Kicsit hamarabb jöttél a folytatással, és kicsit rövidebb is lett,
de remélem ennek ellenére élvezni fogjátok! 💗
Akemivel még percekig elnyúló ölelésben ültünk a padon, majd ezt a csöndet ő törte meg.
- Egyébként hozzád indultam amúgy is, de így, hogy megtaláltalak, már könnyebb dolgom van.
- Miért kerestél? - törölgettem meg a szememet, így azok pirosak lettek.
- Mivel hallottuk, hogy hazatoltad végre a segged - mosolygott rám kissé sértődötten a bátyám - Anomi meghívott vacsorára, és én is örülnék neki, ha ott lennél.
- Köszönöm. Nagyon szívesen elmegyek - mosolyogtam rá hálásan.
- Na hát akkor - pattant fel hirtelen - Indulás.
- Most egyből? - pislogtam rá párat.
- Hogyne - nyögte ki egyszerűen - A vacsora már kész, csak te hiányzol, a családi vacsoráról.
- Családi...vacsoráról? - ismételtem meg a fiú szavait.
- Nem voltál még egy ilyenen se, igaz? - nézett rám zavartan.
- Nem, még soha, ami azt illeti...
- Semmi nagy dolog. Csak leülünk és megvacsorázunk. Közben beszélgetünk - magyarázta a testvérem, közben elindultunk hozzájuk.
Percek múlva, már a szépen elrendezett házban álltunk, és vettük e a cipőnket. Seni egyből hozzánk rohant, amint meglátta, hogy megérkeztünk.
- Apu! - rohant felénk nagy hanggal, majd az apukájához sietett.
- Szia szívem - mosolygott a fiú, majd felemelte kislányát a karjaiba - Nézd kit hoztam - fordultak felém.
- Nagu-san! - csillant fel a kislány szeme, majd kezecskéit felém nyújtotta.
Meglepődtem azon, ahogy reagált rám.
- Akemi...te - néztem a megszólított fiúra - Meséltél rólam?
- Sokat! Nagyon sokat! - nevetett édesen a kislány.
- Ami azt illeti volt pár alkalom, hogy megemlítettelek neki téged - zavarodott el a fiú.
- Miért nem vallod be apu? - kezdte el a legfiatalabb húzogatni az apukája haját.
- Seni, hagyd aput - kapott a kislány kezéhez, miközben fájdalmas tekintetek mellett nézett rám - Kissé..buzgó...
- Valahonnan ismerős nekem - mosolyogtam rajtuk.
- Nekem mondod? - célozgatott rám.
Magamra ismertem egyből. Seni ezen viselkedése megegyezett az én gyerekkori énemmel.
- Akemi? - lépett elő a konyhából a fiatal lány, aki Seni anyukája volt - Oh, hát megjöttetek - köszöntött minket kedves mosollyal.
- Szia Anomi - mosolyogtam rá barátságosan.
- Örülök, hogy Akeminek sikerült megtalálni téged, és el is jöttél. Gyere beljebb.
- Köszönöm - szóltam, majd beléptem a konyhába, ahol már megvolt terítve.
- Foglalj csak helyet, kérlek - intett a lány.
- Én is akarok enni! - rohant felém Seni - Ülhetek melletted Nagu-san? - szemei csillogtak az örömtől.
- Persze szívem - azzal felemeltem a kislányt, majd magam mellé helyeztem, az üres székre.
- Nagu-san! - szólított boldog hangon a kislány - Te hol laksz most?
- Pár utcára innen - válaszoltam neki - Miért?
- Ezt inkább nekünk kéne megbeszélni Seni -szólt zavartan az anyuka, majd leült, s tekintetét felém vezette.
- Miről van szó Akemi? - míg Anomi tekintete rajtam időzött, addig én az egyetlen fiúra pillantottam, aki körünkben volt.
- Egyedül élsz, igaz? - bólintottam - Anomival gondolkodtunk, és mi lenne, ha ideköltöznél? vagy egy szabad szobánk, amit vendégszobának tartunk fent, de lehet a tied, ha gondolod.
- De nem lenne gond? Hisz..hisz ki tudja, hogy mikor megyek el újra egy útra...
- Nem. Szeretném ha tényleg testvérekként lennénk most már, hogy újra együtt lehetünk - mosolygott rám Akemi.
- Újra? - hallottunk meg egy apró hangot mellőlünk - Volt amikor nem voltatok együtt.
- sajnos volt - simítottam meg a fejét.
- Apu nekem ezt miért nem mesélte? - kezdett el duzzogni Seni.
Akemire néztem, aki épp próbált kitalálni valamit, ami reális lett volna egy kislány számára. Ám mikor egy ideje már nem szólalt meg, én megtettem helyette.
- Majd ha elég nagy leszel, akkor elmesélem. És tudod mit? Mesélek neked majd egy szervezetről, ahol mindenki boldog akart lenni.
- Nagu, talán nem kéne - Akemi hangja ideges volt.
- Nyugi. Tudom, hogy mikor avathatom be - húzódtam el a kislánytól.
- Akkor minél előbb felfogok nőni, hogy elmesélhesd nekem a történet! - mosolygott boldogan.
- Jó. Várni fogom - küldtem felé egy megnyugtató mosolyt, majd enni kezdtem.
Csend honolt a konyhára, amit percek után megszabadítottam.
- Egyébként benne vagyok. Ha nem zavarok, ideköltözöm - néztem a párra.
- Ez az! szólalt fel egy apró lélek - Majd olvasol nekem esténként mesét?
- Olvasok - emeltem rá tekintetemet.
Nagyot vigyorgott ez az apró lélek, majd folytatta az evést.
- Mondd. Yamatoval mi a helyzet? - tette fel a kérdést a testvérem.
- Igazából látom, hogy próbálkozik...régebben én is így tettem volna, de valahogy leragadtam a múltban, és képtelen vagyok érzéseket táplálni felé..
- De ezt megkel neki mondanod, ugye tudod?
- Persze, hogy tudom Akemi. Nem követem el nála ugyanazt a hibát, amit Hidannél.
- Ki az a Hidan? - pillantott rám kíváncsian Seni.
- Egy nagyszerű ember...
- Bemutatod nekem?
- Nem, de mesélhetek majd róla, akkor, amikor a szervezetről is mesélni fogok.
- De az olyan messze van - pufogott a lány.
- Seni, ne legyél türelmetlen - szólt rá az anyukája - Végeztél? - a kislány bólintott - Akkor pakold el a tányérodat.
Seni úgy tett, ahogy Anomi mondta neki. A mosogató előtt volt számára egy kis sámli, amire felállt, s így már felérte a mosogatót. Amint letette koszós tányérját, már rohant is el játszani.
- Az jó, ha holnap átpakolom a cuccaimat? - néztem kérdően a felnőttekre.
- Tökéletes - mosolygott Anomi - remélem sikerül majd otthon érezned magadat.
- Biztosan - mosolyogtam rá őszintén.
Telt az idő. Eltelt egy egész év. A nyarat követte az ősz, az őszt követte a tél, azt pedig a tavasz, végül Május 9.-én napvilágot látott Narutoék fia. Borutonak gyönyörű kék szemei voltak, amik eléggé ismerősek voltam, ám nem tudtam megmondani, hogy kiére hasonlítottak.
Boruto pár hónapos volt, amikor Narutoék megkértek arra, hogy legyek a keresztanyja. Nagyon meglepődtem ezen, de igent mondtam, s így én lettem ennek a kis gyönyörűségnek a keresztanyja.
4 év múlva
- Hé, azt nem szabad! - rohantam a szőke hajú fiú után szélsebesen.
- Magas! - kiáltott nagy mosollyal a fekete hajú kislány, majd levetette magát az asztalról.
Szemeim a kétszeresére nőttek, s hála a teleportáló képességemnek, időben elkaptam őt.
- Ilyet nem szabad csinálni, mert bajod eshet - tette le, majd leguggoltam elé, s aggódva néztem rá, d eközben próbáltam egy kis szigort is kimutatni - Értetted, Himawari?
A kislány csak bámult rám, majd kitört belőle a sírás.
- Sajn...nálom... - kiabálta keservesen - Ne haragudj! - emelte meg síró hangját.
- Nem, nem haragszom! - ráztam meg a kezemet, mellyel a nemet mutattam ki - Csak aggódtam miattad - simogattam meg az arcát.
- Váá! - ugrott rá hirtelen a hátamra a másik gyerek.
Nem hazudok, ha azt mondom, hogy majdnem elcsókoltam a padlót, hisz Boruto akkorra lökettel ugrott rám.
- Mitől vagy te mindig ennyire bepörögve? - sóhajtottam nagyot.
- A fiatalság teszi! - ugrált rajtam a szőke nagy vigyorral - A magadfajta vének ezt nem érthetik.
De jó, már vén fasz is vagyok...
- Tudod..nem vagyok olyan öreg szóltam sértődötten - 26 éves vagyok..
- Apu szerint az már öreg"ttebasa! - vigyorgott Boruto.
- Apád hülyeségeket beszél, és alapjáraton hülye - sóhajtottam, közben megtartottam a kisfiút magamon, majd a kanapéhoz sétáltam, s leültem vele.
- Nagu-san, ma is maradsz estére? - mászott mellém Hima, mikor épségben letudtam ülni.
- Már megint esti mese? - sóhajtott Boruto, majd lemászott rólam, és másik oldalamra ült - Nem unod még"ttebasa?
- Nem! - szólt hangosan a kislány.
- Nagu, küzdj meg velem végre! - nézett rám apró komolysággal a fiú.
- Szerintem ezt már megbeszéltük - néztem komoran Borutora - te még túl fiatal vagy ahhoz, hogy edzek veled.
- Edzés? Nekem harc kell"ttebasa! - állt fel, majd karjait széttárta.
- Ma este nem tudok itt lenni. Elkel mennem - magyaráztam nekik.
- Mi? - sápadt el a kis Hima - meddig?
- Nem tudom - szóltam zavartan - Munka miatt, elkel mennem.
- Akkor ígérd meg - nézett rám Boruto. Szemeiben komolyságot láttam - Ha visszajössz...megküzdesz velem"ttebasa!
Csak pislogtam párat, hisz eléggé meglepődtem.
- Jó - mosolyogtam rá - Megígérem.
- De tényleg - tartotta felém kisujját, arca pedig morcás volt - Kisujjeskü.
- Kisujjeskü - tartottam felé kisujjamat, majd összekulcsoltam vele.
- Addig feledzem magam, és jobb leszek nálad! - szólt határozottan.
- Úgy legyen - mosolyogtam rá.
- Halihó! - hallottunk meg egy ismerős hangot az ajtó felől.
- Apu! - húzott nagy mosolyt Hima az arcára, majd leugrott a kanapéról, s a szőke fiúhoz rohant.
- Nem volt velük baj? - jelent meg Naruto után Hinata is.
- Csak elevenek voltak - szóltam zavartan.
- Apa, Nagu azt ígérte, hogyha legközelebb hazajön a munkájáról, akkor megküzd velem"ttebasa!
- Oh, valóban? - pillantott rám Naruto, mire én eltátogtam neki egy olyat, hogy "rám erőszakolta".
- Anyu - szólt álmosan a kislány, mire Hinata a karjaiba vette, majd elindult fel vele.
- Boruto, gyere te is - szólt Hinata a fiának.
- Jó. Szia Nagu! - intett nekem nagy vigyor mellett a szőke kisfiú, majd felrohant az emeletre.
- Szia Nagu-san - integetett nekem a legapróbb lélek, majd az anyukájával együtt eltűntek az emeleten.
- Milyen volt a vacsora? - pillantottam Narutora.
- Fantasztikus - nyújtózott nagyot - Köszönjük, hogy vigyáztál rájuk.
- Bármikor, tudod jól. Nagyon szeretem őket - emeltem tekintetemet arra, ahol az előbb felmentek Hinataek.
- De ahogy Boruto mondta..ismét elmész"ttebayo?
- El. Sasuke jelzett nekem nemrég, hogy segítenem kéne neki.
- Mikor is volt itt utoljára az a féleszű? - vágott fáradt arcot Naruto.
- Szerintem Sarada szülinapján - gondolkodtam el.
- Majd ha találkozunk, hazainvitálom - mosolyogtam el.
- Köszönöm - mosolygott fáradtan.
- Ha nem gond, akkor mennék is - intettem neki.
- Akkor majd valamikor látunk - célozgatott arra, hogy biztosan hosszú időre fogok eltűnni.
Csak mosolyogtam, majd kiléptem az éjszakai csendbe, hogy elkezdjem újabb utamat a kinti világba.
5 évvel később
- Senki sincs itt? Mégis miért? - beszéltem magam elé, s a kapura vizslattam, ahol sehol se voltak Kotetsuék - Szabadnaposak, vagy mi? - vezettem tekintetemet a helyükre, majd a falura - Furcsa érzésem van - szólta magam elé, majd Sharinganomat bekapcsoltam, s már éreztem is a különös Chakrat - Mi lehet ez..?
Lépteim gyorsak voltak, ahogy haladtam egyre beljebb a faluba, hogy megtudjam honnan is származik, eme ismerős erő.
Ahogy tettem a lépéseimet, annál jobban lett különös az egész falu számomra. Senki nem volt az utcán, csak a színtiszta üresség. Ahogy közelítettem a házat, már tudtam, hogy hova tartok. Uzumakiékhoz.
Ahogy odaértem, az ajtón könnyűszerrel mentem be. Pillantásom egyből a falra esett, ahol egy naptár volt, benne bekarikázva a mai nap. A következő szöveg volt odafirkantva:
Naruto Hokagevá avatási ceremóniája
Oh, szóval...mi?! Naruto Hokage lesz? A mai napon?! Persze, hogy is tudhattam volna erről..
Tekintetem a folyosóra jutott, ahol egy ájultan fekvő Narutot véltem felfedezni. Köpenyem lebbent, én pedig siettem oda hozzá.
- Naruto. Naruto..! - aprón kezdtem el pofozgatni, de semmi hatása nem volt. Teljesen ki volt ütve.
Boruto...Borutoék meg hol vannak? Érzem a jelenlétüket. És..igen, ez semmi kétség. Byakugan.
Sharinganom bekapcsoltam, majd hirtelen teleportáltam magam a nagy erejű technika hordozójához. A szobában sötétség honol. Előttem egy fekete hajú kislány áll, szemeiben a Byakugan tükröződik. Sharinganos szemeimmel rá meredek, azonban egy másik ember jelenlétét is érzem, így fejemet hátrafordítom. Testem marad mozdulatlan.
A mögöttem álló szőke fiú lefagyott a félelemtől, s ahogy meglátott engem, pontosabban a vöröslő szemeimet, félelme nagyobb szintet ugrott.
- Hima, állj le - szóltam parancsolóan, majd vörösen izzó Sharinganommal a kislányra meredtem.
A kislány szeme pillanatok alatt visszaváltozott csodaszép kékre. Ahogy ez megtörtént, é hirtelen elteleportáltam a fiataloktól. Nem máshová, mint a Hokage irodájának épületére, ahol Kakashi, Shikamaru és Konohamaru álltak.
- Shikamaru - siettem hozzá.
- Hm? Te... - nézett rám gondolkodva.
- Nagu-san?! - lepődött meg Konohamaru.
- Újra itthon? - szólalt meg Kakashi is.
- Csak beugrottam, viszont van egy elég nagy probléma.. - kezdtem bele.
- Köze van ahhoz, hogy Naruto még mindig nincs itt? - aggódott Kakashi.
- Oh, nagyon is. Narutot valaki kiütötte, és merem feltételezni, hogy Himawari volt az, mivel a lánynak feléledt a Byakugan..
- Micsoda?! - szóltak mindhárman egyszerre.
- Nem ez a lényeg most, hanem az, hogy Naruto nem fog tudni eljönni!
- Basszus - szólta el magát Kakashi - Mit tegyünk most?
Mindenki hosszas gondolkodásba kezdett, ám én voltam az, aki először felszólalt.
- Hé, Konohamaru - pillantottam a fiú felé.
- Igen?
- Narutotól hallottam még régebben, hogy te kiválóan tudod használni az Alakváltó Jutsut.
- Most komolyan? - sóhajtott Shikamaru.
- Más választásunk nincs nagyon - néztem Kakashira.
- Igaza van. Csináljuk - egyezett bele.
- Na Konohamaru, a többi rajtad múlik - mosolyogtam rá, mire a fiú összerezzent.
Végül minden jól ment. A kamu Narutonk sikeresen elvégezte a feladatát, utána pedig a többiek egyből siettek Narutohoz.
Én azonban nem maradtam tovább, folytattam utamat oda, ahova eredetileg is akartam menni. Fél órába telt, mire a búvóhelyre értem. Sötét volt, és semmi lámpa ne volt nálam, így a sötétben folytattam az utamat.
Ahogy haladtam, úgy kezdett egyre világosabb lenni a bent lévő alagút.
- Ki vagy, és mit akarsz? - jelent meg előttem egy fiú, kinek a hangja eléggé ismerős volt - Ide nem szokás csak úgy bejönni.
- Oh, valóban? - szólaltam meg, majd felé sétáltam, hogy láthassa az alakomat.
- Huh? Ki vagy te? És miért vagy ilyen ismerős? - kezdett el hunyorítani a szemivel.
- Rémlik még az a név neked, hogy Uchiha Nagu? - mosolyogtam Suigetsura.
- Uchiha...Nagu - gondolkodott el - Várjunk..Nagu?! - akadt ki magán, hogy először nem ismert meg.
- Csak nem felejtettél el Suigetsu - álltam elé mosolyogva.
- Mi a franc..kész nő lettél! Alig ismertem rád! - húzott nagy mosolyt az arcára.
- Azt észrevettem - szóltam zavartan - Mondd, Orochimaru itthon van?
- Éppenséggel nincs. Miért?
- Ígért nekem pár gyógyszert a jobb szememre, de elfelejtettem érte jönni, és nemrégiben jutott eszembe - szóltam zavartan.
- Mikor kellett volna érte jönnöd?
- Úgy...2 éve? - kezdtem el számolni az ujjamon.
- Mi van?! - akadt ki a fiút.
- Kissé ki ment a fejemből...
- Nem hiszem, hogy azok a gyógyszerek megvannak még, szóval újat kell csinálni.
- Mikor ér vissza Orochimaru? - kérdeztem türelmetlenül.
- Úgy..pár hét.
- Pár hét?! Addig nem akarok várni.
- Hát figyelj, én is tudok neked készíteni, de beletelik pár napba.
- Annyit tudok várni - vontam vállat - Addig maradhatok itt veletek?
- Nyugodtan. Jyugoval már úgyis untuk magunkat.
- És Karin? Ő merre van?
- Karint egy másik rejtekhelyre tette Orochimaru. Már egy ideje nincs velünk - magyarázta, miközben belépett a laborba.
- Értem.
- És mondd. Hogy viseled az egészet? vannak azóta új kötelékeid?
- Tudod Suigetsu...Életem során megtanultam, hogy nem érdemes kötelékeket kötni, mert egy napon úgyis megszakadnak.
- Azért ennyire negatív ne legyél - mosolygott mire én csak összevontam a szemöldökömet.
Naruto szemszög
- Apu - jött felém Boruto, miközben én újságot olvastam az asztalnál.
Tegnap volt a ceremóniám.
- Igen? - pillantottam rá kíváncsi tekintet mellett.
- Tudod..tegnap mikor Himawari nekem akart ugrani, valaki megakadályozta ebben"ttebasa.
- Csodálkoztam is, hogy nem vagy összeverve - gondolkodtam el.
- Apa! - szólt rám Boruto.- Igaz, bocsánat - szóltam zavartan - Na, és ki volt az?
- Nem tudom..csak a köpenyét láttam, és a szemét"ttebasa...
- A szemét? - vontam fel a szemöldökömet.
- Igen. Vörösen izzót neki mind a kettő, és valami különös minta volt benne - magyarázta a kis szőke.
Elgondolkodtam, aztán másodpercek múlva egy jóízű nevetés hagyta el a számat.
- Valóban nem ismerted meg őt Boruto? - kérdeztem tőle mosolyogva.
- Ha tudnám, akkor nem kérdeznélek téged"ttebasa...
- Tudod ő - néztem ki az ablakon, a napsütötte udvarra - Egy olyan személy, akinek sokat köszönhetünk.
- Huh?
- Majd egy idő után elmondom, hogy ki volt az. És a történetét is.
- Ez béna, az még messze van - sóhajtott, majd elment.
Tekintetem az udvaron maradt.
- Hát végre hazajöttél...Nagu - szóltam magam elé, egy mosoly mellett.
Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről! 💗
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése