65. Fejezet: A te szemed színe | Boruto The Movie Part 1

Heyhoo!

Igen rövid rész. Viszont nem akartam egyben írni, mint a The Lastnál, mert azért

8000+ szót nem szívesen írok megint le. xD

Már vagy 3 éve tervezem ezt a részt, de leginkább a végét.

Így két részre osztottam a mostani movies részeket.

Aki élvezte a fimet, az remélem ezt a részt is fogja.

Kellemes olvasást! 💗

2 évvel később

Suigetsunak mindössze 2 napba telt megcsinálni számomra a gyógyszert. Miután kész lett, megköszöntem neki, majd ismét útnak indultam. Nem találtam a helyemet a világban, s ezt a körülöttem lévők is észrevették. A háznál azóta nem voltam. Akartam menni, de egyszerűen képtelen voltam odamenni. Az emlékek feltörtek volna, és szétszaggattak volna engem.

  Jelenleg 2 év telt el, hogy utoljára Konohaban voltam. Nincs értelme ott maradnom. Akemin kívül semmi sem köt oda. Sakuraék igaz, hogy ott vannak, és vannak barátaim. De még mindig úgy érzem, hogy megkel találnom a helyemet. És azt a személyt, akivel boldog lehetek..

Sasukevel egy ideje már nem találkoztam, amit furcsállok is. Üzentem neki, azonban ő nem küldött visszajelzést afelől, hogy megkapta volna az üzenetemet.

  - Lám-lám - jött egy hang a semmiből mögülem - Veled is összelehet futni?

  - Azt se tudom, hogy ki v... - megfordultam, s elakadt a szavam - Kimori..? - hangom halk volt, s akadozó.

  - Szia csajszi! - kezdett el rohanni felém, én pedig elkaptam őt, s szoros ölelésbe kezdtem vele.

  - Úristen, de rég láttalak...

  - 14 éve lassan - szólt halkabban, s hangján hallani lehetett, hogy próbálja nem elsírni magát.

  - Engem már le se szar - forgatta meg a szemét, a barna hajú fiú.

Elengedtem barátnőmet, majd hirtelen Kenji előtt teremtem.

  - Szia Kenji - húztam mosolyt az ajkaimra.

  - Szia - köszöntött ő is nagy mosollyal, majd erős lökettel ölelt át engem.

Viszonoztam ölelését, s mélyen magamba szippantottam illatát. 

  - Mit csináltok itt? - kérdeztem, miközben elhúzódtam a fiútól.

  - Konohaba tartunk, a Chuunin vizsga végett - magyarázta a rózsaszín hajú lány.

  - Komolyan? - lepődtem meg - Mióta megy?

  - Pár napja - gondolkodott el Kenji  - Viszont ez most teljesen más mivel nem csak Konohaból, de más falvakból is jönnek.

  - Azt a.. - beszéltem magam elé.

  - Te nem jössz? - kérdezte barátnőm kíváncsian.

  - Majd beugrom - mosolyogtam - Amúgy..Guro hol van? - néztem körbe érdeklődve.

  - Akemiéknál - magyarázta Kenji - Részben ezért is megyünk Konohaba.

  - Majd én is megyek. Bár..nekem könnyebb odamenni - nevettem el magam kínosan.

  - Ch, aki tud teleportálni - szólt Kenji, de azután elnevette magát.

Csak mosolyogtam rájuk.

  - Akkor...majd találkozunk - intett Kimori, s Kenjivel elindultak Konoha felé.

Vajon Boruto most csinálja a Chuunin vizsgát?

  - Lehet megk...

A szavam elállt, a fájdalomtól, mely a szemembe hasított. Rinnenganom nem volt bekapcsolva, azonban éles fájdalom hasított át rajtam. Jobb szememhez kaptam, s térdeim feladták a szolgálatot. Térdre rogytam, s csak remélni tudtam, hogy a fájdalom előbb-utóbb abbamarad, s nem kínoz többé.

  Percekkel később abbamaradt a fájdalom. Mégis mi volt ez? Rossz előérzetem van, ugyanis ilyen még nem fordult elő. Elkel mennem Orochimaruhoz...

Percekkel később Orochimaru rejtekhelyének bejárata előtt álltam. Semmit se változott...

  Lépteimet szaporábban veszem, ahogy közelítem meg a barlang belsejét. Túl könnyű ez..

Addig megyek, míg be nem érek a labor közepére. Mi folyik itt? Miért nincs itt senki?

  - Orochimaru emelem meg a hangom - Orochimaru! - kezdek el üvöltözni, mint valami idióta, de semmi válasz nem érkezik hozzám.

Körbenézek mindenütt. A laborban, a vezérlőteremeben, a tárolóban, ahol a kémcsövek, valamint a gyógyszerekhez, és kísérletekhez használt anyagok voltak, valamint a helységekben, ahol Orochimaruék aludtak. De semmi. 

  - Van itt valaki?! - emeltem meg újra a hangomat.

Semmi válasz.

  - Az meg.? - pillantok meg egy nagy, barna ajtót.

Odalépek, azonban amit a kilincsre helyezem a kezemet, s megpróbálok bemenni, az nem mozdul.

  - Vajon Orochimaru zárta el? - szóltam magam elé kíváncsian.

A kérdésemre persze nem érkezett válasz, ugyanúgy, mint eddig. De..mégis hova tűnt mindenki?

  - Orochimaru! - rúgtam az ajtóba erősen - Basszátok meg, hol vagytok?! - üvöltöttem a semmibe.

Itt senki sincs...és ez nem jó, de rohadtul nem. Orochimaruék eredetileg nem is mehetnének ki innen. Viszont most eltűntek, mint a kámfor.

  - Francba! - rúgtam az ajtóba, melyen nem tudtam bemenni.

Pillanatok alatt ismét fájdalom hasított át a szememen.

  - Mi..a..franc..ez - hangom akadozott, s próbáltam megállni a lábamon - Kell az a szaros gyógyszer...

Nehezen, de elballagtam a laborig, és ott is annak a részéhez, ahol a gyógyszert szokták előállítani. Volt ott minden. Azonban én nem tudtam, hogy mi mire való, így semmi esélyem nem volt elkészíteni a megmentő orvosságot.

  Elkel mennem Sakurahoz.

A kapuhoz teleportáltam magam. Sőt. Pont a kapu belsejéhez, ahol Izumo, és Kotetsu voltak. A por, melyet én hoztam a széllel, felemelkedett a földről. Köpenyem alja szálldosott a széllel, kezeim pedig ökölbe voltak szorítva. A két fiúra pillantottam, akik meglepetten néztek rám.

  - Iz.. - hangom megszólalt, azonban a fiú nevét már nem tudtam kimondani.

Testemből kifogyott minden erő, s ahogy ez megtörtént, ütközött is a földdel. Szemeimbe visszatért a fájdalom, s már csak azt láttam, ahogy a két fiú rohan felém. Utána minden sötét lett.

Szemeimet hirtelen nyitottam ki. Sőt, konkrétan kipattantak. Körbenéztem nagy lendülettel. Körülöttem nem volt más, csak a két kapuőr, valamint Yamato.

  - Mi...történt..? - szóltam halkan magam elé.

  - Ahogy ideértél, összeestél. Jobban vagy? - pillantott rám aggódva Izumo.

  - Jobban..Sakurahoz jöttem..elkel mennem hozzá - azzal a lendülettel felakartam állni, azonban Yamato visszanyomott a földre.

Jobban szemügyre vettem a helyet. Abban a kis bódé szerűségben voltam, ahol Kotetsuék őrködtek.

  - Mit csinálsz?! - néztem a férfire dühösen.

  - Megőrültél?! - emelte meg rám Yamato a hangját.

  - Yamato-taicho? - lepődött meg Kotetsu.

  - Fiúk, elmennétek egy kicsit? - pillantott rájuk a legidősebb.

A fiúk egymásra néztek, majd bólintottak, s kettesben hagytak Yamatoval.

  - Mit..szeretnél? - húzódtam hátrébb.

  - Leszoknál arról először is, hogy szó nélkül lelépsz, s hátrahagysz mindent?! - emelte meg ismét a hangját.

Nem válaszoltam, csak oldalra néztem, ahol a köpenyem hevert, ami már nem volt rajtam.

  - Akárhányszor eltűntél, én aggódtam! Legalább annyit mondhattál volna, hogy "csá, elmentem te szerencsétlen"! Miért jó ez neked? Ezzel csak elszakítod a kötelékeidet!

  - Nekem nem kellenek kötelékek! - kiabáltam rá.

  - Miről beszélsz?

  - Egyszer úgyis véget érnek, szóval mi értelme van? - nyitottam ki szemeimet, majd magam elé néztem.

  - Miért vagy hülye? - nézett rám bambán.

  - Miért ne lehetnék?

  - Nagu, miért nem veszed észre, hogy vannak emberek akik szeretnek?!

  - Mert ezek az emberek már meghaltak - szóltam halkan magam elé - És akik most vannak..nem ugyanolyanok.

  - Mert meg sem próbálsz ránk úgy tekinteni, mit barátok, vagy család...

  - Én tudod, hogy mennyire próbálok? Igyekszem. Nagyon.. 

  - Egyébként..miért kell menned Sakurahoz?

  - A jobb szemem egy ideje betegeskedik, és eddig Orochimaruhoz mentem gyógyszerért. Azonban őt nem találtam a barlangjában, így Sakurahoz kell mennem érte..

  - Orochimaruék elmentek arra a rejtekhelyre, ahol karin van. Pár napja mentek, szóval ma, vagy holnap már itt is lesznek.

  - De..mi a baj a szemeddel?

  - Fáj..sokszor éles fájdalom hasít belé, és nem tudom az okát. Ez lassan 5 éve megy. Sajna azóta se tudtam megvizsgálni sehol sem - nevettem el magam kínosan.

Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, nagy robbanást hallottunk a Falu közepe felől.

  - Mi volt ez? - álltam fel hirtelen.

Tekintetem az égre esik, s ledöbbenek. Az ég, ami eddig csodaszép kék volt, most elsötétedett.

  - Mi..az isten... - szólal fel Yamato is.

Megszólalnék ismét, azonban a szemembe újabb fájdalom csapódik, melynek következtében a pultra támaszkodom, hogy el ne essek.

  - Nagu..! - fogott meg Yamato, a biztonság kedvéért - Arról...ahonnan a hang jött..a Chuunin vizsga van jelenleg..

Mondtam én, hogy rossz előérzetem van, és nem volt az hiába..

  Megindultam afelé, amerről jött a hang. Azonban egy erős kéz ebben meggátolt.

  - Nem mész sehova úgy, hogy a szemed nem a normális állapotában van!

  - Sajnálom - azzal kirántottam a kezeimet az övéből, majd rohanni kezdtem.

Lefordultam egy kis utcán, így leráztam őt sikeresen.

  - Gyorsan - szóltam lihegve, majd teleportálni akartam, de ne jött össze - Baszki...baszki..baszki! - ütöttem a falba erősen.

Akkor nem tehetek mást. Futnom kell..

  Ahogy rohanok a stadion felé, az ég egyre sötétebb lesz. Az életükért menekülő polgárokat látok, s igyekszem nem fellökni őket.

Ahogy futok, megállok a stadion előtt. Minden katasztrofális..

  - Mama - hallom meg egy kislány hangját.

Felé pillantottam. Vészesen közelít felé egy hatalmas kődarab.

  - Vigyázz! - ordítom, s épp időben ugrok.

Magamhoz szorítottam a szőke hajú lányt, s mikor tudom, hogy biztosságos, kiengedem szorításomból.

  - Mei - rohant oda egy hölgy, aki bizonyosan az anyukája volt.

  - Mama! - riadt meg a síró lány, majd anyukája ölébe ugrott.

  - Köszönöm! - nézett rám hálásan a hölgy, majd elrohant a kicsi lányával.

Jó, mos akkor bekel oda jutnom úgy, hogy nem halok meg.

  Rohanok. Át a romokon, és a menekülő tömegen. Mindenen keresztül. Már látom a stadion belsejét, és, hogy kik állnak a közepén. Elől Naruto és Sasuke. A hátuk mögött egy fekete hajú lány, és..és..Boruto..Ő van ott. Az égre pillantok, és el áll a lélegzetem is, de a rohanást nem hagyom abba. Nem más, mint Otsutsuki Momoshiki van az égen, mellette az egyik csatlósa. Momoshiki mögött egy hatalmas gömb alakú fegyver. Ha azzal eltalálja őket. Nem, nem hagyhatom. Lábai szaporábban veszik a lépést, minden egyes mozdulattal. A gömb megindul Narutoék felé, akik a gyerekeket próbálják védeni, Sasuke Susanoojával, és a Kyuubi erejével. Ez nem lesz elég...nagyon nem!

  A gömb szélsebesen süvít feléjük. Ég pár méter és ott vagyok.

  - A rohadt életbe! - üvöltöttem torkom szakadtából, s ezzel egy időben bekapcsolom a Rinnenganomat is.

Épphogy bekapcsolt a képességem, Narutoék elé értem, s kezeimet széttártam. A gömb alakú támadás egyenesen nekem rontott, ám én még időben elszívtam azt a Rinnenganommal.

  Testem nem bírja ezt az egészet. Remegek, nem bírok a lábamon állni. Fejemet éppen hogy oldalra tudom fordítani, így ránézve a másik Uchihara.

  - Sasu...ke - szóltam remegő hangon.

  - Nagu..! - ijedt meg a fiú.

Ahogy kiejtette nevemet a száján, én nem bírtam tovább. Lábaim összecsuklottak, és a földre estem. Azonban mielőtt teljesen érintkeztem volna a talajjal, az unokaöcsém elkapott.

  - Hé! - szólalt mg rekedt hangon Naruto.

Sasuke a földre fektetett. Éreztem, hogy fáj mindenem, és a testrészeim is bizseregnek.

  - Mit művelsz? - guggolt le hozzám hirtelen a fekete hajú.

  - Én..segíteni..akartam - szólalok meg nehezen, ahogy Sasukera nézek.

Szememből eltűnik a Rinnengan.

  - Évekig nem jössz haza..és így kell újralátnunk egymást"ttebayo?! - Naruto hangja rekedt volt. Túlságosan is.

  - Saj..nálom - hagyta el számat egy halk nevetés, majd tekintetemet Borutora vezetem.

  - Apu..ő..ki? - szólal meg a fiú.

Igaz is. Oly' rég látott, hogy nem is emlékszik már rám.

  Ahogy néztem Borutot, rájöttem valamire.

  - A szemed.. - szóltam halkan - Már tudom, hogy miért olyan ismerős a szemed..

Boruto csak kérdően nézett rám.

  - Sasuke - néztem a fiúra - Nézd meg a szemét..é..és mondd el, hogy kire emlékeztet..

Sasuke meglepődött a kérésemen, majd Borutora nézett. Pár másodpercig vizslatta, majd összerezzent.

  - Emlékszel még rá? - mosolyogtam nehezen.

  - Deidara... - szólt maga elé blokkolva.

  - Nagyon hasonlít a szeme rá.. - szólok elfojtott hangon.

  - Ki..az a Deidara? - szólal meg a lány mögülünk. 

  - Egyszer..elmesélem - szóltam ismét mosolyogva.

  - Ch - szorította össze Naruto a fogait - Ismét Akatsuki, vagy - nézett az égre - Rosszabb...

  - Boruto..ha..jobban leszek..akkor majd megküzdünk, ahogy ígértem. Jó?

  - Megkü...várjunk... - Boruto szemei a kétszeresére nyílnak - Nagu...?

Egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon.

  - Sasuke..vidd el őket - szólt komoran a nagyobbik szőke, mire a fekete hajú bólintott.

  - Apu! - szólalt meg ijedten a kis szőke.

  - Boruto, gyere! - ragadta meg a lány, a fiú kezét.

Sasuke hirtelen mozdulattal kapott a karjaiba, s kezdett el rohanni velem a gyerekek társaságában.

  Amint kiértünk Sakuraékhoz, én már nem gondoltam semmire, se senkire, ugyanis elvesztettem az eszméletemet.

Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről!  💗