67. Fejezet: Háború a szabadságért

Heyho, kisninják! 💗

Hosszas idő után, itt a következő rész.

Kellemes olvasást! 💗

  - Készen állsz? - néztem a szőke fiúra, aki előttem állt.

Eltelt pár nap, s Borutoval végre lerojjuk azt a harcot, amit még ígértem neki kiskorában.

  - Hogy ne állnék? - ropogtatta ki a kezeit, közben kihívóan nézett rám.

  - Akkor - hirtelen lehunytam a szemeimet, s mikor kinyitottam, már a Mangekyou Sharingan tükröződött benne vissza.

  - Sharingan? - vonta fel a szemöldökét.

  - Mangekyou Sharingan - javítóttam ki a fiút, aki sikeresen belenézett a szemembe.

  - Ch, nem nagy cucc - mosolyodtam el.

  - Oh, valóban? - jelent meg arcomon sunyi mosoly - Akkor gyere, - mutattam felé, majd egy nagy mosoly jelenik meg az arcomon - Boruto!

A fiú megindult felém, én pedig nem teszek semmit. Még nem. Ő egyre gyorsabban kezd felém futni, s mikor már mindössze 2 méterre volt tőlem, én cselekszem.

  Ekkor hirtelen Genjutsuba zártam Borutot, de nem olyanba, ami durva lenne. Mindössze annyiból állt az egész, hogy lebegett a semmibe.

Percekig volt ebben az állapotban, majd feloldottam a Jutsut.

  - Mi..mi volt ez? - ijedt meg a fiú.

  - Belenéztél a szemébe, így a Genjutsu hatása alá kerültél - magyarázta Kakashi, aki szintén ott volt velünk.

  - Talán utána kéne olvasni végre a Sharingannak - nevetett ki Konohamaru.

  - Utána is fogok - sóhajtott a fiú.

  - És asszem meg is nyertem a kis csatánkat - mosolyogtam a keresztfiamra.

  - Várj csak! lehet, hogy évekbe telik, de lefoglak győzni"ttebasa!

  - Mintha csak Narutot hallanám - sóhajtott Kakashi.

  - Pontosan - nevettük el magunkat Konohamaruval.

  - Mi a fasz bajotok van?! - hangzott egy óriási kiáltás a távolból.

  - Ez meg..? - pillantott Boruto a hang felé.

Egy tisztáson voltunk, szóval eléggé különös volt, hogy ilyen hangokat hallottunk.

  - Ez a hang... - dermedtem meg kissé.

A távolból ekkor feltűnt egy férfi, mögötte pedig a Izumo és Kotetsu. Üldözték. Ahogy egyre közelebb jutott a férfi hozzánk, a szívem kihagyott egy ütemet.

  - Ez..lehetetlen - blokkolt le Kakashi.

  - Mi az ördög van már?! - fordult hátra a szürke hajú idegesen, majd ránk nézett - Nagu..? Nagu!

  - Hidan... - csúszott ki ajkaimon.

  - Mi a szarnak kezdtek el üldözni a kapuőrök! - szólt vinnyogó hangon a fiú.

  - Lehetetlen! - akadt ki Kakashi.

  - Én nem az vagyok, akinek hisztek! - kiáltott kétségbeesetten, ahogy közeledett felénk.

Ekkor hirtelen átsiklott bennem valamit. Nem olyan a Chakraja, mint a mi Hidanunknak.

  - Megállni! - kiabáltam Izumoékra, de ő nem tette eleget a parancsomnak - Azt mondtam... - hirtelen Hidan mögé teleportáltam - ...hogy megállni! - kiabáltam egyenesen az arcukba.

A két fiú az utolsó pillanatban állt meg, s a mögöttem lévő Hidan is.

  - Hála az égnek - sóhajtott nagyot Hidan - Mi az ördög van velük?!

  - Ő..Hidan, igaz?! - mutatott idegesen Izumo a férfira.

  - Kétségkívül ő..de..mi folyik itt?! - lépett közelebb Kakashi.

  - Ő az  Hidan, aki a másik világban él - kezdtem el magyarázni - Mit keresel itt? - néztem rá meglepetten.

  - Téged - nézett rám komoran - Beszélnem kell veled. Nagyon fontos.

  - Hogy marad úgy a haja"ttebasa? - csodálkozott el Boruto.

  - Azt a rohadt, de apró vagy! - kezdte el Boruto fejét csapkodni Hidan - A mi Borutonk már felnőtt.

  - Igaz is..nálatok gyorsabban telik az idő. Míg itt 17, addig ott 34 év telt el, a legelső ott létem óta..

  - 34 év?! - lepődött meg Konohamaru.

  - Hidan..hány éves vagy? - néztem rá ingerülten.

  - 51 - jelentette ki - 17 voltam, mikor találkoztam veletek.

Köpni-nyelni nem tudtam. Hogy lehet ő 51, ember?!

  - Maximum 25-nek nézel ki - dermedt le Konohamaru.

  - Na igen, ezt még neked is elfelejtettük említeni, Nagu - sóhajtott Hidan - A mi világunkban a légkör, valamint a levegő miatt, 25 éves korunkig öregszünk csak. Hát nem fantasztikus? - nevette el magát.

  - Ott akarok élni - siránkozott Konohamaru.

  - Akkor ő nem az a Hidan, akivel végzett Shikamaru? - pislogott párat Kotetsu.

  - Nem - rázom a fejem - Ő teljesen más, szóval nagyon remélem, hogy nem hívtatok erősítést - nézte idegesen a két fiúra.

  - Nem - válaszolt Izumo.

  - Egyáltalán hol futottatok össze? - csaptam a homlokomra.

  - Épp jött be a kapun, és odajött hozzánk útbaigazítást kérni - magyarázta Kotetsu.

  - Aztán megéreztem a Chakradat, s elkezdtem rohanni feléd. Ők persze ezt nem hagyták - fújta ki a levegőt a szürke hajú.

  - Miről akarsz beszélni Naguval? - szólalt fel a kis szőke.

  - Baj van, Nagu - nézett rám komoran Hidan - Segítened kell.

  - Mi olyan probléma van, amit csak én tudok megoldani? - vontam fel a szemöldökömet.

  - Víz Országa elindította a Hatodik Nagy Ninja Háborút.

  - Hogy hányadikat?! - akadt ki egyszerre a két kapuőr.

  - És ebben én mit tudok segíteni? Félre ne érts, segítek én szívesen, csak nem tudom, hogy mit kéne tennem..

  - Deidara lett jó pár éve Rejtett Kő Tsuchikageja. Mi is bekeveredtünk a háborúba, viszont azt mondta, hogy egy tappotat se tesz semmit a faluért, ameddig te nem vagy ott.

  - Én? - lepődtem meg nagyon - Miért pont én?

  - Mert tudja jól, hogy erős vagy. A te segítségeddel nyerhetünk is.

  - Én miért lennék jobb?

  - Mert bízik benned, és tudja, hogy mikre vagy képes - beszélt komoran hozzám.

  - Nem tudom.. - nézett rá zavartan, majd Kakashira.

  - Ha szükség van rád, akkor menj - biccentett.

  - Mondd, milyen az ottani Boruto? - pillant fel a kis szőke Hidanra.

  - Igazából egyszer találkoztam vele, az is két hete volt. Hát...felnőtt. Olyan, mint te, csak nagyban. Ő, és van egy kurva jó képessége, de nem lövöm le a poént! - kacsintott a fiúra.

  - Kössz"ttebasa...

  - Szóval mennem kéne - sóhajtottam nagyot.

  - Kéne - nevetett Hidan - Valakiknek már hiányzol.

  - Van egy tippem - sóhajtottam, miközben elnevettem magamat.

  - Kakashi - néztem a férfire - Ha bármi lenne, Sasuke, esetleg Naruto, vagy más keresne, mondd el nekik a helyzetet, és azt, hogy majd jövők, ahogy tudok.

Utálom. Utálom, utálom, mindennél jobban utálom ezt a helyzetet!

  Ismét zuhanok, mint legutóbb, amikor itt jártam. Nagyszerű. Igazán nagyszerű.

  - Hid.. - fordultam oldalra, de ő nem volt mellettem - Hidan! - szóltam ijedten, majd hirtelen elteleportáltam magam a földre.

Kicsit kibillentem az egyensúlyomból, s seggre estem a földön. Tőle nem messze, hangom puffanást hallottam, s gyorsan a helyszínre siettem. Szerencsére, az a fiú volt ott, akit kerestem.

  - Nem hittem volna, hogy ez ennyire fájdalmas lesz... - fogta a fejét.

  - Jól vagy? - néztem rá aggódva.

  - Persze - nézett rám kedvesen - Csak sajog mindenem.

  - Én egyszer estem le, de az valami borzalmas volt - nevettem el magam kínosan.

  - Na, - szedte össze magát a földről - menjünk.

  - Egyáltalán hol vagyunk? - néztem körbe.

  - Öhm - nézett ő is körbe, ami azt bizonyította, hogy nem Rejtett Kőnél értünk földet.

  - Kik vagytok? - jött egy hang mögülünk.

  - Ezt nem hiszem el - sóhajtottam, majd megfordultam, s a sokk eluralkodott a testemen - Obito..?

  - Ismeritek egymást - jelent meg mögötte egy hosszú, kék hajú lány, akinek olyan lila szemei voltak, mint Hidannak.

  - Azt se tudom, hogy kik ezek - sóhajtott Obito a lány felé, majd ránk pillantott - Még egyszer megkérdezem. Kik vagytok?! - nézett ránk dühösen, s Sharinganját is bekapcsolta.

Ohjaj bazdmeg, ez nem jó..

  - Asszem tudom, hogy hol vagyunk - nyelt egyet Hidan.

  - Hol? - vezettem rá a tekintetemet.

  - Tűz Országában..

  - És azon belül Konohanal? - tettem fel komoran a kérdésemet.

  - Nem tudom...

  - Utoljára kérdezem! Kik vagytok?! - hangja egyre idegesebb volt.

  - Hidan - mutatott a mellettem álló magára - És Nagu - mutatott végül rám.

  - Uchiha Nagu - javítottam ki őt.

  - Mi? - dermedt meg Obito - Sose láttalak a klánban! Mégis, hogy lehet ez..?

  - Most elkéne neki magyarázni - sóhajtottam nagyot - Én nem ebből a világból származom. Én egy másik Nagu vagyok.

  -  Na ne röhögtess! - nevetett fel a másik Uchiha.

  - Obito várj - fogta meg a lány a fiú vállát - Nem te vagy az a Hidan, aki képes arra a Jutsuja, hogy átjárókat nyisson..?

  - Talált süllyedt - sóhajtott a bíborszemű.

  - Komolyan?! - nézett ránk meglepve Obito.

  - Igen. De...várjunk...téged mikor váltottak le a Hokage címről? - lepődött meg Hidan.

  - 10 éve? - gondolkodott el.  

  - Mindegy is ez szerintem - szólalt meg idegesen a lány, majd rám nézett - Obito - rezzent meg a hangja - Konoha fejpántja van.

  - Mivel az én világomban, én Konohaból származom, míg az itt élő énem Rejtett Kőből.

  - Akkor gondolom nem tudod, hogy ebben a világban épp háború van - szólalt meg Obito.

  - Hidan elmondta, szóval tudom.

  - Rejtett Kő Falu eddig kimaradt a háborúból, mivel nem voltak elég erősek - kezdte el magyarázni a lány - Szóval téged hívtak, hogy beszálljanak. Bár, ha jobban belegondolok, így is úgyis belekerültek volna, mivel Rejtett Homok nem hagyta volna, hogy szabadok maradjanak..

  - Most elkaptok minket? - kérdezte rezzenéstelen arccal Hidan.

  - Nem. Nem tűntök rossz embereknek, és ránk se támadtatok - emelte fel a kezét Obito - Sajnálom, hogy erőszakos voltam.

Megráztam a fejemet.

  - Tudod..a mi világunkban az Obito, akit én ismertem, meghalt - néztem rá fájdalmasan.

A levegő meghűlt körülöttünk.

  - Mi..? - blokkolt le  alány.

  - A te világodban lévő énem..meghalt?

Bólintottam egy aprót.

  - Még a Negyedik Ninja Háborúban - magyaráztam.

  - Milyen a ti világotok? - kérdezte hirtelen a lány - Egyébként Kasumi vagyok - mutatkozott be egy mosoly mellett.

  - Nem hinném, hogy annyira érdekelne, meg egy háború közepén vagyunk - szóltam zavartan.

  - Mi épp küldetésről megyünk haza, szóval ráérünk - azzal a lány lehuppant a földre - Szeretném tudni, hogy milyen a világod.

Hidanra néztem, mire biccentett, hogy nyugodtan meséljek neki. helyet foglaltam előtte, s a fontosabb dolgokat elkezdtem mesélni. Hogy hogyan van az Akastuki..mi történt az Uchiha klánnal...Konohaval...Madaraval..mindenről, ami más, mint ebben a világban.

  - Ez... szólalt meg a mese után Obito - Szinte hihetetlen.

  - Pedig nem az. Nekem az a furcsa, ami itt van Nektek meg az, ami nálunk folyik.

  - Ez is igaz - szólt zavartan Kasumi - Nos, mi legyen? - állt fel végül a lány.

  - Ezt, hogy érted? - pislogtam rá párat.

  - Asszem mind a két ország jól járna, ha segítenénk egymáson.

  - Ezzel mire célzol? - nézett Obito a lányra.

  - Jelenleg Hatake Kakashi a Hokage nálunk. Beszélnünk kéne vele, hogy Tűz Országa és Föld Országa kössenek  szövetséget.

  - És szerinted Kakashi bele fog menni? - sóhajtott Obito - Azaz idióta nem hallgatna ránk..

  - Deidara rád hallgatna - nézett rám Hidan.

  - Miért is? - vontam fel a szemöldökömet.

  - Mert te Nagu vagy.

  - Igen, de nem az evilági Nagu...

  - Attól még Nagu, az Nagu.

  - Ha te mondod - nézett rá kételkedve.

  - Akkor mi legyen? - tekint ránk Kasumi.

  - Hidan és Nagu elmennek beszélni Deidaraval, mi pedig Kakashival - szólt Obito komoran - Bekel, hogy valljuk, mi is hátrányban vagyunk jelenleg, és jól jönne egy szövetséges.

  - Akkor gyerünk. És..hogy üzenünk egymásnak majd? - pillantottam rájuk kíváncsian.

  - Majd megoldjuk - mosolygott Obito, majd elindultak vissza Konohaba.

  - Mehetünk? - néztem Hidanra.  

  - Mehetünk - jelentette ki.

  - Akkor fog meg a vállaamt.

Hidan eleget tesz a kérésemnek, majd megragadja a vállamat, én pedig Rejtett Kőbe teleportáltam magunkat.

  - Itt...mi folyik? - dermedtem le.

Rengetek ház romba volt döntve. Kész katasztrófa ami itt volt.

  - Ez megy más egy ideje - sóhajtotott, majd elindult a házuk felé.

Ahogy tettük meg a lépéseket, a szívem úgy szorult egyre jobban össze. Borzalmas volt a helyzet..

Hidan percek után egy házhoz fordult be, ami teljes egészében állt még, és gyönyörű volt. Ahogy tettük a lépéseket az ajtóhoz, úgy kezdtem jobban izgulni. Végre láthatom a másik Nagut..

  Hidan belépett a házba, kettő apró lélek várt rá.

  - Végre! - kiáltotta a kislány, majd Hidan nyakába ugrott.

A kisfiú csak engem nézett, barna szemeivel.

  - A..anyu..? - szólalt meg, ahogy tovább nézett engem.

  - Reiko, megfojtasz! - szólt zavartan Hidan.

  - Miért van itt anyu, amikor a konyhában volt? - mutatott rám a kisfiú, majd a konyhára, ahol pillanatok alatt tűnik fel, evilági énem.

  - Seichi, mike... - ahogy Naguko kijött a konyhából, úgy lepődött meg - Nagu..?

A kisfiú, akinek nagy valószínűséggel Seichi a neve, rám nézett, majd Nagukora, és ismét rám.

  - Miért van kettő anyából? - ijedt meg.

  - Apu hoztál még egy anyut? - kezdett el nevetni a kislány.

  - A..apu..? - blokkoltam e tejesen.

Na várjunk...akkor ez a két kisgyerek...az evilági Nagu és Hidan gyerekei?!

  - Mi...folyik itt? - szólok lesokkolva.

  - lehet elfelejtettem említeni egy apró dolgot - fordult felém Hidan, közben karjaiban tartotta a kislányt.

  - Egyet?! Kettőt! - céloztam a két kisgyerekre.

  - Seichi, - nézett a kisfiúra - Reiko, - nézett a kislányra - Ő itt Uchiha Nagu, akiről már meséltem.

  - Szia második anyu! - mosolyog felém Reiko. 

Annyira gyönyörű ez a kislány, és olyan bűbájos...

  - Második anyu? - vonja fel mosolyogva Hidan a szemöldökét.

  - Végre itt vagy - sétál elém Naguko, majd szorosan megölelt.

  - Igen..végre itt - szólok halkan.

  - Igaz az, amit az öreg mondott? - nézett rám kérdően Seichi.

  - Öreg? Kikérem magamnak! - szólt Hidan idegesen, mire csak egy jót nevettem.

  - Miért, mit mondott apád rólam? - guggoltam le hozzá mosolyogva.

  - Azt, hogy nagyon erős vagy, és nagyon jó ember.

Meglepve néztem Hidanra.

  - Most mi az? - nézett oldalra zavartan.

  - Köszönöm... - szóltam halkan.

  - Beszéltél már Deidaraval? - pillantott rám Naguko, majd Hidanra - Vagy nála még nem voltatok?

  - Nem - válaszolt Hidan, majd letette kislányát.

  - Neked van kislányok, vagy kisfiad? - lépett elém a kislány.

  - Nem szívem. Nincs - néztem rá zavartan.

  - És szerelmed? - pislogott rám édesen.

  - Reiko! - szólt rá az anyja - Tudod nagyon jól, hogy mit mondtunk erről!

  - Semmi - legyintettem egyet - Nincs senki jelenleg..

  - Pedig olyan szép vagy. Mint anyu - mosolygott rám tündöklő mosolyával.

Hálásan mosolyogtam rá. Annyira aranyos.

  - Na a bókolásnak ennyi, mivel nekünk elkel mennünk Deidarahoz - sóhajtott Hidan.

  - Most egyből? - kérdeztem tőle.

  - Most egyből - válaszolt ugyanúgy, majd egy nagyobb puszit nyomott Naguko szájára, s elhagyta velem a családi házat.

Percek teltek el, amikor megszólaltam.

  - Miért nem mondtad, hogy családod van? 

  - Azt akartam, hogy élőben lásd. 

  - Mennyi idősek?

  12 évesek. Most kezdtek az Akadémián - húzott kósza mosolyt ajkaira.

  - Biztos nagyon szereted őket - szóltam ágy hangon.

  - Az életemet adnám mind a hármukért..semmi se fontosabb náluk. Ha kell, még a Falu ellen is fordulnék, csakhogy ők biztonságban legyenek.

  - Örülök, hogy az itteni énemnek családja van.

  - Mondd. Tényleg senkid sincs a világodban? - szólt megszeppenve.

  - Nincs, akit szerelemből szeretnék - vontam vállat - Már beletörődtem abba, hogy egyedül halok meg - nevettem el magam kínosan.

  - Ne gondolj ilyenre. Én is azt hittem, hogy soha nem lesz Nagu az enyém. és láss csodát. Családunk van. Csak hinni kell benne - szökött mosoly az arcára.

  - Nehéz hinni nekem már - szóltam halkabban, ahogy rodtam a köves utat - Csak azon csodálkozom, hogy hogyan vagyok én még mindig életben.

  - Ilyenre ne gondolj - szólt kissé idegesen.

  - Mikor érünk oda? - tereltem a szót.

  - Itt vagyunk - nézett fel a nagy épületre.

Amikor beléptünk, elmagyaráztuk a lent tartózkodó őrnek, hogy miért megyünk Deidarahoz, és fel is engedett minket. Furcsa lesz őt ismét látni. Mikor odaértünk, bekopogtunk.

  - Igen! - hallatszott a fiú hangja.

Beléptem a nagy, tágas terembe, s magával Deidaraval találtam szembe magam.

  - Szia - köszöntem neki halkan, mire ő csak rám mosolygott.

  - Mégis mi tartott eddig?! - kezdett el kiabálni, és Hidan felé ment.

  - Pff. Tudod nem olyan könnyű ám idejönni, és világokat utazni..

  - Mindegy - sóhajtott - Nagu - lépett felém kedves mosollyal - Köszönöm, hogy eljöttél. Hm.

  - Jó újra látni - mosolyogtam rá.

Ő nem az a Deidara akit szerettem. Mégis...annyira hasonlítanak...

  - Volna egy ötletünk - kezdett máris bele a bíborszemű - És ha ezt megvalósítjuk, Nagut sem kéne arra kérnünk, hogy támogassa az egész falut.

  - Miről lenne szó? - sétált a szőke hajú fiú az asztalához, majd helyet foglat mögötte.

  - Találkoztunk Uchiha Obitoval, valamit Settou Kasumival. Beszéltünk velük, és felvetettük azt az ötletet, hogy mi lenne, ha a két ország szövetkezne - folytattam a mesét.

  - Szóval Tűz és Föld Országa? - vonta fel a szemöldökét.

  - Igen - bólintottam.

  - Tudtommal azaz ország is eléggé hátrányban van jelenleg. Mi hasznunk lenne ebből?

  - Gondolkodj már! - emelte meg a hangját Hidan - Két gyenge nemzet összeállna, lenne esély a győzelemre! Szél Országa már megtámadt minket, és lehet a következőbe a fél ország is odavész!

Deidara gondolkodni kezdett.

  - És ha ez csak hátrány lenne?

  - Miért vagy ennyire szőke? - szólaltam meg én is dühösen - Tűz Országa jól feltudja magát hozni, és ti is! És ha úgy van, akkor más országok is lehet csatlakoznak hozzátok, és azzal már nem vagyok egyedül!

Percek teltek el, míg megkaptuk Deidara válaszát.

  - Jó. Nagu - nézett rám - Te velem jössz. Hidan - nézett a férfire - Te itt maradsz, és addig figyelsz, hogy a dolgok rendben menjenek.

  - Miért, te hova mész? - vonta fel a szemöldökét a férfi. 

  - Konohaba - jelenti ki - Hova máshova?

  - Ez azt jelenti - húzott mosolyt ajkaimra.

  - Igen. Szövetkezünk velük - szólt komoran - Nem fogom hagyni, hogy eltűnjön az ország. Hm.

Deidaraval Rejtett Kő Falu kapujánál álltunk, hogy mehessünk Konohaba.

  - Mehetünk? - tekintettem a szőkére.

  - Mehetünk - szólt, majd megfogta a vállamat, én pedig Konohaba teleportáltam magunkat.

  - Mi a fasz - engedte el magát Deidara, ahogy végignézett a romos falun.

  - Vigyázzatok! - jött felénk egy hang, és egy ember is.

Iszonyat gyorsan repült felénk a test, s nekem esélyem se volt elteleportálni.

  - Basszus! - hunytam le szemeimet.

Hirtelen valaki az ölébe ragadott, s elugrott velem.

  Szemeimet kinyitottam, s egy fekete hajú ismerőssel találtam magam szembe.

  - Itachi... - szóltam halkan.

  - Szóval te vagy Nagu, igaz? - állt meg velem hirtelen, de nem tett le - Obitoék elmesélték a dolgokat. Szóval mi...unokatestvérek vagyunk..?

  - Veled nem..de a másik Itachival igen... - nyeltem aprót.

Annyira hiányzik Itachi..

  - Mondd - nézek ébenfekete szemeibe - Meg..megölelhetlek..? - harapok ajkaimba szorosan.

Itachi először meglepve nézett rám, majd egy mosolyt küldött felém.

  - Nyugodtan.

Nyakába akasztottam karjaimat, majd szoros ölelésbe fogtam. Ugyanolyan illata van, mint az én Itachimnak. És ugyanúgy viselkedik.

  - Köszönöm - szóltam halkan.

  - Ti meg mit csináltok? Hm - vonja fel Deidara a szemöldökét.

  - Tscukage-sama! - Itachi óvatosan letett, majd meghajolt Deidaranak - A Hokage-sama már várja magát.

  - Szóval még őket is bevetették.. - húzta össze a szemét Deidara.

  - Kiket? - néztem rájuk kérdően.

  - Az Akatsukit... - préselte ki ajkai közt.

  - Nem akarok velük találkozni - szóltam elfojtott hangon - Nagyon fájna..

  - Menjetek kérlek akkor a Hokage-samához. Mi addig itt végezzük a mentést - szólt komoran, majd rám mosolygott, és eltűnt.

Elkaptam Deidara kezét, majd a Hokage irodájába teleportáltam magunkat. Bekopogtunk az ajtón.

  - Igen! - hallatszódik Kakashi hangja, mire mi beléptünk az ajtón.

Bent, Kakashi az asztala mögött ül, Naruto és Hinata pedig az asztal előtt állnak. Deidaraval melléjük sétálunk.

  - Végre, hogy itt vagytok"ttabayo! - nézett ránk ingerülten Naruto, majd vissza Kakashira.

  - Szóval eljöttetek - kezdett bele a férfi.

  - Még szép. Nem hagyom veszni az országomat! Hm! - szólt a szőke határozottan.

  - Ahogy én se, az enyémet - sóhajtott Kakashi.

  - Szóval? Állna az egyesség? - lépett közelebb Deidara.

  - És honnan tudjam, hogy nem akarsz minket majd átverni? - vonja fel Kakashi a szemöldökét.

  - Nem vagyunk olyanok - szólt a szőke határozottan.

  - Mibe esküszöl?

  - Kakashi-sensei! - siránkozik Naruto

  - Hokage-sama! - javítja ki a férfi Narutot.

  - Ez egy nagy lehetőség!

  - Bizony! - társul be Hinata is.

  - Szóval ti azt mondjátok, hogy megbízhatunk bennük? - szólt komoran Kakashi.

  - Meg"ttebayo - szólt ugyanolyan komoran Naruto is.

Kakashi nagyot sóhajtott, majd felállt. Amint ez megtörtént, a kezét Deidara felé nyújtotta. Deidara mosolyra húzta a száját, majd kezet rázott a Hokageval.

  - Akkor..szövetséget kötünk - mondta ki Kakashi a szavakat, Deidara pedig bólintott.

  - Akkor...mi még jelentkezünk. Csak otthon értesítenem kell a többieket, hogy a szövetség érvénybe lépett.

Kakashi bólintott, majd elhagytuk az irodát.

  - Ha jól értettem, akkor rám már nincs is szükség - szóltam, mikor kiértünk az irodából.

  - Sajnálom, hogy emiatt iderángattunk - szólt a szőke zavartan.

  - Ugyan - legyintettem - Legalább titeket is meglátogattalak.

  - Ennek örülök. Hm. És most...elmész, igaz?

  - Elkel mennem..

  - Miért... - hirtelen elhallgatott.

  - Hm?

  - Miért nem maradsz itt? Hm!

Ez a kérés váratlanul ért.

  - Itt..mindenki él, aki fontos neked...Az Akatsuki is...Obito...Itachi..Hidan..és..én...

  - Tudom. De az nem lenne ugyanaz. Ti nem ők vagytok.

  - De..!

  - Ezeket az emlékeket nem lehet elcserélni, Deidara - sóhajtok nagyot.

  - Nem lecserélnéd őket..hisz..érted..mi itt vagyunk.

  - Köszönöm, de azok az emberek, akik az Akatsukiban voltak. nem ezek - céloztam az evilági szervezetre - Hanem azok, akikkel számtalan fájdalmat átéltem, és kalandot. Mosolyt csaltak az arcomra - itt szembe jutott pár alkalom, amikor vicces dolgokat csináltunk - És velem voltak...

  - Értem... - szólt halkan - Szóval semmivel sem tudnálak itt tartani igaz? Hm - mosolya halvány volt.

  - Sajnálom, de nekem vár otthon a családom - mondtam ki egyszerűen.

  - Szóval találtál magadnak olyan embereket, akiket családnak hívhatsz. Hm..

  - Igen. de a kapcsolat nem olyan erős, mint az Akatsukinál.

  - Minden jót Nagu - mosolygott rám a szőke, melytől Deidara jutott eszembe. Az én Deidaram.

  - Neked is - suttogtam, majd közelebb léptem, s szorosan megöleltem.

Nem olyan illata volt, mint az én Deidaramnak, de megnyugtató volt.

  Percekig öleltük egymást, amikor hirtelen kinyitottam a szememet, majd ujjamba haraptam, s eltávolodtam Deidaratól.

  - Erijou no Jutsu! - azzal lecsaptam a vértől csordogáló ujjamat a földre, majd éreztem, hogy ez  a világ elnyel engem, hogy visszajuthassak teljes egészében a saját világomba.

Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről!  💗