60. Fejezet: Változatlan érzések

Na heyho, kisninják!  💗

Az a helyzet, hogy ezt a részt tényleg nem terveztem hosszúra,

viszont annyi figyelmet szántam neki, hogy egy külön részben írom meg.

Aki egy hosszadalmasabb részre számít, ne élje bele magát annyira, 

mert lehet sajnos csalódni fog.

Mindenesetre remélem egy rövidebb rész is elnyeri a tetszéseteket.

Kellemes Olvasást!  💗

Akemi szemszög

Eltelt pár nap, a háború óta. Ahogy Nagutól elszakadtunk, én úgy szakadtam el a későbbiekben Kimoritól is. Míg a lány Kenjiék után ment, én addig Anomiékhoz igyekeztem, hiába volt bennem az a tudat, hogy ők is alszanak.

  Ahogy haladtam a Falu felé, úgy láttam egyre több olyan embert, ki elaludt. Szörnyű volt végigtekinteni rajtuk, hiába csak bábokat láthattam. A szívem egy része összeszorult, de ez nem állíthatott meg, hogy célomat elérjem. Viszont az a tudat, hogy Anomiék is a Jutsu hatása alá kerültek, feldühít, s egyben szomorúvá tesz.

  Órákig haladhattam az utamon, míg elértem Rejtett Köd Faluba. Nem voltam fáradt, s semmi nyoma nem volt az álmosságomnak, mégse hittem a szemeimnek. A falu összes tagja számára megszűnt a Jutsu. Szóval Naguék sikerrel jártak volna, és Narutoék megszüntették a Jutsut?

  Lábam egy pillanatra a földbe gyökerezett, majd ahogy leteltek ezek a pillanatok, gyors tempót vettek fel lábaim, s rohantam ahhoz a házhoz, ahol Anomiék voltak. Odaérve, semmi kopogás és illem nélkül rontottam be. Ahogy beértem a szürke nappaliba, nem láttam senkit. Megindultam, hogy felderítsem a ház többi részét, azonban belerúgtam egy játékba. Lepillantva egy játékautót véltem felfedezni. Miután megállapítottam, hogy ez valószínűleg Senié, mozgolódást véltem felfedezni a kanapé felől. odapillantva egy apró lélek kukucskált ki a karfa mögül. A teremtés, mely idén töltötte be a 4. életévét, meghúzta magát. Igaz is. Hogy emlékezhetne rám, 2 éves volt, mikor utoljára látott? 2 éve már nem láttam őt, se az anyukáját.

  - Anyu! - kiabálta el magát a kislány - Anyu! - hangja egyre erősebb volt.

  - Sen..

  - Mi az kincsem? - jelent meg az anyuka, ezzel félbeszakítva engem - Huh? - esett rám a tekintete. 

 Anomi egy ideig csak méregetett engem, majd meglepődöttsége az egeket súrolta. Apró teste remegni kezdett, szemei pedig könnybe álltak.

  - Akemi - suttogta alig hallhatóan, s tett egy lépést felém.

  - Megjöttem! - mosolyogtam rá szívből, majd közelebb lépve hozzá, szorosan átöleltem őt.

  - Papa? - suttogta Seni - Papa! - jött ki örömtől duzzadó hang a száján, majd leugorva a bútorról, egyenesen felénk rohant.

  - Szia kincsem - kaptam fel őt hirtelen, mikor odaért hozzám, majd az anyukájával együtt, szorosan megöleltem őket.

  - Mi tartott eddig? - szólt egy kínos nevetés mellett Anomi, miközben a könnyeivel küszködött.

  - Valaki feltartott - szóltam zavartan.
  - Megváltoztál papa! - húzódott távolabb Seni, majd az arcomat kezdte el csipkedni.
  - Ahogy te is. Micsoda kis hölgy vagy már most - pusziltam meg a fejét - Figyelj szívem - tettem le őt, majd leguggoltam elé - Menj játszani, mi addig anyuval beszélgetünk. Oké? - mosolyogtam rá kedvesen.
Seni bólintott, majd eleget téve kérdésemnek, elment játszani, ezzel otthagyva kettőnket.
  - Annyira hiányoztatok - szóltam gyengéd hangon, majd fejemet Anomi vállára döntöttem, derekánál pedig átöleltem őt - Annyira, de annyira sajnálom - fogtam őt szorosabban, minden érzésemet beleölve.
  - Nem kell - simogatta meg a fejemet - Tudom jól, hogy miért tűntél el.
  - De akkor is. Rengeteget szenvedtetek miatta igaz? - nevettem el magam kínosan.
  - Igazából jól megvoltunk nélküled  - nevette el magát Anomi, mire én felhajtotta a fejemet, s szemeibe néztem.
  - Ezt megérdemeltem - szóltam zavartan.
  - Tudod jól, hogy hiányoztál - szólt a lány, majd arcomat kezei közé véve, s közelebb hajolva egy lágy csókot lehelt ajkaimra.
Visszacsókoltam őt, s miután befejeztük csókunkat, ajkai közé szóltam.
  - Mit szólnál ahhoz, ha Konohaba költöznénk?
  - Felfedted magas Nagu előtt, mi? - nézett rám csintalanul.
  - Fel - nevettem el magam.
  - Kiakadt?
  - Eléggé - sóhajtottam.
  - Nekem nincs ellenemre - tette a kezét a vállamra.
  - Seni! - szóltam mosolyogva a lányomnak, mire tekintetét rám vezette a nappaliból - Mit szólnál hozzá, ha pár nap múlva egy sokkal jobb helyen laknánk.
Seni szeme felcsillant, amiből azt következtettem le, hogy örülne neki.
  - És ott lesznek barátaim? - kérdezte boldogan, ám ebben a boldogságba mégis volt egy kis szomorúság.
  - Ezt, hogy érted kicsim? - néztem elsőnek a legfiatalabbra, majd az anyukájára.
  - Tudod - szólt Anomi zavartan - Seninek nemigazán vannak barátai - szólt halkabban, hogy a kisebbnek ne keljen hallania.
  - Hát ki az aki nem barátkozik egy ilyen gyönyörű lánnyal? - kaptam fel a vizet.
  - Tudod ez a falu nem igazán szereti az Uchihakat.
  - Dokihoz is elmentünk, hogy biztosak legyünk, és ő azt mondta, hogy Seni nem örökölte a Sharingant.
  - Nem is. e ettől még nem változtat a dolgokon.
Komolyan manapság így ítélik meg az embereket?
  - Seni, menj pakolni, oké?
  - Jó! - bólintott egyet apró fejével, majd elsietett.
  - Kenjivel mi a helyzet? - kérdezte komoran a szőke hajú lány.
  - Még mindig csak Kimori és Guro tudja csak.
  - És a legjobb barátod nem - fonta össze a kezeit, s dühösen nézett rám - Neked van egyébként fogalmad arról, hogy Kenji mit élt át, amikor azt mondták neki Kimori-sanék, hogy te meghaltál?
  - Van - suttogtam magam elé.
  - Évek óta abban a tévhitben él, hogy te halott vagy. Nem gondolod, hogy megérdemli, hogy tudja az igazat?
  - De. Van fogalmam róla, hogy min ment át, és megy jelenleg. De nem állhatok csak úgy elé, hogy: "Hello, amúgy élek".
  - Miért Nagunak hogy adtad a tudtára? - vonta fel a szemöldökét még jobban, mire én csak kínosan mosolyogtam -  Megjelentél előtte, mi?
  - Jó, de most nem az 5 évvel fiatalabb húgomról van szó, hanem Kenjiről.
  - És ő jobban kifog akadni - sóhajtott Anomi.
  - Elfogom mondani neki, mindenképp -  néztem fel rá komoran.

Eltelt pár nap, mi pedig Anomiékkal beköltöztünk Konohaba. A költözésünk során egy ismerő arccal se találkoztunk, kivéve Kakashival.  Ő volt az első, akivel közöltem, hogy idejövünk. Kíváncsi vagyok, hogy Kenjikkel mi van.
  Kakashival nemrég beszéltem, így most hazafelé tartok, a Hokage irodájából.
  - Ez a Chakra... - álltam meg hirtelen.
Ismerős volt ez a Chakra, nagyon is. Azt viszont, hogy honnan, egyszerűen sehogy se tudtam eldönteni. Sőt. Ezzel az illetővel volt még 2 személy, akiknek a Chakraja nagyon is ismerős volt.
  Ahogy közeledett felém ennek a 3 Chakranak a tulajdonosa, egyre inkább tudtam meg, hogy kikhez tartoznak.
A 3 személy már méterekre volt tőlem, s jókat nevettek, amikor Guro megállt, s csak meredt maga elé.
  - Hát te? - szólalt meg végül a fekete hajú.
Ekkor Kimori és Kenji is felém emelték a tekintetüket. Kimori nem volt meglepett. Kenji se. Hisz ő túltett a meglepődöttségen. Ő le volt sokkolva. Nem csak ő, de én is leblokkoltam.
  A szél meglehetősen erősen fújt, hajamat teljesen összekuszálva. De nem csak az enyémet. A többiekét is.
  - A..Akemi - szólt Kenji sokkolva.
  - Kenji? - suttogtam magam elé.
Kenji még másodpercekig sokkolva állt, majd ezt az arckifejezését átvette a düh. Hirtelen eltűnt, majd a következő hely, ahova érkezett, az előttem volt.
  - Mit keresel te itt?! - kiabált velem dühtől telve, majd kezét ökölbe szorítva, meglendítette felém.
Épphogy elkaptam a fiú kezét, s éppen hogy nem találta el az arcomat. Szorítottam Kenji öklét, ugyanis kiakart szabadulni, de azt nem hagyhattam neki.
  - Neked halottnak kéne lenned! - folytatta a hangja megemelését felém.
  - Kenji figyelj! Had ma...
  - Hogy tehetted?! - lendítette meg felém a lábát, ám én hirtelen elteleportáltam magam Kimoriék elé.
A por, ami a földet érésemkor keletkezett, szálldogált körülöttem.
  - Hallgass már meg! - emeltem meg rá a hangomat.
Kenji csak a száját harapta, melyből csordogálni kezdett a vér.
  - Itt hagytál, és még hazudtál is. Ezek után azt várod el, hogy meghallgatlak?! - emelte rám tekintetét, melyben szétáradt a düh.
  - Kérlek - szóltam esetlenül.
A fiú ekkor a mögöttem álló lányra, és fiúra fókuszált.
  - Ti tudtátok? - Kimoriék nem szóltak semmit - Ti tudtátok, és nem mondtátok el nekem?!
  - Neki kellett elmondania - szólt komoran Guro.
Ekkor gondolkodás nélkül kezdtem el sétálni Kenji felé. Mikor már előtt álltam, így szóltam:
  - Üss meg. Üss meg, ha ettől jobban érzed magad - tártam szét a karjaimat.
Kenji mérges pillantásai úgy hatottak a szívemnek, mintha kést böktek volna vele. De itt én voltam a hibás.
  Kenji ökölbe szorítva kezét, s meglendítette felém.
  - Sajnálom - szóltam magam elé, mire Kenji máshogy cselekedett.
Az arcom helyett, a mellkasomat célozta meg hirtelen, s beleütött egy finomabbat.
  - U..utállak - gyengült el az egész teste, majd kissé rámdőlve, lecsúszott a földre.
  - Tudom - fektettem halvány mosolyt az arcomra.
  - Annyira, de annyira utállak! - szólt magasabb hangon, könnyei pedig előtörtek belőle.

Csak halványan elmosolyodtam, majd leguggoltam hozzá, s összeborzoltam a haját. Tudom, hogy most haragszik rám, de érzem, hogy hiányoztam neki, pont annyira, mint ő nekem.

  Ahogy hazaértem, közöltem Anomival a helyzetet.

  - Már megint? - lett kissé ideges.

  - Tudom, tudom. De  biztos vagyok benne, hogy jó lenne neki, ha nem lenne egyedül.

  - Egyébként honnan veszed, hogy elment? Főleg egyedül? - sóhajtott a lány.

  - Kakashitól.

  - Egek - fogta a fejét - És mennyi időre?

Csak a vállamat vontam, mire Anomi sóhajtott.

  - Épségben gyere haza.

  - Mindenképp - vontam magam közel hozz, majd megcsókoltam a fejét.

Pár óra elbúcsúzva Senitől, Anomitől, és Kenjiéktől mentem bele a vakvilágba, hogy megtaláljam a húgomat, és vele tartsak.

  Este volt már, amikor éreztem a Chakrajat. Megálltam, pontosan előtte pár méterre.

  - Huh? Te meg ki vagy? - hangja kicsit se volt kedves.

  - Drága húgocskám. Így köszöntöd a bátyádat? - húztam ajkaimra mosolyt, miközben közelebb mentem hozzá.

  - Idióta - mosolyodott el.

Vissza az én szemszögembe

Akemi közelebb jött hozzám, így már csak pár méter választott el tőle.

  - Mit szeretnél? - néztem rajta végig.

  - Merre tartasz? - nézett rám vidáman.

  - Ide-oda. De te miért vagy itt? Nem mentél vissza Rejtett Ködbe?

  - Ami azt illeti ideköltöztünk Anomiékkal.

  - Wáow. Nekem meg szólni luxus - forgattam meg a szemeimet.

  - Nem találtalak, és kérlek hagyj fel azzal, hogy a mai napon te se kedvelsz - vágott fapofát.

  - Kivel sikerült még megutáltatnod magad? - nevettem ki a bátyámat.

  - Anomi és Kenji - sóhajtott fáradtan.

  - Szóval megtudta, hogy élsz - beszéltem magam elé.

  - Meg. Nos? - nézett rám.

  - Mi kéne?

  - Nekem semmi. De neked - mutatott rám - Nem kéne egy társ az útra?

  - Próbálod helyrehozni az időt?

  - Lehet - vont vállat mosolyogva, majd rám kacsintott.

Csak mosolyogva megforgattam a szememet. Akemit szépen megvilágította az esti hold.

  - Jó. Gyere -mosolyogta rá, mire Akeminek felcsillant a szeme, majd mellém szegődött.

Így indultam el a bátyámmal, a hosszú utazásunkra.

Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről! ^^