69. Fejezet: Visszatérhetetlen visszatérő

Heyho, kisninják! 💗
Ha tudnátok, hogy milyen régóta várom már, hogy megírjam ezt a részt xD

Pár napot késtem ezzel a rövidke résszel, azon a végén lévő csattanóért

szerintem érdemes volt várni! ;)

Kellemes olvasást! 💗

Éreztem, ahogy a fájdalom enyhül bennem, ennek következtében pedig lassan kitudom nyitni a szemeimet. Halvány fényre lettem figyelmes. Szemeim gyorsan nyíltak ekkor is, s lassan ültem fel. Suigetsu, Shikamaru ott álltak az ágyam mellett, s engem fürkésztek. Sakura, és Akemi az ágyra borulak szunnyadtak.

  - Végre, hogy felkeltél - sóhajtott Suigetsu nagyot.

  - Mi..történt...? - kérdeztem értetlenül.

Azután semmire se emlékszem, hogy Akemiéknél összeestem.

  - Röviden, és tömören annyi, hogy elmentünk a gyógyító virágért, így megtudták menteni az életed - magyarázta Shikamaru.

  - Köszönöm - mosolyodtam el halványan, majd rájuk emeltem a tekintetemet - Mindnyájatoknak.

  - Ez csak természetes - mosolygott Suigetsu - Bár helyettem Orochimarut akarták, de ő nem volt itthon, így én jöttem helyette.

  - Te is tökéletes voltál - mosolyogtam halványan.

  - Szerintem jobb lesz, ha hagyunk pihenni - sóhajtott Shikamaru - Úgyse sietsz sehova, most hogy ne mész többet el a faluból. Nem? - mosolygott rám

  - De - szóltam zavartan, majd végignéztem, ahogy a két fiú távozik a gyengélkedőről.

Ám ahogy ezt megtették, egyenest Naruto lépett be hozzám. 

  - Jobban vagy? - kérdezte tőlem kedvesen, egyből köszönés helyett.

  - Igen. Köszönöm, hogy megmentetettek.

  - Ugyan - legyintett - Egy társunkat se hagyjuk meghalni, tudod jól"ttebayo.

Ugyanezt mondta, a háborúban is. Mégis...annyian odavesztek...  

  - Nagu, lenne valami, amiről beszélnünk kéne - lett komolya, a szőke hajú.

  - Hallgatlak..

  - Bizonyára te is tudod jól, hogy az Akatsuki ház, még mindig áll Rejtett Eső Faluban. Mindössze annyi extrával, hogy le van védve, és senki se mehet be rajta.

  - Igen.

  - Lenne számodra egy ajánlatom, amit Eső Országának polgármesterével vitattam meg, amíg te eszméletlen voltál.

  - Mégpedig? - kérdeztem kissé ingerülten.

  - ha neked is megfelel, megkaphatod a ház birtoklási jogát. Valamint elhelyezünk rajta egy pecsétet.

  - Pecsétet? - vontam el a szemöldököm.

  - Igen. A pecsét csak azoknak enged bejárást, akik az Akatsuki tagja voltak. Valamint megvédi minden külső támadástól, az egész területet.

  - Így, csak én tudok belépni rajta - szóltam magam elé.

  - Igen. Meg Orochimaru is, mivel ő is tagja volt a szervezetnek egy darabig.

  - Sasuke, Suigetsu, Karin, és Juugo viszont nem tud, mert ők sose voltak hivatalos tagok - magyaráztam neki.

  - Pontosan. Orochimaru meg nem hiszem, hogy pont oda akarna menni nyaralni, vagy valami hasonló"ttebayo.

  - De..mégis, hogy jött ez az ötlet? - néztem rá kíváncsian - Nem mintha zavarna...csak érdekel.

  - Megérdemelsz ennyit, hogy legalább a ház birtoklási joga, valamint az a terület, a tied legyen. Hiszen évekig ott éltél"ttebayo.

   - Köszönöm... - szóltam halkan, és jelenleg teljesen elérzékenyültem.

Annyi mindent tesznek nekem jelenleg..nagyon hálás vagyok nekik.

Naruto egy mosolyt küldött felém, majd közelebb sétált. Az asztalról lekapott egy tollat, majd egy papírt lebbentett meg felém.

  - Ezt alákel írnod, és már a tied a a birtoklási jog. A pecsétet már elhelyezték a birtokon

Ez..túl szép, hogy igaz legyen. Egyszerűen nem tudom felfogni.

  Kissé remegő kezembe vettem a tollat, majd aláírtam a papírt. Miután ez megtörtént, Naruto átnyújtotta nekem a papírt, amit én összehajtottam, majd a mellettem lévő éjjeliszekrényre tettem.

  - Tényleg hálás vagyok... - szóltam, s éreztem, hogy könnybe lábad a szemem.

Mikor is volt, amikor utoljára sírtam? Elég régen ahhoz, hogy újra megtegyem..

  A nyakamhoz nyúltam, ahol megszorítottam azt a nyakláncot, melyet még rengeteg éve kaptam Obitoról, a születésnapomra. Közben eszembe jutottak azok az 1000 éves képek, melyeket otthon őrzök a szekrényemen. A Deidaraval való képem...valamint Hidan képe, a többiekkel.. 

...Mind...annyira hiányoznak...

Shikamaru szemszög

  - Suigetsu! - állítottam meg a fiút, mielőtt eltűnt volna a poros utcákon.

  - Huh? - fordult felém a fehér hajú fiú.

  - Beszélünk kell - szóltam komoran.

A fiú meglepetten nézett rám, mire én intettem neki, s elhúzódtunk egy szűkebb utcába, ahol zavartalanul tudtunk beszélni.

  - Tudod, nekem sietnem kéne, és ne...

  - Gyors leszek - vágtam a szavába.

  - Remélem is, hogy gyors leszel - sóhajtott, közben megvakarta a fejét.

  - Véletlenül meghallottam, amit mondtál Niconak - mondtam el az őszinte dolgokat - Mégis, hogy értetted, hogy nem Nagu az utolsó Akatsuki tag, aki életben van? - kérdeztem tőle kissé feszülten.

Suigetsunak kínos mosoly ült ki az arcára.

  - Ezt nem kellett volna meghallanod - sóhajtott unottan.

  - Mégis meghallottam. Szóval? Mi az, amiről ti tudtok, de mi nem?

  - Látod? Ez épp egy olyan dolog, amiről nekünk tudni kell, nektek meg nem - mosolygott rám, egy kis gúnnyal.

  - Suigetsu! - szóltam rá komoran - Ki azaz illető, aki életben van?!

  - Egy régi halott barátod, nem is annyira halott  - válaszolt, egy mosoly mellett, majd már ott is hagyott engem, egyedül.

Mi? Kiről beszél? Talán..Asuma...? Ő régi barátom, aki meghalt. De..ahj, miket beszélek? Asuma nem volt az Akatsuki tagja. De akkor mégis...ki lehet az?

Negyed óra múlva, már a szőke hajú csapattársam háza előtt álltam, hogy beszéljek vele.

  Percekkel később, a szőke hajú fiú nyitott ajtót.

  - Oh, Shikamaru-san - nézett fel rám.

  - Szervusz Inojin - köszöntem neki, egy mosoly mellett - Anyád itthon van?

  - Persze - mosolygott, majd betessékelt a házba.

Bevezetett a konyhába, ahol Ino tevékenykedett.

  - Anyu, látogatód jött - szólt a fiú, majd el is tűnt, ezzel magunkra hagyva minket.

  - Shikamaru! - indult meg felém a lány, közben egy mosolyt ajándékozott nekem - Mi járatban?

  - Lenne egy kérésem feléd - sóhajtottam feszülten.

  - Mi a gond? - kérdezte a lány aggódva.

  - A lényeg annyi, hogy Suigetsu elmondott valamit, amiről nem kellett volna tudnunk. Viszont ezt csak ő állítja, mivel egy rohadt fontos dolgot mondott el - kezdtem bele.

  - Mégpedig?

  - Azt mondta, hogy nem Nagu az egyetlen Akatsukis, aki életben van.

Inoban itt megállt a levegő hirtelenjében.

  - Ez..mit jelentsen..?

  - Nem tudom - sóhajtottam újra - Azt is mondta, hogy ez az illető egy régi, halott barátom, aki nem is annyira halott.

  - Mi van, ha azt, hogy régi barátod, ironikusan mondta? - szólt Ino feszülten.

  - Az egyetlen olyan tag az Akatsukiból, akire ezt lehetne mondani, az Hidan. Azonban szétrobbantottam a testét, pár éve Nagu pedig a fejét. Szóval esélytelen, hogy ő legyen.

  - Akkor mégis kire gondolt?

  - Épp ezért jöttél hozzád - néztem a szemeibe - El kéne jönnöd velem Orochimaruhoz, hogy tőle kérdezzük meg, hogy mégis mi ez az egész.

  - Szerencséd van, ugyanis ráérek - küldött felém egy mosolyt.

  - Köszönöm, Ino. Nagy segítség, hogy nem egyedül kell mennem.

  - Ugyan - legyintett - Tudod jól, hogy bármikor. Mikor indulunk?

  - Most van valami dolgod?

  - Éppenséggel nincs. Már főztem, és mostam is.

  - Jó, akkor most - jelentettem ki.

  - Inojin, megleszel egyedül pár órára? - kiáltotta fel a lány az emeletre.

  - Persze - jött fentről a válasz.

  - Mehetünk? - kérdeztem a csapattársamtól.

  - Mehetünk - jelentette ki.

Percekkel később már elhagytuk Inoék házát, s az utcákat kezdtük el róni, hogy elérjük a célállomásunkat.

  Útközben belefutottunk egy lányba, akinek még pihennie kéne.

  - Nagu? - szeppentem meg.

  - Oh, Shikamaru, Ino - mosolygott ránk a barna hajú - Mi járatban?

  - Orochimaruhoz megyünk - válaszolta Ino.

  - Ino! - szóltam rá - Pont neki nem kellett volna tudni! - csaptam a homlokomra.

  - Micsodát? - vonta fel a szemöldökét Nagu.

  - Most már úgyis mindegy - sóhajtottam - Suigetsu elmondta, hogy rajtad kívül van még egy Akatsukis, aki életben van.

  - Igen, van - nézett ránk pislogva.

  - Mi? Kicsoda? - lepődött meg Ino.

  - Akana - jelentette ki Nagu.

  - Akana sose volt hivatalos Akatsuki tag. Ő nem számít ebbe bele, ahogy Sasukeék sem  - sóhajtottam.

  - Akkor... - sokkolt le a lány - Mégis kiről beszélt?

  - Ezt akarjuk kideríteni - szólt Ino.

  - Én is veletek megyek - nézett ránk a lány határozottan.

  - Nem - szóltam komoran - Nem jöhetsz velünk.

  - Hah?! Miért? - nézett rám feszülten.

  - Pont ezért! Nagu, te az Akatsuki tagja voltál! És nagy eséllyel Suigetsu csak össze-vissza beszélt valamit! Itt maradsz, és kész! - emeltem meg a hangom.

  - Jó... - kezdte el pásztázni a földet - De akkor mondjatok el mindent, ha hazajöttetek.

  - Feltétlenül - válaszoltam őszintén.

Nagu egy mosolyt küldött felénk, majd végignézte, ahogy elmegyünk a poros úton.

  Fél óra múlva, már Orochimaru barlangjánál álltam Inoval. Ahogy léptünk befelé, egyre jobban lettem ideges. van egy sejtésem, hogy ki lehet az, de ettől nem nyugszom meg..

  - Van itt egyáltalán valaki? - nézett körbe Ino.

  - Elvileg Suigetsunak, valamint Juugonak is kéne lenniük - néztem én is körbe.

Ahogy haladtunk, elértünk egy labort, ahol senki nem volt.

  - Valahol itt kéne lenniük. Bár elég furcsa, hogy csak úgy betudtunk jönni... - gondolkodtam el.

  - Hé..te is.. - ijedt meg a lány - ...hallottad ezt?

Fülelni kezdtem, és egy ordítást hallottam, ami nagyon is ismerős volt.

  - Ez...lehetetlen..

  - Micsoda..?

  - Gyere - indultam meg, míg el nem értem egy ajtóhoz - Innen hallottam a hangot..

Ino a kilincsre tette a kezét, majd sikeresen kinyitotta az ajtót. Amint kinyílott, megcsapott a hideg szellő az ajtó mögül. A lányra néztem, és ő is rám, majd bólintottunk.

  Elindultunk a hideg folyosón, közben a sötét cellákba nézelődtünk, ahol semmi, és senki nem volt. Percekkel később, egy lépcső tárult elénk, melyen megindultunk lefelé.

  - Miért van itt ilyen sötét? - rezzent össze a lány.

Mikor leértünk a lépcső aljára, örömmel véltük felfedezni, hogy lent vannak fáklyák, melyek enyhén világítják meg a régi helyet. Hirtelen zörgést halottunk az egyik hátsó cellából.

  - Mi volt ez? - rezzent össze Ino.

  - Mindjárt kiderítjük - szóltam komoran, majd megindultam a cella felé, ahonnan jött a hang.

Ahogy tettem a lépéseket, annál idegesebb lettem, és feszültebb. Féltem, hogy a gyanúm befog igazolódni, és azaz illető lesz a cella mögött, akire én gondolok..

  - Shikamaru! - állított meg Ino hirtelen, mire én hátranéztem rá - Ott..van egy cella, ahol fáklya ég..

A cella felé vetettem a tekintetemet. Bent, a cellában égett a fény, így az illetőnek az árnyékát kivetítette a folyosóra.

  Az idegességem az egeket pásztázta, ahogy a cella elé léptem, majd bepillantottam rajta. A széken ott ült. Ott ült azaz ember, aki még mindig életben volt. Aki az Akatsuki tagja volt. Fekete nadrágot, valamint Ninja cipőt viselt. Szemei levoltak hunyva, de még így is 100%-ban felismertem. Hogy kit? Az Akatsuki tagot, akinek rég halottnak kéne lenni, mégis itt volt, és élt és virult. Akinek a neve nem más, mint...

  - Hidan... - szólaltam meg lesokkolva.

Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről!  💗