Heyho, kisninják! 💗
Ez az első alkalom, hogy egy Naruto Movienak az eseményeit írom le nektek.
Remélem sokan szeretitek a Naruto: The Last c. filmet, mert ma
arról fog szólni ez a rész.
Igazából nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig fog tartani,
míg megírom ezt a részt, plusz átnézem a hibákat.
Sok (rengeteg) időm, s munkám volt vele, szóval remélem elnyeri a tetszéseteket.
Igazából nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig fog tartani,
míg megírom ezt a részt, plusz átnézem a hibákat.
Sok (rengeteg) időm, s munkám volt vele, szóval remélem elnyeri a tetszéseteket.
Kellemes Olvasást! 💗
2 évvel később
- Siess! Nem veszíthetjük szem elől! - kiáltásom belezengett az egész erdőbe, mely talaján a lábamat érintettem.
- Merre ment?! - állt meg hirtelen a testvérem.
Szemeim fürge táncot jártak ide-oda, hogy megtaláljam a keresett személyt. Végül rájöttem, hogy hiába van bekapcsolva, vörösen izzó Mangekyou Sharinganom, ez nem tesz ki egy Byakugant. Mint mindenki tudja, a Byakugan jellegzetes képessége, hogy akár 10 mérföldre is elláthat a távoli messzeségbe. Ám nemcsak, hogy elláthat ilyen nagyra törő távolságba, de mindenen átlát, ez a csodálatos képesség. Én szerény véleményem szerint, tisztelem azokat, akik használni tudják ezt a Kekkei Genkai Jutsut.
- Nagu! - zökkentett ki a barna hajú fiú az ábrándozásomból.
- Mit vársz el tőlem? - fordítottam rá a tekintetemet - Nincs Byakuganom, mellyel láthatnám, hogy merre ment.
- Viszont van Sharinganod - kapcsolta be az említett képességet - Amivel érzékeled a Chakrajat!
Csak megforgattam a szememet, majd bekapcsoltam a Sharinganom. Nem mintha neki nem lenne...
- Sehol semmi - kapcsoltam ki, percekkel később.
- Azért nézzünk még szét a környéken - szólt Akemi - Egyébként - lett komorabb a fiú - A minap a faluban találkoztam egy emberrel, aki azt állította, hogy a barátjának feléledt a Rinnenganja.
Egy halk nevetés hagyta el a számat.
- Az lehetetlen! - legyintettem kezemmel - Hisz csak azoknál éledhet fel, akik rendelkeznek vagy Nagato, Madara, vagy Tobirama sejtjeivel. S mivel nekünk Madara a nagyapánk, ezért is lehetséges, hogy birtokoljuk eme képességet.
- Már akinek így ébred fel - tette egyik kezét a csípőjére, szája pedig mosolyra görbült - Hisz nekem a rokoni kapcsolat végett ébredt fel, de te tovább fejlesztetted a háborúban.
- Való igaz - sóhajtottam - Szóval? - emeltem vissza rá a tekintetemet, hisz eddig az égen álmélkodott - Mi legyen azzal az alakkal?
- Rá később szánunk időt. Most pedig - csapta össze a két kezét, tekintete pedig az erdő külső részére vándorolt, ahol a falu is volt. Oda kell nekünk menni.
Bólintottam egyet, majd a fiú társaságával megindultunk a falu felé. Ahogy haladtunk a göröngyös úton, kiszemelt emberünk felfedte magát.
- Akemi! - kiáltottam, hogy testvérem rám figyeljen.
A barna hajú először rám, majd arra emelte tekintetét, amerre a kiszemelt volt. Azonban, ahogy jobban megvizsgáltuk, nagyon is ismerősnek bizonyult a gyerkőc.
Nekem kb a vállamig ért, vagy talán a mellemig. Nem tudtam eldönteni. Ruházata ismerős volt, arcát Anbus maszk takarta.
- Oké! - tapsoltam egyet - A gyerekeknek még az iskolában a helye.
- Már kijártam az Akadémiát! - hangzott dühös hangja, amitől én egyből megismertem őt.
- Mondd - húztam számra éles mosolyt - Tudtad, hogy nem illik elvenni azt, ami nem a tiéd, - ekkor mint a szempillantás a fiú előtt teremtem, majd egyenesen rá meredtem - Konohamaru?
- Asszem elbuktam - vette le a maszkot, arcán pedig kajla mosoly tűnt fel.
- Ki ez a gyerek? - lépett mellém a bátyám.
- Sarutobi Konohamaru - néztem Akemire mosolyogva - A harmadik unokája, és egyben egy kis csibész is! - ekkor elkaptam Konohamaru fülét - Halljam, mi ez az egész!
- K..Kimori-sanék adták fel nektek a küldetést, és engem csak arra kértek, hogy legyek a csali.
- Csali? - vontam fel a szemöldököm, miközben megismételtem a szót - Mégis mihez kellett egy csali?
- Hogy visszagyertek Avarrejtekbe - szólt a fiú határozottan.
- Avar... - a szavam elakadt, amikor ebben a pillanatban feltámadta a szél, s a lombokat arrébb fújta, ezzel kilátást biztosítva számunkra - ...rejtekbe? - ahogy megpillantatom a falu egészét, csak akkor jöttem rá, hogy egészen Konohaig üldöztük a fiatal fiút.
2 éve nem jártam itt, így teljesen elfelejtettem, hogy milyen, sőt, előtte se töltöttem oly' sok időt ezen a helyen. S sokat változott, sőt ez enyhe kifejezés lenne. Rengeteget.
- Szóval ha már itt vagytok, miért nem néztek be? - nézett ránk a Harmadik unokája csínytalan mosollyal az arcán.
Akemivel egymásra néztünk, majd én voltam az, aki először elmosolyodott. Ő követte a példámat, majd hárman indultunk el, hogy rég itt hagyott otthonunkat ismét felfedezzük.
Ahogy lejöttünk a domboldalról, egyből az Akadémia nyitott nekünk belátást, ahol láttunk egykét furcsaságot, mely csak nekünk volt az, hiszen mi voltunk azok, akik 2 évre eltűntek, mit sem tudva semmit arról, hogy mi folyik a faluban.
Naruto az Akadémia udvarán állt, körülötte pedig számos gyerek nyüzsgött. Az ablakokban lányok sora visongott, különféle hangon, Narutoért sóvárogva.
- Itt meg...mi folyik? - vontam fel a szemöldökömet.
A Narutotól való távolságunkat, egy kerítés is keresztezte.
- Sose gondoltam volna, hogy ennyire menő lesz - szólalt meg tőlünk pár méterre egy ismerős lány hang.
- Ino? - fordultam elé tekintetemmel.
Hármuk, azaz Ino, Chouji, és Shikamaru is felénk néztek, így megajándékozva minket tekintetükkel.
- Nagu? - pislogott párat a szőke hajú lány - Nagu! - csapta össze boldogan kezeit, majd hozzám sietett, s kezeimet erősen megszorította - Mennyit változtál! Kész nő lettél.
- Ezt inkább én mondhatnám, hiszen két évvel idősebb vagyok nálad - szóltam kissé zavartan - Illetve mondod ezt te, akiből egy gyönyörű nő lett - mosolyogtam rá kedvesen.
Ino megajándékozott kedves mosolyával, majd tekintetem a szőke hajú lányról, egyenesen Shikamarura vezetett. Rossz belegondolni hogy a háborúban meghalt Ino, és Shikamaru apja. Mindez miattunk. De nem akarom felhozni nekik a múltat, s nem is fogom.
- Yo, Shikamaru, Choji! - intettem a fiúknak is - Mizu?
- Minden a normális kerékvágásban van - beszélt Chouji teli szájjal.
- Semmi egyéb, amiről ő beszél - mutatott a fiúra Shikamaru - Hidan se ásta még ki magát, szóval egy ideig még nyugton leszünk - nevette el magát.
- Ha rajta múlik, akkor igen - nevettem halkan - Egyébként mi történik itt? Mi van Narutoval, hogy ennyire körbezsongják a lányok?
- A két évvel ezelőtti háború óta, a falu igazi hősként tiszteli őt - válaszolt mosolyogva Shikamaru.
- Na ennek örülök - mosolyogtam, közben pedig Naruto felé vizslattam.
- Ne haragudjatok, de nekem azt hiszem dolgom van - szólt zavartan Akemi.
- Azt hiszed? - vontam fel a szemöldököm.
A bátyám csak bólintott, majd intett egyet, s magamra hagyott, a három csapattaggal.
Ahogy Akemi itt hagyott minket, én úgy hagytam ott a két fiút, s az egy szem lányt, hogy egy magasabb rangú shinobihoz igyekezzek. Ez a személy nem más volt, mint Kakashi.
Ahogy a Hokage ajtaja elé értem, elragadtattak az emlékek, arról az időszakról, amikor a legutóbb itt voltam. Mély levegőt véve, majd kifújva kopogtam be a nagy barna ajtón.
- Tessék! - volt a válasz a kopogásomra, melyre én azzal válaszoltam, hogy benyitottam Kakashihoz.
- Remélem nem zavarok - jelent meg arcomon kajla mosoly, amint megláttam a Hatodik Hokagét az asztala mögött ülni.
- Nagu? - lepődött meg, csak jobban, mint Ino - Minek köszönhetem azt, hogy hazajöttél, és betévedtél hozzám?
- Igazából Kimorék csaltak ide Konohamaruval, és a faluban kötöttünk ki. S ennek következtében maradnék egy kis időre.
- Értem - szólt - Na, és valami tapasztalatot szereztél az út során? Hallottam, hogy Akemi is veled tartott. Jól hallottam, vagy hamis tényekkel éltem ebben a két évben?
- Jól hallottad - sétáltam a barna asztal elé, s mikor odaértem, egyik kezemet a csípőmre helyeztem - Viszont van valami, amiről beszélnem kell veled. Nem azért jöttem el hozzád ebben a pillanatban, hogy bájcsevegjünk - hangom egyre komorabb lett, ahogy a szavakat küldtem Kakashi felé - Mondd. Sasuke járt mostanában errefelé?
- Nem. Mióta elment, s utazásra használja a szabadságát, nem láttuk errefelé. Miért kérded? - pillantott rám kérdően.
- Akemivel összefutottunk vele még 1 éve, a Nagy Naruto Hídnál - kezdtem bele a magyarázatba, s hangom kezdett egyre komorabb lenni - Beszélgettünk egy darabig, amikor Akemi megkérdezte őt, hogy talált-e már magának valami célt.
Kakashi bólintott, ezzel jelezve, hogy érti, s követi azt, amit én mondok neki.
- Sasuke rábólintott a kérdésre, s rövid időn belül el is magyarázta azt, hogy miféle kutatást végez - magyaráztam egyszerűen.
- Kutatást? Ugyanarról a Sasukeről beszélsz, akit mi is ismerünk? - képedett el a férfi.
- Igen. Ugyan arról. Szóval rákérdeztünk, és elmondta nekünk, hogy a Kaguya Klán után kezdett el nyomozni.
- Szóval az Ootsutsuki klán - beszélt maga elé a férfi - Az indokát nem mondta el nektek, hogy miért cselekszik így?
Csak megráztam a fejemet.
- Érdekes - szólt komoran - És tudott nektek adni bármilyen információt, amit eddig megszerzett? - vezette rám a tekintetét.
- Nem igazán, mivel rohadt nehéz bármilyen információt is találni Kaguya népéről - vontam vállat, egy bús tekintet mellett - Viszont megegyeztünk valamiben Sasukeval.
- Mégpedig?
- Mi is segítünk neki a kutatásban. Nem csak Sasuke, de én is érzem, hogy valami nem stimmel ezzel az egész Kaguya üggyel. Valami még itt van az orrunk előtt, amit nem vettünk figyelembe. Így mi is elkezdtünk kutatni Akemivel, azonban csak Hagoromoról tudtunk meg olyan információkat, amiket már eddig is tudtunk. Igazából sejtelmünk sincs, hogy merre kellene elkezdeni a kutatást. Leragadtunk egy ponton, ahonnan nehezen tápászkodunk fel - sóhajtottam aprót.
- Megvannak azok az információk, amiket a Hat Út Bölcséről szereztetek meg? - tette fel nekem a kérdést.
- Meg. Miért? - kérdeztem vissza meglepetten.
- Megnézhetem? Persze csak ha le vannak jegyzetelve.
- Le vannak - szóltam, majd ahogy kimondtam, már nyúltam is a táskámhoz, hogy az információt előkutassam.
Percek múlva, egy fehér tekercs markolatát fogtam.
- Kai! - csináltam a kézjelet, a tekercs pedig kinyílott, így odatudtam helyezni Kakashi elé, hogy ő is elolvashassa a tartalmát.
Kakashi percekig olvasta. Sokkal tovább, mint amennyi időbe telt, nekem előhalászni a táskámból. Ahogy leteltek a percek, ő megszólalt.
- Nem haszontalanok ezek az információk - jelentette ki, majd rám emelte tekintetét - Ezen már eltudunk indulni egy úton.
- Ezt ha jól értelmezem, akkor ti is beszálltok a nyomozásba - húztam mosolyt ajkaimra.
- Jól szűrted le. Itt maradhat nálam a tekercs, vagy feltétlenül szükséges van rá?
- Felőlem meg is tarthatod - legyintettem felé a kezemmel - Jó a memóriám, szóval tudom, hogy milyen információk vannak meg, s melyikek hiányoznak még - küldtem felé egy biztató mosolyt.
- Hát Nagu, te se változtál - nevette el magát kedvesen Kakashi - Habár a hangod, s a tested fejlődött, a személyiséged maradt ugyanaz.
- Na igen - vakartam zavartan a tarkómat - Azért kissé meg is komolyodtam ám. Vagy nem látszik? - mutattam magamra pánikolva.
- De. Határozottan - nevetett ki.
- Hé! Nem voltál túl meggyőző! - sértődtem be.
- Látod? Erről beszéltem - sóhajtott egy mosoly mellett.
- Egyébként milyen érzés, hogy már nincs Sharinganod?
- Különös. De már megszoktam - vont vállat.
- Ismerős érzés - sóhajtottam, miközben visszaemlékeztem - A másik világban nekem se volt Sharinganom egy ideig.
- Jut eszembe. Most, hogy Obito nincs, mi lett azzal a világgal? - kérdezte kíváncsian.
- Még mindig megvan - néztem rá meglepve - Bár a háború óta nem jártam arrafelé. Tudod...lehet, hogy megkaptam a Tér-Idő Jutsu felső fokozatát, viszont rengetek Chakramat levinné az, hogy átmegyek abba a világba.
- Értem. Mindenesetre reméljük az a világ, nem fogja befolyásolni a miénket - magyarázta Kakashi - És ha most megbocsájtasz - állt fel - Elkel vinnem a kutatólaborba a tekercset.
Bólintottam, majd magára hagytam Kakashit.
Ahogy a lakásomhoz értem, csak akkor vettem észre, hogy már milyen sötét van. Délután érkeztünk a faluba, s elég sok időt pazaroltam el a Hokage irodájában.
Ahogy a táskámba nyúltam, a képeket megéreztem, azonban a kulcsomat nem.
- Ne már! - szóltam el magam, kissé túl hangosan is.
Ennek a következménye persze az volt, hogy a szomszéd idős hölgy, kihajolt az ablakán. Ezzel semmi probléma nem is lenne. Ha csak ennyit tett volna. Azonban a kezében egy tányér díszelgett, melyet nem sajnált nekem vágni. Szerencsére időben elhajoltam, így nem talált el.
- Én is üdvözlöm szomszéd néni - vágtam fapofát, melytől csak még csúnyábban nézett rám.
Valahogy bekel jutnom, anélkül hogy zajt csapnék. Hosszas gondolkodás után, végre dűlőre jutottam. Felemeltem a lábamat, majd megfordulva a tengelyem körül, ezzel erő nyerve, berúgtam a bejárati ajtót, mely szép lassan dőlt be a házba, s hagyott maga után hatalmas csapódást. Amilyen gyorsan csak tudtam, beugrottam a házba, az ajtót pedig visszatámasztotta, mintha semmi baja nem lenne. Szerencsére, mivel hamar visszajutottam a házba, a szomszéd nem tudott ismét elkapni.
Ahogy megfordultam, s végre nem az ajtó felé tekintettem, nosztalgikus érzés fogott el. Habár semmi okom nem volt rá, hisz csak pár napot töltöttem ebben a házban. De mégis...évek óta érzem azt az érzést, hogy hazajöttem. Még ha nem is vár rám senki, ebben a házban.
Nem telt el úgy nap ebben a két évben, hogy ne jutottak volna eszembe rég elhunyt barátaim. Ha azt mondanám, hogy túlléptem rajtuk, és a halálukon, akkor annyira túloznék, amekkora az univerzum. Nem léptem túl semmin se. Csupán kevesebbet gondolok rájuk, egy nagyon kicsit.
Ahogy tovább haladtam, megpillantottam poros ágyamat, melyen egykor aludtam. Ha itt ilyen nosztalgia tölt el, mi lehet a házzal, ha belépek? Feltéve ha még áll. A táskámat ledobtam a földre, köpenyemet kiakasztottam, mely a földre hullott, majd jómagam az ágyba dőlve bámultam a plafont, mintha megannyi válasz rá lenne írva. De egy választ mindenki tudott: nem volt ott semmi az égadta világon. Csak nagy fehérség, mely lassan szürke lesz, annyira ellepte a por mostanára.
Yamato jutott eszembe, aki valószínűleg nem is tudja, hogy itt vagyok, vagy hogy visszajöttem. De miért is kéne tudnia? Szimplán barátok vagyok. Vagy lehet még azok se.
Szemeim nem bírták már tovább, így lassan lecsukódtak, hogy végre édes álomba kerülhessek, eme hosszú nap után.
Másnap nem kellett korán kelnem, így már jóval elmúlott dél, amikor végre hajlandó voltam kinézni az ágyamból, illetve kimászni. Reggelihez nyitottam ki a hűtőt, mely már inkább ebéd lehetne, de ezzel én nem törődtem. Ám ekkor, mikor a hűtő belseje látványt nyújtott nekem, rádöbbentem egy aprócska dologra: abban az átkozott hűtőben nincs semmi se.
Nagy sóhaj hagyta el a számat, melybe ételt kéne juttassak, rövid időn belül. Mikor hosszú idő után végre teljesen felfogtam, hogy hiába nézem a hűtőt nem fog benne semmi se lenni, pénzt ragadtam magamhoz, majd elindultam, hogy egyek egy jó ráment.
Ahogy haladtam a faluban, egy dolgot nagyon furcsálltam. Senki se mutogatott, vagy ismert meg. Ennyit változtam volna, hogy már meg se ismernek? Vagy teljesen hidegen hagyja őket a dolog, amiben még biztosabb vagyok.
Ahogy Ichirakuhoz értem, belebotlottam két ismerősbe, akik közül az egyikkel már beszéltem a tegnapi napon.
- Oh Nagu! - hallottam meg a szőke fiú hangját - Újra köztünk?
- Nem haltam meg - vágtam fapofát a fiúra.
- Tudom-tudom"ttebayo! - mosolygott Naruto, majd felemelte a kezét, melybe én mosolyogva csaptam bele, így elvégeztünk egy sikeresen baráti pacsit.
- Hallottad tegnap, hogy a kis Konohamaru mit művelt? - néztem a gyerek szúrósan.
- Mesélte - mosolygott Naruto - Szép húzás volt"dattebayo! - azzal lepacsizott a kisebbel.
- Meg se lepődök ezen a reakción - néztem őket fapofával.
- Szóval egyébként maradsz pár napra? - nézett rám olyan olyan vidáman, mint az első találkozásunknál.
- Egy darabig igen - mosolyogtam vissza,
- Ez az! Akkor lesz mit mesélni"ttebayo. Mondd éhes vagy? - váltott témát hirtelen.
- Ami azt illeti igen - szóltam zavartan.
- Akkor tökéletes helyre gyűjtünk össze! - szólt a komorat tettetve, majd berángatott engem, s Konohamarut Ichirakuhoz - Mindent én állok, szóval csak tessék-tessék!
- Biztos? Van pénzem, s nem akarlak lehúzni - néztem rá egy pislogás mellett.
- Aha! - bólintott boldogan.
- Mi ez a nagy boldogság? - fordultam előre, mégis tekintetem rajta maradt.
- Reggel óta ilyen - mutatott barátjára, egy sóhaj mellett az ifjabbik.
- Oh - szóltam normál hangnemben - Értem. És volt valami, amíg nem tartózkodtam itthon? - néztem rájuk izgatottan.
- Volt egy pár dolog - gondolkodott el Naruto - Oh - jelent meg nagy mosoly az arcán - Volt egy alkalom, amikor Sakura-chan kishíján kinyírt.
- Ne is mondd - nevette el magát halkan Konohamaru.
- Szerintem ez csak a szokásos. Mit tettél Naruto? - néztem rá kíváncsian.
- Egy küldetés folyamán majdnem leégettem a haját. Az egészet"ttebayo - Naruto nem bírta tovább tartani magát, s egy jóízű kacaj tört ki belőle.
- Te jó ég - mosolyogtam erősen, mire egy kacaj hagyta el a számat nekem is.
A nevetés, melyet eddig magamba fojtottam, kitört belőlem. Nemcsak a történet miatt, de azon is nevetésen kaptam magam, ahogy Narutoék nevettek mellettem. Percekig tartó, gyomorgörcsös nevetésbe kezdtünk, közben pedig Narutoék egyre több hülyeséget hordtak össze, melytől nem tudtam egy pillanatra se megállni, hogy a hangok elhagyják a számat.
- Jó..ha..hagyjátok abba - vettem nagy levegőt, miközben a könnyeimmel küszködtem.
- Konohamaru, fejezd be! - szólt rá Naruto.
- Naruto-nee-chan, te kezdted! - mutatott a kisebbik idegesen Narutora.
- Eldöntöttétek végre, hogy mit akartok enni? - szólt zavartan az idős férfi.
- Igen, sajnáljuk! - szóltam zavartan, majd a szőkére néztem.
- Már megszoktam, viszont ma különösen jó a hangulata ennek a kettőnek! - mosolygott a fiúkra - Egyébként kedves. Benned kit tisztelhetek?
Na jó ezt nem mondhatom...
- Ő Uchiha Nagu, aki majdnem megölt minket Uchiha Obitoval, ja és az Akatsuki tagja volt"ttebayo.
Csak pislogni tudtam, de azt nagyon, hogy Narutonak milyen válasza volt. Na asszem itt is most ettem utoljára.
- Fizetés nélkül szoktál távozni? - nézett rám komoran.
- Nem - nyeltem egyet, hisz gombóc volt a torkomban.
- Akkor minden oké - azzal visszafordult a konyhára, hogy a szokásos rámeneket elkészítse.
- Nagy arc, mi? - vigyorgott rám a szőke.
Csak a szemeimet forgattam, jelezve, hogy azt hittem tényleg rám hívja a rendőrséget, vagy valami hasonló.
A beszélgetésünk ezután lecsillapodott, s már könnyebb témákról beszéltünk. Például arról, hogy Sasuke milyen utakon jár, vagy arról, hogy Shikamaru lett a Hokage jobb keze. Annyi mindenről lemaradtam, amit rettenetesen bánok, de az időt nem lehet már visszatekerni. Azonban az elmúlt egy óra, melyben nevettem a fiúkkal, felejthetetlen volt. Mikor az Akatsukiban voltam, akkor nevettem ilyen jót utoljára, sajnos. Nem telik el úgy nap, hogy a szervezet, melynek tagja voltam, ne jutna eszembe. Az emlékek, a barátok. Mind itt van a szívemben.
Nemsokára megkaptuk a ráment, melynek gőzölgő illatánál nem volt jobb. Kezembe kapva a pálcákat, majszolni kezdtem, s hamar rájöttem, hogy Naruto miért szeret itt ennyi, oly' nagyon.
Ahogy befejeztük az étkezést, Konohamaruval elváltak az útjaink, Narutoval pedig összefonódtak.
- És meddig tervezel itt maradni? - pillantott le rám. Kezei szokásához hívően a nyakába voltak fonódva.
- Nem tudom - vetettem tekintetemet a délutáni égre - Egyébként meglett a Jounin vizsga? - pillantottam rá kíváncsian.
- Már vagy fél éve! - büszkélkedett - Nehéz volt, de megcsináltam"ttebayo! - nevetése fokozta a hangulatunkat.
- Ügyes vagy - mosolyogtam rá őszintén - Akkor már csak a Hokage van vissza - néztem a kőarcokra, melyek megvilágított a napfény.
- Meglesz. Addig nem állok le, míg én nem leszek a Hokage! - emelte fel kezét, majd a levegőben összeszorította azt, minden erejével.
Csak mosolyogni tudtam azon, hogy Naruto hamarosan eléri az álmát. Valószínűleg.
Ahogy telt az idő, Narutoval estig elbeszélgettünk, közben pedig összefutottunk pár ismerőssel, akiket lassan a barátaimnak nevezhetek. Yamatoval és Sakuraval még nem találkoztam. De velük nagyon akarok....
Narutoval estefelé elszakadtam, mert Inoékkal elment kajálni. Ahogy haladtam hazafelé, egy árnyat láttam a lámpák fényében.
- Na jó, ki szórakozik? - álltam meg hirtelen, hangom pedig komor lett.
- Nem akartalak megijeszteni - ekkor a sötétből egy olyan fiú lépett elé, akivel szerintem még sohase beszéltem.
- Sai? - csúszott ki a számon, a fiúhoz tartozó név.
- Bocsáss meg a késő esti zavarásomért, de a Hokage feladatot adott nekünk - jött felém mosolyogva.
- Feladatot? - ismételtem meg a szót - Miféle feladatot? - vontam fel a szemöldökömet.
- Én igazából a Holdat szeretném lerajzolni, illetve egy kicsit tanulmányozni - kezdett bele a magyarázkodásba - Kakashi előtt pedig ezt megemlítettem, s ő tanácsolta, hogy vigyelek magammal, hátha észlelsz valami szokatlant.
- Jól van, nekem semmi ellenvetésem nincs ezzel kapcsolatban - viszonoztam mosolyát, majd ketten elindultunk, hogy egy magasabb pontról kémleljük a Holdat.
Úgy 15 perc elteltével, már egy magasnak bizonyuló domboldalról lestük, a csodás Holdat.
- Szerinted is olyan, mintha nagyobb lenne a Hold? - néztem a fiúra kérdően, aki időközben leült a fűre.
- Akartam említeni már - nézett fel rám komoran.
Ahogy Sai rajzolt, én úgy lestem őt, hogy milyen vonásokkal, és egyediséggel alkotja meg, az előttünk látott Holdat. Egy fél órát biztos néztem őt, amikor hangokat hallottunk. A következő pillanatban pedig arra lettünk figyelmesek, hogy egy nagy, fekete madár repül fel, közvetlen előttük, a faluból. Erre nem is fordítottunk volna nagy figyelmet, azonban a madáron ült egy férfi, a kezei közt Hanabival.
Az illető elrepült felettünk.
- Azt ott Hanabi-chan! - szólt hirtelen Sai.
A fiúra pillantva, már rajzolta is a madarat a fehér lapokra, mely pillanatok alatt életre kelt. Sai felugrott a madárra, én pedig követtem a példáját. Üldözőbe vettük az illetőt, a havas tájon. Ő megpróbált lelassítani minket, s fénylabdákat küldött felénk. Milyen Jutsu ez?
- Teleportálj át hozzájuk - szólt egyszer csak a fekete hajú fiú.
- Nem megy - ráztam a fejemet ellentmondóan - Mozgó dolgokra nem tudom magamat teleportálni. Próbáltam már, de nem.
Ez egészen addig ment, míg egy hatalmasabb támadással nem boldogított minket. Sai eltakarta szemeit, én pedig megragadtam őt. A labdák felrobbantak, ezzel hatalmas robbanást keltve. Ám szerencsére én időben eltudtam teleportálni onnan a fiút, s jómagamat.
Egy ház tetejére érkeztünk, nem messze a helyi játszótértől.
- Sai - szóltam halkan, majd miután kimondtam a nevét, tekintetemet ráemeltem - Szólj Kakashinak!
A fiú komoran bólintott, majd elsietett a Hokagehoz. Én felálltam, azonban épphogy véghezvittem eme cselekedetemet, nagy sikolyt hallottam, nem máshonnan, mint a játszótér felé, ami mellett földet értünk.
Körbenézve a tetőről, ráláttam a már említett helyre, s tekintetem meglepő lett. Hinata volt a játszótéren, és valaki elkapta őt. Naruto is hamar megjelent, ám Hinata támadója eltűnt, a szőke hajú fút, pedig bekerítették a támadók sokasága.
Nyilván segíteni akartam Narutonak, s tervemet be is valósítottam. Naruto középen állsz, közben az ellenég bekerítette őt.
Nagy lendülettel ugrottam le Naruto társaságába, kezem pedig ökölbe volt szorítva szorosan. Ahogy a földet érésem bekövetkezett, a talaj meghasadt alattunk, ezzel sokakat a levegőbe repítve. Naruto kihasználva az alkalmat, pár ellenséggel megbirkózott, ahogy én is. Kezeim ütemszerűen járták végig az ellenséget, hogy legyőzzem őket. Nem voltak erős ellenfelek.
- Naruto, menj Hinata után! - utasítottam őt, emelt hanggal, majd egy épület felé mutattam, merre Hinatat vitték.
A fiú bólintott, majd magamra hagyott, az ellenséggel.
- Na gyertek! - néztem rájuk, közben támadó pózba álltam.
Ők is, ahogy azaz illető, aki elrabolta Hanabit, megegyezően támadott. Rinnenganomat bekapcsolva sikeresen elnyeltem a támadásokat, de ez se mehetett ám sokáig, hisz nem nem örök erejű ez a képesség.
Abban a pillanatban, mikor már éreztem, hogy gyengülők a szememre, kikapcsoltam a mindent elnyelő képességemet. Magam mögé tekintettem, ahol senki se állt, így eltudtam őket csalni, hogy egy olyan helyen végezzek velük, ahol nincs ennyi ember, és házak sincsenek.
Ahogy rohantam, lábamat pedig egyre jobban szedtem, nagy szerencsémre beleléptem egy gödörbe, melyet valószínűleg azok a gyerekek ástak a homokba, akik mindennap ezen a játszótéren szoktak játszani. Mire felnéztem, s észrevettem, hogy az ellenség igenis elért addig, amíg én vagyok, már nem tudtam semmit se tenni, oly' gyorsan következett be minden dolog körülöttem. Szemeimet összeszorítottam, s vártam a támadást, ami nekem lett küldve, azonban nem kaptam meg, hiába vártam rá.
Szemeimet lassan kinyitva, azt véltem felfedezni a sötét éjszakai világítás mellett, hogy az ellenég, akikkel pár perce még harcoltam, valaki legyőzött. Kerestem megmentőmet, s egy barna hajkorona mellett meg is találtam. Szívem gyorsabb ütemet vett fel, s testem aprót remegett a pillantásba. A fiú, akit évek óta nem láttam, felém fordult, aggódó tekintetével.
- Jól vagy? - lépett közelebb, én pedig felálltam, a homokos földről.
- Yamato... - suttogtam magam elé, ám hamar rájöttem, hogy válaszolnom kell a kérdésre, így csak megráztam a fejemet - I..igen. Köszönöm.
- Sainak köszönd, hogy időben Kakashi-senpaihoz ért, én pedig történetesen ott voltam, s beszélgettem vele - sóhajtott, bal kezét pedig a csípőjére helyezte - De örülök, hogy jól vagy - mosolygott rám végül.
- Tudod, tegnap érkeztem, és... - kezdtem bele, azonban ő félbeszakított engem.
- Tudom, Kakashi-senpai említette - fejezte be a mondandóját.
- Én... - szólta hirtelen. Miért vagyok zavarban? - Elakartam menni hozzád szólni..
- Nagu.
- És ne hidd azt, hogy nem mert tényleg, és..
- Nagu - lépett közelebb, hangja pedig erősebben szólt.
- Összejött pár dolog, és ma és.. - ismét félbeszakított.
- Nagu! - szólt komolyan, kezeit pedig vállamra csapta - Nem baj, hisz tudom, hogy nem én vagyok az első, akihez futsz.
A szívem összeszorult, tekintetemmel együtt. Miért mondd ilyet? Hisz fontos nekem. Magam se tudom, hogy hogyan, vagy miként, de fontos.
- Mindenesetre...üdv itthon! - villantót felém egy kedves mosolyt.
Csak halkan elnevettem magam, de olyan halkan, hogy az éjszaka csöndjében alig lehetett hallani valamit. Ezután semmi szó nem hagyta el a számat, s csak megöleltem Yamatot. Ő persze meglepődött, de természetesen visszaölelt.
Ölelésünk még nagyban tartott, amikor hangos morajlást, s fény véltünk felfedezni, ami az égtől származott. Elhúzódva egymástól, a már említett helyre koncentráltunk. Ám amit ott pillantottunk meg, rosszabb volt, minden álmunknál.
- A..az meg mi? - pupilláim kitágultak, annyira leblokkoltam jelen pillanatban.
Csak végigkísértük a szemünkkel, ahogy a hatalmas (!) meteorit végigsüvít a falu felett, s egyenesen a kőarcok mögé csapódik. Yamatoval egymásra néztünk ijedten, majd megragadtam Yamato kezét, s Kakashihoz teleportáltam magunkat, aki szerencsére még az irodában volt.
- Láttam - szólt komoran - És Hanabiról is tudok - nézett ránk komoran.
Yamatora néztem, kinek a kezét még mindig oly' szorosan fogtam. Mi ez az egész?
Másnap reggel a Hokage előtt álltunk, mind a hatan. Hogy miért? Kakashi eldöntötte, hogy Naruto, Shikamaru, Sakura, Sai, Hinata valamint én, részt veszünk egy küldetésen melynek célja, Hanabi megmentése lesz. Hinata elméletileg nem jött volna, azonban külön megkérte Kakashit. Én sem mentem volna, de mivel láttam az el rablót, és úgy gondolom, hogy hasznos tagja lehetek a csapatnak, nekem is engedélyezte, hogy velük tarthassak.
- Shikamaru mutasd a kezed - szólt Kakashi egyszer csak.
- Huh? - volt minden reakciója a fiúnak, akit az előbb felszólított a Hokage - Miért? - mutatta fel végül a kezét.
Kakashiék ekkor egy órát helyeztek el, a már említett testrészen.
- Egy titkos óra, melyet csak az 5 Kage hord magánál - mutatta saját kezét is a Hokage.
- Mit mutat? - tette fel a kérdést, a szőke fiú.
- A hátralévő időt, a Föld pusztulásáig.
- Milyen aranyos, tudjuk, hogy mikor halunk meg - húztam a számat.
- Nem értem - szólt egyhangúan Shikamaru - Mi szükség van ennek, Hanabi megmentésére?
- Lehetséges, hogy Toneri, aki elrabolta Hanabit, befolyásolja a Hold mozgását.
- Van erre bizonyíték? - kérdezett vissza a fekete hajú fiú Kakashitól, aki az előbb magyarázta a dolgok állását.
- Csak megérzés.
- Ja, nekem is vannak olyan megérzéseim, hogy megfogunk halni - legyintettem a kezemmel.
- Ne beszélj hülyeségeket Nagu"ttebayo - sóhajtott Naruto ijedten.
Végül elindultunk Hanabiért. Míg Naruto és Hinata egy madáron, Sai és Shikamaru egyedül, addig én Sakuraval mentem egy madáron, melyet Sai hozott nekünk létre. A levegő meglehetősen hideg volt.
- Váljunk szét, hogy hamarabb találjunk valamit! - utasított minket Shikamaru, majd mind szétváltunk, hogy kérésének eleget tegyünk.
Sakuraval dél felé vettük az irányt. Sharinganomat bekapcsoltam, hátha látok valahol, egy kis halvány Chakrat.
- Látsz valamit? - kérdezte tőlem a lány.
- Nem - szóltam, közben pedig megráztam a fejemet - Sajnos nekem nem olyan képességekkel jár a Sharinganom, mint Hinata Byakuganja - magyaráztam - Én a Chakrat vagyok képes érzékelni, valamint az ellenfelem következő támadását.
- Szóval semmit nem tudtunk meg, hogy merre vitték, igaz?
- A többiek biztos találnak valamit - nézelődtem lefelé.
Sakura mögöttem ült, s szorosan fogta a derekamat, hogy a mélybe ne zuhanjon.
Percek múlva mindenki újra egybegyűlt, s egy vízesés felé vettük az irányt.
- Hinata, látsz valamit a vízesés mögött? - kiáltottam a lányhoz.
- Nem. Valami tompítja a látásomat.
- Nézzünk be - szóltam a többieknek, komor tekintetem mellett, majd mind átrepültünk a vízesésen.
Ami bent fogadott, különös volt. Egy hatalmas tó volt, de a tó körül különféle buborékokat tudtunk felfedezni.
- Látsz benne valamit? - pillantottam a sötét hajú lányra, mire ő csak megrázta a fejét - Bele kéne mennünk, megnézni, hogy mi van az alján. Szerintem ti is tudjátok, hogy nem véletlen az, hogy tompítja Hinata látását.
- Nagu, te látsz valamit? - pillantott rám kérdő tekintet mellett Sakura.
Csak értetlenül pislogtam a rózsaszín hajú lányra, majd bekapcsoltam a Sharinganomat, s lenéztem a tóba. Arcom eltorzult, s leblokkoltam.
- Nagu-san? - szólt halkan Hinata.
Lábaim nem bírták a nyomást, így térdre estem.
- Rengetek..nem is - javítottam ki magamat - Eszméletlen sok Chakra áramlik lent..szinte el se tudom nektek mondani, hogy mennyi..talán több mint Kuramaban.
- Lehet ez az egyik oka, amiért Hinata nem lát a tóba - gondolkodott el Shikamaru - Oké. Ezt csak úgy tudjuk kideríteni, hogy belemegyünk.
- És van egy jó hírem - mosolygott Sai - Ettől nem leszünk vizesek - azzal kiemelte a kezét a tóból, melyben állt az aprócska víz, ám hamar eltűnt a szemünk elől.
Így másodpercek múlva, már be is vetettük magunkat a vízbe, melyben ismét buborékokat véltünk felfedezni. Ezek a buborékok különféle méretűek voltak. Ahogy haladtunk, egyre jobban éreztem, hogy elnyom a sok Chakra, így a Rinnenganom használatával úsztam tovább a mély felé.
- Egyébként srácok - álltam meg egy pillanatra - Miért én megyek elől? - azzal, hogy kimondtam eme mondatomat, meg is fordultam, hogy a többiekre rátekintsek.
Ám amint ez bekövetkezett, leblokkoltam, s megijedtem. Rajtam kívül mind elfeküdtek a tó vízén, s mély álomba merültek. Illetve nagyon remélem, hogy csak alszanak, és nem haltak meg a szemem láttára.
- Genjutsu - beszéltem magam elé.
Basszus, ez nem jó. Valahogy felkel őket ébresztenem, azonban nem tudom, hogy. Mi töri meg a Genjutsut? Ahj, bár itt lenen Sasuke vagy Itachi..
Hirtelen ötlet siklott át a fejemen. Általában, bár ez nagyon ritka eset, hogyha megsebzünk valakit, miközben Genjutsu hatása alatt áll, akkor esélyes, hogy kiszabadul belőle. Legalábbis Obito ezt mondta nekem egykoron.
Előkaptam a kunaiomat, majd Shikamaruhoz léptem, hisz ő volt a legközelebb hozzám, így rajta végeztem el először a műveletet. Karját felemeltem, majd egy apró vágást végeztem vele. Vére szétcsörgedezett a víz minden szakaszába. Pillanatokig vártam, amikor Shikamaru végre felébredt.
- Mi történt? - fogta a fejét.
- Mindenki Genjutsu hatása alá került. Én használtam a Rinneganom, s gondolom ezért nem kerültem a hatása alá - magyaráztam.
- Feltudjuk őket ébreszteni?
- Az a baj, hogy nem ismerem azt a Jutsut, vagy technikát, amivel ezt véghez tudjuk vinni. Bár nálad bejött az az eset, hogy megsebeztelek, s ezáltal felébredtél.
Mozgolódást hallottunk magunk mellől. Odapillantva Sakurat véltük felfedezni.
- Sakura! - szóltam hirtelen.
- Igaz is - mosolyodott el a fiú, aki ébren volt - Sakurara nincs akkora hatással a Genjutsu, mint mi azt hinnénk.
Jobban szemügyre vettem a helyet, ahol voltunk. Ez a hely nem volt más mint egy buborék. Innen kikel törnünk, s akkor mindenki kiszabadul.
- Nagu! - szólt felemelt hanggal Sakura - Menj Saihoz, és a Gyógyító Jutsuddal próbáld meg felkelteni.
- Ez működik? - pislogtam a lányra.
- Elméletileg - azzal máris ugrott, s Hinatat kezdte gyógyítani.
Eleget tettem a kérésének, s Saihoz mentem. Percekig tartó gyógyítás után, mind a két fél felébredt. S már csak Naruto volt vissza.
Sakura pillanatok alatt neki is kezdett a fiú gyógyításának. Beletelt egy 10 percbe, mire képes volt őt felkelteni.
Mikor ez megtörtént, kitörtünk a búrokból, majd kör alakú sziklákon ugrálva tettük meg a többi utat.
- Úgy látszik képes ez a hely Genjutsuba zárni, és az emlékeidbe zárni téged - magyarázta Shikamaru, ahogy haladtunk.
Akkor még jó, hogy én nem kerültem ebbe bele.
Ahogy haladtunk, egy újabb tó bukkant fel előttünk.
- Mennyi tóba kell még belemennünk? - sóhajtottam magam elé egy nagyot, majd beleugrottak a tóba, a többiek pedig jöttek utánam.
Kivéve két embert, akik nem másik, mint Naruto és Hinata voltak. Ahogy kiértünk a tóból, mely ezúttal nem tartott oly sok ideig, újabb olyan helyen voltunk, ami tele volt buborékokkal.
- Ne érjetek hozzájuk, mert újabb Genjutsuba kerülhetünk - beszéltem magam elé, melyet a többieknek szántam.
- Hol vannak már Narutoék? - kezdett el idegeskedni a másik lány.
- Biztos hamarosan itt lesznek - néztem rá, majd a többiekre.
- Jól gondoltam - sóhajtott a legokosabb - Ez a kapu, és a kapuőrnek valahol itt kellene lennie - nézett körbe.
Percekig vártunk, ám Narutoék még mindig nem jöttek. Helyettük a kapuőr jelent meg, aki nem más volt, mint egy óriás rák. És ez egy vicc akar lenni, igaz?
- Nagu! - kiáltott Shikamaru.
- Értettem! - szóltam komoly hangnemben, majd a rák felé pillantottam a Mangekyou Sharinganommal - Nem hat - rezzentem össze, majd kikapcsoltam a képességemet.
- Bestia Tekercs! - kiáltott Sai, majd a rajzával rátámadott a rákra.
- Oriki! - csináltam a kézjelet, majd a földre csaptam.
A föl megnyílt a rák alatt, s ezzel egy időben Shikamaru elkapta őt az egyik Árny Jutsujával. A rák sikeresen beleesett a szakadékomba.
- Sakura! Most! - kiáltott Shikamaru, úgy, hogy a lányt is elérje a hangja.
Sakura egy magas szikláról támadta meg az ellenséget, s ezzel egy hatalmas csapást mért rá, mellyel konkrétan kettéhasította azt.
- Jézusom - rezzentem össze - Ha ezzel eltalálja, akkor meghalnék...
- Nézzétek - szólt Sai, majd kezével a magasba mutatott - Lett egy nyílás a plafonon. Ott kitudunk menni.
- Igen ám, de hol vannak Narutoék? - néztem a vízre, majd ebben a pillanatban jelentek meg.
- Naruto! Merre voltatok? - szólt Sakura idegesen.
- Megjelent Toneri Hinatanal"ttebayo.
- Mi?! Levetted a szemed róla?! - nézett Sakura idegesen - Naruto!
- Többet nem fordul elő - szólt a szőke hajú fiú kedvtelenül.
Percekkel később már fent voltunk a felszínen. Igen ám, de ha ez nem lett volna elég, akkor egy óceán közepén voltunk.
- Mi a.. - volt minden ami elhagyta a számat.
- A víz felfelé ível? - suttogta maga elé a szőke hajú fiú.
- Úgy tűnik - válaszoltam neki.
Sai ismét madarakat gyártott nekünk. Ezúttal mindenkinek külön-külön, kivéve Narutonak és Hinatanak. Úgy érzem köztük van valami...
Ahogy repültük át a tengert, úgy közeledtünk a szárazföldhöz is, ahol nem mást, mint egy elhagyatott várost láttunk. Vagyis úgy tűnt, mintha elhagyatott lenne.
- Oszoljunk szét - adtam a tanácsot - Hatan vagyunk, kettesével széttudunk válni, így feltudjuk fedezni az egészet.
- Jó. Naruto, te menj Hinataval - szólalt fel Shikamaru - Nagu, Sakura, melyikőtök jön velem? - pillantott ránk.
- Majd megyek én - emeltem fel a kezemet.
- Jól van. Ha valaki talál valamit, majd értesítjük a másikat - szólt utolsó szóban a fiú, akivel én menni fogok.
Mindenki elment a maga felderítőútjára, csak mi ketten maradtunk Shikamaruval.
- Szóval merre? - pislogtam rá.
- Arra van egy hegy, egy erdős részel - mutatott arra, amit az előbb említett.
- Szóval oda menjünk, bár a madarak eltűntek - beszéltem magam elé.
Ahogy kimondtam ezt, megragadtam Shikamaru vállát, majd a hegy elejéhez teleportáltam magunkat, ahol volt az erdő is.
- Wow - volt a fiú minden szava - Még soha nem teleportáltam.
- Elég nagy baj - néztem rá nevetve.
Shikamaruval megindultunk az erdőbe.
- Annyira emlékeztet engem ez a hely valamire - szóltam, közben pedig nézelődtem a zöld lombkoronákban.
- Olyan, mint a Nara erdő - pislogott meglepetten.
- Akkor azért - nevettem kínosan.
Ezután mindkettőnk között kínos lett a légkör, ugyanis mind a ketten tudtuk, hogy a fiú ott ölte meg Hidant.
- Figyelj, Nagu. Én...
- Ne mondj semmit - szakítottam őt félbe - Tudom jól, hogy mit akarsz mondani, de nem szeretnék erről beszélni, ha nem baj - mosolyogtam rá, egy erőltetett mosoly keretében - És nem is szeretném ha említésre kerülne.
- Nem fog - szólt kissé komoran, majd folytattuk utunkat, egyre beljebb.
Beletelt egy negyed órába, mire a hegy tetejére értünk. Ott lepillantottunk a városra, ami inkább volt falu, mint város, szóval nem is értem, hogy miért városnak hívtam. Ahogy tekintetem elveszett a helységben, úgy gondoltam bele egyre jobban, hogy itt éltek egykoron emberek. Emberek akik lélegeztek, és szabadok voltak.
- Nagu - szólalt meg Sikamaru, miután tejes egészében feltérképeztük a falut - Te is látod? - mutatott egy templom felé, ami egybe volt kötve egy barlanggal, és egész furcsa, de inkább különös volt a bejárata.
- Látom.
- A Sharinganoddal megtudod nézni, hogy rejlik-e benne Chakra?
- Máris - szóltam, majd bekapcsoltam a már említett képességet, s a barlang felé tekintettem.
A fejem ekkor elkezdett zúgni, látásom pedig elhomályosodott.
- Nem megy - kapcsoltam ki a képességemet - A fejem elkezdett hasítani, és elhomályosodott a látásom.
- Jó. Akkor oda bekel mennünk. A többieket betudod mérni, hogy merre vannak? - pillantott ismét rám.
- Be.
Azzal megragadtam a fiú kezét, majd Sakuraékhoz teleportáltam, akik egy kihalt kútnál voltak.
- Na van valami? - kérdezte elsőnek Sai.
- Van. Arra felé - mutatott a templom, s egyben barlang felé Shikamaru - Van egy barlang, és Nagunak tompítja a Sharinganját. Meg kéne nézni, hogy mi van ott.
A lány és a fiú bólintottak, majd közösen megnéztük, hogy mi is rejlik ott. Odaérve valóban egy rég elhagyatott helyet találtunk, ami elég érdekes volt.
- Sai, vidd magaddal Nagut. Ő könnyebben megtalálja őket a Sharingannal. Szóljatok Hinataéknak.
Bólintottunk, majd elindultunk egy úton, Sharinganom pedig bekapcsoltam.
- Na valami? - kérdezte a mellettem sétáló fiú.
- Nem igazán látok sehol se Chakrafelhőket - szóltam - Várj - álltam meg - Megvannak - kezdtem el rohanni, a fiú pedig utánam.
Ez volt, míg pár ház után meg nem álltam.
- Abban vannak - mutattam arra a házra, ahol voltak.
Sai odasétált, majd behajolt az ablakán.
- Végre megvagytok. Gyertek, mutatunk valamit - szólt, egy mosollyal a hangjában.
Hinataékkal visszamentünk Shikamaruékhoz. Ott beljebb lépve, egy ősi szöveg fogadott minket, az egyik szobron. Ezután elkezdett mozogni a föld, s kinyílott előttünk a kapu. A többiek mind megindultak, ám mikor én beakartam lépni, olyan volt, mintha egy láthatatlan ajtónak mentem volna neki. Elkezdtem tapogatózni ezen a bizonyos láthatatlan falon, de mindenütt ott volt.
- Nagu? - pillantott hátra rám Naruto.
- Nem tudok bemenni - kezdtem el verni a falat, melyet nem láttam.
Naruto odasétált hozzám, majd lazán átnyújtott a kezét a láthatatlan falon, s megfogta az enyémet. Azonban mikor visszaakarta volna húzni kezét, ezzel az enyémet is átjuttatni, kezem nem ment át a falon.
- Mi a... - kezdte el jobban húzni Naruto, de sehogy se jött neki össze.
- Menjetek. Itt megvárlak titeket - húztam el a kezem Naruto szorításából.
- Biztos? - pislogott rám Hinata.
- Igen - mosolyogtam - Majd utána ráérünk kiokoskodni, hogy miért nem mehetek be.
A többiek bólintottak, én pedig leültem, s nekidőltem az egyik szobornak.
Mi a fene folyik itt? Miért nem léphetek be? És ki ez a Toneri, és mit akar?
Ahogy telt az idő, egyre nyugtalanabb voltam. Mi lehet velük? Ám a választ fél óra múlva megkaptam. Naruto, karjaiban Hinataval tért ki a többiekkel együtt.
- Mi történt? - álltam fel egyből, mikor kijöttek a helységből.
- Megjelent egy alak. Valamit az Ootsutsuki klánról beszélt, és Hinatat Byakugan Hercegnőnek hívta - magyarázta Naruto, ahogy letette a lányt a földre.
- Az Ootsutsuki klánról?! - akadtam ki - Hinata - guggoltam le hozzá - Mondd. Toneri hogy néz ki?
- Fehér ruhát viselt, ezüstös fehér haj volt.
- És milyen szeme? - kérdeztem komoran.
- Egy furcsa kék árnyalatban tündöklő...
A szívem kihagyott egy aprócska ütemet.
- Én láttam már őt máshol - szóltam magam elé.
- Hol? - szólt hirtelen Sakura.
- Akemivel az Ootsutsuki klán után nyomoztunk, és szembekerült velünk egy fénykép, amit egy nagyon régi könyvtárban fedeztünk fel. Sőt, nem is egy fénykép volt, hanem egy színes rajz. Rajta, az általad leírt emberrel. Semmi kétség...ő volt Ootsutsuki Toneri.
- Mi?! - akadtak ki a többiek.
- Kaguya után nem szívesen harcolok még egy tagjával a klánjából. Egyébként, mi volt bent? - néztem a többiekre.
Ők elmesélték a bent történő dolgokat. Miután ez megtörtént, fogtuk magunkat, s kerestünk egy éjszakát adó szállást. Én Shikamaruval és Saial leültem az esti éjszakába beszélgetni.
- Vajon Nagu miért nem tudott bejönni velünk? - szólt maga elé Sai.
- Lehet azért, mivel valaki levédte azt a területet. Vegyük Hinatat. Ő rosszul lett - magyaráztam.
- Az a Byakugan Hercegnős dolognak is lehet köze van Hanabi elrablásához - magyarázta Shikamaru, majd az italába kortyintott.
Már nagyon fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mégis mi folyik itt.
Másnak tovább haladtunk, s egy újabb napot töltöttünk azzal, hogy Hanabit megtaláljuk, persze sikertelenül. Az aznapi éjszaka békésnek ígérkezett, ám egyáltalán nem volt az.
Békén alvásomat, egy hatalmas robbanás szakította félbe. Felriadtam, majd Shikamaruékra néztem. Ők is ebben a pillanatban keltek fel.
- Hol vannak Narutoék? - kapkodtam a fejemet - Naruto - rezzentem össze az egész testemmel.
- Alig érzem a Chakrajat - azzal egyből ugrottam, majd odateleportáltam magam, ahol Naruto Chakrajat egy picit is éreztem.
Mindössze annyit láttam, hogy Naruto egy hatalmas lyukba zuhan.
- Naruto! - üvöltöttem torkom szakadtából, majd a Susanoomat bekapcsolva, még időben elkaptam őt.
Egy fa ágán álltam, s amint elkaptam őt, kikapcsoltam a a Susanoomat kikapcsoltam. Naruto zuhanni kezdett, fölöttem pár méterre, s mikor már közel volt hozzám, én elkaptam őt. Nem mondom azt, hogy könnyű volt, mert azért majdnem elestem vele a fáról.
- Mi történt, - Naruto arcát néztem, aki elájult, még jóval azelőtt, hogy én megmentettem volna őt - Naruto?
Visszavittem őt Sakuraékhoz.
- Srácok! - szóltam, amint a teleportálást követően hozzájuk érkeztem.
- Naruto! - rohant hozzánk Sakura - Mi történt? - pillantott rám ijedten.
- Nem tudom. Ahogy ti is, felébredtem a nagy hangzavarra. Odasietve azt véltem felfedezni, hogy Naruto zuhant, s elkaptam őt. De eszméletlen. És Hinata...őt nem tudom merre van.
- Ezt csak akkor tudjuk meg, ha Naruto felkel - komorodott el Shikamaru.
A helyzetünk egyre rosszat, és még Hinatat se tudjuk, hogy hol lehet.
Sakura nekiállt Narutot gyógyítani, nem máshol, mint egy barlangban, amit nemrég találtunk. Míg én segítettem Sakuranak Naruto gyógyításában, addig Sai és Shikamaru elmentek körbenézni.
Napok teltek el, mire Naruto felkelt.
- Végre - guggoltam le mellé - Hogy érzed magad?
- Jobban. De Hinata... - szólt elcsüggedve.
- Álmodtam sokszor szólítgattad - szólalt meg Sai.
- Hé! - szólt rá Shikamaru
- Naruto - néztem rá komoran - 3 napig aludtál, de Hinataról a nincs semmi életjelünk. Tonerivel van, igaz? - néztem a fiúra komoran, mire ő csak maga elé bambult, majd visszadőlt a pokrócára aludni.
Nagyot sóhajtottam, majd ott hagytam a fiúkat, hogy Sakurahoz mehessek. A lány nem volt túl jól, ugyanis minden erejét felhasználta, hogy Narutot meggyógyítsa.
- Hogy vagy? - ültem le mellé, mikor megérkeztem hozzá.
Sakura rám pillantott, majd elmosolyodott.
- Megvagyok. Nem a legjobban, de megvagyok.
- Segítek - azzal közelebb hajoltam hozzá, hogy segíteni tudjak neki a gyógyításommal.
- Nem kell tényleg. Rád még szükség van.
- Sakura - szóltam magam elé - Barátok vagyunk. Kérlek, had ne veszítsek el egy újabb barátot - néztem rá szívszorítóan, mire a lány meglepő pillantásokkal halmozott el.
Végül rátudtam venni őt, hogy hagyja, hogy segítsek neki.
- Jobb? - szólaltam fel egy negyed óra múlva.
- Igen. Köszönöm - mosolygott rám kedvesen.
- Ugyan - ültem vissza, távolabb tőle - Rengeteggel tartozom nektek, és nem kérem, hogy bocsájtsátok meg a tetteimet.
- Tudod, ha így nézzük, Sasuke-kun rosszabb nálad - mosolygott, a plafonra nézve.
- Lehet - nevettem el magam kínosan - Bár tudod ő is nagyon sokat változott. Akár külsőre, de belsőre annál inkább - kémleltem én is a plafont.
- Mondd - komorodott el a lány - Milyen érzés volt, amikor Deidara meghalt? - emelte rám a tekintetét.
- Szörnyű. Ne tudd meg, hogy viselkedtem - nevettem magamon kínosan - Dühöngtem, és mindenáron megakartam ölni Sasuket.
- És mikor az Akatsukiba került, miért nem tetted meg? - ajándékozott meg a lány a pillantásával.
- Obito miatt nem tudtam. Meg Deidara, se Itachi se jött volna vissza, ha ő meghal.
- Ez igaz - sóhajtott Sakura.
- Sakura-chan! - jött a szőke hajú fiú hangja mögülünk.
- Asszem magatokra hagylak titeket - álltam fel mosolyogva, majd Naruto mellett elhaladva, rácsaptam a vállára egyet.
Mindezek után Shikamaruékkal elhagytam a helyszínt.
Míg Naruto és Sakura beszélgetett, addig kieszeltük, hogy miként mentjük meg Hanabit.
Na szóval a helyzet a következő lett: a bejutással nem igazán voltak gondok.
- Nagu, érzékeled valahol Hanabi Chakrajat? - nézett rám Shikamaru, miközben rohantunk.
A Sharinganom segítségével könnyen megállapítottam, hogy Hanabi hol van.
- Ott! - mutattam egy nagy tornyos épületre.
- Nagu, Sakura, Sai, ti mentek Hanabiért! - adta a parancsot Shikamaru, majd eltűnt Narutoval együtt.
- Értettük! - szóltunk mind a hárman egyszerre, majd útjaink külön váltak, s mi mentünk megmenteni Hanabit.
Ahogy haladtunk, az ellenségeink is jöttek velünk szembe.
- Hah?! Ezek bábuk?! - álltam meg hirtelen - Mintha csak Sasorit látnám...
- Úgy látszik átkel rajtuk vergődnünk ahhoz, hogy Hanabihoz eljussunk - állt meg Sai.
- Katon: Goukakyuu no Jutsu! - kiáltottam, s a kézjelet is egy időben formáltam.
A nagy tűzlabda végigsüvített a termen, a bábuk legtöbbjét pedig elpusztítva ezzel. A többit Sai, és Sakura legyőzte.
- Siessünk, ki tudja, hogy hányan vannak még - szólt Sakura komoran.
Saival bólintottunk, majd rohantunk a teremhez, ahol Hanabi raboskodott. Ahogy odaértünk, egyből betörtünk az ajtón.
- Hanabi! - kiáltottam, mikor megpillantottam a lányt, ahogy alszik - Hanabi...? - halkultam el, mikor az ágyához értünk.
- Mi történt vele? - nézett rám Sai.
- Toneri elvette a látását - magyaráztam - Hanabi szemét használja jelenleg.
- Ez szörnyű... - sokkolt le Sakura.
Az ágyhoz léptem, majd óvatosan kiemeltem őt. A sejtésem beigazolódott. Hanabi nem volt eszméleténél.
Sai létrehozott egy madarat, majd annak a hátán hagytuk el a termet. Miközben menekültünk, pár bábu követett minket. Sakura megfordult, hogy őket is elintézze, azonban azok maguktól feldobták a pacskert.
- Mi a... - szóltam magam elé.
Amint kiértünk a nagy terembe, Narutoval, Hinataval és nem utolsó sorban Shikamaruval futottunk össze. Hanabit Sai karjaiba bíztam.
- Hanabi! - szólalt meg Hinata aggódva.
- Rendbe hozzuk! - szóltam határozottan, majd a tekintetem Shikamarura téved, azon belül is az órára a kezén - Megállt? - lepődtem meg.
- Meg. Végre vége van - sóhajtott nagyot a fiú, aki hordozta az órát.
- Hinata, ez a te sálad, nem igaz? - sétált Sakura a lányhoz, a kezében pedig egy piros sál megmaradt darabja hevert.
- De - bólintott a lány.
- És Narutonak akartad adni, nemde bár? - mosolygott a rózsaszín hajú lány.
- Ezt tépte szét Toneri - suttogta maga elé Naruto.
- Honnan tudod? - fordult Hinata a szőke hajú fiú felé.
- Mikor eltávolítottam belőled Toneri Jutsuját, akkor beleláttam az emlékeidbe - magyarázta a fiú - Mondd - fordult a lány felé - Valóban nekem készítetted?
Hinata bólintott, majd elvette Sakuratól a darabot.
- Megkaphatom? - mosolygott Naruto.
- De szét van szakadva - mentegetőzött a lány.
- Nekem így is jó. Mármint - javította ki magát - így szeretném.
Hinata meglepődött, ám mégis odaadta a sál darabját, annak a fiúnak akit szeretett.
- Köszönöm. Nagy becsben fogom tartani.
- Naruto-kun... - jelent meg Hinata arcán hálás mosoly.
Olyan édesek, hát itt halok meg. Örülnék a boldogságuknak, szóval nagyon ajánlom, hogy ezután összejöjjenek!
Pillanatokig nem történt semmi, majd egyszer csak nagy morajlásnak lettünk fültanúi. Shikamaru az órára pillantott hirtelen, ami ismét járt.
- Mi folyik még itt?! - akadtam ki.
A föld ekkor remegni kezdett, majd a fejünk fölött lévő mennyezet eltűnt. Magunk fölé pillantva, egy nagy szörnyet véltünk felfedezni, amint felénk tart. Ránk támadva, minden elugrott, különféle irányokba. Magam fölé tekintettem, ugyanis nagy mennyiségi Chakrat észleltem. Amint odapillantottam, meg is tudtam, hogy kihez tartozik. Naruto színe eltért a szokásostól, ugyanis a Kyuubi erejét kezdte el használni.
- Kurama! - üvöltötte a szőke hajú fiú.
Kurama megjelent, de nem a rendes formájában. Az ütközet a szörny, és a Kyuubi között elkezdődött. Mi, Sai madarain menekülőre fogtuk magunkat.
- Ott van Toneri! - szólt Shikamaru.
Mind arra pillantottunk, amerre az illető közeledett felénk. Mikor megláttam őt, leblokkoltam.
- Ő az..ő volt a rajzon - suttogtam maga elé, ám a többiek mégis meghallották.
Toneri egyszer csak átváltozott egy fura alakba, majd ránk támadt. Esélyem se volt elnyelni a támadását a Rinnenganommal. Sai madarai eltűntek, mi pedig zuhanni kezdtünk. Azonban földet nem értünk, ugyanis a támadás áttörte a légkör tetejét, így a Hold felszínére kerültünk. Susanoomat aktiváltam, s elkaptam Shikamarut, Sakurat, és Sait. Messze Narutoéktól értünk földet. Ahogy földet értünk éreztem, hogy gyengülök.
- Hokage-sama!
- Igen? - fordult Kakashi a hölgy felé.
- A Kyuubi tűnt fel a Holdon, valamint...Egy Susanoo feltűnt mellé.
- Hogy mi?! Naruto és Nagu! - lett ideges Kakashi.
- Nagu! - kiáltott Shikamaru, majd elkapott, mielőtt összeestem volna.
A Susanoom eltűnt.
- Valami nagyon elszívja az erőmet - tartottam meg magam, hogy lábra tudjak állni - Viszont segítenem kell Narutonak! - indultam meg Narutoék felé, azonban Sakura elkapta a karomat.
- Ilyen állapotban sajnos nem engedhetem!
- De valamivel..valamivel helyreakarom hozni a múltat! - néztem rá egy fájó tekintet mellett.
- Azt már helyrehoztad, Nagu - szorította meg a lány aggódva a kezemet.
- Nem. Érzem, hogy nem - suttogtam magam elé.
Ekkor Sakura magához rántott, s szorosan megölelt.
- Lépj túl a múltadon, s törődj a jeleneddel, s azzal aki vagy!
- Sajnálom...sajnálom...sajnálom..! - szorítottam őt erősebben, s éreztem, hogy az érzéseim túluralkodnak rajtam.
Ebben a pillanatban nagy földrengést éreztem, s tőlünk jó pár kilométerre láttuk, hogy a Hold kettészakadt.
- Mégis mit művelnek Narutoék?! - akadt ki Shikamaru.
- Kapaszkodjatok belém - álltam egyenesen, eltávolodva Sakuratól - Odaviszlek titeket. Ha futnánk, az túl messze lenne.
- De...
- Nem - szakítottam félbe Sakurat - Jó lesz ez így. Még bőven van Chakram, szóval gyerünk, kapaszkodjatok belém.
Hanabi közben Sai karjaiban volt. A többiek kis időnyi habozás után megfogták a vállamat, én pedig Narutoékhoz teleportáltam magunkat. Huh, hát azért nem gondoltam volna, hogy ilyen fárasztó lesz 4 embert vinni.
Amint a szőke fiúhoz és a sötét hajú lányhoz értünk, meglepődtünk. Semmi morajlás már. Toneri egy sziklafalba volt csapódva, Narutoék pedig egy kráternél voltak, ahol Kurama ügyeskedett valamit.
- Vége...van? - suttogta Sakura maga elé.
- Kurama - álltam a kráter szélére - Mégis mit csinálsz? - nevettem el magam.
- Egy jelet küld a Földre - magyarázta Naruto.
Áh, már értem, hogy mit csinál. Míg Kurama ügyeskedett, addig Sakura visszaadta Hanabinak a látását.
Miután ez megtörtént, mind madárra szálltunk, hogy visszatérhessünk a Földre. Ismét ahhoz a tóhoz érkeztünk, ahol idejutottunk.
Hinata megkérte Toneri, hogy látogasson el egyszer a Földre, de ő csak kijelentette, hogy a Hold nem fog többet a Föld felé közelíteni, majd ott hagyott minket.
Végül belevetettük magunkat a vízbe, mely végre hazajuttatott minket. Sai és én voltunk az elsők, akik a túloldalon kiérkeztek a partra. Minket Shikamaru, Hanabi és Sakura követett. Narutoék csak kis idő után érkeztek meg, de nem akárhogy. Szó szerint kirobbantak a vízből, egyenesen a plafonhoz közelítve.
- Naruto! Belecsapódtok a mennyezetbe! - kiáltott Shikamaru.
- Mintha hagynám, hogy itt vége legyen! - kiáltott a szőke, majd azzal a lendülettel ki is törtek a mennyezet fogva tartása alól.
S egy dolog ekkor végigfutott az agyamon. Narutoék boldogok lesznek egymás mellett. S ebben, biztos vagyok.
Örülök, hogy vége ennek az egésznek, hisz Toneri az utolsó Ootsutsuki tag a klánjából.
Épségben hazaértünk, s otthon nagy köszönettel fogadtak minket. Otthon...olyan furcsa ezt kimondani.
Eltelt pár nap, ahol én inkább csak pihentem, s ebben a 2 napban, ami eltelt, mióta megmentettük a földet, csak Sakuraval beszéltem, meg Akemiékkel. Azonban a második nap délutánjában útra keltem, hogy bejárjam a falut, s sétáljak kicsit. Ahogy sétálgattam, a parkba tekintve megpillantottam Hinatat és Narutot, ahogy sétálgatnak. Olyan aranyosak így együtt. De legalább nekik ez megadódhatott. Ahogy tovább sétáltam, s ezzel levettem a tekintetemet az ifjú párról, éreztem, hogy valaki van mögöttem, de nem szenteltem neki nagyobb figyelmet. Csak akkor, amikor az illető elég közel jött hozzám, míg be nem fogta a szememet.
- Hé! - szóltam morcosan.
Az illető nem szólt, csak egy halk kuncogás hagyta el a száját. Ám ebből a kuncogásból már tudtam, hogy ki is az illető aki befogja a szememet.
- Nagyon vicces vagy, de tudom, hogy ki vagy - nevettem el magam.
Ekkor az illető viccesen belefújt egy apró kis levegőfuvallatot a fülembe, melytől kirázott a hideg.
- Elég már, Yamato - lettem morcos.
- Csak nem megijedtél tőlem? - nyúlt át a vállam fölött mind a két kezével, majd elkezdett hullámozni az ujjaival.
Ezzel, hogy ezt tette végre láttam is valamit.
- Te sose változol - nevettem el magam.
- És az baj? - hagyta még mindig ugyanúgy a kezét, a vállam fölött, közben meglepetten tette fel nekem a kérdését.
- Nem. Nálad nem - azzal elkezdtem a tenyerét lágyan ütögetni, mintha csak gyors ütemű pacsikat adnék neki.
- És neked ez jó érzés? - nevette el magát, majd hirtelen elkapta a kezemet, ezzel a sajátjához szorítva.
Nem szóltunk semmit, csak másodpercekig álltunk így. Keze jó meleg volt, ami megnyugtató volt számomra. Fél perc után hirtelen kibújtam alulról a szorításból, majd megcsavartam kezünket, s felé fordultam.
- Mondd milyen érzés egy olyan szuperhőssel beszélni, aki megmentette a világot? - vigyorogtam rá.
- Azért ne szállj el magadtól - nézett rám fapofával.
- Sajnálom, de ezt muszáj volt - nevettem el magam, majd elengedtem kezét.
Yamatoval végül leültünk egy padra, nem messze a parktól, s órákon át beszélgettünk mindenféle dologról.
Talán, sőt biztos, nem hazudok ha azt mondom, hogy végre, annyi év után, megtaláltam azt a helyet, amit az otthonomban nevezhetek. Konohat.
- Oh - szóltam normál hangnemben - Értem. És volt valami, amíg nem tartózkodtam itthon? - néztem rájuk izgatottan.
- Volt egy pár dolog - gondolkodott el Naruto - Oh - jelent meg nagy mosoly az arcán - Volt egy alkalom, amikor Sakura-chan kishíján kinyírt.
- Ne is mondd - nevette el magát halkan Konohamaru.
- Szerintem ez csak a szokásos. Mit tettél Naruto? - néztem rá kíváncsian.
- Egy küldetés folyamán majdnem leégettem a haját. Az egészet"ttebayo - Naruto nem bírta tovább tartani magát, s egy jóízű kacaj tört ki belőle.
- Te jó ég - mosolyogtam erősen, mire egy kacaj hagyta el a számat nekem is.
A nevetés, melyet eddig magamba fojtottam, kitört belőlem. Nemcsak a történet miatt, de azon is nevetésen kaptam magam, ahogy Narutoék nevettek mellettem. Percekig tartó, gyomorgörcsös nevetésbe kezdtünk, közben pedig Narutoék egyre több hülyeséget hordtak össze, melytől nem tudtam egy pillanatra se megállni, hogy a hangok elhagyják a számat.
- Jó..ha..hagyjátok abba - vettem nagy levegőt, miközben a könnyeimmel küszködtem.
- Konohamaru, fejezd be! - szólt rá Naruto.
- Naruto-nee-chan, te kezdted! - mutatott a kisebbik idegesen Narutora.
- Eldöntöttétek végre, hogy mit akartok enni? - szólt zavartan az idős férfi.
- Igen, sajnáljuk! - szóltam zavartan, majd a szőkére néztem.
- Már megszoktam, viszont ma különösen jó a hangulata ennek a kettőnek! - mosolygott a fiúkra - Egyébként kedves. Benned kit tisztelhetek?
"Nagu vagyok, aki majdnem megölte Narutot, és kiakart mindenkit nyírni. Ja és az Akatsuki tagja voltam."
Na jó ezt nem mondhatom...
- Ő Uchiha Nagu, aki majdnem megölt minket Uchiha Obitoval, ja és az Akatsuki tagja volt"ttebayo.
Csak pislogni tudtam, de azt nagyon, hogy Narutonak milyen válasza volt. Na asszem itt is most ettem utoljára.
- Fizetés nélkül szoktál távozni? - nézett rám komoran.
- Nem - nyeltem egyet, hisz gombóc volt a torkomban.
- Akkor minden oké - azzal visszafordult a konyhára, hogy a szokásos rámeneket elkészítse.
- Nagy arc, mi? - vigyorgott rám a szőke.
Csak a szemeimet forgattam, jelezve, hogy azt hittem tényleg rám hívja a rendőrséget, vagy valami hasonló.
A beszélgetésünk ezután lecsillapodott, s már könnyebb témákról beszéltünk. Például arról, hogy Sasuke milyen utakon jár, vagy arról, hogy Shikamaru lett a Hokage jobb keze. Annyi mindenről lemaradtam, amit rettenetesen bánok, de az időt nem lehet már visszatekerni. Azonban az elmúlt egy óra, melyben nevettem a fiúkkal, felejthetetlen volt. Mikor az Akatsukiban voltam, akkor nevettem ilyen jót utoljára, sajnos. Nem telik el úgy nap, hogy a szervezet, melynek tagja voltam, ne jutna eszembe. Az emlékek, a barátok. Mind itt van a szívemben.
Nemsokára megkaptuk a ráment, melynek gőzölgő illatánál nem volt jobb. Kezembe kapva a pálcákat, majszolni kezdtem, s hamar rájöttem, hogy Naruto miért szeret itt ennyi, oly' nagyon.
Ahogy befejeztük az étkezést, Konohamaruval elváltak az útjaink, Narutoval pedig összefonódtak.
- És meddig tervezel itt maradni? - pillantott le rám. Kezei szokásához hívően a nyakába voltak fonódva.
- Nem tudom - vetettem tekintetemet a délutáni égre - Egyébként meglett a Jounin vizsga? - pillantottam rá kíváncsian.
- Már vagy fél éve! - büszkélkedett - Nehéz volt, de megcsináltam"ttebayo! - nevetése fokozta a hangulatunkat.
- Ügyes vagy - mosolyogtam rá őszintén - Akkor már csak a Hokage van vissza - néztem a kőarcokra, melyek megvilágított a napfény.
- Meglesz. Addig nem állok le, míg én nem leszek a Hokage! - emelte fel kezét, majd a levegőben összeszorította azt, minden erejével.
Csak mosolyogni tudtam azon, hogy Naruto hamarosan eléri az álmát. Valószínűleg.
Ahogy telt az idő, Narutoval estig elbeszélgettünk, közben pedig összefutottunk pár ismerőssel, akiket lassan a barátaimnak nevezhetek. Yamatoval és Sakuraval még nem találkoztam. De velük nagyon akarok....
Narutoval estefelé elszakadtam, mert Inoékkal elment kajálni. Ahogy haladtam hazafelé, egy árnyat láttam a lámpák fényében.
- Na jó, ki szórakozik? - álltam meg hirtelen, hangom pedig komor lett.
- Nem akartalak megijeszteni - ekkor a sötétből egy olyan fiú lépett elé, akivel szerintem még sohase beszéltem.
- Sai? - csúszott ki a számon, a fiúhoz tartozó név.
- Bocsáss meg a késő esti zavarásomért, de a Hokage feladatot adott nekünk - jött felém mosolyogva.
- Feladatot? - ismételtem meg a szót - Miféle feladatot? - vontam fel a szemöldökömet.
- Én igazából a Holdat szeretném lerajzolni, illetve egy kicsit tanulmányozni - kezdett bele a magyarázkodásba - Kakashi előtt pedig ezt megemlítettem, s ő tanácsolta, hogy vigyelek magammal, hátha észlelsz valami szokatlant.
- Jól van, nekem semmi ellenvetésem nincs ezzel kapcsolatban - viszonoztam mosolyát, majd ketten elindultunk, hogy egy magasabb pontról kémleljük a Holdat.
Úgy 15 perc elteltével, már egy magasnak bizonyuló domboldalról lestük, a csodás Holdat.
- Szerinted is olyan, mintha nagyobb lenne a Hold? - néztem a fiúra kérdően, aki időközben leült a fűre.
- Akartam említeni már - nézett fel rám komoran.
Ahogy Sai rajzolt, én úgy lestem őt, hogy milyen vonásokkal, és egyediséggel alkotja meg, az előttünk látott Holdat. Egy fél órát biztos néztem őt, amikor hangokat hallottunk. A következő pillanatban pedig arra lettünk figyelmesek, hogy egy nagy, fekete madár repül fel, közvetlen előttük, a faluból. Erre nem is fordítottunk volna nagy figyelmet, azonban a madáron ült egy férfi, a kezei közt Hanabival.
Az illető elrepült felettünk.
- Azt ott Hanabi-chan! - szólt hirtelen Sai.
A fiúra pillantva, már rajzolta is a madarat a fehér lapokra, mely pillanatok alatt életre kelt. Sai felugrott a madárra, én pedig követtem a példáját. Üldözőbe vettük az illetőt, a havas tájon. Ő megpróbált lelassítani minket, s fénylabdákat küldött felénk. Milyen Jutsu ez?
- Teleportálj át hozzájuk - szólt egyszer csak a fekete hajú fiú.
- Nem megy - ráztam a fejemet ellentmondóan - Mozgó dolgokra nem tudom magamat teleportálni. Próbáltam már, de nem.
Ez egészen addig ment, míg egy hatalmasabb támadással nem boldogított minket. Sai eltakarta szemeit, én pedig megragadtam őt. A labdák felrobbantak, ezzel hatalmas robbanást keltve. Ám szerencsére én időben eltudtam teleportálni onnan a fiút, s jómagamat.
Egy ház tetejére érkeztünk, nem messze a helyi játszótértől.
- Sai - szóltam halkan, majd miután kimondtam a nevét, tekintetemet ráemeltem - Szólj Kakashinak!
A fiú komoran bólintott, majd elsietett a Hokagehoz. Én felálltam, azonban épphogy véghezvittem eme cselekedetemet, nagy sikolyt hallottam, nem máshonnan, mint a játszótér felé, ami mellett földet értünk.
Körbenézve a tetőről, ráláttam a már említett helyre, s tekintetem meglepő lett. Hinata volt a játszótéren, és valaki elkapta őt. Naruto is hamar megjelent, ám Hinata támadója eltűnt, a szőke hajú fút, pedig bekerítették a támadók sokasága.
Nyilván segíteni akartam Narutonak, s tervemet be is valósítottam. Naruto középen állsz, közben az ellenég bekerítette őt.
Nagy lendülettel ugrottam le Naruto társaságába, kezem pedig ökölbe volt szorítva szorosan. Ahogy a földet érésem bekövetkezett, a talaj meghasadt alattunk, ezzel sokakat a levegőbe repítve. Naruto kihasználva az alkalmat, pár ellenséggel megbirkózott, ahogy én is. Kezeim ütemszerűen járták végig az ellenséget, hogy legyőzzem őket. Nem voltak erős ellenfelek.
- Naruto, menj Hinata után! - utasítottam őt, emelt hanggal, majd egy épület felé mutattam, merre Hinatat vitték.
A fiú bólintott, majd magamra hagyott, az ellenséggel.
- Na gyertek! - néztem rájuk, közben támadó pózba álltam.
Ők is, ahogy azaz illető, aki elrabolta Hanabit, megegyezően támadott. Rinnenganomat bekapcsolva sikeresen elnyeltem a támadásokat, de ez se mehetett ám sokáig, hisz nem nem örök erejű ez a képesség.
Abban a pillanatban, mikor már éreztem, hogy gyengülők a szememre, kikapcsoltam a mindent elnyelő képességemet. Magam mögé tekintettem, ahol senki se állt, így eltudtam őket csalni, hogy egy olyan helyen végezzek velük, ahol nincs ennyi ember, és házak sincsenek.
Ahogy rohantam, lábamat pedig egyre jobban szedtem, nagy szerencsémre beleléptem egy gödörbe, melyet valószínűleg azok a gyerekek ástak a homokba, akik mindennap ezen a játszótéren szoktak játszani. Mire felnéztem, s észrevettem, hogy az ellenség igenis elért addig, amíg én vagyok, már nem tudtam semmit se tenni, oly' gyorsan következett be minden dolog körülöttem. Szemeimet összeszorítottam, s vártam a támadást, ami nekem lett küldve, azonban nem kaptam meg, hiába vártam rá.
Szemeimet lassan kinyitva, azt véltem felfedezni a sötét éjszakai világítás mellett, hogy az ellenég, akikkel pár perce még harcoltam, valaki legyőzött. Kerestem megmentőmet, s egy barna hajkorona mellett meg is találtam. Szívem gyorsabb ütemet vett fel, s testem aprót remegett a pillantásba. A fiú, akit évek óta nem láttam, felém fordult, aggódó tekintetével.
- Jól vagy? - lépett közelebb, én pedig felálltam, a homokos földről.
- Yamato... - suttogtam magam elé, ám hamar rájöttem, hogy válaszolnom kell a kérdésre, így csak megráztam a fejemet - I..igen. Köszönöm.
- Sainak köszönd, hogy időben Kakashi-senpaihoz ért, én pedig történetesen ott voltam, s beszélgettem vele - sóhajtott, bal kezét pedig a csípőjére helyezte - De örülök, hogy jól vagy - mosolygott rám végül.
- Tudod, tegnap érkeztem, és... - kezdtem bele, azonban ő félbeszakított engem.
- Tudom, Kakashi-senpai említette - fejezte be a mondandóját.
- Én... - szólta hirtelen. Miért vagyok zavarban? - Elakartam menni hozzád szólni..
- Nagu.
- És ne hidd azt, hogy nem mert tényleg, és..
- Nagu - lépett közelebb, hangja pedig erősebben szólt.
- Összejött pár dolog, és ma és.. - ismét félbeszakított.
- Nagu! - szólt komolyan, kezeit pedig vállamra csapta - Nem baj, hisz tudom, hogy nem én vagyok az első, akihez futsz.
A szívem összeszorult, tekintetemmel együtt. Miért mondd ilyet? Hisz fontos nekem. Magam se tudom, hogy hogyan, vagy miként, de fontos.
- Mindenesetre...üdv itthon! - villantót felém egy kedves mosolyt.
Csak halkan elnevettem magam, de olyan halkan, hogy az éjszaka csöndjében alig lehetett hallani valamit. Ezután semmi szó nem hagyta el a számat, s csak megöleltem Yamatot. Ő persze meglepődött, de természetesen visszaölelt.
Ölelésünk még nagyban tartott, amikor hangos morajlást, s fény véltünk felfedezni, ami az égtől származott. Elhúzódva egymástól, a már említett helyre koncentráltunk. Ám amit ott pillantottunk meg, rosszabb volt, minden álmunknál.
- A..az meg mi? - pupilláim kitágultak, annyira leblokkoltam jelen pillanatban.
Csak végigkísértük a szemünkkel, ahogy a hatalmas (!) meteorit végigsüvít a falu felett, s egyenesen a kőarcok mögé csapódik. Yamatoval egymásra néztünk ijedten, majd megragadtam Yamato kezét, s Kakashihoz teleportáltam magunkat, aki szerencsére még az irodában volt.
- Láttam - szólt komoran - És Hanabiról is tudok - nézett ránk komoran.
Yamatora néztem, kinek a kezét még mindig oly' szorosan fogtam. Mi ez az egész?
Másnap reggel a Hokage előtt álltunk, mind a hatan. Hogy miért? Kakashi eldöntötte, hogy Naruto, Shikamaru, Sakura, Sai, Hinata valamint én, részt veszünk egy küldetésen melynek célja, Hanabi megmentése lesz. Hinata elméletileg nem jött volna, azonban külön megkérte Kakashit. Én sem mentem volna, de mivel láttam az el rablót, és úgy gondolom, hogy hasznos tagja lehetek a csapatnak, nekem is engedélyezte, hogy velük tarthassak.
- Shikamaru mutasd a kezed - szólt Kakashi egyszer csak.
- Huh? - volt minden reakciója a fiúnak, akit az előbb felszólított a Hokage - Miért? - mutatta fel végül a kezét.
Kakashiék ekkor egy órát helyeztek el, a már említett testrészen.
- Egy titkos óra, melyet csak az 5 Kage hord magánál - mutatta saját kezét is a Hokage.
- Mit mutat? - tette fel a kérdést, a szőke fiú.
- A hátralévő időt, a Föld pusztulásáig.
- Milyen aranyos, tudjuk, hogy mikor halunk meg - húztam a számat.
- Nem értem - szólt egyhangúan Shikamaru - Mi szükség van ennek, Hanabi megmentésére?
- Lehetséges, hogy Toneri, aki elrabolta Hanabit, befolyásolja a Hold mozgását.
- Van erre bizonyíték? - kérdezett vissza a fekete hajú fiú Kakashitól, aki az előbb magyarázta a dolgok állását.
- Csak megérzés.
- Ja, nekem is vannak olyan megérzéseim, hogy megfogunk halni - legyintettem a kezemmel.
- Ne beszélj hülyeségeket Nagu"ttebayo - sóhajtott Naruto ijedten.
Végül elindultunk Hanabiért. Míg Naruto és Hinata egy madáron, Sai és Shikamaru egyedül, addig én Sakuraval mentem egy madáron, melyet Sai hozott nekünk létre. A levegő meglehetősen hideg volt.
- Váljunk szét, hogy hamarabb találjunk valamit! - utasított minket Shikamaru, majd mind szétváltunk, hogy kérésének eleget tegyünk.
Sakuraval dél felé vettük az irányt. Sharinganomat bekapcsoltam, hátha látok valahol, egy kis halvány Chakrat.
- Látsz valamit? - kérdezte tőlem a lány.
- Nem - szóltam, közben pedig megráztam a fejemet - Sajnos nekem nem olyan képességekkel jár a Sharinganom, mint Hinata Byakuganja - magyaráztam - Én a Chakrat vagyok képes érzékelni, valamint az ellenfelem következő támadását.
- Szóval semmit nem tudtunk meg, hogy merre vitték, igaz?
- A többiek biztos találnak valamit - nézelődtem lefelé.
Sakura mögöttem ült, s szorosan fogta a derekamat, hogy a mélybe ne zuhanjon.
Percek múlva mindenki újra egybegyűlt, s egy vízesés felé vettük az irányt.
- Hinata, látsz valamit a vízesés mögött? - kiáltottam a lányhoz.
- Nem. Valami tompítja a látásomat.
- Nézzünk be - szóltam a többieknek, komor tekintetem mellett, majd mind átrepültünk a vízesésen.
Ami bent fogadott, különös volt. Egy hatalmas tó volt, de a tó körül különféle buborékokat tudtunk felfedezni.
- Látsz benne valamit? - pillantottam a sötét hajú lányra, mire ő csak megrázta a fejét - Bele kéne mennünk, megnézni, hogy mi van az alján. Szerintem ti is tudjátok, hogy nem véletlen az, hogy tompítja Hinata látását.
- Nagu, te látsz valamit? - pillantott rám kérdő tekintet mellett Sakura.
Csak értetlenül pislogtam a rózsaszín hajú lányra, majd bekapcsoltam a Sharinganomat, s lenéztem a tóba. Arcom eltorzult, s leblokkoltam.
- Nagu-san? - szólt halkan Hinata.
Lábaim nem bírták a nyomást, így térdre estem.
- Lehet ez az egyik oka, amiért Hinata nem lát a tóba - gondolkodott el Shikamaru - Oké. Ezt csak úgy tudjuk kideríteni, hogy belemegyünk.
- És van egy jó hírem - mosolygott Sai - Ettől nem leszünk vizesek - azzal kiemelte a kezét a tóból, melyben állt az aprócska víz, ám hamar eltűnt a szemünk elől.
Így másodpercek múlva, már be is vetettük magunkat a vízbe, melyben ismét buborékokat véltünk felfedezni. Ezek a buborékok különféle méretűek voltak. Ahogy haladtunk, egyre jobban éreztem, hogy elnyom a sok Chakra, így a Rinnenganom használatával úsztam tovább a mély felé.
- Egyébként srácok - álltam meg egy pillanatra - Miért én megyek elől? - azzal, hogy kimondtam eme mondatomat, meg is fordultam, hogy a többiekre rátekintsek.
Ám amint ez bekövetkezett, leblokkoltam, s megijedtem. Rajtam kívül mind elfeküdtek a tó vízén, s mély álomba merültek. Illetve nagyon remélem, hogy csak alszanak, és nem haltak meg a szemem láttára.
- Genjutsu - beszéltem magam elé.
Basszus, ez nem jó. Valahogy felkel őket ébresztenem, azonban nem tudom, hogy. Mi töri meg a Genjutsut? Ahj, bár itt lenen Sasuke vagy Itachi..
Hirtelen ötlet siklott át a fejemen. Általában, bár ez nagyon ritka eset, hogyha megsebzünk valakit, miközben Genjutsu hatása alatt áll, akkor esélyes, hogy kiszabadul belőle. Legalábbis Obito ezt mondta nekem egykoron.
Előkaptam a kunaiomat, majd Shikamaruhoz léptem, hisz ő volt a legközelebb hozzám, így rajta végeztem el először a műveletet. Karját felemeltem, majd egy apró vágást végeztem vele. Vére szétcsörgedezett a víz minden szakaszába. Pillanatokig vártam, amikor Shikamaru végre felébredt.
- Mi történt? - fogta a fejét.
- Mindenki Genjutsu hatása alá került. Én használtam a Rinneganom, s gondolom ezért nem kerültem a hatása alá - magyaráztam.
- Feltudjuk őket ébreszteni?
- Az a baj, hogy nem ismerem azt a Jutsut, vagy technikát, amivel ezt véghez tudjuk vinni. Bár nálad bejött az az eset, hogy megsebeztelek, s ezáltal felébredtél.
Mozgolódást hallottunk magunk mellől. Odapillantva Sakurat véltük felfedezni.
- Sakura! - szóltam hirtelen.
- Igaz is - mosolyodott el a fiú, aki ébren volt - Sakurara nincs akkora hatással a Genjutsu, mint mi azt hinnénk.
Jobban szemügyre vettem a helyet, ahol voltunk. Ez a hely nem volt más mint egy buborék. Innen kikel törnünk, s akkor mindenki kiszabadul.
- Nagu! - szólt felemelt hanggal Sakura - Menj Saihoz, és a Gyógyító Jutsuddal próbáld meg felkelteni.
- Ez működik? - pislogtam a lányra.
- Elméletileg - azzal máris ugrott, s Hinatat kezdte gyógyítani.
Eleget tettem a kérésének, s Saihoz mentem. Percekig tartó gyógyítás után, mind a két fél felébredt. S már csak Naruto volt vissza.
Sakura pillanatok alatt neki is kezdett a fiú gyógyításának. Beletelt egy 10 percbe, mire képes volt őt felkelteni.
Mikor ez megtörtént, kitörtünk a búrokból, majd kör alakú sziklákon ugrálva tettük meg a többi utat.
- Úgy látszik képes ez a hely Genjutsuba zárni, és az emlékeidbe zárni téged - magyarázta Shikamaru, ahogy haladtunk.
Akkor még jó, hogy én nem kerültem ebbe bele.
Ahogy haladtunk, egy újabb tó bukkant fel előttünk.
- Mennyi tóba kell még belemennünk? - sóhajtottam magam elé egy nagyot, majd beleugrottak a tóba, a többiek pedig jöttek utánam.
Kivéve két embert, akik nem másik, mint Naruto és Hinata voltak. Ahogy kiértünk a tóból, mely ezúttal nem tartott oly sok ideig, újabb olyan helyen voltunk, ami tele volt buborékokkal.
- Ne érjetek hozzájuk, mert újabb Genjutsuba kerülhetünk - beszéltem magam elé, melyet a többieknek szántam.
- Hol vannak már Narutoék? - kezdett el idegeskedni a másik lány.
- Biztos hamarosan itt lesznek - néztem rá, majd a többiekre.
- Jól gondoltam - sóhajtott a legokosabb - Ez a kapu, és a kapuőrnek valahol itt kellene lennie - nézett körbe.
Percekig vártunk, ám Narutoék még mindig nem jöttek. Helyettük a kapuőr jelent meg, aki nem más volt, mint egy óriás rák. És ez egy vicc akar lenni, igaz?
- Nagu! - kiáltott Shikamaru.
- Értettem! - szóltam komoly hangnemben, majd a rák felé pillantottam a Mangekyou Sharinganommal - Nem hat - rezzentem össze, majd kikapcsoltam a képességemet.
- Bestia Tekercs! - kiáltott Sai, majd a rajzával rátámadott a rákra.
- Oriki! - csináltam a kézjelet, majd a földre csaptam.
A föl megnyílt a rák alatt, s ezzel egy időben Shikamaru elkapta őt az egyik Árny Jutsujával. A rák sikeresen beleesett a szakadékomba.
- Sakura! Most! - kiáltott Shikamaru, úgy, hogy a lányt is elérje a hangja.
Sakura egy magas szikláról támadta meg az ellenséget, s ezzel egy hatalmas csapást mért rá, mellyel konkrétan kettéhasította azt.
- Jézusom - rezzentem össze - Ha ezzel eltalálja, akkor meghalnék...
- Nézzétek - szólt Sai, majd kezével a magasba mutatott - Lett egy nyílás a plafonon. Ott kitudunk menni.
- Igen ám, de hol vannak Narutoék? - néztem a vízre, majd ebben a pillanatban jelentek meg.
- Naruto! Merre voltatok? - szólt Sakura idegesen.
- Megjelent Toneri Hinatanal"ttebayo.
- Mi?! Levetted a szemed róla?! - nézett Sakura idegesen - Naruto!
- Többet nem fordul elő - szólt a szőke hajú fiú kedvtelenül.
Percekkel később már fent voltunk a felszínen. Igen ám, de ha ez nem lett volna elég, akkor egy óceán közepén voltunk.
- Mi a.. - volt minden ami elhagyta a számat.
- A víz felfelé ível? - suttogta maga elé a szőke hajú fiú.
- Úgy tűnik - válaszoltam neki.
Sai ismét madarakat gyártott nekünk. Ezúttal mindenkinek külön-külön, kivéve Narutonak és Hinatanak. Úgy érzem köztük van valami...
Ahogy repültük át a tengert, úgy közeledtünk a szárazföldhöz is, ahol nem mást, mint egy elhagyatott várost láttunk. Vagyis úgy tűnt, mintha elhagyatott lenne.
- Oszoljunk szét - adtam a tanácsot - Hatan vagyunk, kettesével széttudunk válni, így feltudjuk fedezni az egészet.
- Jó. Naruto, te menj Hinataval - szólalt fel Shikamaru - Nagu, Sakura, melyikőtök jön velem? - pillantott ránk.
- Majd megyek én - emeltem fel a kezemet.
- Jól van. Ha valaki talál valamit, majd értesítjük a másikat - szólt utolsó szóban a fiú, akivel én menni fogok.
Mindenki elment a maga felderítőútjára, csak mi ketten maradtunk Shikamaruval.
- Szóval merre? - pislogtam rá.
- Arra van egy hegy, egy erdős részel - mutatott arra, amit az előbb említett.
- Szóval oda menjünk, bár a madarak eltűntek - beszéltem magam elé.
Ahogy kimondtam ezt, megragadtam Shikamaru vállát, majd a hegy elejéhez teleportáltam magunkat, ahol volt az erdő is.
- Wow - volt a fiú minden szava - Még soha nem teleportáltam.
- Elég nagy baj - néztem rá nevetve.
Shikamaruval megindultunk az erdőbe.
- Annyira emlékeztet engem ez a hely valamire - szóltam, közben pedig nézelődtem a zöld lombkoronákban.
- Olyan, mint a Nara erdő - pislogott meglepetten.
- Akkor azért - nevettem kínosan.
Ezután mindkettőnk között kínos lett a légkör, ugyanis mind a ketten tudtuk, hogy a fiú ott ölte meg Hidant.
- Figyelj, Nagu. Én...
- Ne mondj semmit - szakítottam őt félbe - Tudom jól, hogy mit akarsz mondani, de nem szeretnék erről beszélni, ha nem baj - mosolyogtam rá, egy erőltetett mosoly keretében - És nem is szeretném ha említésre kerülne.
- Nem fog - szólt kissé komoran, majd folytattuk utunkat, egyre beljebb.
Beletelt egy negyed órába, mire a hegy tetejére értünk. Ott lepillantottunk a városra, ami inkább volt falu, mint város, szóval nem is értem, hogy miért városnak hívtam. Ahogy tekintetem elveszett a helységben, úgy gondoltam bele egyre jobban, hogy itt éltek egykoron emberek. Emberek akik lélegeztek, és szabadok voltak.
- Nagu - szólalt meg Sikamaru, miután tejes egészében feltérképeztük a falut - Te is látod? - mutatott egy templom felé, ami egybe volt kötve egy barlanggal, és egész furcsa, de inkább különös volt a bejárata.
- Látom.
- A Sharinganoddal megtudod nézni, hogy rejlik-e benne Chakra?
- Máris - szóltam, majd bekapcsoltam a már említett képességet, s a barlang felé tekintettem.
A fejem ekkor elkezdett zúgni, látásom pedig elhomályosodott.
- Nem megy - kapcsoltam ki a képességemet - A fejem elkezdett hasítani, és elhomályosodott a látásom.
- Jó. Akkor oda bekel mennünk. A többieket betudod mérni, hogy merre vannak? - pillantott ismét rám.
- Be.
Azzal megragadtam a fiú kezét, majd Sakuraékhoz teleportáltam, akik egy kihalt kútnál voltak.
- Na van valami? - kérdezte elsőnek Sai.
- Van. Arra felé - mutatott a templom, s egyben barlang felé Shikamaru - Van egy barlang, és Nagunak tompítja a Sharinganját. Meg kéne nézni, hogy mi van ott.
A lány és a fiú bólintottak, majd közösen megnéztük, hogy mi is rejlik ott. Odaérve valóban egy rég elhagyatott helyet találtunk, ami elég érdekes volt.
- Sai, vidd magaddal Nagut. Ő könnyebben megtalálja őket a Sharingannal. Szóljatok Hinataéknak.
Bólintottunk, majd elindultunk egy úton, Sharinganom pedig bekapcsoltam.
- Na valami? - kérdezte a mellettem sétáló fiú.
- Nem igazán látok sehol se Chakrafelhőket - szóltam - Várj - álltam meg - Megvannak - kezdtem el rohanni, a fiú pedig utánam.
Ez volt, míg pár ház után meg nem álltam.
- Abban vannak - mutattam arra a házra, ahol voltak.
Sai odasétált, majd behajolt az ablakán.
- Végre megvagytok. Gyertek, mutatunk valamit - szólt, egy mosollyal a hangjában.
Hinataékkal visszamentünk Shikamaruékhoz. Ott beljebb lépve, egy ősi szöveg fogadott minket, az egyik szobron. Ezután elkezdett mozogni a föld, s kinyílott előttünk a kapu. A többiek mind megindultak, ám mikor én beakartam lépni, olyan volt, mintha egy láthatatlan ajtónak mentem volna neki. Elkezdtem tapogatózni ezen a bizonyos láthatatlan falon, de mindenütt ott volt.
- Nagu? - pillantott hátra rám Naruto.
- Nem tudok bemenni - kezdtem el verni a falat, melyet nem láttam.
Naruto odasétált hozzám, majd lazán átnyújtott a kezét a láthatatlan falon, s megfogta az enyémet. Azonban mikor visszaakarta volna húzni kezét, ezzel az enyémet is átjuttatni, kezem nem ment át a falon.
- Mi a... - kezdte el jobban húzni Naruto, de sehogy se jött neki össze.
- Menjetek. Itt megvárlak titeket - húztam el a kezem Naruto szorításából.
- Biztos? - pislogott rám Hinata.
- Igen - mosolyogtam - Majd utána ráérünk kiokoskodni, hogy miért nem mehetek be.
A többiek bólintottak, én pedig leültem, s nekidőltem az egyik szobornak.
Mi a fene folyik itt? Miért nem léphetek be? És ki ez a Toneri, és mit akar?
Ahogy telt az idő, egyre nyugtalanabb voltam. Mi lehet velük? Ám a választ fél óra múlva megkaptam. Naruto, karjaiban Hinataval tért ki a többiekkel együtt.
- Mi történt? - álltam fel egyből, mikor kijöttek a helységből.
- Megjelent egy alak. Valamit az Ootsutsuki klánról beszélt, és Hinatat Byakugan Hercegnőnek hívta - magyarázta Naruto, ahogy letette a lányt a földre.
- Az Ootsutsuki klánról?! - akadtam ki - Hinata - guggoltam le hozzá - Mondd. Toneri hogy néz ki?
- Fehér ruhát viselt, ezüstös fehér haj volt.
- És milyen szeme? - kérdeztem komoran.
- Egy furcsa kék árnyalatban tündöklő...
A szívem kihagyott egy aprócska ütemet.
- Én láttam már őt máshol - szóltam magam elé.
- Hol? - szólt hirtelen Sakura.
- Akemivel az Ootsutsuki klán után nyomoztunk, és szembekerült velünk egy fénykép, amit egy nagyon régi könyvtárban fedeztünk fel. Sőt, nem is egy fénykép volt, hanem egy színes rajz. Rajta, az általad leírt emberrel. Semmi kétség...ő volt Ootsutsuki Toneri.
- Mi?! - akadtak ki a többiek.
- Kaguya után nem szívesen harcolok még egy tagjával a klánjából. Egyébként, mi volt bent? - néztem a többiekre.
Ők elmesélték a bent történő dolgokat. Miután ez megtörtént, fogtuk magunkat, s kerestünk egy éjszakát adó szállást. Én Shikamaruval és Saial leültem az esti éjszakába beszélgetni.
- Vajon Nagu miért nem tudott bejönni velünk? - szólt maga elé Sai.
- Lehet azért, mivel valaki levédte azt a területet. Vegyük Hinatat. Ő rosszul lett - magyaráztam.
- Az a Byakugan Hercegnős dolognak is lehet köze van Hanabi elrablásához - magyarázta Shikamaru, majd az italába kortyintott.
Már nagyon fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mégis mi folyik itt.
Másnak tovább haladtunk, s egy újabb napot töltöttünk azzal, hogy Hanabit megtaláljuk, persze sikertelenül. Az aznapi éjszaka békésnek ígérkezett, ám egyáltalán nem volt az.
Békén alvásomat, egy hatalmas robbanás szakította félbe. Felriadtam, majd Shikamaruékra néztem. Ők is ebben a pillanatban keltek fel.
- Hol vannak Narutoék? - kapkodtam a fejemet - Naruto - rezzentem össze az egész testemmel.
- Alig érzem a Chakrajat - azzal egyből ugrottam, majd odateleportáltam magam, ahol Naruto Chakrajat egy picit is éreztem.
Mindössze annyit láttam, hogy Naruto egy hatalmas lyukba zuhan.
- Naruto! - üvöltöttem torkom szakadtából, majd a Susanoomat bekapcsolva, még időben elkaptam őt.
Egy fa ágán álltam, s amint elkaptam őt, kikapcsoltam a a Susanoomat kikapcsoltam. Naruto zuhanni kezdett, fölöttem pár méterre, s mikor már közel volt hozzám, én elkaptam őt. Nem mondom azt, hogy könnyű volt, mert azért majdnem elestem vele a fáról.
- Mi történt, - Naruto arcát néztem, aki elájult, még jóval azelőtt, hogy én megmentettem volna őt - Naruto?
Visszavittem őt Sakuraékhoz.
- Srácok! - szóltam, amint a teleportálást követően hozzájuk érkeztem.
- Naruto! - rohant hozzánk Sakura - Mi történt? - pillantott rám ijedten.
- Nem tudom. Ahogy ti is, felébredtem a nagy hangzavarra. Odasietve azt véltem felfedezni, hogy Naruto zuhant, s elkaptam őt. De eszméletlen. És Hinata...őt nem tudom merre van.
- Ezt csak akkor tudjuk meg, ha Naruto felkel - komorodott el Shikamaru.
A helyzetünk egyre rosszat, és még Hinatat se tudjuk, hogy hol lehet.
Sakura nekiállt Narutot gyógyítani, nem máshol, mint egy barlangban, amit nemrég találtunk. Míg én segítettem Sakuranak Naruto gyógyításában, addig Sai és Shikamaru elmentek körbenézni.
3 nap múlva
Napok teltek el, mire Naruto felkelt.
- Végre - guggoltam le mellé - Hogy érzed magad?
- Jobban. De Hinata... - szólt elcsüggedve.
- Álmodtam sokszor szólítgattad - szólalt meg Sai.
- Hé! - szólt rá Shikamaru
- Naruto - néztem rá komoran - 3 napig aludtál, de Hinataról a nincs semmi életjelünk. Tonerivel van, igaz? - néztem a fiúra komoran, mire ő csak maga elé bambult, majd visszadőlt a pokrócára aludni.
Nagyot sóhajtottam, majd ott hagytam a fiúkat, hogy Sakurahoz mehessek. A lány nem volt túl jól, ugyanis minden erejét felhasználta, hogy Narutot meggyógyítsa.
- Hogy vagy? - ültem le mellé, mikor megérkeztem hozzá.
Sakura rám pillantott, majd elmosolyodott.
- Megvagyok. Nem a legjobban, de megvagyok.
- Segítek - azzal közelebb hajoltam hozzá, hogy segíteni tudjak neki a gyógyításommal.
- Nem kell tényleg. Rád még szükség van.
- Sakura - szóltam magam elé - Barátok vagyunk. Kérlek, had ne veszítsek el egy újabb barátot - néztem rá szívszorítóan, mire a lány meglepő pillantásokkal halmozott el.
Végül rátudtam venni őt, hogy hagyja, hogy segítsek neki.
- Jobb? - szólaltam fel egy negyed óra múlva.
- Igen. Köszönöm - mosolygott rám kedvesen.
- Ugyan - ültem vissza, távolabb tőle - Rengeteggel tartozom nektek, és nem kérem, hogy bocsájtsátok meg a tetteimet.
- Tudod, ha így nézzük, Sasuke-kun rosszabb nálad - mosolygott, a plafonra nézve.
- Lehet - nevettem el magam kínosan - Bár tudod ő is nagyon sokat változott. Akár külsőre, de belsőre annál inkább - kémleltem én is a plafont.
- Mondd - komorodott el a lány - Milyen érzés volt, amikor Deidara meghalt? - emelte rám a tekintetét.
- Szörnyű. Ne tudd meg, hogy viselkedtem - nevettem magamon kínosan - Dühöngtem, és mindenáron megakartam ölni Sasuket.
- És mikor az Akatsukiba került, miért nem tetted meg? - ajándékozott meg a lány a pillantásával.
- Obito miatt nem tudtam. Meg Deidara, se Itachi se jött volna vissza, ha ő meghal.
- Ez igaz - sóhajtott Sakura.
- Sakura-chan! - jött a szőke hajú fiú hangja mögülünk.
- Asszem magatokra hagylak titeket - álltam fel mosolyogva, majd Naruto mellett elhaladva, rácsaptam a vállára egyet.
Mindezek után Shikamaruékkal elhagytam a helyszínt.
Míg Naruto és Sakura beszélgetett, addig kieszeltük, hogy miként mentjük meg Hanabit.
Na szóval a helyzet a következő lett: a bejutással nem igazán voltak gondok.
- Nagu, érzékeled valahol Hanabi Chakrajat? - nézett rám Shikamaru, miközben rohantunk.
A Sharinganom segítségével könnyen megállapítottam, hogy Hanabi hol van.
- Ott! - mutattam egy nagy tornyos épületre.
- Nagu, Sakura, Sai, ti mentek Hanabiért! - adta a parancsot Shikamaru, majd eltűnt Narutoval együtt.
- Értettük! - szóltunk mind a hárman egyszerre, majd útjaink külön váltak, s mi mentünk megmenteni Hanabit.
Ahogy haladtunk, az ellenségeink is jöttek velünk szembe.
- Hah?! Ezek bábuk?! - álltam meg hirtelen - Mintha csak Sasorit látnám...
- Úgy látszik átkel rajtuk vergődnünk ahhoz, hogy Hanabihoz eljussunk - állt meg Sai.
- Katon: Goukakyuu no Jutsu! - kiáltottam, s a kézjelet is egy időben formáltam.
A nagy tűzlabda végigsüvített a termen, a bábuk legtöbbjét pedig elpusztítva ezzel. A többit Sai, és Sakura legyőzte.
- Siessünk, ki tudja, hogy hányan vannak még - szólt Sakura komoran.
Saival bólintottunk, majd rohantunk a teremhez, ahol Hanabi raboskodott. Ahogy odaértünk, egyből betörtünk az ajtón.
- Hanabi! - kiáltottam, mikor megpillantottam a lányt, ahogy alszik - Hanabi...? - halkultam el, mikor az ágyához értünk.
- Mi történt vele? - nézett rám Sai.
- Toneri elvette a látását - magyaráztam - Hanabi szemét használja jelenleg.
- Ez szörnyű... - sokkolt le Sakura.
Az ágyhoz léptem, majd óvatosan kiemeltem őt. A sejtésem beigazolódott. Hanabi nem volt eszméleténél.
Sai létrehozott egy madarat, majd annak a hátán hagytuk el a termet. Miközben menekültünk, pár bábu követett minket. Sakura megfordult, hogy őket is elintézze, azonban azok maguktól feldobták a pacskert.
- Mi a... - szóltam magam elé.
Amint kiértünk a nagy terembe, Narutoval, Hinataval és nem utolsó sorban Shikamaruval futottunk össze. Hanabit Sai karjaiba bíztam.
- Hanabi! - szólalt meg Hinata aggódva.
- Rendbe hozzuk! - szóltam határozottan, majd a tekintetem Shikamarura téved, azon belül is az órára a kezén - Megállt? - lepődtem meg.
- Meg. Végre vége van - sóhajtott nagyot a fiú, aki hordozta az órát.
- Hinata, ez a te sálad, nem igaz? - sétált Sakura a lányhoz, a kezében pedig egy piros sál megmaradt darabja hevert.
- De - bólintott a lány.
- És Narutonak akartad adni, nemde bár? - mosolygott a rózsaszín hajú lány.
- Ezt tépte szét Toneri - suttogta maga elé Naruto.
- Honnan tudod? - fordult Hinata a szőke hajú fiú felé.
- Mikor eltávolítottam belőled Toneri Jutsuját, akkor beleláttam az emlékeidbe - magyarázta a fiú - Mondd - fordult a lány felé - Valóban nekem készítetted?
Hinata bólintott, majd elvette Sakuratól a darabot.
- Megkaphatom? - mosolygott Naruto.
- De szét van szakadva - mentegetőzött a lány.
- Nekem így is jó. Mármint - javította ki magát - így szeretném.
Hinata meglepődött, ám mégis odaadta a sál darabját, annak a fiúnak akit szeretett.
- Köszönöm. Nagy becsben fogom tartani.
- Naruto-kun... - jelent meg Hinata arcán hálás mosoly.
Olyan édesek, hát itt halok meg. Örülnék a boldogságuknak, szóval nagyon ajánlom, hogy ezután összejöjjenek!
Pillanatokig nem történt semmi, majd egyszer csak nagy morajlásnak lettünk fültanúi. Shikamaru az órára pillantott hirtelen, ami ismét járt.
- Mi folyik még itt?! - akadtam ki.
A föld ekkor remegni kezdett, majd a fejünk fölött lévő mennyezet eltűnt. Magunk fölé pillantva, egy nagy szörnyet véltünk felfedezni, amint felénk tart. Ránk támadva, minden elugrott, különféle irányokba. Magam fölé tekintettem, ugyanis nagy mennyiségi Chakrat észleltem. Amint odapillantottam, meg is tudtam, hogy kihez tartozik. Naruto színe eltért a szokásostól, ugyanis a Kyuubi erejét kezdte el használni.
- Kurama! - üvöltötte a szőke hajú fiú.
Kurama megjelent, de nem a rendes formájában. Az ütközet a szörny, és a Kyuubi között elkezdődött. Mi, Sai madarain menekülőre fogtuk magunkat.
- Ott van Toneri! - szólt Shikamaru.
Mind arra pillantottunk, amerre az illető közeledett felénk. Mikor megláttam őt, leblokkoltam.
- Ő az..ő volt a rajzon - suttogtam maga elé, ám a többiek mégis meghallották.
Toneri egyszer csak átváltozott egy fura alakba, majd ránk támadt. Esélyem se volt elnyelni a támadását a Rinnenganommal. Sai madarai eltűntek, mi pedig zuhanni kezdtünk. Azonban földet nem értünk, ugyanis a támadás áttörte a légkör tetejét, így a Hold felszínére kerültünk. Susanoomat aktiváltam, s elkaptam Shikamarut, Sakurat, és Sait. Messze Narutoéktól értünk földet. Ahogy földet értünk éreztem, hogy gyengülök.
Ez idő alatt a földön
- Hokage-sama!
- Igen? - fordult Kakashi a hölgy felé.
- A Kyuubi tűnt fel a Holdon, valamint...Egy Susanoo feltűnt mellé.
- Hogy mi?! Naruto és Nagu! - lett ideges Kakashi.
A Holdon
- Nagu! - kiáltott Shikamaru, majd elkapott, mielőtt összeestem volna.
A Susanoom eltűnt.
- Valami nagyon elszívja az erőmet - tartottam meg magam, hogy lábra tudjak állni - Viszont segítenem kell Narutonak! - indultam meg Narutoék felé, azonban Sakura elkapta a karomat.
- Ilyen állapotban sajnos nem engedhetem!
- De valamivel..valamivel helyreakarom hozni a múltat! - néztem rá egy fájó tekintet mellett.
- Azt már helyrehoztad, Nagu - szorította meg a lány aggódva a kezemet.
- Nem. Érzem, hogy nem - suttogtam magam elé.
Ekkor Sakura magához rántott, s szorosan megölelt.
- Lépj túl a múltadon, s törődj a jeleneddel, s azzal aki vagy!
- Sajnálom...sajnálom...sajnálom..! - szorítottam őt erősebben, s éreztem, hogy az érzéseim túluralkodnak rajtam.
Ebben a pillanatban nagy földrengést éreztem, s tőlünk jó pár kilométerre láttuk, hogy a Hold kettészakadt.
- Mégis mit művelnek Narutoék?! - akadt ki Shikamaru.
- Kapaszkodjatok belém - álltam egyenesen, eltávolodva Sakuratól - Odaviszlek titeket. Ha futnánk, az túl messze lenne.
- De...
- Nem - szakítottam félbe Sakurat - Jó lesz ez így. Még bőven van Chakram, szóval gyerünk, kapaszkodjatok belém.
Hanabi közben Sai karjaiban volt. A többiek kis időnyi habozás után megfogták a vállamat, én pedig Narutoékhoz teleportáltam magunkat. Huh, hát azért nem gondoltam volna, hogy ilyen fárasztó lesz 4 embert vinni.
Amint a szőke fiúhoz és a sötét hajú lányhoz értünk, meglepődtünk. Semmi morajlás már. Toneri egy sziklafalba volt csapódva, Narutoék pedig egy kráternél voltak, ahol Kurama ügyeskedett valamit.
- Vége...van? - suttogta Sakura maga elé.
- Kurama - álltam a kráter szélére - Mégis mit csinálsz? - nevettem el magam.
- Egy jelet küld a Földre - magyarázta Naruto.
Áh, már értem, hogy mit csinál. Míg Kurama ügyeskedett, addig Sakura visszaadta Hanabinak a látását.
Miután ez megtörtént, mind madárra szálltunk, hogy visszatérhessünk a Földre. Ismét ahhoz a tóhoz érkeztünk, ahol idejutottunk.
Hinata megkérte Toneri, hogy látogasson el egyszer a Földre, de ő csak kijelentette, hogy a Hold nem fog többet a Föld felé közelíteni, majd ott hagyott minket.
Végül belevetettük magunkat a vízbe, mely végre hazajuttatott minket. Sai és én voltunk az elsők, akik a túloldalon kiérkeztek a partra. Minket Shikamaru, Hanabi és Sakura követett. Narutoék csak kis idő után érkeztek meg, de nem akárhogy. Szó szerint kirobbantak a vízből, egyenesen a plafonhoz közelítve.
- Naruto! Belecsapódtok a mennyezetbe! - kiáltott Shikamaru.
- Mintha hagynám, hogy itt vége legyen! - kiáltott a szőke, majd azzal a lendülettel ki is törtek a mennyezet fogva tartása alól.
S egy dolog ekkor végigfutott az agyamon. Narutoék boldogok lesznek egymás mellett. S ebben, biztos vagyok.
Örülök, hogy vége ennek az egésznek, hisz Toneri az utolsó Ootsutsuki tag a klánjából.
Épségben hazaértünk, s otthon nagy köszönettel fogadtak minket. Otthon...olyan furcsa ezt kimondani.
Eltelt pár nap, ahol én inkább csak pihentem, s ebben a 2 napban, ami eltelt, mióta megmentettük a földet, csak Sakuraval beszéltem, meg Akemiékkel. Azonban a második nap délutánjában útra keltem, hogy bejárjam a falut, s sétáljak kicsit. Ahogy sétálgattam, a parkba tekintve megpillantottam Hinatat és Narutot, ahogy sétálgatnak. Olyan aranyosak így együtt. De legalább nekik ez megadódhatott. Ahogy tovább sétáltam, s ezzel levettem a tekintetemet az ifjú párról, éreztem, hogy valaki van mögöttem, de nem szenteltem neki nagyobb figyelmet. Csak akkor, amikor az illető elég közel jött hozzám, míg be nem fogta a szememet.
- Hé! - szóltam morcosan.
Az illető nem szólt, csak egy halk kuncogás hagyta el a száját. Ám ebből a kuncogásból már tudtam, hogy ki is az illető aki befogja a szememet.
- Nagyon vicces vagy, de tudom, hogy ki vagy - nevettem el magam.
Ekkor az illető viccesen belefújt egy apró kis levegőfuvallatot a fülembe, melytől kirázott a hideg.
- Elég már, Yamato - lettem morcos.
- Csak nem megijedtél tőlem? - nyúlt át a vállam fölött mind a két kezével, majd elkezdett hullámozni az ujjaival.
Ezzel, hogy ezt tette végre láttam is valamit.
- Te sose változol - nevettem el magam.
- És az baj? - hagyta még mindig ugyanúgy a kezét, a vállam fölött, közben meglepetten tette fel nekem a kérdését.
- Nem. Nálad nem - azzal elkezdtem a tenyerét lágyan ütögetni, mintha csak gyors ütemű pacsikat adnék neki.
- És neked ez jó érzés? - nevette el magát, majd hirtelen elkapta a kezemet, ezzel a sajátjához szorítva.
Nem szóltunk semmit, csak másodpercekig álltunk így. Keze jó meleg volt, ami megnyugtató volt számomra. Fél perc után hirtelen kibújtam alulról a szorításból, majd megcsavartam kezünket, s felé fordultam.
- Mondd milyen érzés egy olyan szuperhőssel beszélni, aki megmentette a világot? - vigyorogtam rá.
- Azért ne szállj el magadtól - nézett rám fapofával.
- Sajnálom, de ezt muszáj volt - nevettem el magam, majd elengedtem kezét.
Yamatoval végül leültünk egy padra, nem messze a parktól, s órákon át beszélgettünk mindenféle dologról.
Talán, sőt biztos, nem hazudok ha azt mondom, hogy végre, annyi év után, megtaláltam azt a helyet, amit az otthonomban nevezhetek. Konohat.
Remélem tetszett nektek ez a rész. Tényleg, rengetek munkám volt vele,
de végül sikerült megírnom.
Ha tetszett akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé,
hogy ne maradj le semmiről! ^^
de végül sikerült megírnom.
Ha tetszett akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé,
hogy ne maradj le semmiről! ^^
Imadom nagyon tetszik kerem a folytatast mert nagyon kivancsi vagyok a folytatasra🙂🙂😊😊😊😊😊
VálaszTörlésPróbálom hamar hozni!🤗
Törlés