72. Fejezet: A falu szíve

Heyho, kisninják! 💗

Inkább bele se akarok gondolni abba, hogy milyen rég volt rész...

Sajnos lehet, hogy ismét visszajön az a rendszer, hogy havonta lesznek a részek.

A suli miatt nem igazán tudom hamar hozni a részeket, de igyekezni fogok. 💗

Reggel, amikor felébredtem, egyedül voltam. Magam mellé simítottam a kezemet, hogy megtaláljam azt a fiút, akivel elaludtam, azonban ő nem volt ott. 

  - Hidan.. - szökött ki ajkaim közt a szürke hajú fiúnak a neve.

Ahogy kiejtettem a nevét, egyből fel is ültem.

  - Nagu? - hallom meg a fiú hangját.

  - Azt hittem...elmentél..

  - A combomon? - villantott felém, egy eléggé perverz mosolyt.

  - Mész a francba! - vágom neki  aporos párnát, majd dühösen felkelek az ágyból.

  - Hé, hisztikirálynő - kiáltott utánam - Hova mész?

  - Messze tőled - kiabáltam utána, majd ahogy kiértem a nappaliba, megcsapott a hideg, reggeli szél.

Amint ezt megéreztem, egyből vissza is mentem a szobába, mely jelenleg melegebb volt, mint a nappali.

  - Ahogy látom nem jutottál messzire - nevetett ki.

  - Hogy van energiád már reggel piszkálódni? - kérdeztem tőle, egy álmos mosoly mellett.

  - Fáradt vagy? - lépett elém, kissé aggódó tekintettel - Miattam..nem tudtál aludni?

Miket beszél? Pont azért aludtam egy jót, mert ő itt volt, és megvédett.

  - Mostanában nem alszom jól, de ez nem a te hibád - néztem rá kedvesen, majd megsimítottam az arcát. Ugyanolyan magas, mint volt..

Hidan egy kicsit oldalra nézett, halvány tekintettel. Másodpercekig nem találkozott a tekintetünk, majd ő visszanézett rám.

  - Megölelhetlek? - nézett rám, eléggé zavartan.

  - Miért kérdezed meg minden alkalommal? - vontam őt kérdőre.

  - Nem akarok semmit se rád erőltetni, azért..

  - Hidan mi van veled? Te nem voltál ilyen.. - távolodok el kissé tőle.

Az a Hidan, akit ismertem..aki mindenkivel bunkó volt általában, nagyképű, de ennek ellenére megtudott nevettetni, valamint mérhetetlenül nagy szeretet volt benne...nincs többé?

  - Nem tehetek róla, hogy megváltoztam. Mindenki változik..és ha ezt nem tudod elfogadni, akkor nem is értem, hogy mit keresek itt - hangjában haragot éreztem, nagyon erősen.

  - Hidan - szóltam egy sóhajtás mellett, ő közben pedig elhagyta a szobát.

Megforgattam a szememet, majd utána mentem. Ő már a ház ajtaján lépett ki, a nagy növényzet közepette.

  - Hidan! - kiabáltam utána, hogy végre megálljon.

  - Mi van?! - állt meg idegesen.

  - Én..nem mondtam egy szóval sem, hogy nem fogadlak el így téged. Csak..még furcsa megszokni ezt az egészet..

  - nekem szerinted mennyire?! - csapta idegesen a kezét az oldalának - Hirtelen visszahoznak az életbe, és még veled is veszekedek! Hát a faszom ki van komolyan! de várj! - állt meg hirtelen, és egy gúnyos mosolyt jelenített meg az arcán - Kitalálom. Hogyha Deidara lenne itt a helyembe, neki a nyakába ugranál, és boldog lenne minden!

Hogy beszél velem? Ez fáj...de olyan, mint a régi Hidan jelenleg.

  Egy mosoly húzódott el az ajkaimon, majd nagyot sóhajtottam.

  - Végre...a régi vagy..

  - Menj a francba.. - nézet hirtelen az égre.

  - Hidan..? - emelte rá a tekintetemet. Most megbántottam. Vagyis úgy érzem...

  - Én.. - harapott ajkaiba, majd rám emelte könnyes tekintetét - Borzasztóan örültem, amikor megtudtam,  hogy életben vagy, és siettem is, hogy minél előbb láthassalak. Erre te..a fejemhez vágod, hogy nem vagyok a régi, és ez neked nem jó. Akkor mondd meg... - hangja itt megemelkedett - Mondd meg, hogy milyen legyek! - üvöltött rám, teli torokból, közben könnyei elhagyták gyönyörű, bíbor lila szemeit.

Szörnyű érzés kerített a hatalmába. Mit művelek vele, de most komolyan?

  - Sajnálom.. - ejtettem ki halkan a szavakat a számon.

  - Legyek olyan, mint Deidara..? - suttogta maga elé halkan - Az jó lenne neked? - fátyolos tekintetével csak engem méregetett.

  - Nem..légy önmagad..

  - De miért, ha az nem jó neked?! - emelte meg ismét rekedt hangját - Én..csak megakarok neked felelni, Nagu..

  - De te így vagy tökéletes.. - léptem közelebb hozzá.

  - Francba már - kezdte el törölgetni a szemét - Ez nagyon gáz..

  - Ez is azt mutatja, hogy vannak érzéseid.. - egyre közelebb érek hozzá.

  - Már hogy ne lennének..? Ne szórakozz már velem... - mély levegőt vett, ami eléggé szaggatott volt.

  - Tényleg sajnálom...nem úgy gondoltam... - már előtte vagyok, így ha akarom meg is ölelhetem. De még nem teszem.

  - Bassza meg az egész..miért nem lehet minden a régi..? Miért pont az Akatsukival történt mindez..? Miért..?

Hidan jelenleg annyira kétségbeesett, hogy ez megijeszt. Soha nem volt még ennyire elveszett, főleg nem azért, mert nincs többé a szervezet. Ez megrémített, főleg, hogy én is ugyanígy érzek. Felemészt ez az egész, hogy nincs többi az Akatsuki..

  - Ha..mi ketten is eltűnünk, akkor soha, senki nem fog tudni arról, hogy valaha léteztünk - kezdett bele újra a beszédbe Hidan. Ám most már nem folytak a könnyei - Te tudod használni az Edo Tenseit..miért nem éleszted őket újra? - vont kérdőre.

  - Az nem ugyanolyan..akkor csak érzelemmentes bábok lennének. És azt nem akarom..

  - Akkor mit akarsz?

  - Veled lenni...és kiélvezni ezt az egészet, míg itt lehetünk egymásnak..

Hidan ajkaiba harapott, mire én csak széttártam a karjaimat, és vártam, hogy közelebb lépjen.

  - Ch..francba - fintorgott, majd közelebb lépett, és szorosan megölelt.

Ölelése nyugtatásképp hatott a szívemre, és egy fokkal jobban éreztem magam. Illata még mindig ugyanolyan mámorító volt, és egyszerűen megbolondított.

  - Menjünk vissza Orochimaruhoz... - vetettem fel az ötletet, ami igazából nem is ötlet, hanem állítás volt.

  - Nem akarok még.. - szorított egyre jobban.

  - Maradjunk még így? - kérdeztem, közben a hátát kezdtem el simogatni.

  - Igen..

Hidan picit feljebb emelt, így jobban magához szorított. A lábam lassan nem érte el a talajt.

  - Hidan... - nevettem el magam halkan - A lábam nem éri el a földet.

Ő csak jóízűen elnevette magát.

  - Mert pici vagy...

  - Nem vagyok pici.. - szóltam morcosan, mire ő elengedett.

Kezét megfogtam , majd Orochimaruhoz teleportáltam magunkat.

  Akikkel ott szembetaláltam magam, azok nem mások voltak, mint Naruto, Suigetsu, és Orochimaru voltak.

  - Végre már! - szólt hisztérikusan Suigetsu - Már azt hittük, hogy soha többé nem fogtok visszajönni. Vagy legalábbis te, Hidan.

  - Ch..ne állíts rólam semmit.. - fordította el a szürke hajú a fejét.

  - Veszélyes az, hogy pont te szaladgálsz esztelenül - húzta össze a szemöldökét Orochimaru.

  - Mi van?! - morrant fel Hidan - Nekem te csak ne okoskodj!

  - Hidan - hallatszott Naruto komor hangja - Hova mentél?

  - Egyértelmű szerintem - szólaltam meg először.

  - És hol voltatok"ttebayo? - kérdezett újra a szőke.

  - A háznál... - néztem rájuk - Igen, ott is éjszakáztunk, ha ez is érdekel - sóhajtottam nagyot.

  - Hidan itt kell maradnod, mivel nem biztonságos - magyarázta a legöregebb.

  - Chh..nem akarok ezen a dohos helyen maradni. Mikor volt utoljára kitisztítva? - kezdett el fintorogni.

Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek ezen.

  - Valamint..hol van a kaszám? - kérdezett Orochimaruék felé eléggé komoran.

  - Nem hiszem, hogy szükséges tudnod - mosolygott Orochimaru.

  - Egy tekercsben van, a laborban - szólt semmi megszeppenés nélkül Suigetsu.

  - És ennyit erről.. - csapott a homlokára Orochimaru.

  - Kössz - vigyorodott el a szürke hajú.

  - Nem. nem kapod meg a kaszádat - beszélt továbbra is komoran Naruto - Itt maradsz Orochimaruékkal, és nem mész sehova.

  - Nem fogom leélni az életem ebben a szartelepen, sárgaság - Hidan idegesen állt Naruto elé, s lenézett rá, mivel fél fejjel alacsonyabb volt nála.

  - Huh? - nézett fel rá a szőkeség - Miről beszélsz"ttebayo? - Naruto egyre dühösebb lett.

  - Miről-miről - forgatta meg a szemét gúnyosan - Én nem fogok itt maradi Abban benne vagyok, hogy párszor eljövök, hogy esetleg vizsgálatot végezzenek rajtam. De azt, hogy itt legyek egész életemben.. - közelebb hajolt, így centiméterekre volt Naruto arcától - ..azt elfelejtheted, kicsi Hokage.

  - Naruto.. - szólaltam fel, nyugodt hanggal.

  - Mi az"ttebayo? - szólt idegesen, de egy pillanatra se nézett rám, csak Hidan szemeibe bámult.

Nagyszerű...az első találkozásuk, vagy ha jól tudom már a második, és már veszekednek...

  - Én vállalom érte a felelősséget - szóltam határozottan - Majd én vigyázok rá, és akkor nem kell itt lennie...

  - Ha jól tudom, te Akemiéknél élsz, szóval még saját lakásod sincs - vonta fel a szemöldökét, és rám nézett.

  - Ha semmiképp se lehetünk ott velük, akkor visszamegyünk a régi lakásomba. Csak..bízz bennem! - tettem a kezemet a szívemhez.

  - Ahj, ne csináld ezt Nagu - sóhajtott Suigetsu - Nem fogtok belehalni abba, ha nem láthatjátok egymást.

  - Mi..? - teljesen zavarba jöttem. Hogy mondhat ilyet?

  - Csak nem akarok itt rohadni.. - nézett Hidan másfelé.

Naruto egy nagyot sóhajtott, amiből lekövetkeztettem, hogy mi is lesz ebből...

  - Látod milyen jól rátudom beszélni az embereket? - nevettem el magam, ahogy a falu járdáját koptattuk.

  - Egy zsarnoki banya vagy.. - rezzent össze, a mellettem sétáló fiú.

  - Miért is? - néztem felé rá kérdően.

  - Azért, mert nem mindennap vesztegetik meg az embert, a saját lányával!

  - Nem tehetek róla, hogy mióta Himawari hasba találta őt, fél tőle.. - vontam vállat.

  - Különben is..most hova megyünk? - kérdezte ingerülten Hidan.

  - Akemihez.

  - Ő.. a bátyád, igaz?

  - Igen. Náluk lakom jelenleg.

  - És nem lesz baj, hogy én is oda költözöm? - hangjában érezhető volt, hogy fél kissé.

  - Épp ezért megyünk most oda, hogy ezt megtudakoljuk.

  - És mikor érünk oda?

  - Mi ez a sok kérdés? - sóhajtottam nagyot, majd megálltam - Itt vagyunk...

Hidan megállt, a nagy családi ház előtt, é alaposan körbemérte.

  - Deidara szívesen felrobbantaná..

  - Az biztos... - ajkamra egy halvány mosoly terült el, majd elindultam befelé.

Én voltam az első, aki belépett, Hidan pedig jött utánam.

  - Van itthon valaki? - kiabáltam a szobába.

  - Én! - jött egy női hang a nappali felől.

Intettem egyet Hidannak, hogy jöjjön velem, majd egyre beljebb mentünk a házban.

  - Üvd itt... - Seninek elakadt a szava, amikor meglátta Hidant.

  - Hello.. - köszönt neki kissé halkabban Hidan.

  - Nagu...

  - Igen? - pillantottam a lányra.

  - Ki ez a helyes pasi? - ugrott elénk az unokahúgom, csillogó szemekkel.

Na ácsi..

  - Seni, nem - parancsolok rá - 36 éves..

  - És? attól még jól néz ki.

  - Ki ez a tapadós kis csaj? - suttogta oda nekem Hidan.

  - Az unokahúgom - sóhajtottam nagyot - A szüleid itthon vannak?

  - Csak apa.

  - Akemi! - üvöltöttem el magam.

  - Mi van?! - kiáltott le az emeletről.
  - Letolnád a segged?
Nem jött válasz, viszont a bátyám előjött. Egy törölköző volt a dereka körül, ahogy leszaladt hozzánk az emeltről.
  - Mi az Nag..hé..te meg.. - mérte végig Akemi Hidant.
  - Kéne valami, pöttöm? - fordult felé Hidan.
  - Pöttöm? - akadt ki a bátyám - Maximum pár centivel vagyok kisebb nálad.
  - Fiúk, kérlek - állta közéjük - Nem ezért vagyunk itt.
  - Mégis miért? - vont kérdőre Akemi - És..ő a másvilági Hidan?
  - Nem, az e világi..
  - Mi van?! - akadt ki a testvérem teljesen.
  - Orochimaruék visszahozták teljesen, de nem ez a lényeg..
  - Akkor mi? - vonta fel a barna hajú a szemöldökét.
  - Hidanra én vigyázok, én vagyok érte felelős. És..ezzel az jár, hogy velem kéne laknia.
  - Veled, de igazából itt - kezdte el magyarázni - Szóval?
  - Szóval azt szeretném kérdezni, hogy lakhat-e itt. Velünk... - hangom kissé aggódó. Azt szeretném, hogyha megengedné..
 - Szóval velünk kéne élnie.
 - Én.. - kezdett bele Hidan - Nem lennék senki terhére.. - nehezen adja ki magából ezeket a szavakat. Látom rajta..
Akemi csak felvonta a szemöldökét.
  - A te szobádban lakna? - nézett rám, semleges tekintettel.
  - Hol máshol..
  - Ha tud viselkedni.. - itt már mosoly jelent meg az arcomon - ..akkor. De csakis akkor!
  - Úristen! Imádlak! - ugrottam a nyakába, ám rosszul tettem.
Akemi törölközője úgy esett le, ahogy én ráugrottam. Nem csak az én arcom, de Akemié is vörös lett.
  - Baszki.. - kapta el Hidant a röhögés, és nem is tartotta magában.
  - Apa! - fordult el hirtelen Seni.
  - Most...
  - Ne mozdulj... - szólt rekedt hangon Akemi.
A legnagyobb baj az, hogy érzem Akemi férfiasságát a hasamnál. Oh, baszki...
  Akemi lassan kezdett leguggolni, és kapta fel hirtelen a törölközőt, s tekerte magára.
  - Ha bárki egy szót is szól, Genjutsuba zárom! - hangja ijesztő volt.
Hidan még mindig nevetett, én pedig vörös arccal kaptam el a kezét.
  - Majd jövünk! - kiáltottam, majd egyből kisiettem vele az utcára.
Kint Hidan még mindig nevetett, mire én szembefordultam vele, a Sharinganommal.
  - Oké-oké! - emelte fel védekezésképpen a kezeit - Nem nevetek..
  - Jó - kapcsoltam ki a képességemet - Elmegyünk sétálni valamerre?
  - Sétálni? - vonta fel a szemöldökét - Az milyen béna dolog már!
  - Nem béna, csak egyszerű, és megnyugtató! Néha ilyen dolgokat is kell csinálni, mert ezek is lehetnek emlékezetesek.
  - De ezek bénák..és nem hozzám valóak..
  - De..én szeretnék veled lenni..nekem ez is sokat jelent, hisz veled lehetek. Minden percet kiakarok élvezni..
  - Akkor menjünk valami izgalmasabb helyre - akadékoskodott.
  - Pff..veled nem megyek semmire.. - meredtem másfelé.
Nekem tényleg sokat jelentene az is, hogy csak elmegyünk, és sétálgatunk valamerre...
  - De így sose lesznek felejthetetlen emlékek..
  - Nekem ezek is azok lennének. de jó..akkor elmegyek mással.. - hangom kissé csalódott volt. Kicsit? Nagyon...
  - Nagu? - nézett le rám - Most haragszol?
  - Nem, nem haragszom - jelentettem ki.
  - Akkor?
  - Csak...te nem veszed észre, hogy nekem egy ilyen apró dolog is sokat jelentene...főleg mert veled lehetek..neked nem lenne jó, vagy nem jelenete valamit, ha velem lehetnél? - néztem fel rá.
  - Hogyne szeretnék veled lenni? Annyira hülye kérdéseid vannak - sóhajtott egy nagyot.
  - Megint veszekszünk - suttogtam magam elé.
Szinte csak veszekszünk, mióta visszajött.. Basszus..én nem akarom ezt..
  Hidan szó nélkül állt mellém, majd hajamat összeborzolta, s lejjebb hajolt, hogy rendesen a szemébe tudjak nézni.
  - Mi az..?
  - Szép vagy - jelenti ki, egy rettenetesen édes mosoly mellett.
Nagyon vörös leszek ettől, ő pedig kissé bátortalanul nézett rám, ennek hatására.
  - Sajnálom... - tekintete eléggé bűnbánó volt.

  - Huh..? Mit?
  - Hogy akaratos vagyok...de elmegyek veled sétálni.
  - Tényleg? - néztem rá kedvesen.
Ő csak bólintott egyet, majd egy gyengéd puszit adott a homlokomra.
  - Nagu..? - hallottam meg egy hangot a közelünkből.
Elhúzódtam Hidantól, majd egyenesen a hang fel fordultam.
  - Yamato..?
  - Ő..meg.. - mutatott Hidanra.
  - Ki ez a csóka már? - mormogott a szürke hajú fiú, az orra alatt.
  - Neki nem halottnak kéne lennie..? - lépett közelebb Yamato.
  - Huh? Neked mi közöd van ehhez? - távolodott el tőlem, majd Yamato elé lépett.
  - Ch...ő nem a mi világunk embere, - tekintett rám Yamato.
  - De..ő a mi Hidanunk.. - magyaráztam halkan.
Yamato szinte sokkot kapott.
  - Orochimaru... - magyaráztam egyszerűen az okát.
  - Nem mintha bármi köze lenne hozzá - vágta oda neki Hidan - Ki a faszomja vagy Nagunak? Heh? - hangjában érezhető volt a düh. De miért dühös..?
  - Az, aki egy rész vele volt, míg te halott voltál - Yamato hangja határozott volt.
Basszus, mi lesz itt..
  Hidan egy mosolyt húzott az arcára. De nem azt a barátságosat...
Pár pillanat után, de gúnyos hangnemmel, mosollyal még mindig az ajkain, megszólalt a szürke hajú.
  - Asszem akkor van miről beszélnünk, Yamato...

Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről!  💗