73. Fejezet: A Misako-csapat története

Heyho, kisninják! ❤️

Meg is jöttem a folytatással. Úgy érzem, hogy eléggé összecsapott lett, 

de majd kommentben írjátok meg erről a véleményeteket.

Kellemes Olvasást! ❤️

Hidan egy mosolyt húzott az arcára. De nem azt a barátságosat...

Pár pillanat után, de gúnyos hangnemmel, mosollyal még mindig az ajkain, megszólalt a szürke hajú.

  - Asszem akkor van miről beszélnünk, Yamato...

  - Huh? - vonta fel a szemöldökét az idősebb - Te mir..Várj.. - rezzent össze, teljes egészében - Ha vissza is lett hozva, miért csatangol itt? - akadott ki a barna hajú.

  - Amíg viselkedik, ami így is marad... - néztem Hidanra - ...addig maradhat.

  - Nem veszélyes ez egy kicsit? Végül is..Ő ölte meg Asuma-senseit..

  - Chh... - szorította össze a száját Hidan, s megindult Yamato felé, de az utolsó pillanatban megállt - Okkal halt meg az a szerencsétlen. Szóval ne okolj érte.. - emelte Hidan a mutatóujját Yamato mellkasához, majd így lökte meg őt kissé.

  - Ezt vegyem fenyegetésnek?

  - Vedd annak, aminek akarod - nézett fenyegetően a szürke hajú, szeme pedig összeszűkült.

Pillanatokig nem történt semmi, csak akkor, amikor már én léptem volna közbe. Yamato lendült, s a Fa Jutsujának segítségével, elkapta Hidant. Ő moccanni se bírt jelenleg.

  - Yamato! - szóltam egyből a férfire - nem fog rád támadni! Még a kaszája sincs nála!

  - Attól függetlenül bármit tehet! Ne feledd Nagu, ő egy Akatsukis volt!

  - Ahogy én is! - mutatok idegesen a szívemre, és oda is helyezem a kezemet - Akatsukis voltam, és az is leszek, mindig! - emeltem meg meg a hangomat.

  - De..ő más - pillantott vissza a bíbor lila szeműre, helyettem.

  - Nem, nem más!

  - Nagu, ő embereket ölt meg! - kiabált rám az idősebb.

Igaza volt. nem tagadhattam azt a tényt, hogy Hidan emberek életét vette el. de én hátratudom dobni ezt a tényt, és szeretni őt. Mert ő is egy érző ember, aki hibákat követett el, mint a többi. Hisz nem létezik olyan ember, aki nem hibázna élete során..

  - Igen. Lehet, hogy ezt tette - kezdtem bele a mondandómba - Viszont az most nem számít jelenleg! - emeltem meg a hangomat, kezemet pedig még mindig a szívemen tartottam.

  - Nagu... - szólt alig hallhatóan Hidan.

  - Ereszd el őt, Yamato. Kérlek... - szóltam, most már sokkal nyugodtabb hangon. Nem akartam kiabálni Yamatoval, de ez a téma nagyon feltud húzni.

Yamato mormogott valamit az orra alatt, de azt, hogy mit magam sem értettem. Mindezek után, elengedte Hidant, majd egyből hátat fordított nekünk.

  - Majd beszélünk, persze, ha lehet veled normálisan végre - vágta oda hozzám, majd sietős léptekkel elhagyta a társaságunkat.

  - Megfojtom egy kanál vízben! - csikorgatta a fogait, majd megindult utána, de mellé lépve, elkaptam a karját.

  - Eszedbe ne jusson! - szóltam rá, majd elengedtem.

  - Egyáltalán ki ez a pacák?! - rántotta ki a magát a szorításomból.

  - Nem tudom, hogy mennyire emlékszel, de amikor az erdőben voltunk Deidaraval, és téged gyógyítottalak, akkor vele is harcoltunk.

  - Ja, rémlik - vágta hozzám a szavakat, majd elfordult.

  - Hidan? Most komolyan te is megsértődsz rám? - vontam fel a szemöldökömet. Ők most összebeszéltek, vagy mi a faszom?

  - Én? Biztos, hogy nem - beszélt még mindig úgy, hogy felém se tekintett - Csupán elmondhatnád, hogy milyen viszonyban is vagy vele.. - kezdte el suttogni a szavakat, melyek végül kijöttek a száján.

  - Viszonyban? - vontam fel a szemöldökömet - Te mégis miről beszélsz?

  - Süket vagy? - fordult felém sietősen - Milyen viszonyban vagytok?

  - Baráti! - vágtam rá egyből - de ha több is lenne köztünk, miért lennél ennyire kia.. - hirtelen elhallgattam, ugyanis eszembe jutott valami.

Utoljára akkor viselkedett így, amikor Deidara is élt..Akkora hülye vagyok.

  - Hé.. - néztem rá kedvesen - Nincs köztünk semmi. És nem is lesz. Ő akart valamit, de én nem. Képtelen lettem volna bármit is érezni iránta. valahogy...lehetetlennek tartottam.

  - Ismerős - nevette el magát kínosan - de honnan is? - kérdezte, hangjában pedig egy kis szarkazmus volt.

  - Ne..

  - Emlékszel? - szakított félbe.

  - Huh? Mire kéne emlékeznem?

  - Amikor... - harapott kissé ajkaiba - Majdnem megcsókoltalak? De Kisame sikeresen megakadályozta.

  - Hidan... - szóltam magam elé halkan.

Persze, hogy emlékszem. Ez is abba az emlékbe tartozik, melyet ha akarnék se tudnék elfelejteni.

  - Annyira...de annyira jó lett volna, ha az megtörténik... - szólalt meg kissé fájdalmas hangon.

Hidan szemszög

Igaz is..Nagu nem tud arról. Vagy..mégis. Hisz Kimorinak hála megtudták, hogy mi történt azon az éjszakán..
  - És arra.. - nyeltem aprót - ...ami ezután történt?
  - Ezután.. - ismételte el a szót gyengéd hangon.
  - Kisame szülinapján, amikor sokat ittunk..
Nagu egy percre lefagy, s valószínűleg feltörnek benne az emlékek, ahogy jelenleg bennem is.
  - Ott..csókolóztunk.. - álltam hozzá közelebb, s közelebb is hajoltam arcához.
  - És majdnem mást is.. - suttogta maga elé.
  - Nagu.. én.. - haraptam kissé az ajkaimba, hogy kitudjam mondani a szavakat, melyeket már akkor kiakartam, amikor újra megláttam.
Egyre közelebb hajoltam hozzá, míg ajkaink pár centiméterre nem voltak egymástól. Ott aztán, amikor végre bekövetkezhetett volna az, amire már oly' rég várok, Nagu elhajolt.
  - Ezt...ne.. - fordította el puha arcát.
Ajkamba haraptam, hogy semmi sértőt ne tudjak neki mondani. Fájt. Egyenesen mardosott, hogy nem akar tőlem semmit, még ha már Dediara nincs is itt..
  - Hiába nincs itt Deidara..te még így se? - néztem rá egy halvány mosoly mellett.
  - Jobb lenne, ha visszamennél Orochimaruhoz, hogy még megnézzék, hogy minden rendben van-e veled, és megvizsgáljanak.. - szólalt meg halkan.
Oldal vetem a fejemet, és oldalra is nézek. Szóval igen..Semmit se változott az érzése..
  - Jó. Ha ezt akarod - fordultam meg, majd szó nélkül indultam vissza Orochimaru rejtekhelyéhez.
Komolyan? Ennyi? Legalább mondja akkor ki, hogy többet nem akar tőle, mint barátság. Csak mert kezdek ebbe beleőrülni...
Ideges voltam. Nem is kicsit. Bassza meg az egész. Sőt. Bassza meg az egész világ..
  - Elnézést - hallottam egy gyerekhangot magam mellől.
  - Hah? - fordultam kicsit se kedvesen felé.
A fiúnak fehér haja volt, valamint ébenfekete szemei, akárcsak Itachinak.

  - Mit akarsz kölyök? - meredtem rá teljesen. Olyan ismerős, de nem tudom, hogy honnan..
  - Egy Uchiha Nagu nevezetű lányt keresek, akinek barna szemei, valamint barna haja van. Nem láttad esetleg? Fontos dolgot kell vele megbeszélnem, de megkel találnom - magyarázta egyszerűen.
  - Mit akarsz Nagutól? - vontam őt egyből kérdőre. Egyáltalán ki ez?
  - Oh, szóval ismered - jelent meg az eddiginél is nagyobb mosoly az arcán.
  - Persze, hogy ismerem - vágtam oda neki - Egyébként... - hajoltam közelebb - Ki a bánat vagy?
  - Asuya Shouta - mutatkozott be, egy kedves mosoly mellett.
  - Asuya..Asuya.. - kezdtem el ismételgetni halkan.
  - Valami probléma van? - vonta fel az ifjú a szemöldökét
  - Nem..csak.. - kezdtem el masszírozni a halántékomat - Kinek is a gyereke vagy te?
  - Asuya Guro, és Uzumaki Kimori.
Itt esett le, hogy kinek a gyerekével van dolgom.
  - Szóval..Kimori fia.. - emeltem rá a tekintetemet.
Most, hogy jobban belegondolok, Gurora eléggé hasonlít.
  - Szóval? - kérdezett újra, ezzel pedig kizökkentve a gondolkodásomból.
  - Mi? - kaptam egyből oda a fejemet.
  - Merre találom Uchiha Nagut?
  - Arrafelé - mutattam arra az irányba, ahonnan jöttem - Ha sietsz, még elcsíped.
  - Köszönöm! - küldött felém egy mosolyt, és mielőtt lelépett volna, kérdőre vont - Egyébként..utazó vagy?
  - Utazó? - nevettem el magam - Úgy nézek én ki, mint valami vén utazó?
  - Nem, csak még sose láttalak.
  - Lehet most vagyok itt utoljára.. - néztem fel az égre - Bár..remélem nem - mosolyogtam rá, a hajamat pedig lágyan repítette a szél.
  - Hogy hívnak? - lepődött meg Shouta.
  - Hidan - néztem rá.
Shouta elgondolkodott, hisz gondolom még nem hallotta a nevemet.
  - Nem hallottam még rólad - döntötte oldalra a fejét.
  - Ha Nagu akar, akkor majd mesél - mosolyogtam picit. Hisz úgyis van mit mesélnie..
  - Akkor már várom! - nevette el magát - Na de én sietek! - azzal intett egyet, és magamra hagyott.
csak néztem ahogy elszalad mellettem, hogy Naguhoz érjen.
Amint megtudja, hogy ki is vagyok valójában, ő is utálni fog, vagy megfog vetni. Ez már csak így megy. Nagu az egyedüli, aki elfogad. És ez így is fog maradni..
  Tegyek bármit, a világ és az emberiség nem fog elfogadni. A rossz dolgokra, valamint cselekedeteimre emlékeznek. És fognak is, hiába teszek majd jó dolgokat..

Mire észbe kapok, addigra már Orochimaru barlangja előtt állok. Vajon..megkaphatom én is valaha azt, amire szívből vágyom?

Vissza az én szemszögembe

Komolyan mondom..itt helyben leakart kapni? Amikor összevissza áll minden, és nem tudom, hogy mit is érzek?
  - Nagu-san! - hallottam meg egy ismerős hangot magam mögül.
A hang hallatára megfordulta.
  - Shouta? - lett boldog mosoly az arcomon. Olyan rég láttam... - Mi újság?
  - Kenji-sensei küldött.
  - Huh? Mit akar Kenji? - vontam fel a szemöldökömet.
Ez a fiú Kimorinak és Guronak a 13 éves fia. A Senseie jelenleg Kenji. De nem mindig volt ez így..legalábbis 2 éve nem..Kenji csak átvette a posztot, Yosui Misakotól.

Yosui Misako. Egy 20 éves jounin. Illetve...csak volt. Egy küldetés során meghalt, még 2 éve. Shoutaék elég nehezen dolgozták fel ezt az egészet. Mivel Kenji amúgy is szeretett volna egy csapatot, így megkapta őket. Shoutat, Itorit, és Kuzot. Aranyos gyerekek, bár Kuro még mindig Misako halála utáni állapotban van. Nem mosolyog úgy, ahogy régen, és magába van zárkózva.

  - Nagu? - szólított Shouta, így visszatértem a valóságba.
  - Szóval mit is akar Kenji?
  - Mondta, hogy elkéne a segítség, mivel gyakorolni akar velünk - magyarázta Shouta.
  - A legjobb emberhez fordult - jelenítettem meg gonosz mosolyt az ajkaimon.
  - Mi ez a mosoly?! - rezzent össze a fiú.
  - Semmi-semmi - legyintettem egy aprót, majd elindultam vele.


  - És hogy haladnak az edzések? - kérdeztem kíváncsian, az út közben.
  - Elég jól. Már tudom használni a kézifegyvereket - mesélte nagy mosollyal az arcán.
  - Apád tanít végre? - nevettem el magam.
Guro nem igazán akarta tanítani őt, mivel nem volt ideje rá. De ezek szerint fordított időt a fiára.
  - Igen. Mindig csak azt mondja, hogy a "munka miatt nem lehet". Jó értem én, hogy fáradtan esik be a nap végén, és még néha anyával se beszél, de azért jó lenne, ha néha foglalkozna velem..
Miért is olyan ismerős ez? Ja igen..Boruto és Naruto. Igaz is. Borutoval is kéne majd beszélnem.
  - Figyelj. Ő próbálkozik, de közben elkel titeket tartania. Ezt megkel értened. Ha lesz egy gyereked, neked is az lesz majd az első, hogy jó életet biztosíts neki.
  - Engem az se érdekel, hogyha nincs tető a fejem fölött. Csak apa legyen velem... - szorítja össze kissé az ajakit.
Shouta azóta ilyen, mióta Misako meghalt..Sőt, nem csak ő. Az egész csapat megváltozott valamennyire. De főleg Kuzo.
  - Szívem.. - léptem hozzá közelebb, majd szoros ölelésbe fogtam - Tudod, hogy nagyon szeret téged, és anyudat is?
  - Tudom..de azért jó lenne, ha többször lenne itthon..
  - Próbál erre törekedni, higgy nekem.. - engedem el őt, majd egy biztató mosoly küldtem felé.
Lépéseinket szaporábban vettük, míg el nem értünk Kenjiékig.
  - Áh, végre itt vagy Nagu - mosolygott rám a barna hajú fiú - Shouta elmondta már neked, hogy miben kell segítened?
  - Igen, már említette, viszont nem igazán értem, hogy miért pont engem választottál - vontam fel a szemöldökömet - Nem mondom azt, hogy nem örülök, viszont lehet, hogy Kakashi esetleg jobb választás lett volna.
  - Te tökéletes vagy számomra - mosolygott rám, közben megveregette a hátamat - Kuzo, Itori! - kiáltott oda a másik kettőnek - Nagu megjött.
A két fiatal sietve közeledett felénk, azonban csak Itori arcán lehetett mosolyt látni. Kuzojén nem.
  - Sziasztok - köszöntem nekik, egy mosoly mellett - Egyébként - fordultam Kenji felé - Mennyire durván engedhetem el  magam?
  - Hm.. - gondolkodott el - ..nem használhatsz Sharingant. Se Rinnengant. Valamint a Kotsunikut se.
  - Ha nem használhatom szinte egyik Jutsumat se, ennyi erővel Konohamarunak is szólhattál volna... - kezdtem el fapofával őt bámulni.
  - Ez számodra is egy edzés.
  - Hah? Miről beszélsz?
  - Nem tudod mindig ezeket a képességeidet használni, szóval csak segítek neked, hogy visszatudd magad fogni - vont vállat, egy gúnyos mosoly mellett.
Egyszer megfojtom egy kanál vízben! Az biztos..
  - Jó - sóhajtottam - Ki kezdi? - tettem az egyik kezemet a csípőmre, majd végignéztem a fiatalabbakat, akik előttem álltak.
  - Majd én - szólalt meg merészen Shouta, majd beállt elém, harci pózba.
Elkellet gondolkodnom..Mit használhatok ellene, amivel nem ártok nagyon neki, de még belefér ebbe az egész edzősdologba?
  - Kezdj - utasítom őt, és várom, hogy támadjon.
Shouta hirtelen kapott ki az övtáskájából egy kunait, majd megpörgetve azt az ujjai segítségével, nekem rontott.
  Csak egy aprót sóhajtottam, majd elteleportáltam magam Shouta mögé. A hajamba belekapott a szél, a löket miatt.
  - Huh? - pislogott párat a fehér hajú - Nagu? - kezdett el forgolódni, majd amikor teljesen megfordult, én vele szembe álltam.
Kezét óvatosan kaptam el, csavartam ki, majd kigáncsoltam a lábát, így ő a földre kényszerült.
  - Ez nem! - kezdett el egyből kajkolni a fiú.
  - Miért ne érne? - vontam fel a szemöldökömet.
  - Esélyt se adtál támadni!
  - Nem adtam? - nevettem ki őt - Az elején hagytam, hogy támadj. Az már nem az én hibám, hogy kivédtem a támadásodat.
  - Újra! - kiáltotta Shouta, majd felugrott a földről, s ezúttal hirtelen támadt.
Egy számomra ismeretlen kézjelet használt, valamint ezek után egy számomra ismeretlen fegyver jelent meg a kezei közt.
  Szerencsére időben kapcsoltam, így az utolsó pillanatban kitudtam csavarni a kezei közül a fegyvert.
  - Csaló! - kezdett el morcosan viselkedni a fehér hajú fiú, majd mikor elengedtem a kezét, szembefordult velem.
  - Úgyis lefoglak győzni! - mutatott rám.
Oh, ha tudná hogy hányszor hallottam ezt már valakitől...
  - Jó. Következő - nézett Kenji egyből Kuzora - Gyere - biccentett kedvesen a fejével.
Kuzo előrelépett. Igazából sose tudtam, hogy ő milyen Jutsut is használ. Pulcsiját hirtelen lebbentette fel, ám ebben a pillanatban egy nem várt dolog repült ki a pulcsija belső zsebéből.
  Közelebb sétáltam, majd felvettem a fényképet, s vizsgálni kezdtem.

Ezek..Egy kép Kuzoékról, amikor még Misako élt..
  - Kuzo? - ejtettem ki a fiú nevét a számon, majd felé néztem.
  - Azt... - folyt le pár könnycsepp az arcán - ...add vissza..
Kuzo..sír? A fiú, aki 2 éve nem mutat ki érzéseket, sír?
  - Kuzo..? - lépett közelebb Itori, egy aggódó tekintettel csapattársához.
  - Add vissza! - nézett rám fátyolos tekintettel, majd remegő kezét felém tartotta.
  - Hé.. - mentem hozzá közelebb - Nem akarom tőled elvenni.. - néztem le rá, amikor már elé értem.
  - Csak add már ide..!
Ajkamba haraptam, majd a fiú felé nyújtottam a képet. Kezemet a fiú vállára tettem, majd egy megnyugtató mosolyt küldtem felé.
  - A bátyád büszke lenne rád...
Kuzo teste megrezzent, majd fejét oldalra fordította.
  - Tudom... - engedte ki a hangját, mire én sem bírtam már tovább.
Közelebb léptem hozzá, majd egy szoros ölelésbe fogtam őt. Kuzonak ismét megrezzent a teste, s éreztem, hogy sós könnyeit elengedi.
  Kuzo Misako kisöccse volt, s mikor Misako két éve meghalt, Kuzo magába roskadt. Még jómagam is próbáltam segíteni, de semmit nem tudtam bevetni az ellen, hogy eltűnjön az űr benne. Mellesleg eléggé vicces, hogy pont én akartam neki segíteni, akinek megölték az összes szerettét anno..


Kenji végül berekesztette az edzést, én pedig egy nagy lendülettel indultam meg, a szőke hajú keresztfiamhoz, hogy beszélgethessek végre vele egy kicsit.

Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről!  💗