48. Fejezet: Uchiha Vérvonal

Heyho!

Hát kisninják ezt jól összehoztam, hisz pont az év utolsó napjára sikerült nektek hoznom a részt.

Remélem a következő évben is olvassátok majd a blogomat, és velem lesztek. 

Kellemes olvasást, és sikerekben gazdag újévet kívánok mindannyiitoknak!❤️

  - Ez mit jelentsen, Obito?! - fordultam felé idegesen.

  - Kabuto feltámasztotta Madarát is, ezzel leleplezve maga előtt engem - szólt dühösen - Nagu - fordult felém - Menj előre, a Homok elleni harchoz.

  - Miért pont oda? - vontam fel a szemöldököm.

  - Mert odafogom küldeni Madarat.

Nem vitatkoztam Obitoval. Már épp menni készültem, amikor ő hirtelen megállított.

  - Előbb ezeket vedd le magadról - mutatott az álruhámra - Nem lenne jó, ha esetleg Madara összekeverne velük, és téged is megölne.

Sóhajtva elmentem a szobámnak nevezett helységbe, majd felhúztam a szokásos ruhámat. 

  - Mehetek? - Obito bólintott, majd elindultam Rejtett Homokba.

Hogy miért nem teleportáltam magam? A válasz egyszerű. Mert útközben felakartam mérni, hogy mik történnek a háború alatt.

  - Kukk!

  - Baszki! - szóltam el magam, és lendület vesztve estem le a fáról egy tisztásra - Mit akarsz Kenji?! - néztem a fiúra.

  - Kimoriék valahol Víz Országában vannak, és szétunom a fejemet. 

  - Nem tudom feltűnt-e, - álltam fel közben - de háború van, Kenji.

  - Akkor azért van mindenfelé annyi hulla, dübörög a föld, és harcok - szeppent meg.

  - Te jó isten - csaptam a homlokomra.

  - Szóval drága, segíthetek valamiben?

  - Ne hívj drágának, és nem!

  - Miért?

  - Mert nincs szükségem a segítségedre.

  - Nem, nem az. Miért ne hívjalak drágának?

  - Komolyan ezt itt, és most akarod megvitatni?!

  - Lehetséges - vigyorgott.

  - Erre nekem nincs időm - indultam volna, de ő elkapta a karomat és visszarántott.

  - Ki volt az a fiú? - kérdően néztem rá - Az a szőke.

  - Ő Deidara. Akit még az életemnél is jobban szerettem, de meghalt, és most felett támasztva Edo Tenseiel.

  - Na és vajon mit kezdesz, ha feloldódik neki a Jutsu? Akkor nem lesz itt veled.

  - Nem érdekelsz - rántottam ki a karomat a szorításából, majd otthagytam őt végleg.

Komolyan azt hiszi, hogy nem tudom? Tudom, nagyon is jól, hogy ha feloldódik a Jutsu, akkor Deidarat soha többé nem látom. Tudom, mert Hidan is hiányzik...szörnyen...

Mentem tovább, ám ismerős Chakra ütött meg, így hirtelen mozdulattal álltam meg egy fa tetején. Pillantásomat lefelé vezettem és megszeppentem.

  - Kimimaro?! - akadtam ki.

Ő hirtelen rám nézett, majd lesokkolt. Ezért is sikerült az egyik szamurájnak megtámadnia őt.

  - Chiyo-ba-sama?! - kerekedett ki a szemem.

  - Rasen Shuriken! - hallottam egy ismerős hangot.

  - Na de jó, még Naruto is - siránkoztam, majd egy halvány mosolyt küldtem még Kimimaro felé, majd eltűntem.

Percekkel később oda is értem Rejtett Homokba.

  - Azt a rohadt, mennyi shinobi - néztem le rájuk egy magas sziklaszirtről.

  - Azt ott... - nézett felfelé egy ember - Gaara-sama!

Gaara hirtelen arrafelé pillantott, amerre az előbb azaz ember. Vagyis felém.

  - Temari - szólt oda testvérének, aki szinten rám szegezte a pillantását.

  - Mégis ki a fene az?! - szólt a lány.

  - A Második Tsuchikage! - válaszolta Oonoki.

Na de jó, engem észre sem vesznek.

  - Tartanád a frontot, míg valamit elintézek? - nézett rám Muu. 

  - Öhm..persze?

Ekkor szó nélkül mögém ugrott, és megidézte a ládát, melyben Madara volt. Vagyis gondolom ő volt. Mikor megjelent a földből a láda, rá pár másodperccel, Madara már ki is lépett belőle.

  - Sose hittem volna, hogy pont téged idézlek meg - szólt elképedve Muu.

A szívdobogásom felerősödött, és a pulzusom az egekben volt. Nem azért mert láthattam a nagyapámat, jó azért is egy kicsit, de legfőképp a hatalmas Chakra miatt, ami belőle áradt.

  - Szóval a Nagato gyerek mégis felcseperedett - szólt, miközben a kezeit nézte.

Madara hirtelen rám pillantott de ekkor én visszapillantottam az alattunk lévő shinobi tömegre.

  - Van...van ott még valaki! - jött lentről a hang.

A másik Uchiha ekkor kisétált a peremre, hogy szemügyre vehesse az embereket.

  - Kétségkívül..ez Madara! - kiáltott fel Oonoki.

  - Szóval ilyen maszk nélkül - képedt el Naruto.

  - Nem... - szólt valaki, de nem láttam, hogy ki - Nézzétek a szemét! Edo Tensei hatása alatt van, és csak a holtakat lehet Edo Tenseiel feléleszteni.

  - De hát Tsunade-samaék most jelentették, hogy Madara felénk igyekszik a Jinchuurikikkel! - szólt Temari.

  - Ő viszont Madara. Harcoltam is vele fiatalabb koromban - fűzte hozzá a Oonoki - Viszont ha ő itt Madara...akkor ki az aki ide tart?!

Minden shinobi lesokkolt, s nem tudott mit mondani.

   - Tsuchikage! Te már korábban kezeid alá vetted az Akatsukit - kezdett bele Temari - Van fogalmad róla, hogy ki lehet a maszkos?!

  - Sejtelmem sincs, de a lényeg az, hogy őt is megkel állítanunk - válaszolt az öreg.

  - A fejpántjukon az áll, hogy "shinobi", viszont a ruháik alapján mind különböző nemzettől származnak - szólt Madara - Ez egy új szövetséges haderő?

  - Biztos a háború miatt hozták létre - válaszolt Muu.

Na de jó, én meg néző vagyok, és le se szarnak.

  - Ez az Ő műve... - kezdett bele Madara - Biztos forgat valamit a fejében. Viszont nem úgy tűnik, mintha minden a terv szerint haladna.

Ő? Obito...Obitoról beszél, biztosan...de várjunk..mi az, hogy nem halad minden a terv szerint?! Mibe nem avatott bele Obito?

  - Ki használja az Edo Tenseit? - tette fel újabb kérdését a Nagyapám.

  - Passz - felelte Muu, ám ekkor hirtelen összerezzent - Kabuto vagyok. Az Ő partnere - szólt ezúttal Kabuto, az Edo Tenseien át.

  - Az Edo Tenseien keresztül beszélsz hozzám? Milyen barátságtalan...

  - A te Edo Tenseied különleges. Úgy készültél, hogy olyan legyél, mint fénykorodban.

  - Te tudod milyen voltam fénykoromban? - emelte Madara Muura a tekintetét.

  - Nem - hunyta le a szemét Kabuto, majd elnyitotta - Ezért kérlek, hogy mutasd meg nekem, az Uchihak legendás erejét.
Madara ekkor hátrafordult hozzám.
  - És ő kicsoda? - kérdezte erős hangnemben, mire én összerezzentem - Várjunk csak...Sharingan?
  - Igaz is, te már rég halott voltál, amikor Nagu született - magyarázta Kabuto.
  - Nagu? - nézett rám már teljes meglepettséggel.
  - Uchiha Nagu. Aki nem más, mint a te unokád.
Madaran láttam, hogy ekkor a vér is megfagy benne, ahogy bennem is.
  - Heroma lánya? - szólt rekedt hangon.
  - Igen. Míg Fugaku fiadnak két fia született, addig Heromanak pedig egy lánya, akinek volt egy testvére is Akemi, csak ő meghalt több, mint 1 éve.
Csak bámultam Madarara, és vártam, hogy mit lép.
  - Hogy lehet, hogy nem fekete a haja színe, hanem világosbarna? - ez volt minden kérdése hozzánk.
  - Az anyám, Yumirenek barna volt a haja. És...a Senju klánból származott - néztem rájuk komolyan.
Ahogy telt az idő, úgy jöttek vissza az emlékeim az egész gyerekkoromról, és az életemről. Emlékeztem már a szüleim igazi nevére, hogy kik voltak ők, és mik történtek velem. Most már...minden emlékeztem. Mindenre.
  - Egy Senju és egy Uchiha? - vonta fel a szemöldökét Madara.
  - Igen...viszont semmi, tényleg semmit nem örököltem az anyámtól, ami furcsa. Csak a barna hajat...
  - Szóval ő az unokám - gondolkodott el Madara, hogy milyen fura ezt kimondani - Szóval a képességei...
  - Nem haladják meg a tiéd, viszont rendkívül erős - magyarázta Kabuto.
  - Öröm lesz veled harcolni, Nagu - mosolygott Madara, majd a lent lévő tömegre nézett.
Gaara ekkor egyből ránk támadt a homokkal, viszont mi gyorsabbak voltunk nála. Míg Muu és én felugrottunk, és a szirten értünk földet, addig Madara a talajon.
  - Nos akkor... - nézett a shinobikra, majd kiegyenesedett és csak bámulta őket.
Perceken belül Madara rátámadt Narutoékra, mire ők is Madarara. De szerintem már akkor ők is tudták, hogy semmi esélyük ellene. Muu is beszállt a harca, és én sem akartam kimaradni.
  - Most derül ki, hogy mennyit tanultam tőled, Obito - húztam mosolyra a számat - Sötét Chakra! - csaptam a földre, majd hirtelen villámok kezdték el hasítania  földet - Oriki! - szóltam egyből, majd a földben kilométeres szakadék keletkezett, amibe páran beleestek, és a villámcsapásban is meghaltak. A Mangekyou Sharinganom bekapcsoltam, és már itt éreztem, hogy kezdd fogyni a Chakram.
  - Fogy a Chakrája - szót maga elé Madara, miután kivégezte a fél sereget.
Ám ekkor Temari a legyezőjével eltávolította Madarat tőlük, s mellém repült, jó pár méterre a földre.
Madara felállt, majd leporolta magát. Aztán...
  - Katon - Gouka Mekkyaku!

Egy valami volt, ami még megijesztett Madaraban. Az ellenség hiba támadott vissza vízzel, a tűz, amit Madara küldött erősebb volt. Pedig mindenki tudja, hogy a tűz gyenge a víz ellen.

A két Jutsu összecsapásának eredménye az lett, hogy olyan füst keletkezett, hogy alig láttam valamit.

Madara ekkor ismét támadásba lendült. Én is mentem volna, ám ekkor hirtelen beugrott számomra egy ismeretlen kép...

E..ez...Madara...?

  - Nagu! - kiáltott Madara, mire én felkaptam a tekintetemet.

  - Rasen Shuriken! - kiabált Naruto klónja, és nekem támadt.

Ám én gyorsabb voltam, és sikeresen belenézett a szemembe. A klón megdermedt, így könnyed mozdulattal elintéztem Taijutsuval.

Gaara elkezdte üldözni Madarat a homokkal, amiket ő sikeren ki is került. Aztán megállt egy ponton, ahol Naruto klónja ráakart támadni.

  - Chou oodama Rasengan!

  - Doton - Chidoukaku! - csapott a földre Oonoki, majd a föld megemelkedett a másik Uchiha alatt, és vészesen közeledett Narutohoz, aki az égből támadt rá.

Tennem kellett valamit, azért, hogy ne legyen baja, és bizonyítani tudjak neki. Hirtelen Madarahoz ugrottam, majd éreztem, hogy az erő csak úgy árad belőlem. Szemeimet behunytam, s mire kinyitottam, meglepődtem. Nagyon is.

  - Susano'o... - szólt Oonoki.

De nem Madaraé volt, hanem az enyém. Eddig sose sikerült előhívni, viszont most igen! 

  Naruto klónjai szétszálltak, amiket Gaara kapott el a homokkal.

  - Nem kellett volna a segítséged - szólt a Nagyapám.

  - Tudom - sóhajtottam mosolyogva.

Madara nem kérte a segítségemet, mégis ott marad velem, ahogy én öltem az embereket Susano'o segítségével. Ám ez egészen addig ment csak, míg egy gyenge védés nem következett, és Gaara a homok segítségével kihúzta mellőlem Madarat.

  - Gyerünk....Naruto! - üvöltött Gaara.

  - Rasen Shuriken! - kiáltott Naruto, majd Madara felé hajított azt.

Muu időközben visszament a sziklaszirtre. Őszintén szólva nem aggódtam Madara miatt, hisz tudtam, hogy megoldja ezt is. És így is lett. Sikeresen aktiválta a Rinnegant, amivel elnyelte Naruto támadását, majd visszaugrott Muu mellé.

  Időközben nekem eltűnt a Susano'o, mivel eléggé lefogytam a Chakraból.

  - Jól vagy Nagu-san? - kérdezte tőlem Kabuto, miután csatlakoztam közéjük.

  - Voltam már jobban is  - lihegtem.

  - Kabuto, igaz? - fordult Madara, a már említett fiú felé. Kabuto bólintott - Mit tettél a testemmel?

  - Csak visszahoztalak az erőd legnagyobb formájába.

  - És honnan tudtad meg a testem titkait? Hisz még az Uchihak titkos kőtábláját se tudod elolvasni - pillantott rám ekkor Madara.

  - Az Uchiha..mit?

  - Ő nem avatott be téged? - vont kérdőre Madara.

  - Nem, azt sem tudom miről beszélsz - képedtem el.

  - Ha vége a háborúnak, akkor majd meglesheted - szólt, majd visszafordult Kabutohoz.

  - Orochimaru-samaval végzett éves kutatások alapján tudtalak megteremteni.

  - Ne ess tévedésbe - formázott jelet a kezével - Ezt az erőt nem te hoztad létre!

Ekkor a föld elkezdett remegni, és árnyék borította be a földet. Az égre emeltem a tekintetemet. Egy gigahatalmas szikla volt fölöttünk.

  - Ahogy elnézem Nagu, te még élsz és nem vagy felélesztve - mosolygott rám Madara - Ő megtanította neked, a Tér-Idő Jutsut?

  - Meg.

  - Akkor itt az ideje, hogy használt. Számunkra könnyű, hisz az Edo Tensei ezért lett létrehozva. Csináljunk bármit, a testünk regenerálódik.

Hallgattam Madarara, majd mikor elkezdte engedi a sziklát, és majdnem a földet érte, meglepődtem. Oonoki megtartotta azt, de Madara még egy ugyanekkorát tett a tetejére, így az már sikeresen is földet ért. Ekkor teleportáltam el magamat.

  Nem tudtam, hogy hova teleportálom magam, nem gondoltam semmire, csak mentem. Mikor kinyitottam a szemem, még a lélegzetem is elállt.

  Eső Országában voltam, a régi házunknál...az eső zuhogott. Az emlékek villámcsapásként suhantak át a fejemen. Abban a pár másodpercben minden emlék átjárta a testemet, melytől teljesen legyengültem.

  - Srácok - szóltam elfojtott hangom, miközben pár könnycsepp elhagyta a szememet, de ezt nem lehetett látni, hisz egybeolvadt az esővel - Miért haltatok meg? - léptem közelebb a házhoz, és egyre több emlék és fájdalom tört fel bennem. A boldog emlékektől még jobban folyt a könnyem.

  - Deidara....Hidan...Miért hagytatok itt? - suttogtam magam elé - Miért?! - ordítottam el magam.

Könnyes tekintettel néztem a házra, és láttam, hogy mind ott állunk és boldogan mosolygunk. De persze ez csak a képzeltem szüleménye volt, hisz mindenki tudta, hogy ők már soha nem térnek vissza, és soha nem lehetek többé velük.

  Aztán egy furcsa emlék suhant át az agyamon. Mégpedig az, mikor Obito átküldött engem abba a másik világba. Az ottani Hidan, hogy volt képes megtenni ezt velem..? Hogy? Jó, értem én, hogy minden az ellenkezője az itteni dolgoknak...Nem vagyok az Uchiha klán tagja. Deidara végtelenül kedvem velem, és szeret is. Jó, itt is szeretett, csak nem volt annyira kedves. Hidan pedig abban leli örömét, hogy engem bánthat. De az ottani Nagu....milyen lehet ő?

  - Basszus - ijedtem meg hirtelen, és a testem elkezdett remegni - Mi van ha az ottani Nagu is különbözik tőlem? Mi van ha...az ottani énem nem Deidarat, hanem Hidant szereti? - beszéltem magam elé - Így teljesen összeállna a kép...teljesen...

Ezt nem hagyhatom annyiban. Háború van, és a Chakram le is ment, de nem érdekel. Visszakel mennem abba a világba, és kideríteni, hogy mi folyik ott. Úgy érzem, hogy történni fog valami, ha odamegyek.

  Azonban most kell valaki, aki eljön velem. De ki? Hisz háború van. Ilyen ki az aki ráérne velem Világokat járkálni? Hát persze. Ha kiszabadítom Deidarat, akkor ő igen...

A Sharinganom segítségével megállapítottam Deidara tartózkodási helyét, és odateleportáltam. Egy őr őrizte őt, még mindig abban a bábuban, amibe Kankuro zárta. Épp leakartam ütni az őrt, de az megszólalt.

  - Nagu, én vagyok az Zetsu! - szólt, miközben szamurájként mutatkozott.

  - Zetsu? - vontam fel a szemöldököm - Mit keresel itt? - suttogtam.

  - Deidarat jöttem kiszabadítani - suttogta ő is - De ahogy látom te is erre készülsz.

  - Elkel intéznem valamit, és szükségem hozzá Deidarara. Van valami ötleted, hogy hogy nyissuk ki? - pillantottam a bábra.

  - Nagu? - kiáltott ki Deidara.

  - Shh! Halkabban!

  - Nagu! Mit keresel itt? Hm - beszélt Dei halkabban.

  - Jöttem téged kiszabadítani, mert szükségem van rád. Egy olyan dolog miatt, amit nem tudok egyedül végezni.

  - Leakarsz velem feküdni? - kérdezte kérdő hangon.

Na mondanom se kell, hogy az arcom olyan vörös lett, mint drága Nagato barátunk haja legénykorában.

  - Még egy ilyen hülye beszólás, és soha többet nem jövök érted! - szidtam le, miközben szétveszítettem a bábot.

   - Csak vicceltem. Hm - mászott ki, majd egy gyors puszit nyomott az arcomra.

  - Addig, hogy ne fogjanak gyanút, - ekkor Zetsu átalakult Deidaravá - én foglak helyettesíteni, Deidara.

Zetsu bebújt a bábba, mi pedig rázártuk. 

  - Nagu, mi folyik itt? - kérdezte komoran Deidara.

  - Majd elmondom, a biztonságban leszünk.

Azzal megragadtam a kezét, majd elteleportáltam magunkat, vissza, a házhoz.

  - Hova ho...hiszen ez.... - lepődött meg a látványon.

  - Ennyi maradt belőle - álltam mellé, az eső időközben elállt.

  - Mit akarsz tenni Nagu? - fordult felém.

  - Én..várjunk csak. Hol van Sasori..?

  - Feloldódott az Edo Tenseie..és még Akanaval se tudott találkozni. Hm.

  - Akana..mi van vele?!

  - Nem tudom - vont vállat - Neked kéne tudni.

  - Az a baj, hogy még én sem tudom...

  - Mindegy. Hm - rázta meg a fejét Dei - Mesélj csak.

  - Soha nem beszéltem róla neked. Csak Hidannak, és Tobinak - Dei felvonta a szemöldökét, mire én csak folytattam - Mikor a szüleimet kerestük, akkor csúnyán összevesztem Tobival, mire ő elküldött büntetésből egy másik világba. Azonban ebben a világban minden az ellenkezője volt, a miénknek. Nem volt Akatsuki, én nem voltam Uchiha, te meg én együtt voltunk, és Rejtett Szikla Faluban éltünk. Hidan... - folytattam vissza magamba a szót, majd folytattam - Hidan pedig az ottani Deidara állítása szerint megerőszakolt engem abban a világban.

Deidara teljesen elképedt a hallottakon.

  - Nagu - kezdett bele - Te is tudod, hogy Hidan nem volt a legjobb barátom, de egy valamit tudok. Hidan soha az életben ne tudna neked ekkora traumát okozni. Még akkor sem, ha az másik világ.

  - Igen. Erre időközben - na jó csak kb fél órája -  rájöttem. És ebből kifolyólag gondolom azt, hogy az ottani Nagu, illetve Hidan szeretik egymást.

  - Na ácsi! - állított le Dei - Nem azt mondtad korábban, hogy te meg én ott együtt vagyunk?! Hm!

  - De. Viszont én úgy vélem, hogy Nagu igazából Hidant szereti, és az nem kényszerítés volt.

  - És most mihez akarsz kezdeni? Hm.

  - Elmenni abba a világba mert megakarom oldani ezt a problémát. És úgy érzem, hogy ott történni fog valami sorsfordító..

   - Jó. Veled tartok - hajolt közelebb az arcomhoz - Hadd lássa, hogy mennyi vér van az ottani Hidanban.

Elmosolyodtam, majd összerezzentem.

  - De várjunk...mikor abból a világból visszatértem, akkor Hidan ott meghalt...

  - Meghalt? Hm.

  - Igen...ugyanúgy, mint itt nálunk, ebben a világban..

  - Akkor nem hiszem, hogy az ott valódi volt. Sőt biztos, hogy nem - nézett ám komolyan Dei - De figyelj. Ezt majd megtudjuk akkor, amikor odaértünk, nem? - mosolygott rám, majd egy apró csókot nyomott a számra.

  - Menjünk Tobihoz - húzódtam el tőle komolyan tekintettel, majd odateleportáltam magunkat, ahol Obito volt.

  - Hé! - kiáltottam fel neki, ugyanis épp a Jinchuurikikkel ment.

Ő hirtelen lepillantott, majd legyintett egyet az elhunytaknak, így ők megálltak.

  - Mit keresel itt? - ugrott le elém.

  - Tudom, hogy zavarlak meg biztos rengete... - hirtelen eszembe jutott, hogy valamit titkol - Minden a terv szerint halad?

Obito összerezzent.

  - Majd megoldom. Nos, mit akarsz? És hol hagytad őt?

  - Harcol. Gaaraékkal - válaszoltam - Viszont...azt akarom, hogy küldj el minket abba a világba.

  - Miféle világba Nagu? Abba, ahol Hidan-

  - Igen, abba!

  - Nem érünk rá most erre - beszélt hozzám higgadtan.

  - Kérlek -  mentem hozzá közelebb, hogy csak ő hallja amit mondok - Úgy érzem, hogy ott választ kapok pár kérdésemre. Kérlek Obito...most úgy sem tudnék segíteni neked.

Obito elgondolkozott, és láttam a szemeiben az aggodalmat.

  - Vigyázok magamra. Ígérem - szorítottam meg Dei kezét, miután mellésétáltam. 

Obito sóhajtott, majd bekapcsolta a Mangekyou Sharinganját, és elküldött minket abba a világba. Az utolsó pillanatban még szóltam Obitohoz halkan pár szót.

  - Köszönöm.

Jól van, világ. Készülj fel, mert kiderítjük az igazságot!