71. Fejezet: Ahol minden kezdődött

Heyho, kisninják! 💗

Igen, ez a rész tényleg hosszabb lett, viszont még mindig úgy

érzem, hogy nem elég hosszú.

Mindenesetre mindenki döntse el maga, hogy megfelelő hosszú-e számára.

Kellemes Olvasást! 💗

Shikamaru szemszög

Bő egy fél órát kellett várnunk arra, hogy Naruto megérkezzen, persze immáron Ino társasága nélkül.

  - Halljam, mi olt olyan sürgős, hogy idejöjjek? - sóhajtott nagyot a szőke, amint megérkezett.

Ha jól vettem a lapot, akkor ez az igazi Naruto. Semmi klón, semmi trükk.

  - Klón, vagy igazi? - kérdeztem rá.

  - Ino azt mondta, hogy rettentően fontos, így jobbnak láttam, ha Kakashi-senseire bízom a dolgokat, és magam jövök el ide. Szóval? Mi folyik itt"ttebayo? - nézett végig rajtunk, teljes komolysággal a hangjában.

Orochimaruval ketten tömören összefoglaltuk Naruto számára, hogy miért kellett idejönnie. Valamint a jelenlegi helyzetet is felvizuáltuk neki.

  - Mindezt azért, hogy megmutasd mit tudsz?! - emelte meg a hangját a szőke.

  - Igen - válaszolt mosolyogva Orochimaru.

  - Hidan egy gyilkológép! Rengeteg ember vére szárad rajta"ttebayo!

  - Azért Nagu előtt ne hívd így - sóhajtottam.

  - Ez is...nem értem, hogy miért hazudtátok azt, hogy Nagu meghalt! Egyszer kikel őt innen engednetek, és mi van ha összefut vele?! - emelte meg a hangját Naruto - Az egésze gy őrültség! És semmit se tehetünk, mert Hidan hallhatatlan...

  - Szerintem ha már kiakart volna szabadulni, hogy öljön, akkor már rég megtette volna - magyaráztam - Egy dolog miatt lett volna értelme az életének..

  - De mivel ő úgy tudja, hogy Nagu már nem él, ezért feleslegesnek gondolja, hogy kijöjjön innen - magyarázta Naruto is, ugyanazt a gondolatot, ami bennem is volt.

  - Szóval nem is fog semmit se tenni - beszélt maga elé Orochimaru

  - Tudnia kell róla, hogy életben van - néztem a legidősebbre komoran.

  - Eljön az ideje - sóhajtott - nem lehet ennyire erőltetni. Talán még fel se fogta a tényt, hogy az általa szeretett lány már nem él.

  - Mennyi bajotok van - szólalt meg a hang, s közeledni kezdett felénk.

  - Oh, Suigetsu - mosolygott Orochimaru - Végre itthon.

  - Kerülőbe kellett jönnöm - vakarta feszülten a tarkóját - Karinék még mindig küldetésen vannak? - nézett Orochimarura félszemmel.

  - Igen. Nem lehet tudni, hogy mikor érnek vissza.

  - Értem - sóhajtott Suigetsu - Ti pedig megtudtátok, hogy ki az, aki életben maradt - nézett ránk.

  - Mivel te kikotyogtad. De jobb is - néztem mélyen rá - Nagunak és Hidannak tudniuk kell egymásról. Bele se merek gondolni, hogy mit kapnánk a lánytól a fejünkre, hogyha ezt eltitkolnánk előle.

  - Én Hidantól jobban félek - rezzent össze Naruto, mire én csak elmosolyodtam.

  - Igaz is. Te még sose találkoztál Hidannal. Hisz ő volt az egyetlen Akatsukis, aki soha nem találkozott veled - szóltam egy apró mosoly mellet.

  - Fogalmam sincs, hogy ezt hogy hoztam össze"ttebayo. Bár lehet már nem lennék itt, ha találkoztam volna vele..

  - Sajnos az lehetséges - néztem rá, mivel igaza volt - Hidan nem valami okos, azonban félelmetes Jutsuja van. Egy olyan technika, melyet arra találtak ki, hogy elvegyék az emberek életét..belegondolni is szörnyű. Ráadásul ő az a típus, aki ezt élvezte. Élvezetet okozott számára az, hogy elveheti másik életét.

  - Ez volt a legnagyobb probléma, az mellett, hogy még forró fejű is - sóhajtott nagyot Suigetsu - Nem beszéltem még vele, azonban Orochimaru mesélte, hogy milyen is volt.  Bár, ahogy most ránézek, nem tükrözi a régi mivoltját, ez az énje.

  - Persze. Hiszen abban a tudatban él tovább, hogy Nagu már nincs ezen a földön. Ilyen hitekkel én se lennék boldog. Szóval efelől teljesen megértem, hogy így viselkedik...vagyis, hogy sehogy se viselkedik - magyaráztam.

  - Mindenesetre Shikamarunak igaza van ezzel kapcsolatban. Nem titkolhatjuk el őket egymás elől, különben nem lesz jó vége ennek az egésznek. Szépen elkel magyaráznunk Hidannak a helyzetet, és ha feldühödik, vagy nekünk támad, akkor használunk csak erőszakot"ttebayo.

  - Naruto teljesen egyetért velem, én pedig teljesen egyetértek Narutoal - mosolyogtam hirtelen a másik kettőre - Azt hiszem az igazság győzött, miszerint bekel avatnunk Hidant abba az igazságba, hogy Nagu életben van.

  - Jó, jó - fintorgott Orochimaru - Most egyet kell értenem, hogy nincs mindig igazam...

  - Jó, hogy bevallod"ttebayo - mosolygott nagyot a szőke.

  - Nekem van esetleg valami dolgom, vagy elmehetek a laborba elintézni pár dolgot? - pillantott Suigetsu kíváncsian Orochimaru felé.

  - Hidannal szerintem hárman is elleszünk, nem hiszem, hogy kell majd hozzá segítség - magyarázta a férfi.

  - Akkor engedelmeddel én távoznék - szólt semleges arccal a fiú, majd magunkra hagyott minket, így immáron már csak hárman voltunk a helységben.

  - Akkor? - mosolygott ránk a legidősebb - Mehet..

Orochimaru szavát egy hirtelen hang fojtotta vissza belé Mind a hang irányába figyeltünk, s én, valamint a legidősebb férfi, tudtuk jól, hogy mi található a hang forrásánál.

  - Ez mégis mi volt"ttebayo? - lepődött meg a szőke.

  - Hidan cellája felől jött a hang. Vagyis igazából lentről, viszont ott csak ő tartózkodik egyedül. Szóval csak ő lehet - magyarázta Orochimaru.

Komolyan néztem Narutora, majd bólintottunk egyet egyszerre.

  Sietős léptekkel hagytuk el a labornak a pihenőrészét, majd tettük meg a lépéseket a lépcsőn, hogy minél előbb leérhessünk, a már említett Akatsukishoz.

lent hatalmas porfelhővel találkozunk, melytől szinte alig látunk valamit. Az egyetlen dolog, melyet látunk, azaz üres cella, melyben nem találtunk senkit. A cellának a rácsai ripityára voltak törve, és a földön hevertek. A cella lakosa nem volt jelen, így idegesen kémleltem mindenhova, hogy meglelhessem a nagy porfelhő közepette.

  - Hova..tűnt...? - szólalt meg nehezen Naruto.

  - Hidan - ejtette ki a fiú nevét Orochimaru, kicsi se nyugodt hangon.

Pillanatok múlva, lépések sokaságát kezdtem el hallani magam előtt. Szemeimmel erősen arra  a pontra koncentráltam, ahonnan a hangot hallottam. Lassan kezdett összeállni a képe, valamint az alakja annak az illetőnek, aki felénk igyekezett.

  Ahogy egyre közelebb jött, testalkatát úgy tudtam jobban kivenni az egész porból. Nem kellett sok, hogy arcát is megmutassa nekünk. Azaz arc, mely sok éve vigyorgott rajtam, valamint azon, ahogy Asum-sensei elhunyt..

Ám nem volt a szokásos arc, hanem valami más volt. Félhomály mosolyával kémlelt minket, azonban abban a mosolyban több volt az aggodalom, mint azt bárki eltudta volna képzelni. Hiába próbált meg egy erős, vigyorgó mosolyt küldeni felénk, arra utalva ezzel, hogy erősebb nálunk, nem sikerült neki. Mindössze a nem hozzáillő, aggodalmas tekintet.

  - Mondtam, hogy visszajövök - szólalt meg, még mindig ugyanezzel az arccal, ugyanezzel a tekintettel, és ugyanezzel a mosollyal.

Világéletemben megvetettem, és gyűlöltem ezt az embert. Azonban most, ahogy nézem őt, valamint arcát, fájdalom ül ki a szívemre. Mindene egyes mondat, minden egyes szó, valamint minden egyes betű eszembe jut, arról az estéről, amikor Nagu mesélt nekünk róluk.

  A mesét arról, hogy mennyire szerette őket, valamint azt, hogy milyen kapcsolatban álltak egymással. Egy dolgot furcsálltam az akkori történetében, valamint szavaiban. Tudtam, sőt nem csak én, mindenki, hogy Deidarat szerette. Azonban azt a részét a történetnek, amikor arról beszélt, hogy kit mennyire szeretett, Hidannal kezdte. Akkor tudtuk meg, hogy Hidan valójában milyen ember is volt valójában. Nagunak abban igaz volt, hogy mi nem tudtuk milyenek is valójában ennek a szervezetnek a tagjai. Mind azt hittük Hidanról, hogy csak egy agyatlan gyilkológép, aki csak másokat tud bántani, és elvenni az életeket. De, amint Nagu elmondta, hogy Hidan mennyire is szerette őt, megváltozott valami bennem róla kapcsolatban. Ugyanúgy gyűlölöm őt, ahogy az elejétől fogva. Mégis...megtudott lepni, hogy ő egy ugyanolyan ember, mint mi, aki képes szeretni, és feláldozni dolgokat, csak azért, hogy megvédhesse, és biztonságban tudhassa azt, akit szeret, valamint fontos a számára.

  Hidanra vezettem ismét a tekintetemet, aki még mindig ugyanolyan arccal vizslatott, mint amikor először megláttam pár perce az arcát. Ahogy kémleltem, a földről mozgást is érzékeltem. Emberünk előre tett egy lépést, melynek következtében én elkaptam őt az Árnyék Jutsummal.

  - Mi a francot művelsz? - kérdezte nyugodt hangon, majd arca újabb kinézetet vett fel.

Eddig, az aggódó kinézett helyett, komoly árnyalatban tündöklött a tekintete. Olyanba, amiről sose hittem volna, hogy mutatni.

  - Miért törtél ki Hidan? - tette fel a kérdést neki Orochimaru, amire mindnyájan szerettünk volna választ kapni.

A fiú nem válaszolt, csak komolyabb lett a tekintete. Valószínűleg épp összeszedte a gondolatait, hogy eltudja nekünk mondani.

  - Hidan - szűkült össze Orochimaru szeme.

  - Lenne... - kezdett bele, közben mindvégig csak ránk nézett. Ám, ahogy folytatta, tekintete úgy vándorolt el a cellájába, ahonnan nemrég tört ki - ...egy kérésem - szólt, közben mélyen arra a székre bámult, melyben percekkel még ezelőtt ült.

  - Kérésed? - kérdeztem vissza, egyből, ahogy kimondta eme szót.

A Jutsum által okozott szorítás egy percre, sőt, egy pillanatra se gyengült. Magam se értem egyébként, hogy miért használtam fel ellene a Jutsumat, hisz tudtam jól, hogy esélye sincs nekünk támadni, hisz nincs nála a kaszája. Sőt, semmilyen fegyver. Valamint még Jutsukat se ismer, szóval az előny mindenféleképpen a mi oldalunkat erősítette. Míg az övét, a puszta erőtlenség, és gyengeségek hada.

  - Igen... - szólt, közben tekintete még mindig nem mozdult el a székről. Egy darabig. Aztán lassan emelte ránk a tekintetét, s még komolyabban nézett ránk, mint eddig azt tette - Vigyetek el, Nagu sírjához - jelentette ki, kicsit sem nyugodt hangon, mely a tekintetéből is eléggé árulkodott, a hangjából pedig még jobban.

  - Hogy mi? - vonta fel a szemöldökét Orochimaru, s jogosan is tette, eme cselekedetét - Miért akarsz oda menni? - vonta kérdőre az előttünk álló embert.

  - Mi az, hogy miért?! - kérdezte dühös hangon Hidan - Azt mondtam, hogy vigyetek el Nagu sírjához, barmok! - emelte meg ránk, talán túlságosan is a hangját.

  - Miért vinnénk? - tette fel továbbra is a legidősebb a kérdéseket, mellyel egyre jobban húzta Hidan agyát.

  - Mert látni akarom a sírját - szót komoran - Szóval vigyetek el hozzá. Most, azonnal! - szólt ránk parancsolóan.

  - Mi van ha nemet mondok? - ingerelte tovább a fiút Orochimaru.

  - Visszafogok jönni, hogy kísérleteket végezz rajtam, vagy a tököm tudja, hogy miket. De cserébe vigyetek el Naguhoz - idegesen kezdte el a mondatát, azonban a végére kezdett fájdalommal megtöltődni a hangja.

  - Oh, szóval magadtól felajánlod magadat a kísérleteimhez? - húzott gúnyos vigyort az arcára Orochimaru.

  - Igen. Csak vigyetek már el hozzá! - hangja tényleg kezdett meggyötört lenni attól, hogy nem teljesítjük a kívánságát, mely az, hogy még utoljára láthassa annak a lánynak a sírját, akit mindenkinél jobban szeretett.

  - Hidan.... - hangomon aprócska hang csúszott ki, mellyel azt jeleztem, hogy meglepődtem a viselkedésén.

A Jutsumat feloldottam, így nem volt többé az Árnyék Jutsum csapdájában.

  - Mi lesz már? - nézett ránk, immáron dühösen.

Azta..nagyon durva hangulatingadozásai vannak neki jelenleg. Vajon a fájdalom teszi vele, vagy az, hogy Nagu nincs már itt többé? Illetve itt van, csak ő abban a tudatban él, hogy jelenleg már nem létezik.

  - Nagu...nem halt meg"ttebayo - szólalt meg végre a szőke is, hogy elmondhassa a bíborszeműnek az igazságot.

  - Hah? - adta ki az eléggé sokkolt hangot Hidan.

  - Nagu nem halt meg! Él, és virul! - szólt komoran Naruto.

  - Orochimaru azt mondta nekem, hogy meghalt, valami támadásnál még pár hete! - szólt Hidan még idegesebben.

  - Hazudtam - vallotta be a fekete hajú.

  - Mi van...? Mégis mi a francért?! - emelte meg elég rendesen ránk a hangját.

  - Azért, hogy ne törj ki innen, ahogy most is tetted, és rohanj hozzá. Nem tett volna jót neki, ha egyszer csak megjelensz előtte, és elmondod, hogy életben vagy"ttebayo! - magyarázta Naruto az igazságot.

  - Te csak ne mondd meg, hogy neki mi lenne a jó! - mutatott idegesen Hidan, Naruto felé - Egyébként meg ki a halál fasza vagy te?!

  - Ő Uzumaki Naruto, akit lekellet volna vadásznotok, amikor Konohaba mentetek Kakuzuval - magyaráztam ezúttal én - Ő az a Jinchuuriki, aki létfontosságú része volt a Holdszem-tervnek, a Bijuuk begyűjtése alatt.

  - Az a szőke vakarcs, aki Itachi Falujában lakott? - vonta fel a szürke hajú a szemöldökét - Neki nem halottnak kéne lennie?!

  - De, én vagyok az a szőke vakarcs"ttebayo...

  - Őt nem sikerült megszereznie az Akatsukinak - magyaráztam.

  - Ne mondd ki ezt a nevet... - szorította idegesen az ajkait az előttünk álló - És a szádra se vedd a szervezetünket..

Orochimaru vállat vont, mire Hidan összehúzta a szemöldökét.

  - Hol van Nagu? - kérdezte tejes ridegséggel.

  - Nem tudjuk - vont vállat Orochimaru.

  - De igen - szólalt fel Naruto - Tudjuk"ttebayo.

Egyetértettem jelenleg Narutoval, hogy elkel neki mondanunk, hogy hol van Nagu.

  - Mikor jöttem, akkor belefutottam, és elmondta, hogy hova megy - magyarázta a szőke.

  - Hova ment? - kérdezte idegesen Hidan.

  - A házhoz - szólt komoran Naruto.

Hidan szeme a kétszeresére nyílt, majd megindult felénk, s köztem, valamint Orochimaru között rohant, egyenesen a felszínre.

  Remélem minden jól fog alakulni...

Vissza az én szemszögembe

Kezdett esteledni, azonban muszáj volt elmennem valahova. Valahova, ahova sok emlék köt, valamint hivatalosan is az enyém lett a birtoklási része.

  Nagyon hálás vagyok Narutonak, amiért elintézte nekem azt, hogy megkaphassam a háznak a birtoklási jogát. Sokat jelent ez nekem, hogy az a hely, ahol az életem nagy részét töltöttem, csak az enyém, és csak én léphetek be. Igaz...mivel csak én vagyok azaz Akatsukis, aki életben van, csak én léphetek be. Mivel Akanaék nem hivatalos tagok voltak, ezért számukra a belépés nem valós opció. Ahogy Sasukeéknak sem. Bár ők nem hiszem, hogy sok mindent kereshetnének ezen a területen. Nekem viszont nagyon is sok keresnivalóm van itt.

  Ahogy a ház előtt tapostam a füvet, csak úgy, mint régen, az emlékek belém hasítottak. Akár rossz, vagy akár jó emlékek, én mindegyikhez örülök. Hogy miért? Mivel ez mutatja, hogy éltem. Voltak rossz pillanatok, valamint jók, de ezek csak azt bizonyították, hogy képes vagyok változtatni a dolgokon, hiszen a saját életemet élem, senki beleszólása nélkül. Az én döntéseim, az én akaratom, valamint az én érzéseim.

  Ezért se tudtam Hidant szerelemből szeretni. Nem engedtem, hogy rám erőltette az akaratát, mivel saját szavamból döntöttem el, hogy én ezt nem akarom. Szeretni akarom, de egészen máshogyan. Mellette akarok lenni, de máshogy. Másként, mint Deidaraval. Egészen más módszerekkel. Azonban ez a gondolkodásmódom már nem érvényes, mivel egyikük sincs már ezen a világon. fentről figyelnek rám, s nézik, hogy jó, vagy éppenséggel jó emlékeket szerzek, melyek követni fognak egy életen át. 

  Már nem érdekel, hogy jó, vagy rossz. Üres vagyok, és az is maradok. Talán jön egy olyan személy, aki változtatni tudna ezen a helyzeten, de ebben nem vagyok olyan biztos. Nehezen jönnek olyan személyek az életembe, akikre úgy tudok tekinteni, mint az Akatsukira. Ezt tudom jól. Hisz magyarázat is van rá. Mindenkiben őket keresem, azonban tudom jól, hogy nem találhatom, mivel őket nem lehet pótolni. Akár báb, akár egy test, őket semmi se pótolhatja. Egyedül ami őket pótlója, az a mérhetetlenül nagy magány, mely megült a szívemben, és nem is akar távozni belőle. Lehet, sőt biztos, hogy már akár soha többé.

  Ahogy beléptem az ajtón, és a tömérdek növény megcsapta a szemem látványát, eldöntöttem, hogy mindent rendbe hozok. Az asztalt, mely egykoron ott állt, és ettünk rajta...a kanapét a nappaliban, melyen egykor ültünk, és jókat nevettünk...

Ezeket rendbe tudom hozni. Azonban az emlékeket, és a magányt nem. Ezek nem visszahozhatóak. 

...És ez a legfájdalmasabb a jó emlékeken...nem ismétlődnek meg még egyszer...

Ahogy tettem a lépéseket, egyre beljebb, úgy kezdte el mardosni a fejemet az a gondolat, hogy valaki még él. De ki lehet az? Mindenki meghalt. Senki se lehet életben. Lehetetlen, hogy árki is életben maradt volna. Még Zetsut is eltettük lábalól...

  - Melyikőtök van még itt velem..? - néztem ki az ablakon, közben halkan szóltam magam elé.  

Tudtam jól, hogy senki ne fogja meghallani a szavaimat, mivel senki nem volt ott. Se ott, se máshol. és most nem az átlag emberekre célzok. Hanem azokra, kik itt éltek egykoron. Az Akatsuki tagjaira, akik itt éldegéltek, egy időn békességben.

  - Kurva...életbe! - vertem egy hatalmasat a falba, közben ökleim szorosan összevoltak szorítva - Mi... - ismét a falba vertem - ...a.... - ismét megismételtem a mozdulatomat - faszért... - újra - ....kellett... - újra - ..itt... - ismét - ....hagynotok..mindnyájatok?! - vertem egy óriásit a falba, melytől belerepedt.

Forró könnyek hagyták el a szememet, én pedig nem restelltem nekik utat engedi. Had folyjanak csak, hisz az a dolguk. Én pedig nem vagyok erős lelkileg, sosem voltam. Így csak hagyom, hogy lefolyjanak, és eltűnjenek a piszkos padlón.

  Könnyeimmel küszködve tettem meg a lépéseket egyre beljebb, és beljebb. Célom nem más, mint a fürdő volt, ahova nehezen mentem be, mivel a gaz benőtte az ajtót. Nagy lendülettel törtem át a növényzetet, majd körbevizslattam a helyet, mely egykoron még ragyogott a tisztaságtól, és az élettől, mely igazi helységgé tette azt.

  Szememmel a tükröt kerestem, s hamar meg is találtam a piszkos darabot. A mosdókagylóhoz sétáltam, és eszembe jutott pár dolog. Miután Deidara meghalt, és kijöttem egyik este, Itachi itt kapott el engem, mivel összeestem. Akkor megígérte, hogy ő sose hagy itt. Mégis itt hagyott, hogy megvédhesse a testvérét. Úgy hiányzik.

  - Azt ígérted, hogy elmegyünk ramenezni - szóltam magam elé fájdalmas hangon, közben a mosdókagylóra markoltam, s erősen fogtam azt.
Könnyeim patakként gyűltek a lenti kagylóban, a fájdalom pedig egyre nagyobb lett bennem.
  - Soha többet nem jön vissza..és nem megyünk el ramenezni - szóltam hangosabban, közben levegőt alig kaptam, ahogy az Itachi által kapott melegség és szeretet megbéklyózott, és még gyengébbé tett, mint voltam.
Éreztem, hogy a fájdalom miatt ismét gyenge vagyok, így muszáj volt leülnöm a repedezett kád szélére, hogy megtudjam magam tartani, és magamnál is maradjak.
  Amint sikerült elhelyezkedtem a repedt, fehér fürdőhelyiségen, kezemet mellkasomhoz szorítottam, s pólómat erősen gyűrtem össze ujjaimmal, hátha a fájdalom elmúlik. De mindenki tudja, hogy ennyitől senki fájdalma nem enyhülhet.
  Mielőtt újabb sóhaj hagyhatta volna el a számat, hangokat kezdtem el hallani, a nappali felől.
  - Huh..? Mi volt ez? - szóltam magam elé halkan, közben ijedten bámultam az ajtó felé.
Rinnenganom gyors sebességgel kapcsoltam be, s közben elrugaszkodtam a kádtól, így teljes mértékben az ajtóhoz kezdtem el közelíteni.
  Esélytelen, hogy valaki bejöhessen, hiszen Naruto azt mondta, hogy csak Akatsukisok jöhetnek be. Biztos vagyok benne, hogy nem jól tették le a pecsétet. Úristen, mi van ha hajléktalanok főhadiszállása lett a ház?
Óvatosan tettem meg a lépéseket, egészen addig, míg teljesen ki nem értem, a fürdő ajtaján. A ház koromsötét volt, minden szegletével együtt. Alig láttam valamit, mégis próbáltam nagyon óvatosan járni, és tenni a lépéseket, hogy ne hívjam fel magamra az idegen figyelmét.
  Ahogy kiértem a folyosóra, egyből a nappali felé vettem az irányt, ahonnan a hangok még mindig színtisztán halasztódtak. Nagyon féltem, ezt nem tagadtam. Hiába voltam már felnőtt, a sötétben lévő félelmem megmaradt.
Ahogy kiértem a nappalihoz, észrevettem egy sötét alakot. Itt az időm, hogy támadjak. Mégse tudok moccanni, hisz a lábaim remegnek, mint a nyárfalevél. Gyerünk, mozdulj!
  Nagy levegőt vettem, persze hangtalanul, hogy az illető egy pillanatra se sejtse, hogy van itt rajta kívül valaki. Óvatosan kezdtem mögé osonni, közben egy kunait kivettem az övtáskámból. Amint elég közelinek ítéltem meg a távolságot közöttünk, cselekedtem.
Rávetettem magam az illetőre, egyenest a hátára. Az idegen teste összerezzent, de ez engem nem tántorított el attól, hogy támadást mérjek rá. Azonban a terveim nem úgy haladtak, ahogy én azokat elterveltem magamban. Az illető elvesztette az egyensúlyát, melynek az lett a következménye, hogy előreesett, melynek következményében gurultunk párat, egyenest a nappali azon részére, ahol az balak is volt, valamint a tető már le volt bomolva. Sikeresen úgy érkeztem, hogy az illető derekén tudtam ülni, így teljesen a földre szorítva őt. A Hold fénye tökéletesen világította meg az ő, valamint az én arcomat. de nem csak azt. Egész mindenségünket megvilágította a csodás holdsugár.
  Automatikusan szegeztem fegyveremet az ismeretlen nyakához, aki nem is volt annyira ismeretlen.
Szemeim a kétszeresére tágultak, ahogy a bíborszemek rabul ejtettek. Az alattam fekvő, szürke hajú fiú se volt másképp. Szemei, csak úgy, mint teste, remegett. Én sem voltam másképp. Könnyeim ismét utat engedtek saját maguknak.
  - Te...melyik Hidan vagy..? - kérdeztem nehezen, de mélyen magamnak éreztem a Chakrajat, ami csakugyan elárulta, hogy melyik Hidanon ülők.
  - Na..gu... - nyögte ki nehezen, hangja pedig rekedt volt.
  - Hidan - szóltam hirtelen, mire ő lendületből felült, majd szoros ölelésbe fogott.
Szívem kihagyott egy ütemet, annak következményeképpen, hogy megéreztem meleg teste érintését.
  - Élsz..és..itt vagy.. - szólt teljesen rekedt hangon. Szinte úgy, mint aki mindjárt elsírja magát.
  - Annyira...annyira.. - szóltam nehezen, közben pedig vállánál öleltem át, míg ő engem a derekamnál.
  - Soha többet nem megyek el... - szólt halkan, szinte fájdalmas hangon.
Egy szót nem tudtam kijuttatni a számon. Mit keres ő itt..? És.. várjunk csak...róla beszéltek Shikamaruék..? Ugye..róla..?
  Erősen fogtam őt magamhoz, közben lábaimmal a derekát öleltem át, hogy szorosabban magamhoz tudjam fogni.
  - Soha többé nem hagylak magadra - szólt remegő hangon, s derekamat szorosan fogta magához, közben egy puszit lehelt a nyakamra.
Beleremegtem az érintésébe. Nagyon gyorsan vert a szívem, hiszen hihetetlenül boldog voltam, hogy ő itt van.
  - Annyira fájt..annyira.. - szóltam erősebb hangon, ahogy könnyeim jobban kitörtek belőlem.
  - Soha többet..! - szólt komoran, s szorításán nem enyhített - Soha többet nem hagyom, hogy egyedül légy...!
Nagyon fájt ez az egész. A több éves visszatartás most bontakozott ki. és az, hogy ő itt van hirtelen, még rátett egy lapátra...


  - Szóval igaz... - beszéltem magam elé, érzelemmentes arccal.
Hidan pár perce fejezte be a mesét, miszerint igaz, amit Shikamaruék mondtak. Mindent elmondott, részletesen. Hogy mégis hogy lehet itt velem.
  - Tudod milyen érzés az nekem, hogy visszajöttél? Hogy ismét élő ember vagy...?
  - Nem. Szóval mondd el..
  - Rettenetesen felmelegíti a szívemet ez a tény...én...annyira örülök ennek, hogy szavakba nem tudom önteni... - nyeltem nagyot.
  - És szerinted én? - nézett rám komoran - Alig tudtam elhinni, hogy van egy újabb esélyem arra, hogy veled lehessek. És nem megyek el...ezúttal nem. Veled akarok maradni, és megvédeni..
  - Hidan... - néztem rá, ezúttal már csak piros szemeimmel, melyek a könnyek utóhatása miatt voltak pirosak.
  - Beakarok pótolni minden elmaradt percet, melyet nem veled töltöttem még akkor..
  - Én is.. - szóltam halkan.
Az érzés, hogy ő itt volt, felbecsülhetetlen volt. El nem tudtam mondani,, hogy mit éreztem. Hogy mennyire boldog voltam. Fel se fogtam, hogy ő ott van..képtelen voltam rá..
  - Képtelen vagyok felfogni, hogy itt vagy...
  - Majd lassan feldolgozza az agyad - nézett rám zavartan, és láttam, hogy szeretne valamit, de nem meri megtenni..
  - Hidan..? - ejtettem ki gyengéden a nevét.
  - Én..csak - nézett oldalra, hogy ne lássam vöröslő arcát.
Másodpercek teltek el, mire lépett. Kezét lassan csúsztatta az enyém felé, míg szorosan meg nem fogta. Meleg volt a keze, mely nyugtatásképp hatott a bőrömre, és a szívemre is.
  - Veled akarok maradni, míg lehet...sokáig...nagyon sokáig - nézett rám lassan, és megláthattam csodálatos szemeit, valamint zavart arcát, mellyel annyira édes volt, hogy majd' belehaltam a tudatba.
  - Velem maradsz - szorítottam meg a kezét - Mivel nem fogom hagyni, hogy ismét elvész. Megfoglak téged védeni...
  - Ezt inkább nekem kéne mondani - vonta fel halványan a szemöldökét - Sőt, el is mondtam, hogy megvédelek.
  - Köszönöm - néztem rá hálásan, de egyben fáradt tekintettel.
  - Fáradt vagy? - kérdezte, s lehetett hallani a hangján, hogy ő is eléggé fáradt már.
  - Igen..
  - Van olyan ágy, amely még használható?
  - Van. Konan és Peiné - néztem rá - Miért?
  - Aludjunk itt - jelentette ki határozottan - Reggel meg elmegyünk majd..
Ajkamba haraptam. Vele akarok lenni, és jelenleg nem érdekel, hogy milyen körülmények közt...
Hidan lassan felállt, engem pedig húzott magával. Gyengéden fogta ujjaimat, és szorította meg, hogy éreztesse, biztonságban vagyok. Éreztem...nagyon is..
  Lassan mentünk Peinék szobájába. Bent, egy nagy, jó állapotban lévő ágy volt. Mindössze enyhe por lepte el. Hidan elengedte a kezemet, majd leporolta a takarót, valamint az ágyat is. Befeküdtem az ágy jobb felébe, a fiú pedig mellém, azonban nekem háttal. Az egy szem takarót, mely a birtokunkban volt, magunkra terítette. Csend telepedett ránk, amit a fiú mocorgása tört meg.

  - Nagu... - szólt halkan, mintha én már aludtam volna, és csak nem akart felkelteni.

  - Igen? - kérdeztem tőle, ezzel bizonyítva, hogy nem alszom még.

  - Megakarlak ölelni... - szólt maga elé, alig hallhatóan.

  - Én is szeretnélek... - vallottam be azt, amit a szívem is akart.

Hidan óvatosan megfordult, majd mögém helyezkedett, s óvatosan ölelt át a derekamnál. Másodpercekig ott volt a keze.

  - Ölelhetlek a pocidnál? - kérdezte kisfiúsan, melytől melegség járta át az egész testemet.

  - Persze - szóltam kedvesen, és már alig bírtam ki, hogy ott érezzem az érintését.

Lassan vezette hasamra meleg kezét, közben testével az enyémnek simult, melytől a boldogság csak méginkább fokozódott bennem. Akartam ezt az érzést...

  - Jó éjt, Hidan - szóltam, közbe kezemet az övére vezettem. Pontosan arra, mellyel átölelt a hasamál.

  - Jó éjt, Nagu - szólt alig hallhatóan, S éreztem hogy pillanatok múlva már alszik is.

Nem fogom hagyni, hogy Hidan ismét eltűnjön az életemből. Hiszen fontos nekem, és szeretem őt...

Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről!  💗