Valentin napi Különkiadás | 2018

Ezzel a kis különkiadással szeretnék mindenkinek

 kellemes Valentin napot kívánni, 
így előre is! ^^

xoxo. Fanni

Évekkel ezelőtt

Kimori szemszög

Guro segítségével túltudtam élni a kunai által okozott sebeket. Viszont a szívem majd' megszakadt attól a tudattól, hogy Naguékat nem látom többé...

  Guro hazavitt engem, nem máshova, mint Konohaba. Ott élt az öccsével, és a szüleivel. A szülőknek elmagyaráztuk, hogy mi is történt, és megígérték, hogy a titkunk nem fog napvilágot látni. Aztán ott volt ő, Kenji. Guro kisöccse. A zord, és mogorva természet ellenére Guro nagyon szerette Kenjit, és ha tudta meg is védte őt. Na de nem is ez a lényeg. Nem erről szeretnék nektek mesélni. Hogy miről? Arról, hogy hogyan jöttem össze a fiúval, akinek az életemet köszönhetem. És minden mást, amit elértem.

  6 év telt el, mióta Guro megmentett, és hogy a barátaim abban a hitben élnek, hogy meghaltam. 

Nemrég töltöttem be a 16. életévemet. Még mindig Konoha lakosa vagyok. Habár Uzumaki vagyok, sajnos nem örökölhettem a vörös hajat, és a bíbor lila szemet. Tudtam, hogy van még egy Uzumaki rajtam kívül a faluban. Ő nem más volt, mint Naruto. Naruto nemrég ment el a faluból Jiraiyaval, hogy edzeni tudjanak.

  Egyik őszi napon, amikor Guroval épp egy küldetésről jöttünk haza, megláttam Nagut Konohaban, egy maszkos emberrel. Nem akartam, hogy lelepleződjek, így gyorsan elbújtam, míg Guro nem értette, hogy mi van.

  - Kimori? - szólt meglepetten a fiú.

  - Ott...ott van Nagu - suttogtam sokkolva.

Guro ekkor szó nélkül körbenézett, míg meg nem látta, a már említett lányt.

  - Miért nem mész oda?

  - Nem lehet - Guro kérdően nézett rám - Úgy tudja, hogy meghaltam...

  - Örökre nem bujkálhatsz, ugye tudod? - szólt elfojtott hangon.

  - Egy nap biztosan elé tudok állni...de addig nem, míg fel nem készültem lelkileg erre... - könnyesedett be a szemem.

  - Nyugodj meg - simogatta meg a fejemet.

Kipislogtam egy könnycseppet a szememből, majd egy másik úton elmentünk haza Guroval.

  - Mondd - pakoltam le a cuccomat - Te mindig mellettem leszel...igaz?
  - Hogy kérdezhetsz ilyet? - kérdezett rá kissé idegesen.
  - Nem azért kérdem. Itt vagyok 16 éves, és még semmit sem értem el az életben. Semmit - nevettem erőltetetten - Szóval döntöttem.
  - Mit is?
  - Járni akarom a világot, és segíteni azoknak, akik rászorulnak!
  - És azt akarod, hogy tartsak veled?
  - Megtennéd? - kérdeztem kedvesen, de egyben félve.
  - Szerinted? - kúszott édes mosoly az ajkaira.
  - Köszönöm - öleltem meg őt hirtelen.
  - De lenne valami - húzódott el - Kenji...Őt is vigyük. Anyáéknak egyre több küldetést kell teljesíteni, szóval nem akarom egyedül hagyni.
  - Ott van Akemi. Nem lesz baja...asszem.
  - Tudod mennyire kiszámíthatatlan Akemi - vonta fel a szemöldökét.
  - Mint a húga - mosolyogtam el halványan, közben Nagura gondolva.
Mivel Nagun Akemi egy Jutsut alkalmazott, ezért nem emlékszik a régi mivoltjára. Csak Guro, Kenji és én tudjuk, hogy mi lakozik igazából Akemiben Nagu iránt.
  - Akemi semmiképp nem jönne velünk igaz? - néztem fel a fiúra.
  - Nem - rázta a fejét - Neki itt van dolga, a szüleivel.
  - Akkor vigyük Kenjit is - mosolyogtam.
Nem tudom, hogy jött ez, de segíteni akarok másokon. Azt akarom, hogy legyen értelme, és célja az életemnek.

Megvártuk míg Kenji hazajön. De nem volt egyedül.
  - Akemi? - lepődtem meg.
  - Hm? - nézett rám a fiú - Mi az?
  - Nem úgy volt, hogy te küldetésen vagy a szüleiddel? - kérdeztem rá.
  - De, azonban, mint kiderült tegnap, hogy engem nem visznek magukkal - sóhajtott a barna hajú fiú - Szóval jelenleg nincs jobb dolgom.
  - Mondd - fordultam ismét felé - Láttad őt?
  - Kit? - nézett rám kérdően Akemi.
  - Nagut - suttogtam.
Akemi sokkosan nézett rám.
  - Már megint? - szólt maga elé fájdalmasan.
  - Megint? - nézett felé Kenji is.
  - Pár hete összefutottam Naguval. Annyit...annyit változott - suttogta továbbra is - Már akkor azt adtam be neki, hogy megakarom ölni. Hiába...hiába akarom, hogy erőssé váljon azzal, hogy legyőz...nem tudom meddig tudom azt tettetni, hogy gyűlölöm őt...
  - Akemi - suttogtam magam elé.
  - A drámát félretéve - komorodott el Guro, és úgy tett, mintha ez elmúlt percek meg se történtek volna - Kimorival eldöntöttük, hogy útra kelünk.
  - Heh?! - ennyi volt Kenji minden reakciója.
  - Meglátjuk, hogy mit tehetünk mások érdekében - magyarázta Guro - És Kenji - nézett a testvérére - Akarsz jönni?
Kenji ekkor Akemire nézett.
  - Menj csak, nekem itthon van dolgom - mosolygott erőltetetten.
  - Mikor indulunk? - tette fel a kérdést a fiatalabbik.
Guro rám nézett, hogy válaszoljak én a kérdésre.
  - Reggel.
  - Akkor megyek pakolni. Jössz Akemi? - mosolygott Kenji, mire Akemi csak bólintott.
  - Oh, még valami - állította meg Guro Kenjit - Anomival mizu?
Akemi elvörösödött, mint a paradicsom, és csak nézelődött jobbra-balra.
  - Hát...meg..megvan. Most visszamentek Rejtett Ködbe - zárta le a beszélgetést egyszerűen.
  - Leri róla, hogy tetszik neki - suttogtam Guronak.

Reggel korán elhagytuk a házat. De mielőtt elmentünk volna, egyeztettünk Akemivel. Hogy miről? Naguról. Ha mi találkozunk vele, akkor elmondjuk, hogy merre. Ha Akemi találkozik vele, akkor szintén ugyanígy. Annak érdekében, hogy eltudjuk őt kerülni.
  Így történt az, hogy lassan 1 távol vagyunk az otthonunktól, és már most rengeteg emberen segítettünk. Ezalatt az év alatt Guroval szorosabb lett a kapcsolatunk, mint bármikor.
Egyik este nem bírtam aludni. Nagyon nem. Így arra jutottam, hogy a csillagokat fogom nézni, hátha majd eltudok aludni közben. Azonban nem voltam egyedül. Guro is nézte a csillagokat.
  - Hát te? - ültem le mellé.
  - Nem tudok aludni, ahogy látom te se - szólt, miközben folyamat csak a csillagokat nézte - Gyönyörű.
  - Az...
Csak néztük percekig a csillagokat, míg ő meg nem törte a csendet.
  - Figyelj - kezdett bele, de én csak továbbra is az eget néztem, de ettől függetlenül rá figyeltem - Valamit elakartam már mondani korábban - ekkor ajkaiba harapott, majd folytatta - Már nagyon régóta ismerjük egymást. Jó barátok vagyunk, talán túlzottan is azok. És..én..
  - Igen? - szóltam, de csak egy suttogás hagyta el a számat.
  - Én..lehet, hogy nem úgy érzek irántad, mint kellene...szóval..
Szegény fiú csak dadogott össze vissza. Egyszerűen nem tudta összeszedni a gondolatait. A kemény külső ellenére, tudtam, hogy van egy ilyen érzéki oldala, csak eddig még nem mutatta meg.
  - Izé...szóval - vett nagy levegőt, majd rám nézett - Én...szeretlek téged Kimori...
Egészen addig az eget bámultam, míg Guro el nem mondta az érzéseit nekem. Mindezek után felé néztem. És nagyon meglepődtem. Szegény nagyon, de nagyon zavarban volt.
  - Guro - suttogtam magam elé.
  - Már régóta kavarognak ezek az érzések bennem...
  - Én-
  - Összezavartalak? - kérdezte zavartan - Sajnálom.
  - Nem, csak...soha nem láttam még ezt az éned..
A fiú nem szólt semmit, csak az ujjait morzsolta.
  - Átkel gondolnom a dolgokat - törtem meg a csendet.
  - Nem...inkább tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna - azzal felállt, majd otthagyott.
Nem tudtam mit tehetnék. Nem tudom, hogy hogy is érzek iránta, szóval átkel gondolnom mindent.

Teltek a napok, és a hetek. Guro tényleg úgy tett, mintha semmi se történt volna. Azonban én nem tudtam így tenni. Közben átgondoltam a dolgokat is. Éreztem én valaha is többet, mint barátság iránta? Az a baj, hogy nem tudom. Lehet. De lehet, hogy nem.
  - Beugrom ebbe a városba - mutatott egy kisebb falura Kenji.
  - Ez inkább egy falu - sütöttem le a tekintetemet.
  - Tökmindegy! - forgatta a szemeit Kenji - Majd jövők - azzal intett, és már itt sem volt.
  - Mi addig nem nézünk körül? - kérdezte Guro.
  - De körbe nézhetünk.
Elindultunk, de kissé gyanús volt nekem ez a hely, és már sötétedni is kezdett.
  - Valamiért úgy érzem, hogy nem kéne itt lennünk - borzongtam össze.
  - Miért? - nézett rám.
Ám hamar jött a baj, amit éreztem. Hirtelen shinobik tűntek elő a semmiből.
  - Mi a... - ijedt meg Guro, majd az egyik fegyveréhez nyúlt, ami az övtáskájánál volt.
Illetve lett volna, de ekkor jöttünk rá, hogy a fegyverek Kenjinél vannak.
  - Francba - idegeskedett a fiú.
  - Guro vigy-
Hirtelen elhallgattam. És hirtelen minden elhallgatott, nem csak én. Guroba egy kardot szúrt az egyik idegen.
  - Fene...ezek nem ők... - volt minden szava az embernek, aki leszúrta a fiút, majd az embereivel együtt eltűntek.
Remegni kezdtem, de nem hagyhattam el magam. Guro összeakart esni, de én még épp időben elkaptam, majd lerogytam vele a földre. A karjaimban feküdt, és az arca felém volt.
  - Hát ez megszívtam... - suttogta egy halvány mosoly mellett, miközben vért hányt fel.
  - Minden rendben lesz, érted? - hangom remegett, miközben megfogtam hideg kezét - Segítek rajtad.
  - Kimori...hagyd... - hunyta le a szemét, egy halk suttogás mellett.
Nem, és nem! Nem hagyom, hogy csak ennyivel meghaljon. Míg a bal kezemmel tartottam a testét, addig jobb kezemmel gyógyítani kezdtem őt.
  - Nem halhatsz meg - könnyesedett be a szemem - Nem hagyom...
  - Kimori -  suttogta szakadozva.
Összeszorult a gyomrom, a szívemmel együtt. Guron látszott, hogy fájdalmai vannak, de még ennek ellenére is képes mosolyogni.
  - Kérlek...nem akarom, hogy meghalj...én..én... -  könnyeimmel eláztattam az arcát.
Annak a fiúnak az arcát, akit szeretek. Gurora pillantottam, és nem éreztem, hogy lélegezne.
  - Kérlek...csak egy utol esély adj, hogy elmondhassam mit is érzek irántad - suttogtam pár centire az ajkaitól.
Ajkaimat összetapasztottam az övével, miközben a másik kezemmel még mindig gyógyítottam őt.
Szerettem ezt a fiút, és erre csak most döbbentem rá. Nem előbb, nem később, hanem most. Az utolsó pillanataiban.
  Zokogva hajoltam el tőle, és csak néztem az arcát. A gyógyítást végül abbahagytam, reménytelen volt már.
  - Szeretlek - suttogtam magam elé, alig halhatóan.
  - Én is - suttogta vissza egy halk hang percek múlva.
  - Guro..? - kérdeztem magamtól, mire ő csak egy mosolyt csúsztatott a szájára.
Hihetetlenül megörültem, majd szorosan megöleltem őt.
  - Megfojtasz - nyöszörögte kedvesen.
Én mit sem hallva ebből, öleltem őt, majd ő is belekezdett a nagy ölelésbe.
Mire Kenji megtalált minket, addigra már egész más kapcsolatunk volt Guroval. Sokkal jobb, sokkal tisztább. Hisz addigra már együtt voltunk.