2018. március 15., csütörtök

51. Fejezet: Hokage lélek



Heyho! Visszatértem!
Az új évad első részében rengetek dolgot megtudhattok, 
illetve felhánytorgatjuk a múltat is egy kicsit. 
Kellemes olvasást, kisninják! ^^




Elindultunk hát az Uchiha Rejtekre. Azonban nekem csak Obiton jártak a gondolataim. Mi van vele? Elég rég láttam. Pár órára, de az most nem számít! Lehet beszélnem kéne vele, még azelőtt, hogy megkíséreljük a tervünket Orochimaruval.
  - Figyeljetek picit - szóltam a fiúknak, mikor kiléptünk a barlangból - Nekem...elkel még intéznem valamit. Nélkülem ne kezdjétek el, és gyors leszek, ígérem.
  - Jól van - egyezett bele Orochimaru.
  - Hova mész? - fordult felém Suigetsu.
  - Van egy kis dolgom. Ennyit elég ha tudtok - komorodtam el, majd elteleportál magam Obitohoz.
Mikor a lábam a talajhoz ért, majdnem elestem. Gőzöm sincs, hogy min álltam, de pár másodperc múlva rájöttem.
  - Ez nem lehet - suttogtam magam elé.
Amin álltam, az nem más volt, mint a Tízfarkú teljes életnagyságban. Pár méterre tőlem állt Obito és Madara. Azonban Obiton nem volt a maszkja. Szóval...lelepedőzött.
  Közelebb léptem hozzájuk, majd Obito észre is vett. Azonban a kíváncsiság helyett, gyűlölet volt a tekintetében.
  - Obito? - suttogtam magam elé, fájdalommal teli hangon, hisz nem értettem, hogy miért nézett így rám.
  - Takarodj innen - suttogta ő is.
Madara nem minket, hanem a lenti tömeget vizslatta. Valami történt lent. De engem nem érdekelt. Ami most érdekelt, az Obito volt.
  - Tessék? - a hangom rekedt volt - Nem értelek téged...
  - Idemersz jönni hozzám, azok után, hogy elárultál?! - emelte meg rám a hangját.
Szóval innen fúj a szél.
  - Nem, nem árultalak el. Csupán rájöttem, hogy nem kell nekünk a Holdszem-terv, hogy boldogok legyünk. Túl... - mély levegőt vettem, majd folytattam - Túlkel lépnünk a múlton, még ha fáj is. Nem azért álltam át Narutoékhoz, hogy legyőzzelek téged. És nem tudom észrevetted-e, de Narutoék leakarnak győzni, hogy visszakapják a szabadságukat. Én viszont megakarlak állítani, mert fontos vagy nekem, és nem akarom, hogy bármi bajod legyen. És van más módszer is... - próbáltam higgadt maradni mindvégig, de nehéz volt.
  - Miféle módszer?!
  - Emlékszel nem? - néztem rá aggódva - Megígértük egymásnak, hogy ketten hozzuk létre azt a világot, ahol mind a ketten fájdalommentesen tudunk élni. De ehhez nem szükséges ez. Megoldhatjuk máshogy is. Csak kérlek....kérlek állj le, mielőtt meghalnál...
  - Lehet, hogy te eltudod felejteni Deidarat, de én...nem tudom Rint - suttogta maga elé - Te csak a saját boldogságodat akarod, és nem is érdekel igazán, hogy velem mi van!
  - Már, hogy ne érdekelne? Szeretlek Obito, és nem akarlak elveszíteni - mondtam ki a fájó szavakat.
Obito meglepődött, majd csak visszanézett a lenti népre.
  - Már mindegy - beszélt maga elé - Menj el Nagu. Téged nem akarlak bántani - suttogta.
Mielőtt bármit mondtam volna, lenéztem, hogy mégis mi folyik lent. A látvány lesokkolt. Obitoék rengeteg embert kivégeztek. Ám egy emberen megakadt a szemem. Hyuuga Nejin. Odateleportáltam magam Narutoékhoz.
  - Mi...mi történt? - kérdeztem kissé ijedten.
  - Meghalt - szólt keservesen Hinata a könnyei közepette - Meghalt.
  - Neji - suttogta Naruto fájdalmasan.
Naruto letette Nejit a földre, majd csak bámult maga elé. Én Kakashihoz léptem.
  - Kakashi..mi..mi történt itt? -  nyögtem ki nehezen.
A felnőtt férfi felém nézett kissé ő is sokkolva.
  - Az amit látsz. Obito hajthatatlan, és Neji is meghalt, sőt nem csak ő - nézett maga köré.
Ekkor hirtelen furcsa érzésem lett, s hallottam valaki hangját a fejemben.
  - Huh? Ez ki?! - ijedtem meg.
  - Inoichi és Shikaku, a főhadiszállásról - magyarázta Kakashi.
  - Te vagy Nagu, igaz? Jó hallani, hogy végre te is velünk vagy - magyarázta az egyik hang a fejemben, majd folytatta - Van egy tervünk, hogy hogy állítsuk meg a Tízfarkút. De nincs sok idő. A főhadiszállás hamarosan megsemmisül.
Shikamaru és Ino apja is...megfognak halni...
  - Tennünk kell valamit - néztem Kakashira - De Obitora még én sem tudok hatni. Nem akarom, hogy mások meghalljanak miatta...és azt sem akarom, hogy ő meghaljon...
  - Ha teszünk valamit, akkor senki nem fog meghalni - suttogta Kakashi.
Pár másodperc múlva Shikakuék elmagyarázták a tervüket.
  - Sok sikert - néztem Kakashira - Nekem elkel mennem, de ígérem, amikor visszajövök akkor nem egyedül. És nem kis erővel.
  - Mit tervezel? - komorodott el Kakashi.
Csak mosolyogtam Kakashi kérdésén, nem válaszoltam.
  - Egy valamit kérek csak - szóltam még utoljára - Könyörgöm nektek, hogy ne öljétek meg Obitot - szóltam kérlelve, majd eltűntem.

Nem máshová, mint az Uchiha Klán településére mentem. Orochimaruék még nem voltak itt. Megkel őket várnom, mert én biza nem tudom, hogy merre is van a rejtekhely. Obitot viszont rettenetesen féltem...ha meghal...soha nem bocsátom meg Konohanak...soha...
  Azonban Obitot meg kéne állítanom valahogy. Valamilyen módon. Ha itt lenne Rin, akkor talán ő tudna rá hatni. Miket beszélek? Ha Rin itt lenne, akkor nem lenne ez az egész. Obito nem lenne az Akatsuki tagja, és nem lenne ez a háború se. És soha nem ismertem volna meg Obitot, és most nem lehetne itt nekem. Sajnálom, hogy Rin meghalt. Tényleg. De őszintén szólva örülök is neki, mert így találkozhattam Obitoval. Rinnek volt ideje vele lenni, biztatni, hogy váltsa valóra az álmait. És most itt vagyok neki én, aki azt akarja, hogy térjen le erről az útról, és ne cselekedjen ekképp. Ha Rin itt lenne, biztos ő is ezt akarná.
  - Oh, Nagu -  lepődött meg Suigetsu - Már végeztél is?
  - Igen. Azonban nem tudom hol is van az Uchiha Rejtek bejárata - magyaráztam kissé zavartan.
  - Soha nem is jártál erre? - vont kérdőre Sasuke.
  - Soha. Ez az első alkalom - léptem át a törmeléket, miközben elindultam velük.
Jó 5 perc séta után, megálltunk egy nagy kőhalomnál. Sasuke a Sharinganja segítségével nyitotta ki. Elképedve néztem a nagy lépcsőt, ahol letudtunk menni. Gyors léptekkel haladtunk, amikor megérkeztünk oda, ahol minden történni fog. Oda, ahol az Uchihak táblája is volt, tele rejtélyekkel.
  - Akkor - állt elénk Orochimaru - Elkezdtem, ti pedig lépjetek hátra.
Így is tettünk, majd a volt társam felvett egy maszkot, és nekiállt a "szertartásnak". Még a Sasukéban lévő Zetsukat, amiket még Obito tett belé, is kiszedte, hogy véghez tudja vinni ezt a Jutsut.
  Érdeklődve figyeltem végig az eseményeket, majd elérkezett az a perc, amikor minden véghez ment. Ettől a perctől kezdve, itt álltak előttünk azok, akik mindent tudtak: A Hokagék!
Álmélkodva néztem végig rajtuk, hogy ők tényleg itt állnak ebben a szent percben is. Ám a szemem megakadt egy bizonyos szőke hajú Hokagen. A gyűlölet szétáradt a testem minden porcikájában. Idegesen indultam meg feléjük, de Suigetsu elkapta a karomat.
  - Nagu, mit művelsz? - súgta nekem oda.
  - Miért? - hangzott ez az aprócska szócska tőlem - Miért tetted ezt? - nevettem el magam fájdalmasan.
  - Mégis kihez... - kezdett el beszélni a fiú, miközben felemelte lassan a fejét, hogy szétnézzen a helységben. A szava akkor akadt el, amikor meglátta, hogy Minato engem vizslat - A Negyedik Hokage?
Kirántottam a kezemet Suigetsu szorításából, majd ismét megindultam a szőke Hokage elé. Ő csak állt, és bámult engem. Mikor már csak pár lépés választott el tőle, valaki felszólalt mögülem.
  - Nagu! - hangzott Orochimaru hangja - Ugye nem akarsz balhét csapni?!
  - Ugyan - suttogtam - Maga a balhé már itt áll előttem...
  - Lehetetlen - lépett elém Hiruzen - Te lennél Nagu...?
  - Te...honnan ismersz engem? - néztem rá kérdően.
  - Szóval Akemi Jutsuja még nem oldódott fel? - suttogta maga elé.
Lehetetlen...Akemi mennyi embert avatott még be ebbe?! Hány ember tud még rólam, és hogy milyen Jutsut alkalmaztak rajtam?!
  - De. Feloldódott - szóltam merészen - Azonban rád egyszerűen nem emlékszem.
  - Mikor még a faluban voltál, a szüleiddel tartottam a kapcsolatot, és úgy ismerhettelek téged - magyarázta a Harmadik Hokage.
  - Téged ölt meg Orochimari, igaz? - húztam össze a szememet, mire ő bólintott.
  - Ki ez a lány? - lépett elém az Első Hokage.
Hiába voltam Uchiha, Hashiramat mélységesen tiszteltem, Tobiramaval együtt. Senju Klán...az egész klánt tisztelem, és nem csak azért mert anya is az volt. A szüleim nem igazán érdekelnek.
  - Uchiha Nagu vagyok - válaszoltam illedelmesen.
  - Uchiha? - dermedt meg Tobirama testvére mellett - Báty-
  - El se kezd - csillapította le Hashirama Tobiramat.
  - Így utólag belegondolva - gondolkodott el Hiruzen - Téged akkor nem ölt meg Itachi.
  - Amint látod, 2 Uchiha még megmaradt - néztem Sasukére, majd vissza a Hokagekra - Azonban - komolyodtam el - Uchiha Obito életben maradt, és lekel őt állítanunk. Vagyis az én részemről megakarom őt menteni.
  - Megmenteni?! Egy Uchihat?! - szólalt fel Tobirama.
  - Ő a bajtársam, és az egyetlen személy aki maradt nekem ebben a világban! - kaptam fel a vizet - Tudom jól, hogy gyűlölöd, és megveted a klánomat. De abba kicsit bele kéne gondolni, hogy ki miatt haltak meg a társaim - néztem magam elé a végére.
  - Az Uchihak akkor is az ördög szülöttei.
  - Az apám Uchiha volt - néztem a Másodikra, majd közelebb léptem hozzá -  Az anyám pedig Senju.
  - Az lehetetlen - rezzent meg Tobirama - Lehetetlen, hogy egy Senju összeálljon egy Uchihaval!
  - Nem tudom, hogy mi okod van rá, hogy gyűlölj minket, de vannak olyanok, akik nem rosszak.
  - Elég - szólt közbe Minato - Talán nem kéne-
  - Hallgass....hallgass - mondogattam magam elé, majd felé fordultam a Mangekyou Sharinganommal - Te csak meg ne szólalj! - néztem rá dühösen.
  - Ahogy látom elég nagy a konfliktusod a Hokagék közt, holott ők már rág meghaltak - mosolygott Orochimaru.
  - Te...ki vagy? - nézett Hashirama a volt sensei-emre.
Minato nagy lendülettel megfordult, majd a köpenyére mutatott.
  - A Negyedik Hokage!
  - Oho, értem! Szóval már itt tartunk! Viszont ha te halott vagy...ki az Ötödik Hokage? - indult meg mosolyogva Hashirama Minato felé.
  - Az ön unokája, Tsunade - válaszolt Orochiamru.
Hashirama itt lesokkolt, nagyon.
  - Biztos minden rendben van a faluval?
  - Aggódik valami miatt? - kérdezte félhomály mosollyal Minato.
  - Mivel ő volt az első unokám, ezért elkényeztettem egy kicsit - nevetett az Első.
  - Elég legyen! - kiabáltam rájuk - Elég, elég elég! Elég ebből az álszent mosolyból!
A Mangekyou Sharinganom még mindig be volt kapcsolva. Hirtelen ragadtam ki egy kunait az övtáskámból, és ugrottam Minato felé. Megakartam őt sebezni. Azt akartam, hogy fájjon neki.
  Ám a vágyam nem teljesült be. Tobirama másodpercek alatt jelent meg előttem, kilökve a kunait a kezemből, amivel saját magamat sértettem fel. Mi? Ez lehetetlen...Obitoval teszteltük is...lehetetlen, hogy megtudjam magam sebezni, amikor a Mangekyou be van kapcsolva.
  - Ahogy Itachi is mondta nekem - szólalt meg Sasuke - Ahogy visszajöttetek abból a világból, ez a képességed odalett.
  - Honnan tudta Itachi, hogy hol voltam?! - néztem Sasukera ingerülten.
  - Találkozott Deidaraval, aki elmondta neki. Mikor üldözték az örök, akkor összefutottak, és volt annyi ideje, hogy beavassa Itachit a részletekbe. Mivel ezt a Jutsu soha nem használtad még, és olyan Jutsu, hogy sokáig regenerálódsz utána, elvesztetted ezt a képességed - Sasuke beszélt és beszélt, mintha a csapból folyna a víz. Oly könnyességgel beszélt.
  Szóval vége ennek a képességemnek. Ennyit erről...
  - Az Uchihakban rettenetesen nagy a szeretet. Erre jó példa Madara és Izuna. Azonban ez a szeretet áttud menni hatalmas gyűlöletté. Amiből nem más, mint a Sharingan lesz - szólt Tobirama.
Meg én és Akemi...
  - Nem igazán érdekel engem az ilyesmi - szólalt meg ismét Sasuke.
  - Azért támasztottam fel magukat, hogy választ adjanak ennek a fiúnak a kérdésére - magyarázta Orochimaru.
  - Ezért? - nézett rájuk Minato - Csak mert hatalma mennyiségű Chakrat érzek...ez..a Kyuubi...
  - Amit elfelejtettünk említeni - hunytam le a szememet, majd mikor kinyitottam semmi jele nem volt a Sharingannak - Jelenleg a Negyedik Nagy Ninja Háborúban vagyunk.
A Hokagék sokkolva néztek ránk.
  - Akkor azért éreztem ezt a hatalmas Chakrát - sóhajtott Tobirama.
  - Vigyetek a háború helyszínére - hangoztatta Hiruzen
  - Addig nem, míg nem válaszoltok Sasuke-kunnak - mosolygott Orochimaru.
  - Választ akarok. Hogy mire? Arra, hogy mi is a Falu.
  - Tessék? - nézett rá a legöregebb.
  - És nem tőled Harmadik - nézett Hashiramara Sasuke Hiruzen helyett - Hanem az Elsőtől, aki megalapozta azt, hogy a Falu lakói a családunk.
  - Miért akarsz erre választ kapni? - nézett Hashirama a fiúra.
  - A falu miatt halt meg a bátyám, mert feláldozta magát érte. Mi volt azaz ok, amiért Itachi ilyen messzire elment egy helyért? Mit jelent az Uchiha Klán? - nézett a másik Uchiha a kezeire - Mit jelent a Falu? Mit jelent shinobinak lenni?
  - Szóval a választ akarod, méghozzá tőlem.
  - Igen. És a te válaszod alapján fogok dönteni.
  - Dönteni? - kérdeztem, mivel ez nekem is új volt.
  - Hogy lemészároljam Konohat, vagy ne - komorodott el Sasuke.
  - Ezért mondtam, hogy az Uchiha klán tagok az ördögök. Mint hagy más Uchihakat, ezt a fiút is megszállta az Uchihak gonoszsága. Ezt pedig nem hagyhatom!




Tobirama ráakart támadni Sasukére, de Juugoék elé álltak, hogy megvédjék. A széltől alig láttam, és a lábamon is alig bírtam maradni, de nehezen sikerült.
  - Tobirama! Engedd le az ujjad! - szólt a nagyobbik testvér, mire a kisebbik engedelmeskedett neki, egy sóhaj mellett.
  - Jézusom! - jajjgatott Suigetsu.
Hogy elnézem rendesen félhet tőlük. 
  - Komolyan azt hiszed, hogy a Senju Klánban nincsenek rossz emberek?
  - Miért vannak?
  - Nem tudom - válaszoltam egyszerűen - Nem tudhatom, de biztos vannak. Minden klánban vannak rossz, és jó emberek. Ahogy az Uchiha Klánban is.
Tobirama nem igazán tudott mit mondani a válaszomra.
  - Szóval? - mosolygott ismétOrochimaru - Hallhatnánk a választ a kérdésre?
  - Erre még mindig nem érünk rá! - Tobirama a falhoz lépett, majd erősen rátapasztotta a kezét a fehér falra.
  - Igen, jó felé tartasz, ha a háborúba akarsz menni - folytatta Orochimaru mosolyogva.
Tobirama alatt ekkor elkezdett remegni a föld, mire összerezzentem. Ám Orochiamru se volt rest, gondolt minden apróságra. Mielőtt a fiatalabb Senju bármit is tehetett volna, Orochimaru a saját irányítása alá vette őt.
  - Ha nem válaszolnak a kérdésére, és ennyire ellenszegülnek - célozgatott Tobiramara - Akkor magukat fogom felhasználni a háborúban.
  - Én a helyetekben viselkednék - néztem rájuk komolyan.
  - Rendben - mosolygott Hashirama, miközben egy nagyot sóhajtott - Válaszolok, de ehhez a válaszhoz hallanod kell a történetünket.
  - Történeteket? - kérdezett vissza a fiú.
  - Madara és az én történetemet.
Mindenki figyelemmel kísérte végig, ahogy Hashirama belekezdett a történetbe. Csak én nem tudtam rá összpontosítani, akármennyire is akartam. Kíváncsi voltam a történetre. Nagyon is. Azonban egy másik ember elterelte a figyelmemet erről. És ezalatt nem másról, mint Minatoról beszélek. Hiruzen észrevette ezt, és rám nézve, Minato felé biccentett. Csak a szemöldökömet húzogattam, hogy én biztos nem fogok vele beszélni, mert tudtam jól, hogy ezt akarja.
 Mivel nem reagáltam semmit, ezért az öreg mellém sétált, hogy halljam a suttogását.
  - Jó alkalom lenne beszélni vele.
  - Nem akarok - suttogtam vissza - Mi értelme lenne?
  - Megtudhatnál pár választ a kérdéseidre.
  - Pont tőle nem? - nevettem halkan - Elfelejtett engem. Miközben én egyre jobban emlékeztem rá, a Jutsu múlása miatt.
  - Csak próbáld meg - mosolygott Hiruzen.
Nagyot nyeltem, miközben erőt vettem magamon. Mi van ha beszélek vele, de ő hallani se akar rólam? Nem lennék képes beszélni vele. Összetörnék. Ismét.
Ám a testem előbb reagált az elmémnél. Gyors léptekkel Minato mögött teremtem, mire ő felfigyelt a közelségemre. Gyors kézen ragadtam, majd kiteleportáltam magunkat a bejárathoz közel.
  - Nagu? - volt minden reakciója a férfinek, mikor kiértünk a sötét éjszakába.
  - Nem fogok kérdezősködni annyira. Csak egy kérdésem van. Miért?
  - Miért? - kérdezett vissza.
  - Miért hanyagoltatok és hagytatok el? - kérdeztem fájó hangon.
Minato az ajkába harapott, mint aki mondani akar valamit, ám mégsem teszi.
  - Ez nem olyan dolog amibe bele kéne ütnöd az orrod.
  - Na ne szórakozz velem! - emeltem meg a hangom, majd megindultam felé, hogy megüssem, de ő az utolsó pillanatban elkapta a kezemet.
Az érintése melegséget, és biztonságot sugárzott, úgy, mint akkoriban. Az emlékek egyre jobban törtek fel bennem Minatoval kapcsolatosan. Egyre jobban fájt ez az egész.
  - Eressz el - suttogtam - Minél közelebb vagyok hozzád, annál inkább jönnek vissza az emlékek, és annál jobban tesz tönkre! Nem akarok rád emlékezni! - emeltem meg ismét a hangom - Nem... - érzékenyült el a hangom.
  - Komolyan azt hiszed, hogy Kushinával eltudnánk feledni? - szólt kedves hangon, melytől mély inkább gyűltek a szemembe a könnyek.
  - Miről beszélsz? - kaptam fel a fejemet - Hisz elfeledtetek! Amint megtudtátok, hogy ott lesz nektek Naruto én már nem is számítottam! Pedig tudtátok jól...  - a könnyeim pásztázni kezdték a  romos talajt - tudtátok jól, hogy titeket jobban szeretlek, mint a szüleimet - arcomon fájdalmas gyötrelem jelent meg, amit a könnyeim is bizonyítottak.
  - Ez volt a probléma - emelte rám a tekintetét - Utáltad a nevelő szüleidet, és a szüleidet akartad. Mivel ők nem lehettek ott neked, mi töltöttük be ezt az űrt a szívedben. Nem csak edzettünk téged, mikor 2 éves voltál. Úgy szerettünk téged, mintha a saját lányunk lennél.
  - Nem értelek - rántottam ki a kezemet a szorításából - Mi a fene köze van ennek a szüleimhez?! Heh?! - kiabáltam vele.
Minato próbált nyugodt maradni, ami nehezen, de sikerült neki.
  - Heroma-sanék megtudták, hogy Kushina gyermeket vár.
  - Mi? Honnan?
  - Yumire-san jóba volt Mikotoval. Kushina elújságolta Mikotonak, ő pedig az anyádnak. Sasuke te is tudod, hogy már akkor pár hónapos volt.
  - Emlékszem, hogy párszor meglátogattam őt és Mikoto-sant. Itachi...Itachival meg nagyon jóba voltam - csordultak ismét le a könnyeim.
  - Igazából tudták, hogy minket sokkal jobban szeretsz, mint őket - nevetett erőltetetten a szőke hajú - Eltiltottak tőled, és nem lehettünk veled.
A térdeim nem bírták már, s összerogytam.
  - Ne viccelj - néztem fájdalmasan magam elé - Hisz te voltál a Hokage...
  - Viszont apádnak nagy hatalma volt. Övé volt a Konohai Rendőrség. A többit, meg amiben benne volt, inkább nem részletezném.
  - Hazudsz! Hazudsz! Hazudsz! - néztem fel rá a Sharinganommal.
  - Akkor miért hagyták a szüleid, hogy Kimoriékkal élj? Miért haragudtak az egy szem lányukra, a barátaik haláláért?
  - Te honnan...honnan tudod ezeket...?
  - Tudom. És az most lényegtelen, hogy honnan.
  - Tudom, hogy nem szerettek. Tudom - mosolyogtam rá fájdalmasan - Miért kellett meghalnotok? Miért? - folytak egyre jobban a könnyeim.
Minato látva, hogy kiborultam, és ismét összetörtem, megölelt engem.
  - Annyira...annyira hiányoztok - szorítottam őt minden erőmmel.

Fél órába telt, hogy megtudjak nyugodni.
  - És mondd - törte meg a csendet Minato - Mi történt veled, gyerekkorod óta?
  - Hol is kezdjem? - ültem le, és nosztalgiázni kezdtem.
Minato figyelmesen hallgatott.
  - Mindez az 5. születésnapomon kezdődött. Mint már tudod, utáltam Heromoékat, a nevelő szüleimet. Az 5 éves énem haragudott a világra. A szüleimnek nem kellettem. Ti meghaltatok, amit nehezen, de felemésztettem. Narutonak nagyon nehéz sorsa volt. Míg a faluban voltam, végigkísértem ezt. A szüleim persze soha sem engedték, hogy a közelébe menjek, azonban párszor megtettem. De térjünk is vissza a legfontosabb dologra. A születésnapomra. Mivel Heromoék eredetileg ott éltek, ezért sokszor látogattunk el abba a faluban, mikor gyerek voltam. Az 5. születésnapomat is ott töltöttem. A faluban volt két gyerek. Uzumaki Kimori, és Kizuru Deidara.
  - Kizuru?! Annak a bizonyos klánnak a tagja?
  - Igen. Annak a klánnak a tagja, ami híres volt a robbantásairól. Szóval. 3 éves koromtól kezdtük járni a faluba. Gyerek voltam, és szerelmes lettem Deidaraba, Kimori pedig a legjobb barátom lett. Kimorinak az édesapja sokat járt Konohába. Így ismeri Kimori Kenjit és Gurot. Imádtam ott lenni Kimoriéknál, és Deidaranal. Végre éreztem, hogy valakinek fontos vagyok, és valaki megbecsül. Épp ezért is kértem azt az 5. születésnapomra, hogy ott maradhassak Kimoriékkal. A szülei meg is engedték. Rettenetesen boldog voltam, hogy ott lehettem velük. Ám Akemi elmesélte, hogy mi is volt ez idő alatt otthon. Heromoékat kirúgták, mivel otthagytak. Évekkel később pedig, az Uchiha mészárlás napján, őket is lemészárolta Itachi mivel azt hitte ők is Uchihak. Akemi és a szüleim túlélték, és kiképezték Akemit, arra, hogy engem kivégezzen.
Mindeközben én boldog voltam Deidaraékkal. Ám láttam, túlzottan is, hogy Deidara Kimorit szereti. 10 éves voltam mindössze, amikor találkoztam Danzouval, és arra kényszerített, hogy végezzek Kimori szüleivel. Azokkal az emberekkel, akik befogadtak, és konkrétan felneveltek.
  - De miért?
  - Mivel úgy vélte, hogy veszélyesek. Így hát megtettem. Fájó szívvel, de megtettem, amit Kimori végig is nézett. Nem haragudott rám, azonban belerohant a kunaijomba. Teljesen úgy fogtam fel az egészet, hogy én öltem meg őt. A rendőrség semmi nyomot nem talált, így könnyen beadtam nekik, hogy egy bandita végezte ki a szülőket. Deidaranak pedig azt, hogy Kimori elhagyta a falut a szülei halála miatt. Viszont a felnőttek tudták. Tudták, hogy Kimori meghalt. És Deidara is tudta. Legbelül tudta, hiszen kiment a sírjához. Csak nem akarta elfogadni. Rá 4 évre hagytuk el Deidaraval a falut. Pontosabban elküldtek minket. Ezután kis idővel kerültünk az Akatsukiba. Az Akatsukiba, ahol minden elkezdődött.
  - Mi történt az Akatsukiban veled?
  - Inkább mi nem - nevettem őszintén - Sok kalamajkába kevertünk. Ám, megvan a bizonyos alkalom, amikor minden elkezdődött. Egy sima napnak indult, amiből az lett, hogy elkellet menni Hidanért és Kisameért, mert felrobbantották a nappalit. Útközben Deidara és Sasori leléptek, mert elakartak menni Bijuut vadászni. Mikor hazaértünk Deidara bekamuzta, hogy Sasori meghalt. Emiatt veszekedés is lett. Mindezek után mondtam el a többieknek, hogy mit tettem Kimorival. Ők figyelmesen hallgatták, a bökkenő csak az volt, hogy Deidara is meghallotta. Tudta, hogy Kimori halott, de sokként érte, hogy én általam. Megakart ölni, és ekkor sikerült használnom először a Sharinganom. A Jutsuhoz tartozó pecsét, ami az emlékeimet korlátozta, feltörött, így tudtam használni a Sharingant. Miután látták a többiek a Sharinganom, elmentem. Elmentem Konohaba, hogy segítséget kérjek, hogy ne legyek ilyen gyenge. Ám ennek is az lett a vége, hogy Deidara eljött értem és haza vitt. Amilyen szerencsétlenek vagyunk, egy szerencsesütis incidens miatt, testet cseréltünk egymással. Később visszakaptuk az eredeti testünket, és Itachival rájöttünk, hogy ahol a sütiket gyártották, Lélek Jutsuval ellátott sütiket készítettek. 
  - Nagyon ritka az ilyesfajta technika. Szinte elveszett...
  - Pontosan. Mikor hazaértünk, akkor Deidara balesetből felrobbantotta a házat. Új helyet kellett keresni, amit meg is találtunk egy régi raktárhelyiségben. Akemivel ott találkoztam először, ám akkor még nem tudtam, hogy ki is ő valójában. Hidan véletlenül engem sértett meg helyette, amibe majdnem belehaltam. Utána pedig Akemi majdnem megölt. Rendbe jöttem, és hazatértünk. Otthon Hidan és Pein rendeztek egy kidobós meccset. Itt szűnt meg a Jutsu, amit alkalmaztak rajtam Akemiék. Az emlékeim visszaszállingóztak a fejembe. A meccset követő 1 hónap után Obitoval elhagytuk az Akatsukit, hogy megkeressük a szüleimet.
  - Mi?! Hogy mit mondtál?!
  - Obito él - néztem rá komolyan - Madara segített neki a túlélésben, és jelenleg ő irányítja ezt a háborút. Obito volt a szervezet azon tagja, akivel a legmélyebb lett a kapcsolatom.
  - Obito nem lehet életben...az...az lehetetlen!
  - Sensei, életben van! Ha Hashiramaék végeztek, akkor a saját szemeddel is láthatod.
  - Várj...ha mély volt a kapcsolatotok, akkor hogy lehet, hogy velünk vagy, helyette?
  - Még nem értünk a történet azon részére, szóval hallgasd figyelmesen.
Minato ingerülten, de figyelt rám.
  - 2 évig voltam Obitoval távol, hogy megtaláljam a szüleimet.
  - 2 év?!
  - Igazából 2 és fél évig. Majdnem 3. Ezalatt a 2 év alatt megismertem Akemit, aki elmondta, hogy gyűlöl, és készüljek majd a harcra, mert ez lesz a vége. Megismerkedtem Yamatoval, aki Konohaban él. Azóta bírom őt, mióta megismertem. Azonban sose lehettünk barátok, mivel ő Konohaval van.  Később Obitoval részt vettünk egy színdarabon, melyek során megcsókoltam a klónját. A részletekbe ne menjünk bele...és abba se, hogy milyen idióta vagyok. Sokszor hergeltem Obitot, míg egyik alkalommal az lett a vége, hogy elküldött egy párhuzamos dimenzióba, amit ő hozott létre. Ez a másik világ a mai napig működik és kapcsolatban áll a miénkkel. Onnan visszatérve segítettem Obitonak, mert beteg lett. Aztán eljött a nap. Amikor megküzdöttem Akemivel, és én győztem. Annak az árán, hogy ő meghalt. Ám ekkor még senki se tudta az igazságot. Folytattuk a szüleim keresését, és eljutottunk Rejtett Köd Faluba, ahol a szüleim sírja fogadott és egy levél Akemitől, melyben az állt, hogy a szüleim már évek óta meghaltak, és egy pecséttel léteztek csak még. Amint Akemi meghalt, a pecsét feloldódott. Kiderült, hogy ő sose utált, csak a szüleim miatt játszotta meg. Beletörődve ebbe, mentünk Obitoval tovább az utunkon. Hetekkel később Yamato társult hozzánk, aki átvert, hogy eltudjanak fogni a Konohaiak. Kiszabadulva a csapdából Obito párbajra hívott ki, ahol döntetlen küzdelem zajlott le. A küzdelem ára az volt, hogy visszamenjünk-e a szervezetbe vagy ne. Végül visszamentünk.
 Mély levegőt vettem, hogy folytatni tudtam, hiszen most jöttek a fájdalommal teli részek.
  - Hazaérve semmi se volt olyan, mint előtte. Mindenki megváltozott, de leginkább Deidara és Hidan. Obito elmondta a tervét, és neki is álltunk begyűjteni a Bijuukat. Az első küldetés árán elvesztettük Sasorit. Deidara teljesen ki volt ez miatt. Alig tudtam őt visszatéríteni a világba, annyira összetört. Mindezek után Kisame szülinapja alkalmából nagyon durván berúgtunk. Azon az estén majdnem lefeküdtem Hidannal. Mindig is szerettem őt. Kicseszettül - a szemeim ismét könnyben álltak - Napokkal, vagy talán hetekkel később, már nem tudom pontosan, összetört egy világ bennem. Hidan kivégezte Sarutobi Asumát, és Nara Shikamaru bosszút állt rajta és megölte Hidant. A szemem láttára. A Mangekyou Sharinganom feléledt. Rettenetesen ki voltam Hidan halála miatt.  Kakuzuval pedig Narutoék végeztek. Konohat pedig egyre jobban gyűlöltem, és egyre jobban azt a világot akartam létrehozni, ahol boldog lehetek, azokkal akiket szeretek. Napokkal később összevesztem Deiaraval, de úgy, mint még soha. Dei megtudta, hogy Sasuke megölte Orochimarut, és elindult megkeresni Obitoval. Úgy váltunk el, hogy haragudtunk egymásra. Végül mielőtt felrobbantotta volna magát, bevallotta, hogy mit érez, és elcsattant az első csókunk. És így halt meg Deidara. Nem sokkal ezután Itachit megölte az öccse. Ebben az időszakban rettenetesen gyűlöltem Sasukét, hiszen miatta halt meg Deidara és Itachi. A már említett Uchiha fiú csatlakozott hozzánk, a csapatával együtt. Ezután Obito tudta nélkül Nagato megtámadta Konohat. A csata végeztével megtudtam az igazságot velük kapcsolatban. Nagato pedig meghalt. Konan kilépett a szervezetből. Oh, mellesleg azt elfelejtettem említeni, hogy Pein megölte Jiraiyat, még Itachi halála előtt.
  - Mi?!
  - Sajnálom.
  - Jiraiya-sensei... - suttogta maga elé sokkolva a férfi.
  - A történtek után derült ki, hogy Kimori él, és Guro segítségével maradt életben. És azt is megtudtuk, hogy ők egész végig tudták mi történt aznap este. Miután megtudtuk, hogy mi történt aznap este, Kimoriék ismét útnak indultak, ám itt maradt velem Kenji, Guro öccse. Segített nekem, hiába voltam elutasító. És még a hülye is látja, hogy totál belém van zúgva - mosolyogtam halványan - Kenji itt maradása után betörtünk a Kage-Találkozóra, ahol Sasuke megküzdött a Raikageval. Ez azért volt jó, mert itt bejelentettük, hogy a Negyedik Nagy Ninja Háború kezdetét veszi. Azért indítottuk el, hogy megszerezzük a Bijuukat, és abban a világban éljünk, ahol boldogok lehetünk Obitoval. Kisame meghalt, még a háború elején. Nemsokkal ezután Hidant visszahozta Kabuto, ám nem maradt sokáig velem, viszont elmondhattam neki, amit eddig nem tudtam. Miután Hidan elment, Sasuke megölte Danzout....ezután pedig megtudtam, hogy Kabuto feltámasztotta az elhunyt shinobikat. Deidaraval lehettem, de Deidarat elfogták. Én Madarahoz mentem, hogy vele harcoljak. Tudtam, hogy Madara a nagyapám. Emlékeztem rá. Miután Deidarat kiszabadítottam rájöttem hogy valami nem stimmel a másik világgal, így elmentünk hogy helyrehozzuk a dolgokat. Lényegtelen, hogy mi volt, tényleg. Abban a világban rájöttem, hogy mit is akarok igazán, és felnyílt a szemem. Visszatérve segítettem Itachinak, hogy eljusson Kabutohoz, és az Edo Tensei feloldódott.
  - És itt vagyunk - válaszolt Minato.
  - És itt vagyunk - válaszoltam én is.
  - Rengetek mindenen mentél keresztül. Sajnálom, hogy nem lehettem ott veled, ahogy Narutoval sem...
  - Ne bolygassuk a múltat. Inkább örüljünk, hogy újra láthattuk egymást - mosolyogtam.
  - Menjünk vissza a többiekhez - állt fel Minato.

Mikor visszamentünk a többiekhez, látszólag már végeztek a meséléssel.
  - Akkor sem tartom jó ötletnek ezt az egészet - panaszkodott ismét Tobirama.
  - Én tisztelem őt tényleg, de nem lehetne, hogy most az egyszer behúzzak neki? - suttogtam Suigetsunak.
  - Ha nem akarsz élni, akkor hajrá...
  - Ugyan már - vontam vállat - Csak nem lehet olyan félelmetes az ereje.
  - Én a helyedben nem keménykednék - vetett felém szúró pillantásokat.
  - Nem félek tőled! Próbálkozz bármivel, akkor sem! És nem érdekel, hogyha utálsz, mert Uchiha vagyok! Majd rájössz, hogy hatalmasat tévedsz...
  - Szerintem nincs ideje a veszekedésnek - tanácsolta Orochimaru.
  - Most az egyszer egyetértek vele - nézett körbe Hiruzen - Mennünk kell.

Bólintottunk, majd elindultunk a háború irányába. Azonban Orochimaru elég fura volt. Mintha...mintha tudta valamit.
  - Mit titkolsz előlem? - mentem mellette.
  - Én? Semmit. Aki titkol, az Obito - mosolygott szokásához hívően.
  - Te meg miről beszélsz?!
  - Konanről.
  - Konan? Mi van Konannel? Visszatért Rejtett Eső Faluba. És?
  - Úgy látszik, hogy te nem tudod mi folyik itt.
  - Miről beszélsz Orochimaru? - kérdeztem komolyan.
  - Szóval te mit sem tudsz arról, hogy Obito végzett Konannal, igaz?
  - Mi? - megakadt bennem a levegő - Hazudsz...
  - Sajnos igaz - szólt Sasuke.
Nem, az nem lehet...Obito...Obito nem ölte volna meg Konant...nem, ez lehetetlen!



Remélem tetszett nektek ez a rész! ^^ Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről! ^^

2 megjegyzés:

  1. Imadtam nagyon jo aligvarom hogy hozd a kovi resz mert kivancsi vagyok☺☺☺☺☺☺

    VálaszTörlés