, az összes szerette halálát.

   - Hidan..? - ejtettem ki halkan a nevét, mintha  bármelyik pillanatban összetudnám törni őt.

   - Le..Lehetetlen...  - hangja teljesen más volt. Nem a megszokott Hidané.

 Most már nagyon fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mégis mi történt közöttük.

   - Ki azaz ember, akiről beszél? Hidan..

   - Gyerünk, mondd el neki Hidan, hogy ki azaz ember, akit megöltél, oly' kegyetlenül.

   - Hallgass... - szólt halkan Hidan.

   - Gyerünk, mondd el kicsi Hidan..Mondd el.. - hergelte tovább.

   - Azt mondtam, hogy hallgass! - üvöltött rá a szürke hajú, majd ujjaival a koszós földbe mart.

 Ujjai közé marta a fűszálakat, majd erősen megszorította azokat.

   - Hé.. - épp guggoltam volna le hozzá, amikor végre megszólalt, egy értelmes válasz keretében.

   - Leko-san.. - kezdett bele, s mindeközben ajkaiba harapott - ...volt a Sensei-em. Ő tanított meg erre a Jutsura.

Ledermedtem. Az apja...ennek a nőnek..Hidan mestere volt, akivel oly' sok évet élt, a szülei halála után. Akit megölt..

   - Hogy találtál meg..? - suttogta ki magából a szavakat.

   - Oh, én sehogy - rázta a kezét - Ti voltatok azok, akik megtaláltak engem, vagyis eljöttetek hozzám.

   - Ezt mégis, hogy értsük..? - néztem rá meredten.

   - Úgy, hogy amikor eljöttetek a Végzet Völgyéhez, én ott voltam. Ekkora szerencsét..Soha nem hozott az élet.. - szorította ökölbe a kezét, miközben mosolyogva nézett le rá - Ott már tudtam első ránézésre, hogy ő az. Elsőnek egy kis Jutsut alkalmaztam rajtatok, hogy mindenki elfeledje kik is vagytok.

   - Emléktörlő Jutsu? - beszéltem magam elé, de mindeközben a nőnek szántam a kérdésemet.

  - Bizony-bizony. Hát nem nagyszerű? Szinte tökéletes az ilyen alkalmakra.

  - Te beteg vagy.. Lépj túl a múlton! - amint kimondtam a szavaimat, rádöbbentem arra, hogy pont én beszélek erről. Pont én, aki még mindig nem tudja elengedni a régi társait.

  - Vicces, hogy te emlegeted ezt, Uchiha Nagu. Hidan, nem is értem, hogy miért tetted. Egy olyan embert, mint ő.. - halkult el Yuno.

Hidan még mindig szótlanul volt. Biztos vagyok benne, hogy ezer, meg ezer gondolat cikázott az agyában. De az én agyamban is. Ugyanis ebben a pár napban, több dolog is a tudatomba került. Hidan nemcsak a szüleit, de a mesterét is megölte. Nekem ez sok volt így egyszerre. Nagyon is sok.

  - Bár nem hiszem, hogy van más beszélnivalónk. Jobb, ha siettek. Majd Hidan elmondja neked, az egyén infókat, amikre kíváncsi vagy esetleg. Oh, és mielőtt elfelejtem.. - a zsebébe nyúlt, s kotorászott benne - ..ez a tiétek - dobott Hidan elé egy nyakláncot - Nézzétek meg, és menjetek a helyre - ahogy a szavak elhagyták ajkait, eltűnt. Mint a kámfor.

Hidan elé sétáltam, majd ujjaim köré csavartam a nyakláncot. Egy kor alakú nemesfém volt, amibe vésve voltak számok és betűk. Hamar rájöttem, hogy ez egy koordináta adatival ellátott nyakék.

  - Küldd haza.. - szólalt meg hirtelen.

  - Tessék? - vezettem le a tekintetem hozzá.

  - Vigyél haza, engem már nem érdekel...

  - Mi az, hogy nem érdekel? Hidan, elfogunk tűnni! - néztem rá kétségbeesetten - Komolyan azt akarod, hogy a végén még egymásra se tudjunk emlékezni?!

  - Miért akarsz emlékezni egy olyan gyilkosra mint én? - mosolygott fájdalmasan.

  - Hidan.. - suttogtam, majd eltérdeltem mellé. Kezemet a térdére vezettem - Nem vagy gyilkos.

  - Oh, dehogynem - nevette el magát fájóan - Mindenki annak tart, aki ismer. Te is, csak nem mondod ki. A szíved legmélyén te is gyilkosnak tartasz.

  - Nem, nem tartalak. Igaz..Megöltél embereket..

  - Embereket, akiknek életük volt. Valamint olyan embereket, akik a családom voltak. Nem félsz, hogy téged is megöllek? - hangjában a fájdalom jelei csillogtak, erős szinten.

  - Nem - ráztam meg a fejemet - Hisz tudom, hogy soha nem tudnál megölni.

  - Egyszer majdnem megöltelek téged. Tudod, amikor..

  - Igen, tudom - szakítottam őt félbe - Emlékszem arra az időre, tisztán. De elmúlt már. Nincs jelen azaz idő. A mostanival kell foglalkoznunk.

  - Megöltem a szüleimet, és a mesterem, aki felnevelt. Szerinted ez normális?!

  - Nem, egyáltalán nem az. És nem is tatrom annak. e látom rajtad, hogy miként érint ez az egész. nem örülsz neki, hogy ilyenek lettek a dolgok. De nem lehet ellene mit tenni. A múlton nem lehet változtatni. Ha lehetne, most minden más lenne.

Mindenki arca sorban beugrott. De leginkább Deidaraé. Szeretném, hogy itt lenne. Csak utoljára lássam, a hús vér testével együtt..

  - Miért ölted meg a mestered? 

  - Bizonyítanom kellett. És..megtettem.

  - Értem - halkultam el a mondatom végére, mely inkább csak egy aprócska szó lett.

  - Menjünk - állt fel, bár teste még ingatag volt, így majdnem elesett, de még időben megtartottam őt, a karjánál - Menjünk Suigetsuhoz..

  - Minden rendben? - néztem rá aggodalmasan.

  - Minden. Menjünk Nagu, kérlek.

Nem vitatkoztam vele efelől. Egyből teleportáltam magunkat, Orochimaruhoz. Ott, pont azon a helyen álltunk, ahol nemrégiben elmentünk. Suigetsu a gépeknél állt, és amint meghallotta, hogy van valaki, pontosabban valakik mögötte, megfordult.

  - Ne kérdezz most semmit. Hidan..Nincs túl jól.

  - Hidan? - pislogott ránk.

  - Igen? - szólt bágyadt hangon a szürke hajú.

  - Nem, mármint - rázta a fejét Suigetsu - kik vagytok ti, és mit kerestek itt? És ki az a Hidan?

Ez nem lehet. Ez egy rémálom, amibe jelenleg belekerültünk. Alig fél órára mentünk el. Akkor mégis hogyan? Hogy?!

  - Suigetsu, légy szíves ne szórakozz! - szóltam rá erélyesen.

  - Szórakozni? - nevetett fel kissé - Tűnjetek el innen, mielőtt komolyan mérges nem leszek! Idegeneknek ide belépni tilos!

  - Nem vagyunk idegenek, hülye gyerek! Ne szórakozz, mert megijeszted, Nagut! - kiabált rá Hidan.

  - Nagu? - vonta fel a szemöldökét.

Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki szórakozik. Szóval igaz..Mindenki lassan elfelejt minket.

  - Suigetsu.. - indult meg Hidan idegesen a fiú felé, azonban az utolsó pillanatban elkaptam izmos karját - Mi az már, Nagu?! - nézett rám ideges tekintettel.

  - Hidan.. - néztem magam elé blokkolva - Tényleg nem emlékszik..Tényleg..

  - Chh!

Hátrálni kezdtem, közben a kezeim közt lévő barátomat is húztam magammal együtt. Elkel innen tűnnünk, minél előbb. Ha más is itt talál, annak nem lesz jó vége. Nagyon, de nagyon nem.

  - Menjünk.. - szóltam fájdalmasan magam elé. Nem akartam, hogy elfelejtsenek. Főleg nem Suigetsu nem..

Ahogy kiértünk a barlangból, Hidan cselekedett. Óvatosan húzta el a szorításomból a karját, és csúsztatta le kezemre, mely jóval kisebb volt az övénél.

  - Mit csinálsz? - néztem fel rá kérdően.

Szemeivel nem engem, hanem a kék eget vizslatta.

  - Semmit. Csupán kiélvezem azt az időt, amit veled tölthetek. Ki tudja, hogy mikor felejtjük el a másikat.

  - Igaz.. - néztem úgyszintén a kék égre, melyek mindig Deidara gyönyörű szemeire emlékeztettek.

Vajon ő mit tenne, ha a mi helyünkben lenne? Biztos valami butaságot. Mégis..Megtudnék nyugodni, ha ő itt lenne. Teljesen.

  Nem szorítottam vissza Hidan kezét. Képtelen voltam rá. Úgy éreztem, hogy ezzel elárulom Deidarat. Azt a Deidarat, aki sok éve itt hagyott engem a káoszban.

  - Menjünk.. Elkel érnünk a koordinátát, még időben. Ki tudja, hogy mi lesz később. Főleg, hogy senki se emlékszik ránk már  - engedtem el a kezét, majd elindultam a koordináta felé.

Bíztam abban, hogy Hidan szó nélkül fog majd utánam jönni. S így is lett. Pillanatok múlva, észleltem fel arra, hogy Hidan mögöttem sétál közvetlen.

  Lehet van valaki, aki még emlékszik. Kell lenne valakinek, hisz nem tűnhettek csak úgy el.

  - Sasuke. - suttogta maga elé halkan Hidan.

Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, hisz én is rá gondoltam az előbb.

  Hidan szemei ledermedtek, én pedig egyenest abba az irányba vezettem tekintetemet, amerre ő is nézett. Nagy meglepetésemre, az a fiú állt ott, akire az imént gondoltam.

  - Sasuke.. ejtettem most már én is ki a nevét.

A fekete hajú fiú meghallotta a szavainkat, s egyből felénk kapta a fejét.

  - Nagu? - kérdezte hirtelen, miközben kiejtette a nevemet.

Sietősen közelebb léptünk hozzá, és nagy kő esett le a szívemről, hogy megismert.

  - Végre valaki - sóhajtott egy nagyot Hidan.

  - Miről beszéltek? - pillantott le rám, ugyanis magasabb volt nálam.

Ajkamba haraptam, és mindössze percek alatt mondtam el a másik Uchihanak, hogy mégis mi történt Hidannal, és velem az elmúlt pár órában.

  - Mi? Emléktörlő Jutsu? - pislogott rám párat - Hiszen az Tiltott.

  - Igazából Kimorinak is hasonló van - magyaráztam - Amikor volt Kisame születésnapja, viszonylag neki "köszönhetjük" azt, hogy nem emlékeztünk semmire. Azonban, az ő Jutsuja ennél finomabb. Amit használ, az is egy része eme Jutsunak, viszont az nem tiltott. Csupán módosítja az emlékeinket.

  - Elég nagy bajban vagytok. És tudjátok már, hogy hova kell menni?

  - Tudjuk - mutattam felé a nyakláncot, mely eddig a zsebemben lapult meg - Rejtett Homok mellett van ez a Falu. Emlékszem, Sasori párszor említette.

Sasori..Milyen rég volt, hogy hallottam volna a hangja akár egy kicsiny részét is. És Akana..HIába látogatnám meg őt, nem emlékszik rám. Ő se, ahogy senki.

  - Szóval oda kell elmennünk.. - beszélt maga elé Sasuke.

  - Várj, mit is mondtál pontosan? - kérdőjelezte meg a mondanivalóját Hidan - Hogy elmegyünk?

  - Igen - emelte ránk tekintetét - Veletek megyek. Ha jól értelmeztem, csak én vagyok az, aki emlékszik rátok, ugye?

  - Igen - bólintottam.

  - De..Azt, hogy egyébként? - vonta fel a szemöldökét Hidan.

  - A Rinnenganom segít abban, hogy elnyeljek mindenféle Jutsut. És mivel mindig aktív, ezért ezt is semlegesítette. Nem kell attól félnetek az én esetemben, hogy elfoglak titeket felejteni, mint Suigetsu. Biztosan be vagyok védve, ettől a technikától. Szóval, ha sietünk még napnyugta előtt odatudunk érni.

  - MIért nem teleportáljuk magunkat oda? - értetlenkedett a szürke hajú továbbra is.

  - Nem teleportálhatunk. Túl veszélyes lenen számunkra. Lehet, hogy csapda az egész, és mi egy szempillantás alatt benne is lennénk. Jobb, ha sétálunk, és messzebbről megfigyeljük a helyet - magyarázta a fekete hajú, mire Hidan rám emelte a tekintetét.

  - Most mi az? - kérdeztem hirtelen, mire ő továbbra is csak bámult barna szemeimbe - Ha azt akarod tudni, hogy szerintem is így lenne a helyes, akkor jól gondolod.

  - Okés - fordult el Hidan - Legyen így - indult el előre.

  - Másik irány, balfaszkám - szólt utána Sasuke.

  - Tudtam ám! - morrant fel idegesen és ezúttal a jó irányba haladt tovább.

  - Sose nő fel.. - sóhajtottam, közben egy mosolyt elengedtem az arcomon. Ez a régi időkre emlékeztetett.

  - Nagu - szólított meg a fiatalabb, mire felé néztem.

  - Tessék, mondd.

  - Beszélnem kell majd veled - hangja eléggé komor volt, ami némileg megijesztett.

  - Miről? Baj van?

  - Majd elmondom - hunyta le a szemét, majd elindult Hidan után.

  - Legalább annyit árulj el, hogy mivel kapcsolatos - kezdtem el utána lépkedni.

  - Akatsuki - szólt, miközben hátrapillantott rám. Haját a szél felkapta, s szerte szét reptette volna, ha erősebb lett volna. de nem így lett. Csak szép lassan, mint a nyári szellő.

Ez az aprócska beszélgetés új gondolatokat csalt az agyamba. Lenne valami, ami még az Akatsuki eltűnése után is fent maradt? Valami új információ, mellyel új kapukat tudunk kinyitni a jövő felé? Vagy egy hely, esetleg tárgy, ami megmaradt a mivoltunkból? Nem tudom. Sajnos nem tudom. Ebben az egyetlen, aki segíteni tudna, a válaszhoz, az Sasuke.

Órák teltek el. Hosszú, de hosszú órák. Reggel volt még akkor, amikor rájöttünk, hogy mi is történt, és ebbe a szar helyzetbe kerültünk. Egy időre letáboroztunk, de én úgy éreztem, hogy nem tudok tovább menni. Aludnom kell.

  - Kérlek..Álljunk meg pihenni kicsit.. - dőltem neki egy fának, majd lecsúsztam rajta, egészen a füves földig.

  - Nem az én életem forog kockán. Így is akarsz pihenni? - vetett rám pár pillantást Sasuke.

  - De már nem bírok menni..Kérlek..

Sasuke Hidanra vezetett tekintetét.

  - Mennyire vagy fáradt?

  - Nem igazán. Miért? - pislogott a szürke hajú.

  - Kapd fel Nagut, és úgy menjünk tovább. Nincs időnk megállni pihenni.

Hidan hátravezette rám a tekintetét, miközben Sasuke továbbindult.

  - Hé, fáradságos kisasszony. Gyere a hátamra - mutatott a hátára, miközben leguggolt elém, velem szemben.

  - De nehéz vagyok..

  - Hogy mi vagy? - nevette el magát kedvesen - Sose voltál te nehéz. Na, gyere.

Szó nélkül álltam fel, majd Hidan hátához igyekeztem. Felmásztam rá, majd kezeimmel megszorítottam a nyakát, hogy tudjak kapaszkodni. Hidan nagy lendülettel állt fel velem, én pedig szorosabban fogtam őt. Izmai megfeszültek alattam, amit teljesen érezhettem. Lábaimat megfogta szorosan, így tartva magához. Amint elindult, fejemet a nyakába fúrtam,  de így nem volt kényelmes, így maradt a tarkója. Az illatát, ahogy a múltkor is, most is pontosan tudtam érezni. Kidolgozott teste meleg volt, ahogy lüktetett, s folyt benne a vér.

  - Jó így? Kényelmes? - kérdezte kedvesen.

  - Tökéletes.. - hunytam le a szemeimet.

Éreztem, hogy az álmosság úrrá lesz rajtam, és Hidan meleg bőrén hamarosan le is sújt rám az álmosság örök nyugalma.

  Ébredésemnek az oka, némi zötykölődés volt, valamint az, hogy Hidan megállt. Szemeimet álmosan nyitottam fel, s kapaszkodtam még mindig belé.

  - Fent vagy, álomszuszék? - kérdezte kedvesen, miközben megszorította a lábamat.

  - Ühü.. - dünnyögtem, majd visszafúrtam az arcomat a tarkójába.

  - Elég hangosan horkoltál - jelentette ki a szürke hajú.

  - Mi.? - szóltam zavartan magam elé. Komolyan horkoltam volna?

  - Ne szívasd már - szólt rá Sasuke.

  - Most miért? szerintem jó volt - nevetett halkan a fiú, aki cipelt.

  - Hol vagyunk? - néztem át Hidan válla felett.

Mindenütt homok volt, a nap pedig szépen lassan ment le, ezzel sárgává téve az égboltot. Szó, mi szó gyönyörű volt. Túlságosan is.

  - Ez lenne a falu? - kérdezte Hidan.

  - Igen bár eléggé kicsi. Egyáltalán mit kéne itt keresni? - fordult felénk a fekete hajú.

  - Mi se tudjuk. Csupán azt, hogy ide kell jönni.

Hidan letett, én pedig amint megbizonyosodtam arról, hogy bírok menni, elindultam a falu felé. A cipőm szinte teljesen telement homokkal, de nem érdekelt. Lezárhatjuk ezt az egészet, és mindenki emlékezni fog ránk. Mindenki...

  Amint a Falu belsejébe értünk, furcsa érzés kapott el. Nagyon furcsa.

  - Él itt egyáltalán valaki? - néztem körbe.

  - Ezt én is megkérdőjelezem - vonta fel Hidan a szemöldökét.

  - Kell lennie valakinek, ha már ide jött az utasítás, hogy érkezettek meg.

  - Biztos jó helyen vagyunk? Ez olyan..Furcsa.. - suttogtam magam elé a szavakat, s ekkor jöttem rá, hogy nem vagyunk egyedül.

  - Nagu..

  - Érzem - reagáltam Sasuke szavaira, majd előkaptam a kunaiomat az övtáskámból.

  - Ti meg mit csináltok? - nézett rénk kérdően Hidan.

  - Betolakodok.. - hangzott Hidan mögül, egy éles hang.

Sasukéval mind a ketten a Mangekyou Sharingan mellett döntöttünk, hisz az mégis biztosabb volt.

  - Hah? - fordult meg Hidan, majd végigmérte az illetőt - Mégis ki vagy te?

A férfi fekete palástot viselt, fekete, hosszú nadrággal. A lábán fekete csizma volt, felül pedig egy szintén fekete póló, mely olyan volt, mint Suigetsunak, tinédzser korában, csupán más szinten. Az arcát nem láttuk, ugyanis egy kapucni fedte. Hangja alapján azonban nem tűnt túl idősnek.

  - Ki vagy? - kérdezett rá Sasuke is.

  - Okamoto Hasuko - nevette el magát, miközben a szél lekapta a kapucnit a fejéről, így sikeresen megláthattuk a fiú arcát.

Kezeit széttárta, miközben nevét elárulta. A szél a köpenyét is felkapta, ezzel együtt szőke tincseit repítette. Barna szemeiben valami tündöklött. Valami furcsa. Arcán lévő mosoly, furcsa volt. Nagyon furcsa. Nem félt tőlünk, egyáltalán nem. Olyan húsz körülinek tippelném.

  - 25 - szólt Sasuke.

  - 21 - válaszoltam neki.

Amikor régebben Sasukeval jártam az országokat, volt egy közös játékunk. Akivel találkoztunk, megtippeltük az életkorát. Higgyétek el, akkor ez nagyon izgalmas volt, hiszen nem volt mit csinálnunk utazás közben.

  - Nem talált - mosolygott hirtelen - 23. Nektek is volt ilyen játékotok? A nővéremmel folyton ezt játszottuk régen  - olyan mosolya volt, mint egy kisfiúnak, és eléggé gyerekesnek tűnt így első ránézésre. Nem úgy, mintha ellenség lenne.

  - Nem nagyon érdekelt - fröcsögte neki Hidan - Tudsz erről valamit? - kapta ki hirtelen a zsebemből a nyakéket, majd felé tartotta.

  - Nem? - vonta fel a szemöldökét - Miért, talán kéne?

  - Ne szórakozz velünk! Tudom, hogy ismered, és Mirai Yunot is! - kiabált vele Hidan.

  - Haver, egy nőt se ismerek, akit így hívnak. Szóval tűnjetek el, míg szépen mondom.

  - Mert ha nem, mi lesz? - kezdte el pörgetni Hidan az ujjai közt a nyakláncot.

  - Nem szeretnétek megtudni - sóhajtott egyet, majd kezét a csípőjére helyezte.

  - Valóban nem akarjuk megtudni, viszont ide küldtek minket. Mondd, hallottál már az Emléktörlés Jutsuról? - kérdezte Sasuke Hasukotól.

  - Hallottam. Miért?

  - Uchiha Naguról? - hagyta teljesen figyelmen kívül a kérdését, majd tovább kérdezett.

  - Hallottam - szólt ingerülten a szőke hajú fiú.

Mi? Ő ismer engem? Az mégis hogyan lehetséges.

  - Jól gondoltam - sóhajtott Sasuke.

  - Mégis mit? - nézett rá Hidan.

  - Okamoto Hasuko. Az a srác, akin már alkalmazták ezt a Jutsut, csak éppenséggel korlátozva. Ebben az országban senki se ismerheti ezt a nevet.

  - Chh.. - harapott az ajkába Hasuko, s kissé ingerülten nézte Sasuket - Hallottál rólam?

  - Hallottam. Az alatt a sok év alatt volt szerencsém megtudni a nevedet, és a történetedet.

  - Történetet? - néztem Sasukera.

  - Igen - sóhajtott Sasuke - Ennek  a asrácnak van egy története, ami nem a legszebb.

A tekintetem a komolyan néző fiúra vándorolt. Még mindig csípőn volt a keze, s minket kémlelt komolysággal. Ennek a fiúnak, köze van Yunohoz? de mégis...Mi a te történeted, Okamoto Hasuko?

  - Még fiatalabb korában találkozott Mirai Yunoval. Hasuko beleszeretett a lányba, viszont ő csúnyán visszautasította, és eléggé megalázta. Yuno apja akkor már nem volt életben, így egyedül élt. Az anyja..Nos, vele nem igazán tudom, hogy mi történt. Mindegy is - sóhajtott Sasuke - Hasuko mindenesetre nem hagyta annyiban azt, hogy ilyen csúnyán megalázta a lány. Hasukonak különleges képessége van, viszont nem tudom megmondani pontosan, hogy mi. Mindenesetre létrehozta Mirai Leko testét, és a lánya ellen fordította, azzal a szándékkal, hogy ezzel enyhítse a fájdalmat, amit okozott neki a lány. Valamint megtudja mutatni, hogy igenis ne jó, ha vele húznak újat. Viszont egy valamire nem számított ez az idióta - szólt komorabban a fekete hajú - Mégpedig arra, hogy Yuno legyőzi az élőhalott apját, és ezzel sarokba szorítja őt. Hasuko nem tudott menekülni, és ezzel teljesen Yuno áldozata lett. Hogy milyen áldozata? Yuno alkalmazta az Emléktörlés Jutsuját rajta, de egy sokkal mocskosabb fajtáját. Hasukot mindenki csak ebben az országban feledte el, azonban hiába feledték el, ő nem tűnt el. Örökre itt lesz, abban a tudatban, hogy senki se emlékszik rá. Ez rosszabb, mint az, hogy eltűnsz. A szeretteid számára soha nem leszel fontos. Hasuko ezt kapta. Mert szórakozott az emlékek istennőjével, akinek birtokába van a feledés. Valamint Yunonak sikerült megtennie azt is, szintén egy Tiltott Jutsu segítségével, hogy egy határt szabjon, Hasuno számára. Nem léphet ki az országból, és örökre itt marad.

 Sasuke szavai megrémítettek. 

  - Komolyan idáig elmenne, csak azért mert ezt tette az apjával? - szóltam halkan.

   - Leko-san nagyszerű ember volt.. - szólalt meg Hidan - Párszor mesélt a lányáról, és a feleségéről, akik egy távoli Faluban éltek. Nagyon szerette a családját, és az új információknak hála rájöttem, hogy ők is őt - halkult el a végére.

   - Így nem csodálom, hogy Yuno így reagált - sóhajtott nagyot Sasuke.

   - Ezt..Mégis kitől hallottad?! - szorította idegesen ökölbe a kezét Hasuko.

   - Terjengett ez a történet, azonban volt pár forrásom, akiktől megtudhattam ezt, azt.

   - Rohadék Uchiha.. - köszörülte ki a szavakat a száján.

   - Mondd el, hol van Mirai Yuno! - utasította Sasuke a szőke hajú fiút.

   - Segíts nekünk, kérlek. Hisz neked is ártott - szóltam hozzá.

   - És ez azt jelenti, hogy segítenem kell? Ti...beléptetek a falumba.. - haját óvatosan vitte a szél, ruhájával együtt - Megszegtétek a bejárási tilalmat. És lehet, hogy össze is dolgoztok vele..

   - Miért dolgoznák? Velünk is ezt tette, te féleszű! - morrant rá Hidan.

   - Chh..Szépen beszélj velem. Ez az én otthonom. Itt én vagyok előnyben - harsongta.

   - És? Segíts nekünk, vagy itt helyben kivégezlek!

   - Ésszel beszélj már, Hidan! - szóltam rá erélyesen. Megőrült?

   - Hát jó. Küzdjünk meg! - emelte fel a kezét, amibe egyből egy sárga levél szállt be.

 Amint ez bekövetkezett, ő összeroppantotta a levelet, melynek a darabjai elszálltak a széllel.

   Már csak ez kellett nekünk, ez remek. Köszönjük, Hidan. Nagyon köszönjük.

   - Idióta.. - cseszte le őt Sasuke -Máskor inkább gondolkodj, azután cselekedj.

   - Készüljetek, a találkozásra - szólt elhalkulva, majd hirtelen ránk meredt.

 Vártuk a támadásra, hogy jöjjön. Ha jönnie kell, akkor jöjjön és mi ellenállunk neki. A kunaiom, a kezemben volt, vészesetére. Hasuko csak meredt ránk, majd percekkel később, mosolyogni kezdett. Ahogy az a mosoly egyre erősebb lett az arcán, szeme úgy kezdett el vörösre váltani. Nem, nem homok vörösre. Vérvörösre. Megijedtem. Mégis mihez készül?

  - Kuchiyose no Jutsu! - kiáltotta a szőke hajú, majd azzal a lendülettel a földre csapott, egy hatalmasat.

 A homok remegni kezdett előtte, de csak három, pontos helyen. Amint ezt megtette, fejét még mindig nem emelte fel, csupán kezeit lent tartotta, a homokban. Pillanatok múlva három alak kezdett a homokból feltörni, egyenest a felszínre. Mind a három teljesen sötét volt, még akkor is, amikor már teljesen kijutottak a homokból.

  - Három fekete árny? - vonta fel a szemöldökét Hidan.

  - Nem, ez más.. - dermedt le Sasuke, ahogy én is. Ez a Chakra. Undorító..

  - Had mutassam be nektek, rég nem látott barátaitokat. Illetve..Az egyikük még köztünk van - kuncogta el magát a fiú, majd hirtelen felemelte tekintetét, és ránk nézett. A 3 árny pont úgy állt, hogy tisztán láthattok Hasukot.

Amint felemelte tekintetét, egyenest ránk, az árnyak átalakultak. Mind, egy szempillantás alatt öltött emberi külsőt, és ahogy ez bekövetkezett, a vér megfagyott bennem. De nem csak bennem..Éreztem azt a nagy feszültséget Hidanben, és Sasukeben, ami bennem is előjött. A szívem hevesen kezdett el verni, s majd' kiugrott a helyéről. Ez nem történhet meg. Nem..

  - Mi a büdös franc?! - hagyat el Sasuke száját, sokkolva ez a pár szó.

Hasuko mosolya egyre nagyobb lett, s végül megszólalt.

  - Nagu! - az engem ábrázoló Homok Klón szeme kinyílott. Valóban, rémisztően úgy nézett ki, mint én. 

Ez a klón Hidan előtt állt.

  - Itachi! - az Itachit ábrázoló Homok Klón szeme is kinyílt.

Ez a klón Sasuke előtt állt.

  - Deidara - végül a szőke hajú szemei is kipattantak a helyéről, aki nem máshol, mint velem szemben állt, csupán méterekre.

Úgy nézett ki, mint amikor meghalt. Ugyanabba a ruhában, ugyanazzal a kosszal szerte a testén. Tekintetével szinte lyukat fúrt a mellkasomba. Meredve vezettem a tekintetemet a másik kettőre, akik mellette álltak. Mind a két fél, az én két társam figyelte.

  - Te szemét! - üvöltött vele Hidan - Miféle rossz vicc ez?!

  - Hát nem tudtad? - nevette el magát Hasuko - Az én Jutsum, a Gueno no Jutsu. Ez egy nagyon tiltott technika, mely még a Tiltott Jutsuk listáján is mélyen elvan rejtve. A képességemmel egy  képes vagyok Homok Klónt létrehozni, az emberek számára. És az alakja? Az attól függ. A Klón azt az alakot veszi fel, aki a személynek a legfontosabb a világon. Képes vagyok az emberek érzésébe látni a szememmel, és létrehozni ezeket a Klónokat, melyek olyanok, mint a hús vér emberek, csupán képesek meghalni. Gyengébbek, mint amikor éltek. és nem, nem igazán van köze ennek az Edo Tenseihez. Az a Jutsu feltámassza a holtakat, míg én csak a tökéletes másolatukat elevenítem meg az emberek számára. És ezeket a Klónokat könnyebb is megölni, de senkinek nem sikerül szinte. Yunot ebbe most ne vegyük bele. Nem elég, hogy küzdenek, de tudnak rólatok mindent, hiszen a ti elmétek segítségével elevenítem meg őket. Az információt róluk, belőletek vette el, hogy megtudjam alkotni őket. Tudják minden olyan emléketeket, amiknek ők maguk is részeseik voltak, valamint megosztottátok velük. Akik meghaltak, őket abban az állapotban hoztam vissza, mielőtt a halál rájuk lelt volna. Asszem..ez élvezetes lesz..

  Deidara...Itt van..Velem szemben..Én..Megakarom ölelni. Nem akarom elengedni..

Könnyes szemekkel indultak meg a lábaim előre, s már csak azt vettem észre, hogy rohanok Deidara felé. Ő ugyanúgy hűvös tekintettel nézte végig, hogy szinte már előtte vagyok ekkor cselekedett. Pördült egyet a tengelye körül, közben a lábát felemelte, és amekkora erővel csak tudott, a gyomromba rúgott. Akkora volt eme lendület, hogy egyenest egy ház falának csapódtam, egy fájdalmas sikoly mellett. Éreztem, hogy némi vér távozik az ajkaim közül.

  - Oh, lehet túl nagy volt - hagyta ugyanúgy a levegőben a lábát Deidara, miközben kissé meglepve nézett felém - Még mindig gyenge vagy? Hm.

  - Rohadék.. - csikorgatta a fogait Hidan.

  - Asszem.. - ült törökülésbe Hasuko - Ez érdekes lesz.

  - Itachi.. - suttogta a szavakat Sasuke.

  - Még mindig rajtad van ez az arc, bolond kisöcsém? - rázta meg a fejét, a fekete hajú, ellenséges Uchiha.

A földre estem, egyenest a ház tövébe. fejemet enyhén emeltem fel. Fájt mindenem. Ez..durva volt.

  - Főnök, kezdhetjük? - nézett Deidara az ülő fiúra.

  - Felőlem - vont vállat - de aztán legyen érdekes.

Deidara egy mosoly húzott ajaki közé.

  - Ne aggódj, az lesz! Hm! - szólt sietősen, s azzal a lendülettel hirtelen termedt előttem, és már rúgott volna belém, de hirtelen, és az utolsó pillanatba elteleportáltam magam onnan, egyenest Hidaékhoz - Gyors vagy - ropogtatta ki a nyakát - Így még élvezetesebb lesz ez, Hm.

  - Mit..tegyünk..? - szóltam halkan Sasukehoz, mivel ő volt nekem közelebb.

  - Harcolnunk kell - lökte arrébb a köpenyét, mely alatt ott volt a kardja - Mást nem tehetünk.

  - Mi?! Biztos nem! Nagu az ellenfelem! Én..Én nem tudnám őt megölni! - szólt rekedt hangon Hidan.

Ez nagyon nem jó Lelkileg kifog ez minket csinálni, ha megöljük őket. Sasuke egyszer ár megölte Itachit..Nem fog neki menni ismét. Ennyire még ő sem erős.

  - Kukucs - halottam meg egy ismerős hangot, egyenest Hidan mögül.

A következő pillanatban pedig arra lettünk figyelmesek, hogy a klónom leteríti Hidant, és a kunait a nyakához fogva ül a hátán.

  - Olyan könnyű őt leszerelni - nevetett az áll Nagu - neked eddig miért nem ment? - nézett rám gúnyosan - ja, igen. Gyenge vagy - nevetett ki.

Hiába a mi elménk alapján készültek Volt valami, ami más volt. Az pedig a gyűlölet, és a gonoszság. Gonoszok voltak, hiszen a legyőzésünk érdekében voltak itt.

  - Nagu.Én elmegyek távolabbra Itachival. Ti..Itt harcoljatok - szólt Sasuke hirtelen, és hangjában ott volt az aggódás.

Ahogy kimondta a szavait, hirtelen eltűnt Itachival. Menni fog neki. Bízom benne.

  - Kettő maradt. Vajon ki nyer? - beszélt maga elé Hasuko.

  - Nem foglak bántani..képtelen..lennék rá.. - beszélt Hidan egyre nehezebben, ahogy az áll Nagu a fejét a földbe nyomta.

  - Na de Hidan.. - szólt nyálas hangon az áll én - Hisz tudom, hogy képes vagy rá.. - ekkor hirtelen ráfeküdt Hidan mellkasára, majd hozzádörzsölte magát - Hisz nem tudsz nekem ellenállni..Csak úgy, mint azon az éjjelen.. - suttogott a fülébe, majd bele is csókolt.

Na jó..Én miként cselekedtem így? Érzelmileg zsarolnak minket..És pont azok,a kik fontosak nekünk..

  - Nagu..csinálj valamit.. - nyöszörgött fájdalmasan. Tudtam, hogy ez nekem szólt.

Épp már lépni akartam, amikor egy kezet éreztem meg a sajátomon, ami hirtelen fordított a másik irányba. Velem szembe, Deidara állt. Gyönyörű szemei csodásak voltak, még így is. Elvesztem azokban a szemekben, mely az ellenségemhez tartoztak. Francba.

  - Rég találkoztunk, kicsi lány - mosolygott rám azzal a mosollyal, mellyel Deidara mosolygott rám mindig.

  - Miért csinálod ezt? - szólaltam meg fájdalmasan.

  - Mégis..Mit? - simított végig a derekamon, mire nekem akaratom ellenére is beleborzongott a testem - Hisz egyszer már megtettük..Bemocskoltuk a másikat, akkor miért ne lehetne most is? Hm? - mosolygott rám annyira édesen, hogy majdnem elsírtam magam.

  - Te nem az igazi vagy.. - szóltam fájóan.

  - Dehogy nem. Csak hinned kell benne, Nagu - csókolt rá a homlokomra egyből.

Sírnom kell...Sírni fogok.

  - Én miért maradok ki ebből? - pufogott a másik Nagu - Hidan, ismételjük meg azt, amit régen, jó? - dörzsölte ismét hozzá magát a lány.

  - Ugyan Nagu.. - közelített a szőke hajú, ajkaimhoz - Csak tegyük meg ismét. Hallani szeretném a hangodat, mely csak az enyémet ismételi.. - egyre jobban közelített, és amikor már majdnem összeértek az ajkaink, ő máshogy cselekedett.

Öklével a gyomromba vágott, mire fájdalmasan felnyögtem kínomban.

  - Látod..Ugye milyen szép hangok? - nevette el magát.

  - Te szemét.. - nyöszörögte Hidan, majd nagy erővel lelökte magáról az áll Nagut.

  - Oh, hogy te is itt vagy, hm! - nézett Hidanra, majd hirtelen elkapta  torkomat, é a magasba emelt - Fontos neked? - nézett a fiúra, miközben rám célzott.

  - A kurva anyádat, engedd el! Megfog halni! - üvöltött vele.

  - És? - döntötte a szőke oldalra picit a fejét - Akkor mi van?

  - Szemét! - szorította Hidan össze az ökleit.

  - Magad mögé nézz inkább! - állította bele a másik Nagu a kunaiát Hidan hasába.

Halhatatlan..Nem hat rá..Nem..

  - De szép piros.. - hajolt közelebb az áll Nagu Hidan vérző testéhez, majd azzal a lendülettel kihúzta belőle a fegyvert.

Végigvezette nyelvét azon a felületen, mely véres lett, majd elmosolyodott.

  - Akárcsak az Akatsuki lógója..Tökéletesen vörös - kuncogta el magát.

Kezemet az engem szorító kezeire kaptam, hogy megtudjam magam szabadítani tőle, de nem ment. egyszerűen nem. és nem is tudtam elteleportálni magam.

  - Miért vagy gyenge? Miért?! - üvöltött rám a másolat egy hatalmasat. Fájt..Felhozta a régi sebeket - Semmit se fejlődtél! Egy senki vagy, amilyen voltál! Hm! Így akarsz bárkinek is bizonyítani, te selejt!

  - Látod..Az..igazi Dei..dara nem..mondana..ilyet.. - szóltam nehezen.

  - Olyan unalmas - sóhajtott az áll Nagu, majd a kunai segítségével még párszor beledöfött egyet Hidan hasába, természetesen hátulról.

Idióta..Miért nem tesz semmit? Miért?

  - Nem megy.. szólt fájó hangon - Képtelen vagyok bántani..Hisz..Még így is te vagy..

  - Szóval aranyos vagyok, még így is? - nevette el magát, majd csettintett egye, és a kunai helyett, egy nagyobb acélrúd jelent meg a kezében. A másikba pedig egy Sasuke kardjához hasonló fegyver - Rúd, vagy katana? - nézegette őket a lány, majd a rudat elhajította messzire - Katana! - nevette el magát, majd egy hirtelen mozdulattal szúrta bele Hidanba a katanat. Az éles fegyver Hidan hasából állt ki, miközben csorgott belőle a vér.

  Szemeim könnyekkel lettek tele, a látványnak köszönhetően. Borzalmas volt nézni, amit tesz vele. Egyszerűen borzalmas.

Hidan kezét lassan a katana azon részéhez vezette, mely elől,a  hasánál ágazott ki belőle. Erősen megragadta, így már kezéből is csak vér távozott. 

  - Akármennyire is vagy az ellenségem..Téged, soha nem foglak önszántamból bántani. Soha..! - erősödött meg a hangja, ahogy próbálta magából hátulról kinyomni a katanát, azonban az áll Nagu egyre inkább belé nyomta.

Hidan fájdalmasan nyögött fel párszor, mire Deidara szorított a nyakamon.

  - Ez unalmas - sóhajtott Deidara, majd ledobott a földre, s bal lábával párszor belém rúgott - Mivel lehetne fokozni? - gondolkodott el, majd hirtelen eszemébe jutott valami - A legjobb, és legaljasabb megoldás, hm - mosolygott hirtelen.

Nem akartam tudni, hogy mire gondol. Nagyon nem. Viszont tudtam, hogyha megteszi, ismét fájni fog a lelkem.

  - Nagu, gyere kicsit - mosolygott rá édesen, mire az áll Nagu hirtelen ellépett Hidan mögül, mire ő összeesett, a katanaval a testében.

  - Mit szeretnél, Dei? - villogtatta meg a pilláit neki.

  - Csupán.. - Deidara ekkor elkapta az áll Nagu derekát, majd közelebb vonta magához. Ugye nem..?

Ekkor történt az, mire soha nem számítottam volna. Deidara hirtelen a lány fenekére vezette kezeit, és erre már Hidan is felfigyelt.

  - Mégis..mit..? - szólt Hidan alig halhatóan.

  - Szeretlek, hm - mosolygott rá Deidara, mire az áll Nagu kényesen megszólalt.

  - Én is, Dei.

Ahogy a szavak elhagyták az ajkaikat, mással lettek azok elfoglalva. Az áll Nagu hirtelen akasztotta Deidara nyakába a kezeit, Deidara pedig hirtelen mart bele abba a testrészbe, amit az imént fogott. Egymás ajkának olyan gyorsan estek, ahogy egy villám lecsap. Ledermedve néztem végig, ahogy az áll Nagu, és Deidara csókolóznak. Az fájt a legjobban, hogy azaz illető én voltam, mégse éreztem semmit. Évekkel ezelőtt, még Deidara velem tette meg ezeket a dolgokat, hiába csak rövid ideig. A gyomromba görcs uralkodott, és könnyeimet fogtam vissza, nehogy lehulljanak.

  Hidanra pillantottam, kinek mérhetetlenül dühös volt a tekintete. Szinte ölni tudott volna, és szinte meg is tette. Deidara finoman rántotta az áll Nagut közelebb, közben rém pillantott, és egy gúnyos mosolyt húzott ajkaira. S innentől fogva, egy percre se szakadtak el egymástól. Én is ezt akarom..Csókolni Deidarat, míg lehet. De már nem lehet..És ez fáj a legjobban.

  - Ha szólok.. - suttogta Hidan, és hangja remegett az idegtől - ..kunait rántasz, és nekik rontunk.. - suttogta el a végét, miközben szemei a szőke fiún, és a barna hajú lányon voltak.

Apró bólintottam, enyhén remegve. Féltem, nem akartam ezt.

Készítettem a fegyveremet, Hidan pedig hirtelen nyúlt hátra, és rántotta ki magából a katanat.

  - Most! - szólt határozottan, mi pedig cselekedtünk.

Hirtelen ugrottunk fel mind a ketten. Egyből a két személy mögé kerültünk. Hidan az áll Nagu mögé, én pedig Deidara mögé. Egy szempillantás alatt történt szinte az egész. Amilyen gyorsan csak tudtunk, támadtunk. A fegyvereinket előretartottuk, és ahogy nekiütköztünk az általunk szeretett személynek, beledöftük a fegyvereinket. Nekicsapódtam Deidara hátának, ahogy Hidan is a lányénak. Egy morranás se érkezett tőlük, csak némi homok, melyet a kezemen éreztem meg. Mi a..

  - Köszönjük.. - szóltak alig halhatóan, s a másolt emberke hirtelen porrá, és homokká váltak.

A személyekből mindössze vörös szemű homok lett, Hidannal pedig remegve álltunk egymás előtt. Megtettük.:Megcsináltuk.

Ahogy ott álltam,a  szél különös muzsikát kántált. Egy olyat, melyet soha nem ismertem. Mindemellett már nem éreztem Hasuko Chakrajat magunk körül. Ahogy az elémbe szöktek a gondolatok, rájöttem, hogy ez a korszak még csak most kezdődött, és ahhoz, hogy mindent helyrehozzunk, nagy utat kell megtennünk. És annál nagyobb fájdalmakat kell túlélnünk.

Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről!  💗