42. Fejezet: Viszlát Konoha, Hello fájdalom

Obitoval nemrég indultunk el Narutoért. Valami oknál fogva, ma semmi kedvem dolgozni, nem ám még Bijuut hajkurászni.

Mikor beértünk Konoha területére, a Végzet Völgyénél leálltunk pihenni. Csak néztem a csobogó folyót, míg Obito kibújt a köpenyéből.

  - Mit csinálsz?

  - Megsülők. Nem igaz neked nincs meleged - sóhajtott majd folytatta - Még van időnk odaérni Konohaba. Nemrég múlt csak dél.

  - És mit akarsz csinálni?

  - Csobbanjunk egyet - vette le a maszkját.

Na jó, oké. Álljunk meg egy pillanatra. Obito most arra készül, hogy úszunk egyet a folyóban? Ez tényleg azaz Obito akit én ismerek?

  - Na mi van? Tapsra vársz?

  - Nem tudom, hogy mennyire tűnt fel neked, de nincs nálam fürdőruha, ahogy nálad sincs.

  - És? A fehérneműk pont olyanok, mint a fürdőruhák, csak más anyagból vannak. Nyugi, megfog száradni pillanatok alatt ebben a melegben.

  - Nem, én inkább így bemegyek. A rövidnadrágomat pont nem éri el a víz - álltam fel.

  - Te tudod - vette le a nadrágját, amit a pólója követett. Izmos felsőteste izzadt a melegtől.

Pír lepte el az arcomon, majd levettem a ninja cipőmet. Beléptem a folyóba. Meleg volt a víz. Ebből is látszott, hogy mennyire meleg van jelen pillanatban.

  - Na gyerünk menj már! - jelent meg mögöttem Obito, majd átkarolt a hasamnál, felemelt, s beledobott a vízbe.

  - Obito, ne csináld már! - álltam fel idegesen.
Ekkor nagy hangzavart hallottunk Konoha felől.
  - Mi a...
  - Francba! És most egy ideig nem fogok megszáradni - zsörtölődtem.
  - Útközben megszáradsz - kapta könnyen magára a ruháit.
  - Mi ez a nagy sietség?!
  - Gyere már! - szólt haragosan Obito.

Elindultunk Konoha felé, ahonnan egyre jobban jöttek a zajok. Mikor a kapuhoz értünk, meglepődtem.
  - Miért nincs itt egy őr sem..?! - ám a kérdések hada még nagyobb lett bennem, amikor a Falura pillantottam. Az utcák romokban, az épületekkel együtt.
  - Úgy látszik Nagato nem tököl a dolgokon - beszélt maga elé Obito - Most itt hagylak.
  - Heh?!
  - Ismered azt a nagy fát, innen nem messze?
  - Asszem ja. Valamennyire tudom, hogy merre van. Miért?
  - Ha vége ennek az egésznek menj oda. Én addig megkeresem Narutot - szólt, és a válaszomat meg sem várta tűnt el.

Most komolyan...komolyan itt hagyott úgy, hogy azt se tudom mi a fene folyik itt?!
Végül bementem a Faluba, de csak óvatosan. Ezen a részen sehol se volt egy ember sem.
  - Hé, te! - jött felém valaki.
  - Nincs rád időm - azzal Genjutsuba zártam az illetőt - Hm..talán a Hokage irodájánál választ kaphatok.
Odateleportáltam magam az irodához. Vagyis a romokhoz.
  - Mi az isten folyik itt....? - az egész Falu romokban volt, és mindenki harcolt.
  - Hé, te ki...te...Uchiha Nagu vagy! - kezdett el hátrálni az illető.
  - Így hívnak szóval - állba rúgtam, majd gyomron. Beszállt a törmelékek közé - Ne koptasd a nevem  - megporoltam a kezeimet - Na hol kezdjük?
  - Nagu?!
  - Istenem, mi van már?! - fordultam meg idegesen. Nagyszerű! - Már csak te hiányoztál, Izumo. Gondolhattam volna, hogy itt vagytok, ha már nem vagytok a kapunál.
  - Még idemered tolni a képed, azok után amit tettetek?!
  - Most tudtommal nem tettem semmit - néztem rá értetlenül - Csak erre jártam és zajt hallottam. Mi történt a Faluval?
  - Ne tégy úgy, mint aki nem tudja. - jelent meg Koketsu is.
  - Bocs, de tényleg nem vágom mi van.
  - Nem tudod?! Az Akatsuki megtámadta Konohat! - kiabált idegesen Koketsu.
Mi van? Nekem miért nem szóltak?! Vagy várjunk...említette, hogy Nagato nem tököl a dolgokon. Nagato műve lenne ez az egész? De basszus, akkor én most semmit se tettem.

  - Figyeljetek. Nekem ehhez tényleg semmi közöm - emeltem fel védekező képpen a kezem. Nem akartam őket bántani. Jóba voltam velük, mikor még a faluba tartoztam.
  - Nem mintha hinnünk kéne neked! - álltak támadó pozícióba a fiúk.
  - Édesfaszom. Lehetne még rosszabb? - csaptam a homlokomra keservesen.
  - Mi történik itt, Izumo-san? - hallottam magam mögül egy lány hangját - Ez..Nagu?!
Na de jó! Sakura itt van, szóval a 7-es csapat se lehet mesze. Akkor Sai, Naruto és Yamato is itt van a közelben.
  - Na jó! Miért nem hívjátok rögtön a Hokaget ellenem?! - vetettem feléjük gyilkos pillantást.
  - Sakura mi-
  - Jó, nekem most volt elegem! - toporzékoltam, mint egy kislány. Épp, hogy ide jövők, de már idegyűlnek a kapuőrök, és a 7-es csapat fele. Yamatora pillantottam, enyhe mosolygással jelezve, hogy nem tehetek semmiről. De mintha észre se vette volna.
   - Képtelen voltál nem ide jönni, igaz? - nézett rám Yamato - Mindenki távolabb. Ő az enyém.
Jesszus, ez teljesen komolyan gondolja, hogy rám támad egyes-egyedül.
Míg nem figyeltem, addig Yamato rámtámadott.

  - Ez nem igazságos. - ugrottam fel nagy lendülettel, de eltévesztettem a számításaimat. Yamato a földre kényszerített a Jutsujával.

Ekkor eldobtam egy kunait mellette. Nem találta el, de nem is ez volt a célom. Egy láthatatlan zsinegnek köszönhetően visszarántottam és mély sebet okozott Yamato arcán. Mikor visszaért hozzám a kunai, lenyaltam Yamato vérét róla. Ám ekkor elkezdett lüktet szörnyen a fejem. Alig éreztem a karomat és azok a mellékhatások járultak hozzá, mint az erdőben, mikor találkoztunk.
Yamato értetlenül nézett rám. Miért nem támad rám? Most védtelen vagyok.
A fájdalom átment a karomba is. Egy nagy üvöltést tartottam vissza magamban.

Miért van ez? Miféle mellékhatások ezek?

Nehezen, de megformáltam a Feloldó Jutsu kézjeleit, majd megtört a Jutsum.

  - Francba... - suttogtam magam lé, miközben nehezen, de felálltam - Legalább hallgass meg! Nem tudom, hogy mi folyik itt, nekem senki sem szólt semmiről.
  - Akkor miért vagy itt? Nem hiszem el neked, hogy csak úgy errefelé sétáltál.
  - Narutért jöttünk, de a társam eltűnt. És Narutot se érzékelem. Szóval ez a küldetés bukta - vontam meg a vállam.
  - Micsoda?! Narutoért jöttetek?! Akkor végképp nem foglak elengedni!
  - Yamato..kérlek ne csináld ezt velem. Nem azért jöttem, hogy veszekedjek. Jelenleg én sem értem a helyzetet.
Yamato kérdő tekintettel nézett rám továbbra is.
  - Mi történt veled? Miért nem támadsz, vagy valami?
  - Nem hiszem, hogy ezt itt kéne megbeszélni - vakartam zavartan a tarkómat - Az egyik Birodalom simán megtámad téged. Nagyon erősek higgy nekem.
  - Ja..azért verte le az előbb az egyiket Konohamaru... - nézett rá fapofával.
Kitágult szemekkel néztem az előttem álló idősebbet. Most mit tegyek? Nem használhatom ellene a Kotsuniku-t, mert hatástalan, és csak én sebesülnék meg. Bár érteném miért. Viszont a jelenlegi helyzet...Mit akar ezzel elérni Nagato? És engem miért nem avatott bele?
  - Yamato, gyere velem! - ragadtam őt kézen.
  - Mi?! Nagu én biztos nem me...
Nem hagytam neki, míg befejezi. Gyors elteleportáltam onnan magunkat. Konoha melletti erdőben értünk földet. Yamatora pillantottam, majd elengedtem a kezét.
  - Miért hoztál ide?
  - Mondd. Mi ellenségek vagyunk, nem?
  - Annak kéne lennünk. De én valahogy azt érzem, hogy mégse vagyunk azok.
  - Egyébként. Nem a témához kapcsolódik, de...Ha te az elején még csak halvány foszlány sejtésed volt arról, hogy Konohaba tartozol, akkor neked milyen fejpántod volt?
  - Rejtett Szikla Rejteki. Itachitól kaptam Konohait, mikor segített nekem a Sharinganom fejlesztésében - húztam végig az ujjam a fejpántomon.
  - Értem. És? Miről akarsz velem beszélni a nagy semmi közepén?
  - Tudod jól, hogy ki nem állhatom Konohat. Vagyis a lakosait - Yamato ekkor csalódottan nézett rám - De vannak kivételek - folytattam egy sóhaj után.
  - De miért? Mit ártottak neked ezek az emberek?
  - Hogy mit ártottak?! Te ezt most komolyan megmered kérdezni, Yamato?! Hm..hol is kezdjem? Sakuraék megöltél Sasorit. Utána nemsokkal Shikamaru megölte Hidant, Kakashiék, ja és nem utolsó sorban te pedig Kakuzut. Ám ez nem volt elég. Jött a kicsi Sasuke, aki miatt meghalt Deidara, majd azt követően Itachi!
  - Uchiha Itachi halott?! - ijedt meg.
  - Az - dőltem egy fának, hogy könnyebb legyen tartani maga - És ez mind ki miatt? Hát a drága Konohaikat miatt...Ki más miatt is? Hisz ti csak ölni tudtok -  suttogtam magam elé.
  - Na jó, fejezd be! Mondja ezt, egy Akatsuki tag!
  - És szerinted mi csak agyatlan gyilkosok vagyunk, akiknek nincsenek érzéseik?! - kiabáltam vele mérgesen - Ti Konohaiak fel sem tudjátok fogni, hogy mi kavarog bennünk, amiért ilyen tettekre vagyunk képesek.

Yamato egy szót sem volt, hisz tudta, hogy igazam van.

  - És ezek után nevezz minket gyilkosnak. Gondolom Peinnek is jó oka van, amiért megtámadta Konohat. Sajnálatos módon te ezt soha nem fogod megérteni - vontam meg a vállam.
  - Hogy milyen üresnek lenni legbelül? - összerezzentem a szavain - Mert azt tudom. Hisz benned is ez az üresség tombol, Nagu.
  - Nem tudhatod, Yamato! Rohadtul nem! Nem te veszíted el egyesével azokat, akik a világot jelentik neked! Ezért akarok egy kibaszott világot létrehozni, ahol nincs nyoma az ilyesfajta bántásoknak, és mindenki boldog lehet!
  - Örök álomvilágban akarsz élni?
  - Hát nem lenne szép? Mindenkinek jobb lenne, nem gondolod?
  - Igaz, valóban jobb lenne. De akkor mi értelme lenne az életnek, ha nem te saját magad küzdesz meg a dolgokért?
  - Ez idegesít benned a legjobban! Mi értelme van küzdeni, ha csak egy szempillantás alatt megkaphatod a boldog életet, azokkal az emberekkel, akik fontosak számodra?! - kiabáltam vele ismét. Már kezdett elszakadni nálam a cérna.
  - Ezért vagyunk ellenségnek titulálva - sóhajtott egy mélyet.

Mély levegőt vettem, majd kifújtam, hogy megtudjak nyugodni. Miért nem érti meg, hogy ez sokkal egyszerűbb? Minek küzdeni, ha könnyen megkaphatod? Ezt sajnos csak az Akatsuki tagok tudják megérteni.

  - Még mindig nem érted Nagu, hogy ő ezt soha nem fogja megérteni? - szólalt meg mögöttem egy ismerős hang.
  - Mit akarsz, Kisame? - néztem rá semlegesen.
  - Mindössze annyit, hogy Ma..illetve Tobi azt akarja, hogy visszamenj hozzá.
  - Ugye azt is elmondta, hogy ő hagyott itt engem? - sóhajtottam ma már sokadjára.
  - Hisz ez...Hoshigaki Kisame..
  - Ha nem mondod, akkor hülyén halok meg - nézett Kisame Yamatora - Őt megölhetem?
  - Inkább menjünk. Érzem Tobi Chakraját. És Narutoét is - azzal hirtelen elkaptam Kisame karját, és mielőtt Yamato léphetett volna, elteleportáltam magunkat onnan.

  - Mi a..hol van Madara? - néztem körbe, ugyanis Obito sehol sem volt.
  - Lehet azóta elment máshová. Mondjuk...Narutoért?
  - Nem hiszem. Kisame. Menj vissza a szervezetbe.
  - Na átmentünk Főnökasszonyba? - gúnyolódott mosolyogva.
  - Kisame! - szóltam rá.
  - Talán lehetnél egy kicsit kedvesebb is velem. Tudod most halt meg a társam - hallottam a hangján, hogy kissé szomorú Itachi miatt.
  - Én az unokatestvéremet vesztettem el, akit a saját testvére ölt meg. Kérdés?
  - Nincs.
  - Akkor menj -  utasítottam, majd visszaindultam Konoha felé.

Nagy meglepetésemre, mint kiderült, a Kő Arcokon voltam, melyeken a Hokagek fejei voltak. És mind közül a legjobban álltam.
  - Érdemes volt meghalnod ezért a Faluért, Sensei? - suttogtam magam elé, Minato fején állva, miközben végigvizsgáltam a Falut.
Minden romokban áll. Semmi sem maradt egyben. Közelebbről megnézve, láttam, hogy valakik harcolnak a törmelékek közepette. És ez a Chakra...A Kyubbi?! Naruto a Kyubbi alakjában van. És Peinnen látom, hogy nem bírja sokáig. De várjunk csak. Hol van Nagato és ő miért nem harcol?! Nagato Chakrajat is alig érzem. Sőt, szinte nem is..
Hány farok is van...8. Szóval már csak 1-nek kell megnyílni és Kurama átveszi az irányítást Naruto felett.
  - Mi?! -  a vér is megfagyott bennem - E..ez a Chakra..Pff...hát persze - nevettem kínomban - Hisz a kicsi apuci nem hagyhatja cserben a fiát - lettem dühös a mondatom végére.

Erősen kellett koncentrálnom ahhoz, hogy betudjak jutni Naruto elméjébe. Obito szerint én még olyan helyekre is tudok teleportálni, ahova ő nem. És ez is a Sötét Chakranak köszönhető.
Éreztem ahogy a Chakram egyre fogy, ám tudtam, hogy jól csinálom a dolgokat.
  - Gyerünk már, a rohadt életbe! - koncentráltam rá hirtelen.
Másodpercekkel később egy különös helyen találtam magam. Tőlem pár méterre állt Naruto és a Negyedik Hokage.
  - Sensei.. - suttogtam magam elé, ám hamar szétáradt a düh a testemben.

Miért nem vesznek észre?

Bár nem törődtem ezzel a kérdéssel igazándiból. Csak hirtelen megindultam, míg közel nem értem hozzájuk. Próbáltam olyan gyorsan cselekedni, ahogy csak tudok.
  - Rohadék! - húztam be egy óriásit Minato-senseinek.
Minato-senseinek a száján távozott némi vér.
  - Mi..mi volt ez?! - kapta felém a tekintetét.
Én lihegve álltam előttük.
  - El sem tudod hinni, hogy mióta várok erre! - szuszogtam a fogaim közt.
  - Nem tudom, hogy ki vagy, de azt végképp nem, hogy hogy jutottál Naruto elméjébe. - döntötte kissé oldalra a fejét a másik szőkeség.
Itt szakadt el nálam a cérna. Már kínomban nevettem fel a hallottakon.
  - Mit is képzeltem? - kezdtem el körbejárni körülöttük - Hogy a Nagy Negyedik Hokage majd emlékszik rám? Ugyan - legyintettem egyet.
  - Naruto, ki ez a lány?
  - Hogy ki ez a lány? Hogy ki ez a lány?! - hirtelen lőtte teremtem, majd elkaptam elől a pólóját. A szemem csak úgy izzott a dühtől.
  - Apa, ő Uchiha Nagu! Egy Akatsukis! - szólt közbe Naruto.
  - Uchiha...Nagu..? Sose hallottam ezt a nevet, és az arcod se ismerős.
Miért...? Miért nem emlékszik rám? 2 éves koromban ő volt a senseiem. Már olyan korán..én emlékszem rá. Akkor ő miért nem emlékszik rám?
  - Utállak.. - suttogtam a szemeibe - Hogy tudtál engem elfelejteni..? Huh..ja..igaz is. Megtudtátok, hogy nektek ott lesz Naruto, és engem elfeledtél Kushinaval együtt.
  - Még mindig nem értem miről beszélsz - szólt, mire én elengedtem.
  - Mindegy is. Egy nap, ha isten is úgy akarja és ismét találkozunk. Akkor talán rájössz te is, sensei. - mosolyogtam rá a végén.
Minato-sensei meglepetten nézett rám, ám hamar kikerekedtek a szemei.
  - Nagu?! - csak mosolyogni tudtam azon, hogy rájött ki is vagyok. De abban a pillanatban, hogy kimondta a nevem, én kiléptem Naruto elméjéből.


  - Pff...ő is ugy... - nem tudtam továbbmondani, ugyanis valaki egy hatalmasat húzott be nekem, melynek következtében hátrarepültem - Mi az isten?!
  - Komolyan ennyire hülye vagy? - állt előttem Obito és a csuklóját rázta.
  - Mi a franc bajod van?! - álltam el nehezen.
  - Neked mi bajod van. Miért mentél be Naruto elméjébe? Azzal csak elbolygattad a dolgokat.
  - Muszáj volt látnom Minato-senseit. Viszont ő...nem emlékezett rám.
  - Mit vártál tőle? Szépen elfelejtett téged - sétált elém Obito - Na gyere - nyújtotta nekem a kezét hogy megtudjam magam tartani.
  - Ez fájt ám - fogtam meg a kezét, majd ő talpra állított teljesen - Egyébként mi folyik itt Obito? És én miért nem tudok róla?
  - Nem kell mindenről tudnod. Elég csak annyit tudnod, hogy Nagato ellenszegült nekem - kapcsolta be a Sharinganját.
  - Érzem..érezem Nagato és Konan Chakrajat. Itt vannak a közelben, de Nagatonak és Peinnek egyre gyengül.
  - Igaz is - hallottam a hangján ahogy elmosolyodik - Te még nem tudod az igazságot.
Nem értettem, hogy jelen pillanatban miről beszél Obito. De elhatároztam, hogy kiderítem.
  - Huh? Nagu ne! - Obito értem akart nyúlni, de gyorsabb voltam, és elteleportáltam tőle.
Így végül nem fogom tudni, hogy mi is lesz Naruto és Pein harcának a vége. De magyarázatot kaphatok a dolgokra, amiket nem értek.
  - Mi ez az e...Na...Nagato...?! - elképedtem a látványon. Nagato egy gépszerűségben volt és szörnyen le volt fogyva.
  - Nagu, te mit keresel itt?! - lepődött meg Konan - Neked nem kéne itt lenned!
  - Magyarázatot akarok! Mi ez az egész?! - amint kimondtam ezt a mondatot, hallottam, hogy valaki mögöttem belép a társaságunkba.
  - Én is kíváncsi lennék rá. - ismertem ezt a hangot. Nagyon is.
  - Naruto.... - fordultam meg picit. Amint megláttam őt, egyből Konan mellé ugrottam.

Nagato beadva a derekát, elkezdte mesélni a történetét Narutonak. Ám olyan titkokat tárult fel előttünk, amiket én nem akartam tudni.

Pein meghalt...Nagato haldoklik. 

  - Konan ez..ez tényleg igaz..? - nézte rá sokkolva - Mondd kérlek, hogy ez nem igaz! Pein eddig Nagato volt...? Egész idő alatt?!

  - Nyugodj meg, Nagu - szólt halkan Konan.

Végül Naruto meggyőzte Nagatot, hogy a valódi békét ellehet érni. Nagato feláldozta magát azért, hogy a halott shinobikat újjáélessze. Nagato meghalt...
Konannal visszamentünk a romos Faluba.
  - És most mihez kezdesz? - fordult Naruto Konan felé.
  - Kilépek az Akatsukiból, és mostantól hinni fogok benne Naruto. Hinni fogok abban a békében, amiben Nagato is hitt, és hiszem, hogy te eltudod hozni.
  - Na álljon meg a menet - ugrottam Konan elé - Mi az, hogy kilépsz a szervezetből? Ez egy rossz vicc, ugye? Te is tudod nagyon jól, hogy miken mentünk keresztül. És mindezek ellenére képes lennél itt hagyni..?
  - Sajnálom, Nagu. - pillantott rám búsan - De mivel Nagato is meghalt..semmi keresnivalóm sincs itt többé.
  - Értem - lábadt könnybe a szemem, de nem eresztettem a kis cseppeket.

Konan adott Narutonak egy rózsacsokrot, melyet papírból készített el. Megöleltük egymást, majd ő elment. Én is mentem volna, azonban Naruto elkapta a karom. A karom. A KAROM!!
  - Na...Naruto..?
  - Te...ismerted az apámat? - kérdezte elfojtott hangon.
  - Minato-sensei a senseiem volt, 2 éves koromig. Már olyan korán elkezdtem tanulgatni a Jutsukat. Azonban - húztam el a kezem a szorításából - Amint megtudták Kushinaval, hogy gyerekük lesz, engem szépen elfelejtettek. Nem hibáztatlak érte, hisz te erről semmit se tehetsz, Naruto.
  - Mesélnél nekem apáról?
  - Most elfelejtetted, hogy az ellenséged vagyok? - fürkésztem az arcát - Tudod, engem megbüntetnek ha ezt teszem. Nem beszélgetnem kéne veled, hanem elfogni - mosolyogtam rá erőltetetten.
  - Igaz. Hova is gondoltam? Te az Akatsuki tagja vagy. Csak egy pillanatig belezúgtam a pillanathevébe, mert megtudtam, hogy ki is az apám.
  - Sajnálom. Majd Kakashiek mesélnek róla neked.

Hát igen. Véget ért egy korszak. Nehéz belegondolni, de Pein és Nagato most már hallott. Konan kilépett a szervezetből. Obito, Kisame, Akana, Zetsu és én maradtunk. A szervezet, melyben az elején 12-en voltunk, most már csak 4 fővel dicsekedhet. Obito is megmondta nekem, hogy Sasukeék nem hivatalos Akatsuki tagok.
Nagyot sóhajtottam, mielőtt elakartam volna menni. Ám, hiába akartam lépni, sehogy sem tudtam. A lábamra pillantottam. Felismertem ezt az árnyákot. Shikamaru Jutsuja sikeresen elkapott.
  - Pff, nevetséges - motyogtam maga elé - Kai! - csináltam a kézjelet is, ám mielőtt bármit is tehettem volna, Tenten és Rock Lee jelent meg a két oldalamon.
Kezeimet elkapták és hirtelen a földre nyomta. A következő pillanatban Kakashi ugrott fölém. A Mangekyou Sharinganja megvolt nyitva. Én meg sikeresen belenéztem. Na szép. Ez az Nagu! Ügyes vagy.

Nem tudom mennyi idő tehetett el mire felkeltem. Egy ágyon voltam, a fejem sajgott. Mintha vihar zajlana épp benne. Felültem az ágyon. Nem voltam megkötözve, és a szemem se volt bekötve. Lábra álltam, de abban a pillanatban ahogy elindultam, összerogytam. Lábaimat irritálta a hideg padló.

Vajon hol lehetek? És miért nincs itt senki?

A kérdések csak úgy kavarogtak a fejemben. Nem tudtam hol vagyok. Az egész testemet gyengének éreztem. Még mások Chakrajat is alig éreztem. Sőt. Nem is éreztem semmiféle Chakrat.
  - Végre felébredtél - ez a hang... - 3 napig aludtál.
  - Te meg mit keresel itt? Mi dolgod van velem megint?! - álltam fel remegő lábakkal.
  - Míg aludtál történt egy-két dolog.
  - Mégpedig? Még undorítóbb lettél?
  - Nem-nem - mosolygott undorítóan - Én lettem a Hatodik Hokage!
  - Mi?! - a vér is megfagyott bennem. Hogy Danzou a Hatodik Hokage?! - Na ne viccelj velem! - kiabáltam vele - Mi van Tsunadeval?!
  - Ő kómában van. Azóta, mióta Pein megtámadta a Falut.
Ilyen nincs...ez az alak nem lehet a Hokage! Mindenkire veszélyt hoz! De várjunk..miket beszélek? Mióta érdekel engem Konoha sorsa, és hogy ki a Hokage?
  - Nos, nemsokára jön egy Anbu tag, hogy kifaggasson - fordított nekem hátat.
Francba már..még mozogni se tudok rendesen. Elkel menekülnöm innen minél hamarabb! De várjunk...ha 3 napja itt vagyok, akkor Obito nem keresett engem, vagy mi? Egyáltalán tudja, hogy én itt vagyok?
  - Oh, ahogy látom már itt is van - nevetett fel Danzou.
Elképedtem ismét. Miért pont Yamatot küldte ide? Hisz ő nem is Anbu tag.
  - Mit akarsz, Yamato? - ültem le az ágyra.
  - Beszélgetni - ült le a kinti székre - Ha Narutoért jöttél, akkor miért nem kaptad el őt, amikor ketten voltatok?
  - Mert egyedül nem hiszem, hogy szembetudok szállni a Kyubbival. Szerinted miért dolgozunk párokban?
  - Mindenesetre téged itt fogunk tartani még egy ideig - állt fel, majd közelebb lépett a cellához -  Mondj el mindent az Akatsukiról!
  - Mi van veled? Tán be vagy tépve? - röhögtem fel - Nincs semmi, amiért beköpném a társaimat.
  - Fordulhatunk durvább módszerekhez, ha nem vagy hajlandó beszélni.
  - Képzeld! Nem vagyok hajlandó! Szóval vessetek be mindent! Még ha meg is halnék, az utolsó pillanatomban se mondanék semmit.
  - Nem akartam ezt, de nincs más választásunk - vett mély levegőt Yamato.
Percekkel később Kakashi és Sakura sétáltak be Yamato mellé.
  - Akkor most rábízlak a Kakashi-senpaiékra - azzal elment a barna hajú.
Kakashiék már jöttek volna be hozzá, amikor hirtelen 2 köpenyes ember jelent meg mellettem a cellában.
  - Végre itt vagyunk! - hallottam egy vékony hangot. Egy lányhoz tartozott.
  - Komolyan miféle Jutsut használtatok? Alig találtuk meg, hogy merre van. - vont vállat a mély hangú. Egy fiú volt.
  - De ha nem haragszotok, akkor mi most vinnénk is. - azzal a lány megragadott engem. Esélyem se volt kitérni előlük.
  - Pá! - intett a fiú, majd elteleportáltak engem Sakuraéktól.

Egy tisztáson értünk földet, és a testem már nem fájt. Semmi bajom nem volt, azon kívül, hogy nem tudtam kik voltak azok akik megmentettek engem. Levették a kapucnijukat. Egy barna hajú, zöld szemű lány, és egy szőke hajú világos szemű fiú.

- Ti..ti meg kik vagytok?!
Ők csak jót mosolyogtak rajtam. Kik lehetnek ezek...?

(Nagatoék történetét megnézhetitek a Naruto Shippuden 172. részétől, a 174. részig. Én most nem fejteném ki, mert nagyon hosszú lenne.)

Remélem tetszett nektek ez a rész! ^^ Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről! ^^