40. Fejezet: Nagu és Hidan

Mindig vidám, sokszor veszekedik mindenkivel, élvezi a fájdalmat, de a szíve a helyén van. Ismerősen cseng mi? Nos, nem másról, mint Hidanról van szó. Arról a fafejűről, aki képes volt magát belopni a szívembe, apró tettekkel. Na de, hogy is történt ez? Vagy hogy lettünk mi olyan jóba? Ezt fogom nektek most elmesélni. 

Eltelt 3 hét. Deidaraval egyre kevesebbet beszéltünk, de aznap nem ez idegesített a legjobban. Hanem Kakuzu hisztije, mert nincs társa.

- Az istenit már neki! Pein, szerezz már neki egy társat, mert komolyan mondom az őrületbe kerget! - téptem már a hajamat kínomban.

- Te is ezt csinálnád, ha csak várnád, hogy legyen egy társad és csak vársz, és vársz, és vársz, és vársz. - húzta a száját Kakuzu.

- Jó, elég! - csapott az asztalra Pein - Nagu! Emlékszel még a tegnapelőtti esetre? - fordult felém.

- Persze. - sóhajtottam - De te is tudod, hogy mire odaértünk elment. Viszont Itachinak hála sikerült megtudnunk pár dolgot

- Itachinak mi köze ehhez? - lepődött meg Kakuzu.

- Tegnapelőtt Pein elküldött Itachit és engem, hogy vizsgáljunk meg egy esetet. Rejtett Gőz melletti erdőben egyre több mészárlásról esik szó, és állítólagosan az a halhatatlan ninja áll ennek a hátterében. - magyaráztam.

- Na látod? Őt még te se tudnád kinyírni. - erősködött Pein.

- Nem viselném el, hogy egész életemben őt keljen hallgatnom.

- Hát pedig most elfogod viselni, és nincs apelláta! - mérgelődött Pein.

- Pein mostanában kissé ideges. - súgta oda nekem Kakuzu.

- Ja, én is észrevettem. Lehet havi bajos...

- Mit susmogtok?!

- Semmit! - szóltunk egyszerre Kakuzuval majd kiegyenesedtünk, mint a kiskatonák.

Végül Pein úgy döntött, hogy Kakuzut, Orochimarut és engem küld el a halhatatlan ninjaért. Utánanéztem pár dolognak még mielőtt elindultunk. Kiderült, hogy a neve Hidan és 17 éves. 3 évvel idősebb, mint én.
Késő este elindultunk, és hamar megtaláltuk őt, a Rejtett Gőz Falu melletti erdőnél.
- Huh? Kik vagytok? - állta elénk.
Kakuzu egy szó nélkül rátámadott, Orochimaru pedig követte a példáját. Én nem csináltam semmit, hisz csak azért voltam itt, hogy informáljam a fiúkat és ha van valami, akkor besegítsek. Később Hidan felugrott egy fára, így Kakuzuék nem érték el őt.
- Istenem...Mit akartok, most komolyan? - sóhajtott Hidan.
- Alkut kötni. Ha vesztesz, csatlakozol az Akatsukihoz. Ha nyersz, akkor épségben távozhatsz. Nos, mit szólsz? - ajánlotta neki Orochimaru.
- Akatsuki? Nem kösz, inkább kihagyom.
- Miért? A szervezetben szabadon gyilkolászhatsz, Hidan. - húzta sunyi mosolyra a száját a társam.
- Igen ám, de itt szabad vagyok. Ez a szabadság! - kiáltotta el magam boldogan.
- Fogd be. - szólt rá ridegen Kakuzu.
Én továbbra is csenden maradtam.
- Az a csaj - mutatott rám a kaszájával - Miért van itt? Talán megakar velem küzdeni?
Kakuzu ekkor rámpillantott.
- Hogy ő? Csak elkísért minket. Látni akarta, hogy milyen vagy. Meg persze besegít ha valami történne.
- Na ne nevettess! - röhögte el magát, majd komolyan ránk nézett - Itt nem a megjelenés számít. Oh Jashis-sama..figyelj kérlek. - suttogta maga elé.
- Jashin? - szólaltam meg.
- Érdekes lesz... - változott át Kakuzu.
Hidan lerohantam a fáról, s elkezdődött a kettőjük kis "játéka".
Kakuzu szépen elverte Hidant. Nekem kellett megállítani, hogy ne okozzon benne komolyabb kárt.
- Megölted őt? - jött elő a földből Zetsu.
- Áh..Ember, ez nagyon fájt..a francba.. - ült fel, miközben fájdalmasan fogta a fejét.
Láttam, hogy Kakuzu eléggé megsebezte, és kissé meg is sajnáltam őt, így leguggoltam hozzá barátságos tekintettel.
- Oké, akkor most csatlakozz az Akatsukihoz. - szólalt meg Orochimaru.
- Nézd. Én már megmondtam neked, hogy szarok a kicsi szervezetekre. - szólt lenézően.
Ez most szórakozik?! Nem azért jöttem el idáig, hogy aztán ne csatlakozzon. Ökölbe szorítottam a kezemet, majd behúztam egyet neki. Há' velem ne szórakozzon már!
- Hé, normális vagy?! - kapta a kezét az arcához.
- Úgy beszélsz, mintha te jobb lennél azzal, hogy random öldökölsz, idióta! Itt lehetőséged lenne ölni, és még nagyobb élvezettel, mert ahogy láttam ezek az emberek akiket megöltél könnyű játékszerek voltak, míg ha az Akatsukiban lennél nehezebb ellenfeled lenne, és az izgalmasabb lenne, nem igaz? - néztem rá kissé idegesen.
- Könnyű játékszer alatt, magadat érted? - nézett rám gyilkos tekintettel.
- Ne becsüld alá Nagut. Lehet, hogy lány, azonban nagy erővel rendelkezik. - magyarázta Orochimaru. Végre valaki!
- Nos Orochimaru. Mihez kezdjünk vele? Elvigyük erőszakkal? - néztem a társamra.
- Nem kell, úgyis velünk jön. - mosolyodott el.
Már akkor sejtettem, hogy Hidan más szerepet fog játszani az életemben, mint más személyek.
- Szerintem egész jó ajánlat ez, Hidan. - szólt Orochimaru.
- Hm..és lenne valami társam is, vagy itt mindenki soloban nyomja?
- Hát éppenséggel akad valaki. - néztem Kakuzura - Kakuzuval pont jók lesztek egymásnak.
- Kakuzu? Mármint az a Kakuzu? - pillantott az előbb említett férfire.
- Oh, szóval hallottál már rólam.
- Azért ennyire hülye nem vagyok. - sóhajtott, majd elgondolkodott.
Mi addig türelmesen vártuk a válaszát.
- Huh.. - sóhajtott Hidan - Rendben. Csatlakozok.
Ekkor felálltam, s mosolyogva ránéztem Kakuzuékra.
- Akkor üdv a szervezetben. - mosolyogtam rá is.
- Üdvözlet! Zetsu vagyok. - köszönt neki Zetsu illedelmese.
- Remek, van egy gyilkoló gépünk. - nyújtottam neki a kezemet, hogy felszedjem a földről.
- Ne kezelj úgy, mintha egy tárgy lennék. - fintorgott rám, majd belemarkolt a kezembe, s várta, hogy felhúzzam.
Mivel elég nagy darab volt, ezért nehezen ment nekem, és a többiek is már előre mentek, szóval még nehezebb lett volna már utánunk kiabálni.
- Nehéz vagy... - szóltam erőlködve.
- De kis béna vagy. - hirtelen lökött egyet magán, hogy sikerüljön nekem felhúzni. Sikerült is, azonban nem úgy, ahogy mi akartuk.
Hirtelen felrántottam, s majdnem rám esett, azonban az utolsó pillanatban sikerült magát megállítani a földön, viszont a testünk akaratunk ellenére is összesimult, s csak bámultam a gyönyörű szemeibe, ahogy ő is az enyémbe. Olyan szinten zavarba jöttem, mint még soha.
Izzadt teste csak úgy lüktetett a fáradságtól, s ért hozzá a kis testemhez. Elakartam engedni a kezét, de nem ment. Valamiért nem tudtam, hiába akartam...
- Félsz tőlem? - suttogta a fülembe.
Az egész testem beleremegett ettől az aprócska kérdéstől és furcsa érzés kerített hatalmába. Egy olyan, mint még soha. Melegséget éreztem a hangjától.
- Szóval igen. - húzódott el, majd elengedte a kezemet - Nos, nem tudom, hogy merre van a szervezet, szóval vezess. - sóhajtott majd a kaszáját a hátára kapta.

- Félreértés ne essék, nem félek tőled. - szólaltam meg még mindig zavartan.
- Persze-persze. - ment előre.
- Nem tudod merre kell menni!
- Iiigaz bocs. - állt meg, majd a tarkóját kezdte el vakarni zavartan.
- Szerintem jóba leszünk. - mosolyogtam, mire elmentem mellette és a hajába borzoltam.
Éreztem, hogy Hidan boldog mosolyt húz az arcára, majd ezután utánam rohant. Olyan volt, mint egy kisfiú, akit kivittek a szabadba, hogy a többi barátjával lehessen.

Fura módon végigbeszéltük az egész utat, azonban egyikünk se tett említést a történtekkel kapcsolatban. Mikor már a ház tájékára értünk, levettem a köpenyemet, majd a fejére dobta.
- Vedd fel. Szerintem Konan nem nagyon örülne neki, ha egy félmeztelen alak mászkálna a házban.
- Konan? Ő meg ki a fene? - nézett rám értetlenül, majd belebújt a köpenyembe.
- Majd megtudod. De annyit mondok, hogyha tényleg élni akarsz, akkor nem veszel össze vele, se Peinel.
- Még jó, hogy tudom kikről van szó.
- Majd megtudod. - léptem be a házba.
Épp, hogy beértem, máris hangoskodásra lettem figyelmes. A hangok felé pillantottam, majd megláttam Tobit, és Deidarat rohanni felénk. Helyesbítek. Deidara kergette Tobit. Tobi szépen kikerülte Hidant, míg Deidara nekirohant.
- Há'! Ennyit neked, senpai! - rohant el Tobi.
- Áu.. - fogta a fejét a Deidara, majd felnézett Hidanra - Jézusf*sza, mi vagy te, egy jeti? Hm. - ijedt meg kissé - Nagu, ki ez a teherautó méretű srác?
- Ő Hidan. - nevettem el magam.
- Biztos jó ötlet egy ilyennel mászkálni? - suttogta oda nekem gyanús pofával, miközben felpattant a földről - Eléggé perverznek néz ki.
- Nem vagyok perverz, te barom! - vágta oda neki idegesen.
- Mit mondtál, te totemoszlop?! Hm!
- Inkább legyek totemoszlop, mint egy kis véznaság!
Ekkor hirtelen mozdulattal elkaptam Deidara haját, és meghúztam.
- Áu, ez fáj Nagu! Engedj már el! Hm!
- Legalább te viselkedhetnél, Deidara! Olyanok vagytok mint két vadember!
- Nem mintha érdekelne a véleményed. - fordított nekem hátat Deidara, összefont karokkal - Mellesleg miért van rajta a te köpenyed? Hm.
- Mert tudtam, hogyha csak simán póló nélkül bejön ide, akkor Konan elveri. - vakartam zavartan a tarkómat.
- Akkor sem a te köpenyed kéne rá. A végén még tönkreteszi! Hm. - azzal Deidara hirtelen mozdulattal lerántotta róla a köpenyemet.
- Fejezd már be, idióta! - kiabáltam Deidaraval, majd egy hatalmas pofonnal illettem meg.
- Ezt meg miért kaptam?! Hm!
- Azért mert ilyen illetlen vagy! Nem is ismered, de elítéled! Elsőnek meg kéne ismerned, és azután ítélkezni! Te se örültél annak, amikor a szervezetbe jöttünk, hogy elsőre elítéltek!
- Chh.. - fintorgott Deidara - Jó, védd őt, akit csak pár órája ismersz, ahelyett akit már gyerekkorod óta! - vetett rám mérges pillantást, majd elment.
- Talán nem kellett volna beszélgetnünk, vagy valami..
- Nem a te hibád, ő mindig ilyen. - sóhajtottam, majd rátettem a kezemet a vállára - Kérlek nézd el neki. Sok szörnyű dolgon ment keresztül, velem együtt. Nehéz neki új embereket megismerni, de hidd el majd jóban lesztek. Addig is ha van valami, akkor szólj nekem nyugodtan, és segítek neked bármiben. Oké? - mosolyogtam rá.

Azonban este ismét összevesztem Deidaraval, aminek az lett a vége, hogy konkrétan Hidan vigasztalt meg. Eltelt pár nap, és Hidan alig szólt hozzám. Gondoltam, hogy esetleg jóba leszünk, de ezek szerint nem akar velem társalogni. Ám egyik nap elkaptam őt a folyosón.

- Mondd, haragszol rám? - állítottam meg.
- Nem. Miért? Kéne? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem, csak kerülsz és gondoltam haragszol.
- Nem, na hali. - indult volna el, de én elkaptam a karját.
- Állj már meg és legalább hallgass meg. Ne értsd félre, de szimpatikus vagy nekem és kedvellek is. Ami furcsa, mert mostanában nem igazán vagyok olyan kedvemben, hogy bárkit is kedveljek, vagy bármi hasonló.
- Deidara befenyített, hogy ne merjek a közeledbe menni, vagy bármi hasonló. - árulta el.
- Most komolyan félsz Deidaratól? - nevettem ki, miközben elengedtem a karját.
- Ki tudja milyen erővel rendelkezik! - fordult meg, majd nagy komolysággal nézett engem.
- Te idióta! - bokszoltam a hasába kedvesen - Szard le, hogy mit mondd, és légy azzal akivel akarsz. Ne alapozd más parancsára az életed.
Az előttem álló fiú csak megszeppenve nézett rám.
- Ezek szerint lehetünk barátok? - kérdezte zavartan.
- Persze, te idióta! - vertem hasba ismét.
- Baráti ölelés? - tárta szét a karjait.
Boldogan bólintottam, s közelebb mentem, hogy megöleljem.
- De előbb kapj el ha tudsz! - nevetett, majd rohanni kezdett előlem.
- Ez nem ér! - futottam utána.
Bevallom nagyon megkedveltem Hidant. Olyan ember volt, akivel én még nem találkoztam, és azt akartam, hogy a barátom legyen.
Hidan futott mindenfelé, csakhogy ne tudjam megfogni őt. Nagyon jól szórakoztam, bár kissé már elfáradtam.
- Hidan, merre vagy? - néztem körül morcosan az udvaron.
- Buu! - jelent meg a hátam mögött.
Mondanom se kell, hogy mekkorát ugrottam.
- Ez nem ér! - fordultam meg - Nem ér, hogy elszaladsz, mert gyorsabb vagy nálam.
- De most itt vagyok, és nem futkosok.
- Utállak.
- Rosszul hazudsz. - mosolygott.

- Igaz. - húztam a számat - Na ide azt az ölelést!
Nem vártam meg míg reagál. Gyors letámadtam az ölelésemmel. Hidan teste olyan meleg volt. A beteges, bunkó természete ellenére én tudtam, hogy a szíve mélyén ott van a kisfiú, aki csak arra vár, hogy valaki szeresse őt, és foglalkozzon vele. Hogy valaki tudassa vele, hogy ő is létezik.
Teste lüktetett ismét a fáradtságtól, mint az első találkozásunkkor. Valahogy jól esett az ölelése, ugyanis visszaölelt engem. A mellkasáig értem neki. Hiába Deidarat szerettem, boldog voltam, hogy van valaki aki törődik velem és itt van mellettem. És ahogy észrevettem, Hidan is pont erre vágyott.
- Olyan pici vagy. - gúnyolódott rajtam.
- Te vagy totemoszlop méretű. - tapostam a lábára.
- Meg se éreztem. - engedett el.
Végigmértem őt, hogy hova mehetne következőnek a rúgás. Majd a szemem megállt egy ponton.
- Na azt már nem! - rezzent meg Hidan, majd az ágyéka elé tette a kezeit védekezésképpen.
- Szerencséd van. - néztem rá morcosan, azonban hamar elnevettük magunkat - Egyébként miért flangálsz póló nélkül?
- Hát mivel nincs. Kértem Peintől, de azt mondta, hogy előbb jön össze Deidaraval, minthogy adjon.
- Istenem! - csaptam a homlokomra - Na gyere, tudom kitől kell kérni.
Megragadtam Hidant, majd elvittem Tobihoz.
- Toooobiiii! - rontottam be a szobájába. Ő persze majd összeszarta magát, annyira megijedt.
- Ne ijesztgess, Nagu-chan!
- Mit akarsz, naracspofától? - vonta fel a mellettem álló fiú a szemöldökét.
- Tobi, nincs pluszba egy pólód, amit már nem használsz? - kérdeztem tőle kedvesen.
- Öhm..Tobinak nagyon sok pólója van.
Tobi kinyitotta a szekrényét, melyből vagy 30 póló zuhant ki.
- Na Hidan! Válogass! - löktem a kupacba.
- Woaw. Elvihetek párat? - fordult Hidan Tobihoz.
- A nagy világra törő Akatsuki, akik mi vagyunk épp ruhapróbát tartanak? - jelent meg Kisame az ajtóban - Had csatlakozzak! - vetette be magát Hidan mellé.
- Hé! - szólt neki Hidan - Neked van pólód. Nekem meg kell, halpofa!
- Né' má' milyen jól áll nekem! - húzott fel egy fekete halálfejes pólót.
- Ez inkább Peinre illik, mint rád Kisame. - sóhajtottam.
- Oh. Akkor se adom fel! - bújt a ruhakupacba ismét.
- Hé, Tobcsi. - vánszorgott ki Hidan a ruhák közül - Ezt a hármat megkapom?
Tobi bólintott, majd Hidan megköszönte és eljöttünk mielőtt Kisame visszarángat minket.

Eltelt több mint fél év. Ez idő alatt történt egypár dolog. Elsőnek is Orochimaru elárult minket, bár ezek ellenére én nem utálom, hisz nekem semmit se ártott, de azért a többiek eléggé pipák rá. Ezt követően Hidan betöltötte a 18. életévét, így hivatalosan is felnőtt lett. Az én szülinapom 2 hónapja volt. A 15. életévemet töltöttem be. Míg Deidaraval romlott a kapcsolatom, addig Hidannal jobb lett. Megszerettem Hidant, de sose tudtam eldönteni, hogy milyen módon. De azt tudtam, hogy soha nem szerelemből.

Az évek teltek. Pontosabban 2 év. Én pedig egyre furcsábban kezdtem el magam érezni akár Deidara, akár Hidan közelében. Hidan egyre furcsábban viselkedett velem olykor. Mire 17 éves lettem, addigra Hidan 20.
Mindig is utáltam, hogy 3 év van köztünk, hisz nekem annyira soknak tűnt.

- 1 év múlva alkoholizálhatsz velem úgy mint a fene! - vigyorgott rám Hidan egyik nap.
- Tudod, nekem nem az lesz az első, hogy lerészegedjek a sárga földig. - sóhajtottam.
- Pedig milyen vicces lenne! Azt se tudnád, hogy hol vagy. Aztán táncolnál vagy valami, én meg jót mulatnék.
- Mint ahogy én a te 18. születésnapodon? - vágtam neki vissza.
- Na arról nem akarok beszélni.
- Pedig nagyon emlékezetes volt, amikor rámásztál Pe-
- Nem. Akarok. Róla. Beszélni!
- Mikor lekaptad Peint! - nevettem el magam.
- Hányszor mondjam még, hogy azt hittem, hogy az egyik csaj a bárból?! - kiabált idegesen Hidan.
- Persze-persze. - csatlakozott a beszélgetéshez Kisame.
- De..pfuu! - borult az asztalra - Olyan gonoszak vagytok!
- De hát olyan szép párt alkotn-
- Ha valaki még egyszer megemlíti ezt az esetet, azt fellógatom valahova! - vágott nekem közbe Pein idegesen.
Mind kussban ültünk. Percekkel később a többiek szétszóródtak, míg én meg Hidan csak ültünk még az asztalnál. Pár perc múlva felálltam én is.
- Pedig lettem volna a tanúd. - suttogtam a fülébe, miközben elmentem mögötte.
- Na most volt elég! Akazi Nagu, itt betelt a pohár! - pattant fel Hidan, mire én futni kezdtem, hogy megvédjem a drága kicsi életemet. Igazából nagyon jól szórakoztam, mert tudtam, hogy Hidan nem fog bántani. Hidan utánam rohant. Én berohantam a sötét szobámba, majd gyors elhúztam a függönyt, így világosság járta át a szobát. Azonban az ablakon megláttam egy szörnyeteget.
- Azt a rohadt! Mekkora dög! - ugrottam hátra ijedten, egy rohadt nagy póktól. Undorító volt, és nagy volt és áhh! Nagyon félek tőlük.
Hátráltam az ajtóig, majd megfordultam. Mentem volna ki, amikor Hidan hirtelen berúgta az ajtót. Olyan szinten telibe talált, hogy olyat ember még nem látott. Kiterültem a földön, s a számból ömleni kezdett a vér.
- F..Francba..! - ültem fel, de hamar rájöttem, hogy nem beszélhetek mert nagyon vérzek.
- Huh, te meg mit fen... - Hidan elhallgatott amint meglátott - Jézusom, nem direkt volt! - guggolt le hirtelen hozzá.
Nagyon szédültem, és a szám, tele volt vérrel.
Hidan nem tudta mit tegyen, így kitépett a pólójából egy jókora darabot, és a számhoz tartotta. A vérem hamar vörössé tette a fehér pólót. Nagyon féltem, hogy még az orrom is eltörött, de szerintem az megúszta.
- Bocsánat, nem tudtam, hogy ott vagy! - nézett rám aggódva. Még soha nem láttam őt így nézni, mióta ismerem.
Gyengéden megráztam a fejemet, mellyel jeleztem neki, hogy nem haragszok rá.
- Hé, Nagu. Van kölcsönbe egy kis fes...Itt meg mi folyik? Hm. - jelent meg Deidara az ajtóban. Elsőnek Hidanra esett a tekintete, majd rám. Azonban mikor rám nézett dühös lett.
- Mondd ember, mi a francot műveltél vele?! Hm. - termet hirtelen Hidan előtt.
- Úgy gondolod, hogy direkt csináltam?! - nézett fel rá idegesen Hidan.
- Mondtam, hogy szállj le róla, nem?! Csak bajt okozol neki!
Deidara méreggel telve behúzott egyet Hidanra, mire Hidan kiterült mögöttem. Deidara ráhuppant a derekára, s egy újabb ütést adott a fiúnak.
Miért bántja? Hisz baleset volt, és én nem haragszok rá. Egyáltalán nem! Ha nem hergelem, akkor nem ront így be hozzám...szóval hagyd abba...hagyd abba Deidara!
- Hagyd már abba! - az egyetlen módszer ami most a fejembe volt, hogy megállítsam őt, az volt hogy hátulról átöleltem. Igazából visszaakartam tartani, de elég hülyén jött ki..
Lelassult az idő. Nem szólt senki semmit. A fiúk gondolom egymást méregették, én pedig csak voltam.
- Ne csináld, kérlek. - törtem meg a csendet.
Deidara válaszul csak felállt, majd megragadta a kezemet. Hidan után akartam nyúlni, mert nem akartam itt hagyni. Megakartam őt nyugtatni, hogy nem az ő hibája ez az egész. Ne eméssze magát. De nem ment, mert Deidara elrántott tőle.
- Sajnálom... - suttogtam Hidannak addig, amíg Deidara ki nem ráncigált a szobámból.
A szőke hajú fiú elvitt a fürdőbe, közben szólt Konannak is, hogy jöjjön segíteni elállítani a vérzést.
Nem tört el az orrom, de a szám ismét felrepedt. A nap hátralevő részében nem láttam Hidant, pedig kerestem. Elakartam neki mondani az igazat, hogy ő nem tehet semmiről, de nem találtam.
Másnap Kakuzuval egy 8 napos küldetésre mentek, így mire visszaértek már kiment a fejemből ez az egész.
Sose tudtam neki megmondani, hogy nem az ő hibája, s úgy gondolom, sőt biztos, hogy ez az oka annak, hogy Hidan máshogy kezdett rám tekinteni, ahogy Deidarara is.

Ez lenne a kapcsolat köztem és Hidan között. A történet, hogy miért is szerettem annyira ezt az idiótát, aki a halálba jutott, a sok butasága miatt.

Rá fél évre történt, hogy elmentünk Hidanékért mert felrobbantották a nappalit, hogy elmentem Konohaba, a szerencsesütis eset, az hogy Hidan majdnem megölt, Obitoval elmentünk 2 és fél évre, hazajöttünk, Sasori meghalt, Hidan meghalt, Deidara meghalt. Jelenleg pedig az Uchiha Rejtekre igyekszek, mert nem akarom, hogy ismét meghaljon egy olyan személy, akit én szeretek.