68. Fejezet: Végszálrózsa

Heyho kisninják! 💗

Íme a folytatás, ami nem lett valami hosszú, viszont remélem, hogy a tetszéseteket elnyerte.

Valamint vészesen közeledünk egy részhez, mely meghatározó szerepet fog betölteni

a blogon. 

Szerintetek mi lesz az? ;)

Szemeimet nem nyitottam ki, viszont puha dolgon ébredtem. Szemeimet lassan nyitottam ki, s sötétség borult körülöttem mindenhol. Magam köré tekintve, rájöttem, hogy hol vagyok. Egy mezőn, vagy réten feküdtem. Jelen pillanatban nem érdekelt. 

  Felültem, s körbenéztem. Sötétség. Mindenhol sötétség volt. A tájat beborította az éjszaka csendje. A körülöttem lévő fák lombjai suhogtak a széllel, a fűszálak pedig sűrű táncot jártak. Különös érzés járta át az egész testemet. Hajam enyhén lobogott, ahogy a szél fújdogált a környéken.

  - Mit keresek itt? - szóltam halkan magam elé.

Senki se válaszolt a kérdésemre, mivel senki se volt ott.  Először ezt hittem, azonban percek múlva lépteket hallottam magam mögül. Enyhén hátrafordultam, s megláttam magam előtt, egy barna hajú,  szemei alatt piros foltos, magas fiút.

  Nem szóltam semmit hozzá, ahogy ő sem hozzám. Mindössze végigmértük egymást.

  - Te...ki vagy? - szólaltam meg végül.

A fiú nem válaszolt, csak mosolyt húzott ajkaira.

  - Uchiha...Nagu - adta ki hangját, s mosolyával közeledett felém.

  - Honnan tudod a nevemet? - álltam fel hirtelenjében.

  - Szerintem elég, ha azt csak én tudom - sóhajtott egy mosoly mellett, majd kezét maga elé emelte - Szóval... - hunyta le szemét.

A Hold fénye ekkor megvilágította arcát, így tejes egészében láthattam azt. Szemeit hirtelen nyitotta ki.

  - Te vagy az utolsó Akatsukis tag, igaz?

Basszus...ismer engem. De honnan?!

  - Bár...ha rajtam múlik, akkor már te se leszel sokáig.

  - Mi van?! - néztem rá idegesen.

Mosolya nagyobb lett, majd megindult felém a következő pillanatban pedig éreztem, hogy átsüvített rajtam, s jelenleg mögöttem állt. Mellkasomhoz kaptam, ugyanis éles fájdalom hasított át bennem. A fájdalomtól a térdemre rogytam, s erősebben szorítottam a pólómat, hogy a mellkasomhoz jobban hozzáférjek.

  - Mit..műveltél velem?! - szóltam nehezen.

  - Csak gondoskodtam róla, hogy a későbbiekben ne legyen bajod az életre - nevette el magát halkan, majd eltűnt.

Éreztem, hogy egyre kábább vagyok, így minden erőmet összeszedtem, hogy legalább hazatudjak teleportálni.

  Nehezen hoztam össze a teleportálást. De végül sikerült a nappaliba teleportálnom magam. Seni, a kanapén üld, ám ahogy meghallotta a zajt, ahogy én megérkeztem, a 18 éves lány felém fordult.

  - Végre itt... - amint meglátott, a szava elállt.

  - Hívd..Sak.. - a szavam abbamaradt, ugyanis ismét éles fájdalom hasított át bennem.

Seni hozzám rohant, majd megtartott, hogy ne essek el.

  - Apa! - kiabált fel az emeletre.

Pillanatok múlva, egy álmos Akemi sétált felém.

  - Mi az? - dörzsölte álmosan a szemeit a fiú - Nagu...? Nagu! - vett észre, s rohanni kezdett felém - Nagu, mi történt? - vett át a lánya kezéből, hogy ő tarthassam.

  - Egy..ismeretlen shinobi...rám támadt - szóltam nehezen.

  - Hogy nézett ki? - támadott le a kérdéssel a fiú.

  - Barna..haja volt..és..a szeme alatt piros görbített csíkok voltak..valamint - vettem magamon erőt - Konoha fejpánt volt rajta...

  - És mit tett veled? - kezdett el Seni is aggódni.

  - Felemelte a kezét...és..átsuhant rajtam. Utána - kezdtem el köhögni - a mellkasom fájni kezdett.

  - Azonnal Sakurahoz kell vinnünk - állt fel felem, s, mint egy menyasszonyt, felkapott.

  - Ak..emi.. - simítottam végig az arcán erőtlenül.

  - Ne aggódj. Minden rendben lesz - húzta össze szemöldökét.

Mindössze annyira emlékszem utoljára, hogy Akemi rohanni kezdett velem. Utána minden elsötétült számora.

Suigetsu szemszög

Konohaból értesítették Orochimarut, hogy sürgősen menjen be a Hokagehoz. Azonban Orochimaru ismét házon kívül van, így kénytelen voltam én bemenni.

  Mikor a nagy ajtóhoz értem, bekopogtam. A Hokage hangja pillanatok alatt választ adott a kopogásomra, így beléptem.

  - Suigetsu? - lepődött meg a szőke - Mi Orochimarut hívattuk.

  - Igen, tudom. Azonban nem tartózkodik itthon, így eljöttem helyette én. Szóval? Miben kell a segítség?

  - Ez jobb lesz nem itt elmondani"ttebayo - szólt, majd azzal felállt, s elindult felém - Menjünk a kórházba.

A kórházba? Mégis minek kéne nekünk odamenni?

  - Ott majd mindent elmondok, azonban sietnünk kell - azzal távozott az ajtón, én pedig követtem őt.

Nagyon érdekelt, hogy mégis mi a fene történhetett, ahova már Orochimarut hívják segítségül.

  Percek elteltével már a fehér épület padlóját rodtuk. Amint megérkeztünk az általáunk keresett kórteremhez, beléptünk rajta. A benti látvány meglepett. Nagu feküdt az ágyon, és nem volt eszméleténél. Vagy aludt. A kettő közül valamelyik.

  - Mi történt? - léptem az ágy mellé.

Naruton és rajtam kívül még Sakura, Tsunade-sama és Akemi-san volt bent.

  - Nagut megtámadták - szólt összeszorított öklökkel a lány bátyja.

  - Mégis ki? - húztam össze szemeimet.

  - Nagu annyit mondott, hogy barna haja volt, és a szeme alatt piros görbített csíkok voltak. Valamint Konoha fejpánt volt rajta - magyarázta Akemi-san.

  - Mi? - lepődtem meg - Egy Keijo tag?

  - Micsoda? - nézett rám hirtelen Naruto.

  - Ti még nem hallottatok róluk? - szeppentem meg rajtuk - Egy Konohai klán, akik ott vannak a mérgekben, valamint a gyógyításban.

  - Ilyen klán nem él Konohaban - jelentette ki feszülten Naruto.  

  - De élnek, csak kevesen ismerik őket. Páran pedig egy szigeten élnek, hogy a gyógynövényekre vigyázzanak - magyaráztam.

  - Arról a helyről hallottam - kezdett bele Tsunade-sama - Rengeteg gyógynövény van, ami számtalan betegségre jó. Viszont nála - pillantott az ágyon fekvő lányra - Valószínűleg a szervezetébe került egy baktérium, ami egyre jobban terjed. Keijo klán... - vonta össze a szemöldökét - Ezek szerint ügyesek a mérgekben..

  - Hát eléggé - sóhajtottam.

  - Egy egy virág, mely jó az ilyen baktériumok kiűzésére - kezdett bele az idősebb nő.

  - Elmegyünk érte! - állt fel Akemi-san.

  - nem, te nem mehetsz - jelentette ki Naruto.

  - Miért?! 

  - Mivel érzelmileg csak arra tudsz gondolni, hogy bosszút állj a húgodért"ttebayo - szólt komoran Naruto, és jelen pillanatban igaza volt.

  - Tsch! - ült vissza Akemi-san a székre.

  - Milyen világról van szó? - kérdezett a rózsaszín hajú lány.

  - Végszálrózsának hívják - kezdett bele Tsunade-sama - Egy nagy bimbós, kék rózsa. Könnyen kilehet szúrni. Minél előtt elkel hoznunk Nagunak, különben súlyosabb lesz az állapota.

  - Jó - szólott a Hokage - Suigetsu, Sakura-chan, valamint Yamato-taicho, és Shikamaru mennek erre a küldetésre.

  - És hogy fognak eljutni mégis a szigetre?! hetekig nem mehetnek! Én odatudnék mindenkit juttatni! - lett egyre idegesebb a barna hajú.

  - Akemi-san - szólalt meg Sakura, felé nézve - Ez tényleg veszélyes lehet, ah elveszted az önkontrollod.

  - Nem fogom elveszíteni, csak had menjek én is! - hajolt meg Naruto előtt - Kérlek!

Naruto percekig gondolkodott, majd megszólalt.

  - Legyen. Yamato-taicho helyett, te mész. Még ma este menjetek el. Tsunade-baa-chan - pillantott az idős hölgyre - Te foglalkozz Nagu állapotával, addig én utána nézek a Keijo klánnak.

  - Értettük - mondta mindenki egyszerre.

Negyed óra múlva kapunál voltunk. Akemi-san valamit beszélt még a két kapuőrrel.

  - Ha tudom, hogy majd küldetésre küldenek, akkor úgy készültem volna - sóhajtottam nagyot.

  - És ki vigyáz most az itteni rejtekhelyre? - kérdezte kíváncsian Shikamaru.

  - Juugo van jelenleg ott egyedül. de Orochimaru nemsokára hazatolja a seggét, vagyis nagyon remélem - sóhajtottam ismét.

  - Készen álltok? - nézett végig rajtunk Akemi-san.

  - Biztos tudod egyébként, hogy hova kell menni? - vontam fel a szemöldökömet.

  - Hogy ne tudnám? - köhintett a fiú, majd szembeállt velünk - Fogjátok meg a vállamat, vagy a kezemet.

Akemi mellé álltam, majd megfogtam a vállat, Míg én ezt a testrészét, addig Sakura a másik vállát, míg Shikamaru a karját.

  - Sose teleportáltam még 4 embert, szóval ne ijedjetek meg, ha nem egyhelyre érkezünk - szólt, közben pedig koncentrált.

  - Már csak az kéne, hogy a fejem a lábamon legyen - mormogtam magam elé.

  - Hát figyelj, azt sem kizárt.

  - Akemi-san! - szóltam rá.

  - Viccelek-viccelek - nevette el magát.

  - Induljunk, ne pedig viccelődjünk - szólt komoran Shikamaru.

  - Megyünk-megyünk. és megtaláljuk azt a fickót, aki ezt tette a húgommal... - szólt Akemi-san idegesen.

  - Akarod mondani a virágot - javította ki Sakura.

  - Azt mondtam nem? - nézett ránk kínosan.

  - Haver, rohadtul nem - lepődtem meg, s párat pislogtam is.

  - Na mindegy, induljunk - köhintett egyet.

Pillanatokon belül éreztem, hogy a testem könnyebb lesz, s hogy lassan el is tűnők. Magamban imádkoztam, hogy tényleg minden rendben legyen, amikor megérkezünk.

  Percek, vagy pillanatok elteltével sűrű levegőt, s süvítést hallottam, s éreztem is. Szemeimet kinyitottam, szívem pedig elkezdett kalapálni. 

  - Mi a jó isten?! - ordítottam magam elé.

Zuhantam. Nem máshova, mint a földre, így az egyre közelebb volt hozzám.

  - Suiton: Taihodan! - kiáltottam magam elé.

Nagy löketű vizet engedtem szabadjára, ami a földön ért célba. Ahogy közelítettem jobban a föl felé, már nem használtam eme Jutsut. Helyette lábaimat kinyújtottam, s nagy csapással érkeztem a víz felszínére, mégis megtudtam állni egy helyben. Tekintetem egyből a távolba vándorolt. 

  - Mégis hol vagyok? - szóltam magam elé.

  - Ááá! - hallottam meg egy női sikolyt tőlem pár méterre.

Fejemet a hang irányába kaptam, ahol észrevettem, hogy Sakura zuhan nagy sebességgel. A földtől elrugaszkodtam, s időben elkaptam a lányt, mielőtt a sziklákkal teli részre zuhant volna. Egy fa tetején álltam meg vele.

  - Köszönöm, Suigetsu - nézett rám hálásan.

  - A többiek hol vannak? - kérdeztem tőle, közben letettem őt a fa ágára.

  - Nem tudom - nézett aggódva körbe - Valahol itt kell lenniük.

  - Miért nem hoztunk magunkkal egy Hyuugat? - sóhajtottam nagyot - Vagy Karint kellett volna, mivel ő betudta volna mérni a Chakrajukat - sóhajtottam kín szenvedve, majd a fa törzsének dőltem.

  - Én sem érzem a Chakrajukat.. - szólt halkabban.

  - Akkor egy dolgot tehetünk - löktem el magam a fa törzsétől - Magunknak kell megta...Mögötted! - mondandómat félbeszakította egy kunai, ami felénk repült.

Sakura időben lehajolt, azonban én nem voltam ilyen szerencsés. A kunai súrolta az arcomat, aminek következtében egy vérző sebet szereztem.

  - Ide nem jöhet ám csak úgy be mindenki - szólalt meg a támadónk, aki időközben felfedte magát nekünk.

Vérző arcomra koncentráltam, nem a támadóra. Azonban amint közelebb ért hozzánk, kíváncsian pillantottam rá.

  - Én a helyetekben nem jöttem volna ide - jelent meg mérges pillantás az arcán, ahogy lépkedett felénk.

Jobban végigmértem. Barna haj..szeme alatt piros festékkel véghezvitt minta. Valamint..Konoha fejpánt..

  - Ki vagy?! - kérdeztem idegesen.

  - Keijo Nico. A Keijo klán kertjének őrzője. És ti, akik bemertek ide jönni? - vonta fel a szemöldökét.

  - Ő volt az - állt fel Sakura - Ő intézte el Nagut.

A fiú meglepetten nézett ránk, majd gúnyos mosoly jelent meg ajkain.

  - Szóval ti vagytok a barátai annak az istenvertének..

  - Mit mondtál?! - indultam meg a srác felé, azonban Sakura kitette elém a kezét.

  - Egy virágért jöttetek, igaz? - állt meg egy helyben - Melyikért?! - vonta össze dühösen a szemöldökét. Mosolya lehervadt az arcáról.

  - Nem mindegy neked, baromarcú?! - néztem rá dühösen.

  - Miért akarjátok megmenteni őt? Hiszen az Akatsuki tagja volt!

  - Heh? - ijedt meg Sakura - Azt ne mondd, hogy...

  - De! Mindig is megvetette az Akatsukit! És felháborító, hogy ő még életben van! Neki is megkel halnia!

  - Uchiha Sasuke. Uzumaki Karin. Juugo. Valamint én, - mutattam magamra - Hozuki Suigetsu is az Akatsuki tagjai voltunk!

  - De nem hivatalos tagok, ahogy Hagakuru Akana sem. Nem kaptatok gyűrűt. Gyűrűt pedig azok az a tagok kaptak, akik hivatalos szerepet játszottak a szervezetben.

  - Chh, ez nagyon nem jó. Lenyomozta az a tagokat, és jól is ismeri őket - szóltam magam elé dühösen.

  - Ha tudnád, hogy mennyire jól.

  - Várjunk - nézett rá Sakura hirtelen - A gyógynövényőrzők nem használhatnak mérget másokra! Elvehetik tőlük a rangjukat, valamint börtönbüntetést is kapnak érte!

  - Ha nem jönnek rá, akkor nem - vont vállat.

  - Akkor gondoskodni fogunk arról, hogy megtudják! - csaptam össze a kezemet.

Pillanatokig csak bámultuk egymást, aztán cselekedtünk. Sakuraval egyszerre ugrottunk le a méteres fa ágáról, majd futásnak eredtünk. Nem az volt a célunk, hogy elmeneküljünk. Hanem, hogy Akemi-sant, és Shikamarut megtaláljuk.

  - Kezdem érezni őket! - kiáltott fel mellettem a lány.

Én is kezdtem érezni a Chakrajukat. De nem csak az övéket. Nico szorosan a nyomunkban volt.

  Kiértünk egy tisztásra, ahol nagyon nagy mázlink lett. Akemi-san, és Shikamaru kint álltak a mező közepén.

  - Shikamaru! - kiabálta a lány.

A két fiú felénk kapta a tekintetét. Az idősebb kezében ott virított a végszálrózsa. 

  - Hát me...áh! - hallottam meg Sakura fájdalmas hangját.

Magam mögé fordultam. Sakurat a földre szorította Nico, s a hátán talált magának ülőhelyet. Tenyerét a lány lapockáján tartotta, s valamit szivárogtatott ki. Láttam...

  - Sakura! - kiáltottam.

  - Ha közelebb jössz, a legerősebb mérgem juttatom belé!

  - Sakura! - jelent meg mellettem a két fiú, ám mégis csak Shikamaru hangját hallottam.

Nico tekintete hirtelen akadt meg Akemi-san kezében lévő virágon.

  - Akemi-san, a virágot védd meg! Ő intézte el Nagut! - szóltam hadarva.

Akemi-san tekintete ekkor elsötétült, s már megindult Nico felé, amikor Nico megelőzte. Hirtelen suhant át a fiún, melytől Akemi-san összeesett, a virág pedig kiesett a kezéből. Shikamaru még időben kapott utána, így magához tudta biztosítani.

  Nico hirtelen húzta hátra Akemi-san kezeit, majd csettintett egyet, s egy zöld színű kötél tekeredett kezeire, ezzel összekötve azt. Miután ez megtörtént, hátrarúgta, így ő elterült a földön.

Csak Shikamaru én én maradtunk.

  - Feladjátok végre? - nézett ránk dühösen az ellenség.

  - Mintha arról lennénk híresek - nevettem el magam, közben sóhajtottam egyet - Bár pont ekkor nincs itt a kardom...

  - Még nehezebb lesz úgy küzdeni, hogy a virágra is vigyázni kell.. - idegeskedett Shikamaru. 

  - Épp ezért ide is adhatjátok, és akkor nem kell harcolnotok. És ki tudja - húzott gúnyos mosolyt az ajkára - lehet akkor el is engedlek titeket.

  - Mi legyen? - súgta nekem a fiú.

  - Természetesen szétrúgjuk seggét! - csaptam össze kezeimet.

Pillanatokig csak bámultuk egymást, amikor ismét mozgásba lendültünk. Shikamaru hirtelen ejtett ki a kezéből a rózsát, melyet Akemi-san sikeresen elkapott a szájával. Shikamaru az árnyékával sikeresen elkapta Nicot. Ennyire figyelmetlen lenne?

  - Hé, m..mi ez..? - rezzent össze a fiú. Csodás. Rájött, hogy nem tud mozogni - Miért nem tudok megmozdulni...?

  - Komolyan nem hallottál még a Nara klánról? - ráztam a fejemet.

  - Chh...hallottam már! - lett ideges a fiú.

  - Akkor asszem... - lendítettem meg felé az öklöm - ...ezzel meg is volnánk - ahogy kimondtam a szavaimat, az öklöm úgy találkozott Nico arcával.

Shikamaru ekkor feloldotta a Jutsutját. Nico a földre rogyott, én pedig hirtelen egy kunait tartottam a nyakához.

  - Ezt nem ússzátok meg! - fortékzott a dühtől.

  - Oh, valóban? Átadunk a helyi rendőrségnek. Ahhoz mit szólsz? - kérdeztem, s ezúttal én voltam az, aki mosolygott.

  - Tsch.. - volt minden reakciója.

Shikamaru időközben kiszabadította Akemi-sant. Sakura felé pillantottam, s ő ezt észre is vette.

  - Minden rendben. Sikerült kijuttatnom a szervezetemből a mérget, a gyógyító Jutsummal.

Bólintottam egyet, majd Nico mögé mentem, s lefogtam a kezeit.

  - Nagu ettől jobban lesz, igaz? - szorította a kezében aggódó arccal Akemi-san a kék virágot.

  - Igen - válaszolt Sakura.

  - Miért akarjátok megmenteni őt..? - kérdezte ideges hangnemben a fiú a kezeim közt - Annyi embert megöltek...

  - Az már a múlt, amit jobb ha elfelejtünk - sóhajtott Shikamaru.

  - A húgomnak volt a legtisztább szíve az egész szervezetben.  Egy hozzád hasonló rohadék, csak ne próbálja őt bemocskolni! - szólt emelt hangon Akemi-san, bekapcsolt Sharingan mellett.

  - Szóval Uchiha.. - engedett ki magából egy halk nevetést Nico.

  - Vigyük el a rendőrségre - lépett elénk Akemi-san.

Mi, ahol csak lehetett, belekapaszkodtunk. Pillanatok alatt a rendőrség területén voltunk, s szerencsére mindenki megvolt. Az őrsről hamar kijöttek, amikor megláttak minket. Elmagyaráztuk a helyzetet, s átvették tőlünk Nicot. Ám, amikor még csak álltak, én közelebb hajoltam Nico füléhez. Nem olyan közel, de mégse oly' távol. 

  A fülébe súgtam pár szót.

  - Csak, hogy tudd - jelent meg ajkaimon egy mosoly - Nem Nagu, az utolsó Akatsukis, aki életben van.

Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről!  💗