75. Fejezet: Amit a szíved rejt

Heyho! ❤️

Sajnos nem jött össze, hogy még a 2018-as évben hozzak nektek részt.

Ezért így utólag kívánok nektek sikeren új évet! ❤️

Remélem 2019-ben is ennyien olvastok majd, és nagyobb sikereket érek el a bloggal.

Ehhez a részhez pedig kellemes olvasást. Végre egy hosszút hoztam. xD ❤️

Erőt vettem magamon, majd kirángattam Hidant a folyosóra, ahol már csak ketten voltunk. Az egész teste remegett az idegtől. Mit tegyek? Hogy nyugodjon le? Félek.. Nem tudom, hogy mitévő legyek és Hidan nagyon, de nagyon ideges.

  - Kurva élet.. - szakadt el tőlem, majd a falhoz lépett, s erőből belevert. A fal berepedt - Kurva élet, kurva élet, kurva élet! - kiabálta el magát idegesen, ahogy egyre jobban verte öklét a falba.

Előtte álltam, s csak néztem, ahogy kárt tesz magában. Lábaim a földbe gyökereztek, és nem bírtam megszólalni, se mozdulni. Féltem..Megijedtem Hidantól.

  - Hidan.. - szóltam alig hallhatóan, s könnyeimmel küszködve néztem rá.

  - Mi van?! - emelte rám tekintetét, miközben rám üvöltött.

Szemei teljesen ködösek voltak a dühtől, én pedig teljesen megrémültem ettől. Hidan, ahogy látta, hogy rémületem az egekben van, elvette kezét a faltól. Szemei kezdtek visszaállni a szokásos csillogásukba. Egy fájdalmas nevetés hagyta el a fiú száját.

  Testével  afalnak dőlt, majd lecsúszott rajta. Térdeit felhúzta, majd karját arra helyezte.

  - Mit művelek? - szólalt meg, meggyötört hangon.

Mi történik? Alig bírom felfogni..

  - És ha ezt megnéztük, akkor jövet a következő - hallottam meg egy ismerős hangot.

  - Igen, de mégis jobb, ha nem azt vesszük számításba - jelent meg egy hölgy, és amint meglátott minket, megállt.

  - Azuki-san? - nézett a nőre a barna hajú, majd ránk - Nagu..?

  - Yamato.. - szóltam fájón. Mit csinál itt?

  - Mit csinálsz itt? - vont kérdőre, majd Hidanra nézett. Csak most ne szóljon be neki, mert nekimegy.. - És ő?

  - Tenzo, ismered őket? - nézett a nő a férfire.

  - Tenzo? - ismételtem el a nevet, amit a nő mondott Yamatonak - Miért hív így..?

  - Mert.. Ez az igazi nevem, Nagu - nézett a barna hajú, komoran a szemembe.

Itt teljesen lefagytam. Jól hallottam azokat a szavakat, melyeket Yamato küldött felém?

  - Ember, mégis miről beszélsz? - kérdeztem, talán túl nyersen is. De jelenleg nem tudtam máshogy beszélni..

  - Sajnálom, hogy nem mondtam el - hunyta le szemét, s még komolyabban nézett rám - Nem is - nyitotta fel, barna szemeit - Nem mondhattam el. Ha rajtam múlik, akkor már a találkozásunk napján megtudod, hogy ki is vagyok valójában. De, mivel egy küldetés részese voltam, ezért ez lehetetlen volt.

  - Küldetés? - ismételtem meg a szót, amit az előbb ő mondott - Miféle küldetés?

  - Tsunade-sama adta számomra ezt a küldetést, még sok évvel ezelőtt. A küldetés lényege az volt, hogy megkel védenem Narutot, és vele maradni, míg elég erős nem lesz. Viszont ehhez nem használhattam az igazi nevemet. Egy név kellett, mely csak a küldetésemhez tartozik.

  - Hazudtál nekem.. - szóltam magam elé halkan. Várjunk..

Eszembe jutott valami..

  - Amikor Deidaraval, Obitoval és Hidannal voltunk az erdőben, akkor nem működött ellened a Jutsum..Yamato..te milyen vércsoportú vagy?

  - A-. Miért? - pislogott rám párat, mintha az előbb nem is veszekedtünk volna.

  - Akkor.. - blokkoltam le - Azért nem működik.. - Hogy nem jutott ez eszembe.

  - Miről beszélsz? - vonta fel a férfi a szemöldökét.

  - Ugyanaz a vércsoportunk. Azért nem működik rajtad a Kotsuniku - szóltam magam elé komoran.

  - Szóval.. - hallottam meg Hidan reszelős hangját magam mögül - Szinte azóta, hogy találkoztatok.. - állt fel, majd Yamatohoz sétált - ..hazudsz neki?

  - Hidan..

  - Nem tudom miről beszélsz - helyezte a barna hajú férfi a kezét a derekára - A küldetés része volt ez a titok. Egy olyan küldetésnek, amit senki se tudhatott, kivéve a megbízott, és az, aki adta a megbízást. Nem tudom, hogy miért vagy annyira kiakadva ezen.

  - Nézz rá.. - mutatott rám, remegő kézzel. De nem. Nem a félelemtől remegett. Sokkal inkább az idegességtől.

Yamato rám emelte a tekintetét.

  - Mit kéne látnom? - vonta fel az idősebb a szemöldökét.

  - Hazudtál neki..És megbántottad! Ezt kéne látnod! Lehet nem látszik, de tudom, hogy nem esett neki valami jól az, hogy ezt tetted! - Hidan teljesen megemelte a hangját, mire mellé sétáltam, s gyengéden megfogtam a kezét, hogy legalább egy kicsit is letudjam őt nyugtatni - Hagyj! - rántotta ki a kezét a szorításomból, majd idegesen elindult kifelé.

Miközben kifelé haladt, nekiment Yamatonak a vállával. Yamato ehhez mit sem szólva nézte, ahogy a  szürke hajú fiú, egyre távolabb lesz.

  Összeszorított ajkakkal futottam utána. Kint értem utol, ahol már sötét volt.

  - Állj már meg! - szóltam rá hangosan, majd elkaptam a karját - És figyelj rá..

  - Mégis mit?! - szakított félbe - Most is megakartalak védeni, erre te itt kiabálsz velem! Gondolkodj már egy kicsit, hogy mit meg nem teszek érted, basszameg! Niconál is alig bírtam magam visszafogni, hogy ne menjek neki, amiért baszogatott téged! - ahogy a szavak elhagyták a száját, úgy emelkedett a hangja is - Itt vagyok veled, megvédelek amitől tudlak! Bármit képes lennék érted megtenni! De te le se szarod ezt, és figyelmen kívül hagyod azt  személyt, aki mindig itt volt neked, e te észre se vetted!

Hidannél most szakadt el a cérna. S az a helyzet, hogy nagyon is igaza volt. Mindenben. Mindig mást helyeztem előbbre..Obitot, Deiadarat. És az ő érzéseit nem is figyeltem. Hogy lehetek ilyen? Ő ennek ellenére szeret engem.

  - Sajnálom.. Igazad van és ezt nagyon jól tudom. Nem akartalak megbántani téged..Tényleg..Sajnálom.. - halkultam el a végére - Ha szeretnéd..Nem szólok többet hozzád. Nem hiszem, hogy sikerülne, de nem akarok fájdalmat okozni..

  - Idióta..Úgy okoznál nagyobb fájdalmat, ha nem szólnál hozzám - idegeskedett.

Az utóbbi időben, illetve azóta, hogy Hidan itt van, kezdek máshogy érezni iránta. Nem, nem úgy, mint Obitro iránt. Ez az érzés kezd hasonló lenni ahhoz, amit Deidara iránt érzek. Mert igen..Még mindig szeretem, és szeretni is fogom. Viszont jön más az életembe, akit szeretni fogok. Illetve..Lehet, hogy már itt is van.

  - Sajnálom.. - szóltam magam elé, majd közelebb léptem hozzá, és szorosan megöleltem őt.

  - Én is...Nem akartam rád ijeszteni.. - szorított magához - Csak..olyan rossz..

  - Változtatni fogok, csak nehéz. Még mindig nem tudtam rendesen feldolgozni, hogy itt vagy újra velem. És nem akarom, hogy elmenj..Soha.. - belebújtam teljesen Hidan ölelésébe. Jól esett az a melegség, ami belőle áradt.

  - Nem fogok - adott puszit a fejemre - veled maradok, ameddig csak kell.

Csendben álltunk, s csak egymás szívverését hallgattuk. Az éjszaka csendje minket is elért, s csaka  tücskök hangját lehetett hallani.

  - Hidan..

  - Hm?

  - Van valami dolgod?

  - Este? Ugyan már.. - nevette el magát - Mi dolgom lenne.

  - Akkor...jó - távolodtam el tőle, majd gyönyörű szemeibe néztem.

  - Miért?

  - Szeretnék veled csinálni valamit. Amit már nagyon régen tettem..

  - Csókolózni? - vetette be, édes mosolyát.

  - Nem... - néztem rá teljesen vörösen, majd oldalra.

Csókolózni, Hidannel? Egyszer már csináltuk, amikor részegek voltunk. De valamiért nem tántorodok el a dologtól.

  - Akkor? - kérdezte, mintha az előbb semmi furcsát nem mondott volna.

  - Majd megtudod - indultam el, majd hátranéztem rá, hogy jön-e - Jössz? - mosolyogtam rá kedvesen.

  - Hova megyünk? - vonta fel a szemöldökét.

  - Majd megtudod. Na.. - biccentettem felé - Gyere.

  - Teleportálni fogsz?

  - Nem - ráztam meg a fejemet - Nem fogok teleportálni.

  - Messze van az a hely? - tette fel a sokadik kérdését nekem.

  - Nincs olyan messze, de nem akarok teleportálni.

  - Miért?

  - Hidan, ne faggass már - sóhajtottam - Egyébként azért nem akarok, mert sétálni szeretnék veled egy kicsit. Vagy..baj lenne?

Hidan mosolyt húzott ajkaira, és láttam a szemeiben a boldogságot.

  - Nem, nem lenne baj - kezemért nyúlt, melyet már egy ideje tartok felé, majd megfogta azt.

Összekulcsolta a kezünket, melytől melegség járta át az egész testemet.

  - Mehetünk? - kérdezte kedvesen, mire bólintottam neki.

Csöndben kezdtünk el sétálni az erődben, ahol külön volt egy kikövesezett út, azoknak, akik sétálni szerettek volna. Mi pont ezek voltunk. Nem igazán lehetett az eget innen látni, de azt majd másik helyen szeretném megtenni.

  - Szerinted.. - szólalt meg Hidan - ...mi van a többiekkel? - nézett az égre, vagyis próbált, ugyanis a lomboktól nem lehetett látni.

  - Nem tudom - néztem oldalra, miközben mentünk - Remélem boldogok, akárhol is vannak.

  - Biztos azok, mivel nem kell a pofámat nézniük - nevette el magát Hidan, holott ez egyáltalán nem volt vicces.

  - Miről beszélsz? Nem akarom meghallani, hogy még egyszer ilyet mondasz. Megértetted? - emeltem rá a tekintetemet idegesen.

  - Miért? Mit teszel? Megütsz? - állt meg, majd felemelte rám az egyik szemöldökét.

  - Nem. Nem foglak téged bántani, se megütni. Ne is álmodj róla.

  - Úgyse mersz - röhögött ki.

  - Simán megütnélek, de nem teszem. Miért mondasz ilyeneket?

  - Nagu - szólalt meg, őszinte hanggal - Engem nem szerettek annyira, mint téged.

  - Szerettek Hidan..

  - Mint csapattárs, de nem több. Sokak szemében csak egy idióta voltam, és ennyi - sóhajtott nagyot, közben eleresztett egy mosolyt - Megszoktam, hogy nem szeretnek az emberek, szóval ne aggódj. Én nem vártam sose csodákat, hogy majd ők elfogadnak.

  - Akkor mit vártál? - néztem az arcára.

  - Azt, hogy te elfogadj engem. Semmi más nem számított. Senki véleménye, csak a tied.

  - Hidan.. - szóltam magam elé halkan.

Ő mindvégig szeretett engem, és a mai napig szeret. Én mégis..Annyi fájdalmat okoztam neki, hogy meg se tudnám számolni. Borzalmas ember vagyok.

  Szólni akartam, de nem tudtam. Semmi olyat nem tudtam mondani, amitől jobb lehetne a helyzet.

  - Ne fáradt - válaszolt helyettem is - Tudom, hogy nehéz bármit is mondani, de megértem. Majd ha úgy érzed, hogy tudsz beszélni, akkor válaszolj.

Megváltozott. Annyira, de annyira megváltozott..

  - Messze vagyunk még? - kérdezte, majd elindult tovább az ösvényen.

  - Nem - szóltam, majd balra mutattam - Arra kell menni, és ott vagyunk.

Hidan tekintetét balra vetette, majd elmosolyodott. Nekem különösebben nem jelent meg mosoly az arcomon. Nem tudtam mosolyogni..

  Percek alatt felértünk a dombra, ahol egy kilátó volt, valamint egy pad. Hidan volt az első aki felért, így ő a korláthoz állt, míg én leültem a padra.

  - Szépnek szép, de mit keresünk itt? - ahogy feltette a kérdését, mindvégig a tájat nézte.

  - Igen, szép. De nem ezért jöttünk ide.

  - Akkor? - fordította felém a fejét kíváncsian.

  - Nézz fel - mutattam az ujjammal az irányba.

Hidan furcsán nézett rám, mégis felemelte tekintetét a sötét égboltra, melyen a ragyogó fények virítottak. 

  Csillagokat akartam vele nézni, azért hoztam fel ide. Semmi másért.

Hidan nem szólt, csak csendben figyelte a ragyogó égitesteket. Gondolom tetszett neki a látvány, hiszen percekig nem szólalt meg.

  - Tetszik? - kérdeztem tőle kedvesen.

  - Igen.. - álmélkodott továbbra is.

  - Imádom nézni a csillagokat. Olyan megnyugtató.. - ahogy az eget kezdtem el nézni, magam se vettem észre, de egy mosoly kerekedett az ajkaimon, amiben érezhető volt, hogy jelenleg semmi problémám nincs.

Csend telepedett le ránk. Az a megnyugtató csend, amire szükségünk volt.

  - Ide előbb is elhozhattál volna.

  - Nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog neked, így nem voltam benne biztos.

  - Rosszul hitted - vezette rám tekintetét, mely komor volt kissé.

  - Baj van?

  - Nincs - válaszolt, majd elém sétált és lenézett rám.

  - Akkor?

  - Nem értelek.. - pislogott rám.

  - Ezt nekem kéne mondani. Furcsa vagy..

  - Nem tudom, hogy miről beszélsz - vontam vállat - Csupán most jól érzem magam anélkül is, hogy valakinek elvenném az életét.

  - Ez kissé morbid. Nem gondolod?

  - Hm.. - gondolkodott el - De - nevette el magát - De így vagyok az igazi nem?

  - De - ráztam meg a fejem mosolyogva, majd az égre néztem ismét.

  - Olyan jelenleg, mintha semmi gondunk nem lenne..

  - Igen.. - szóltam halkan.

Hidan percekig még állt, majd egyszer csak leguggolt elém. Nem értettem, hogy mégis mit akar csinálni, csak rá emeltem a tekintetem. Gyönyörű, bíbor lila szemei csillogtak az éjszaka sötétjében.

  - Szépek a szemeid.. - szóltam halkan, miközben szemeibe néztem.

  - Úgy gondolod? - nézett rám meglepve.

  - Úgy.

Hidan kezeit a combomra helyezte, majd óvatosan megszorította azokat, hogy megtudja magát tartani.

  Ismét az égre néztem, ám a mosolyom most nem volt az arcomon.

  - Tudod..Van, hogy azt mondják, hogy akik meghalnak, csillagok lesznek, és onnan figyelik a szeretteiket. Szerinted...A többiek is figyelnek ránk?

  - Lehetséges - meredt az égre - ha elhiszed, akkor igen. Bár szerintem ez csak egy gyerekmese, hogy a kisebbek elhiggyék, hogy mindig velük lesznek a szeretteik.

  - De..hisz velünk vannak.. - hajtottam le a fejem, így újra ránéztem - ..én nem tartom ezt hülyeségnek, hisz megígérték. Megígérték a többiek, hogy mindig velem lesznek.

  - Oh.. - szólt zavartan - Számodra ez igaz. Hisz olyan erős a szereteted irántuk, hogy ez még be is válhat.

  - Úgy gondolod? - szorítottam össze az ajkaim.

  - Úgy. Csak el ne sírd magad, mert akkor nem tudom, hogy mit kezdjek veled.

  - Sokszor sírok, szóval mindegy - vontam meg a vállamat - Próbálok nem a többiekre gondolni, de nehéz - a kezembe szorítottam azt a nyakláncot, amit Obitotól kaptam.

  - Akartam már kérdezni. De kitől van az a nyaklánc? - kérdezte kíváncsian.

  - Ez? - emelte kicsit távolabb a mellkasomtól, s úgy néztem meg jobban - Obitotól kaptam, a 18. születésnapomra. Számomra egy olyan dolog, amit sose fogok elengedni. Örökre velem marad, ahogy Obito is.. - a hangom egyre jobban halkult el, s rekedezett.

  - Akkor lettél felnőtt - beszélt maga elé a fiú - és én nem adtam neked semmit, erre az ünnepre.

  - Jaj, nem azért mondtam - legyintettem - Nekem az is elég, hogy itt vagy.

  - Most csak kamuzol, mi?

  - Nem kamuzok! - förmedtem rá - De akkor ne higgy nekem.

  - Hiszek neked - nevetett ki - Ne sértődj be ennyitől.

  - Hagyjál.. - néztem oldalra.

  - Nagu, ne csináld már - sóhajtott.

  - Hagyj - fordítottam el a fejem.

Nem azért mondtam ezt neki, mert haragudtam rá. Szó se volt erről. Csipán most nem akartam vitázni, se ilyesmikről beszélni.

  - Hé, kicsi lány - szólított azon a neven, amely megdobogtatta a szívemet.

Nem fordultam fordultam felé még mindig.

  Hidan ekkor óvatosan megfogta az egyik kezével az államat, majd nem erőszakosan maga felé fordította az arcomat.

  - Mosolyogj, kicsi lány. Jó? - arcán kedves mosoly jelent meg, mely jelenleg erőt adott nekem.

  - Jó.. - húztam ajkaimra egy halvány mosolyt.

  - Ne ilyet.. - dacoskodott, majd két ujjét a szám szélére tette, és felfelé húzta - ..hanem ilyet.

Olyan aranyos, istenem. Az a változás amin keresztül ment, nem oktalanul volt. Oka volt annak, hogy ő megváltozott. S egyre jobban biztos vagyok benne, hogy azaz ok én vagyok. Értem változott meg, hogy viszont tudjam szeretni őt, teljes szívemből. Pont úgy, ahogy ő engem.

  - Hidan..

  - Hm? - engedte el a számat.

  - Szeretnék tőled kapni valamit - szóltam magabiztosan.

  - Huh? Mégis mit? - vonta fel a szemöldökét, és látszott rajta, hogy egyáltalán nem érti, hogy mit szeretnék kapni tőle.

  - Valamit, amit tudom, hogy már nagyon szeretnél.

  - Sok minden van, amit szeretnék tőled..

  - Én itt most egy picike dologra gondolok.

Hidan elgondolkodott, majd hirtelen kitágult szemekkel nézett rám.

  - Nekem ez még túl korai. Még szabad akarok lenni.

  - Heh? - néztem rá fapofával - Mégis miről beszélsz?

  - Te miről beszélsz?

  - Nem! Te miről beszélsz, Hidan.

  - Gyereket akarsz? - mondta ki hirtelen.

Azt hittem, hogy lefordulok a padról. Az arcom olyan vörös lett, mint drága Sasorinknak.

  - Hü..hülye vagy?! - akadtam ki rá, de mégis nehezen beszéltem, hisz annyira zavarban voltam

  - Hoppá. Nem erre gondoltál? - nevette ki magát kínosan.

  - Köze sincs ennek a gyerekhez!

  - Akkor? - döntötte kissé oldalra a fejét.

  - Egy..csókot szeretnék.. - szóltam halkan. 

Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz ezt kimondani.

  - Mit? - tette a kezét a füléhez - Nem hallottam rendesen.

  - Hallottad, csupán szívatsz!

  - Nem, nem hallottam. Szóval? - vigyorgott rám.

  - Azt szeretném, hogy csókolózzunk - mondtam hangosabban, és zavartabban is.

Hidan arca teljesen a meglepettségtől sugárzott. Nem hiszem, hogy számított arra hogy kimondom hangosabban is. Vagy lehet, hogy tényleg nem hallotta.

  - Komolyan ezt szeretnéd? - hangjában cseppnyi félelmet se vettem észre. Sőt. Határozott volt.

  - Igen.. - néztem vörösen a szemeibe.

  - Lángol az arcod - mosolygott rajtam.

  - Tudom! És ha még egy ilyet eleresztesz a szádból, elmegyek!

  - A lábadon?

  - Jó, elég volt! - szóltam rá, s közben mérgesen fürkésztem őt.

  - Úgy értettem, hogy a lábad segítségévével. Ejnye, Nagu. Milyen piszkos a kicsi fantáziád?

  - Az én fantáziámmal semmi gond sincs! Te vagy ekkora perverz!

  - Azt hiszem, hogy ezt nem tudom letagadni, és igazából nem is akarom.

  - Elrontottad a hangulatot.. - suttogtam.

  - Szerintem inkább feloldottam - simogatta a combomat.

  - Olyan gonosz vagy..

  - Szóval nem szeretnéd már?

  - De..szeretném - hunytam le a szememet.

Képtele vagyok ránézni, annyira zavarban vagyok. S hiába vagyok már felnőtt.

  - Jó. Mert én is - hangjában mosolyt éreztem, hiába nem láttam őt.

Vártam. Vártam Hidan csókjára. Pillanatok alatt éreztem, hogy ránehezedik a combomra, majd megmarkolva azt, hirtelen fellökte magát hozzám, s egyből ajkaimra tapadt. Erősen tartotta magát, miközben teste lábaim közt helyezkedett el. A lendülettől a pad háttámlájának csapódtam, de nem tudott érdekelni jelenleg.

  Hidan egyből átdugta a nyelvét a számba, s lassan kezdte el mozgatni. Furcsa volt a csókja. Sőt, igazából az volt furcsa, hogy valaki megcsókolt. Lassan én is elkezdtem mozgatni az ízlelőszervemet, így lassan elmélyült a csókunk. Éreztem a csókjában, hogy nem ő akar lenni a dominánsabb fél, inkább engedi, hogy én is kibontakozzak.

  Furcsa érzés járta át a testemet, és a szívemet is. Nem akartam, hogy ajkaink elváljanak egymástól. Azt akartam, hogy örökre így maradhassunk, és örökre csak vele lehessek.

  - Hid..

  - Shh - nem tudtam befejezni, ugyanis ő félbeszakított, s újra megcsókolt.

Ettől a pillanattól kezdve, nem létezett számomra a dominancia. Ő irányított, s nem hagyott érvényesülni. Ezúttal ajkait is mozgatni kezdte, s gyorsan kezdte falni ajkaimat. Alig bírtam vele tartani a lépést, olyan gyorsan csókolt. S amikor már érezte, hogy nem vagyok képes reagálni, lassított.

  A melegség mely átjárta a testemet különös volt. Csak ő volt előttem, senki más.

  - Vigyél el.. - suttogta a csókba, én pedig nem értettem , hogy mit szeretne.

Miniméterekre elhajolt ajkaimtól, de kezeit még mindig szorította a combomon.

  - Vigyél el Meleg vízben Rejtőző Faluba.

  - Hidan.. - ejtettem ki halkan a nevét - Biztos?

  - Biztos - nyelt aprót, miközben suttogta a szavakat - Utána Asuma sírjához - suttogta ezt is a végére.

 Megszeppenve néztem rá, ugyanis különös volt a kérése. Hazaakar menni, valamint annak az embernek a sírjához, akit megölt a saját Jutsujával.

  - Jó.. - suttogtam ajkai köze, majd egy utolsó puszit adtam a szájára, s megszorítottam a kezét - Menjünk most?

  - Menjünk.. - Hidan bólintott egyet, majd ő is adott nekem egy puszit.

Olyan aranyos..

Megszorítottam a kezét, majd Meleg vízben Rejtőző Faluba teleportáltam magunkat.

  Sötét volt mindenhol. Nem értettem, hogy Hidan miért akart idejönni. Szinte...alig voltak a faluban. Kevés ház volt, de még kevesebbnél égett a fény.

  - Miért jöttünk ide? - engedtem el a kezét, amikor megérkeztünk.

  - Valamit.. - harapott ajkába - ...megszeretnék nézni.

  - Mégis mit? - néztem fel a magasabbra.

  - Csak gyere - indult meg a házak mögött, hogy senki se láthasson meg minket.

Ennyire nem örülnének a falubeliek, ha őt itt látnák?

  Követtem Hidant, keresztül a szebbnél szebb házakon. Egészen addig, míg meg nem álltunk. Kérdően néztem Hidanra, aki csak maga elé bámult. Követtem a példáját, s én is afelé kezdtem el nézelődni, amerre ő. Teljesen leblokkoltam a látványtól. A szép házak mögötti részen, lerombolt, valamint leégett házakat véltem felfedezni.

  - Hidan..Itt..mi történt?

  - Ez a falu részi része, - kezdett bele a mesélésbe - amit még gyerekkoromban zártak el. A vezetőség nem engedte meg, hogy lerombolják őket, így fent maradtak. Nem lehet bemenni, mivel életveszélyesek a házak.

  - És..Mi mit keresünk itt? - néztem rá zavartan.

  - A régi házamat, ahol a szüleimmel éltem.

  - te..sose mesélted, hogy mi történt a szüleiddel..

  - Had ne keljen - nevette el magát fájóan - Egyszer elmesélem majd, jó? - nézett rám.

  - Jó.. - bólintottam aprót, majd lassan léptem egyet előre, azonban beleléptem valami undorító anyagba - Hé..Ez mi a franc?

  - A víznek az egyik bontóeleme. Mivel ezt a részt nem használják a falusiak, ezért ilyen anyagot vált ki a levegőből. Nem mérgező, szóval nem baj ha a bőrödhöz ér. Csupán undorító.

Hidan ekkor elővette a kicsi tekercset, melyet kapott, s a kaszája lapult benne. Szétnyitotta, majd feloldotta azt, s a kaszát magához vette.

  - A biztonság kedvéért, azon nálam lesz. És még valami - fújta ki a levegőt - ez a valami nagyon büdös.. - emelte közelebb a karját az arcához.

  - Nem valami virág illat, az tény - fintorogtam, majd beléptem a régi házak területére.

  - Beljebb már nem lesz ilyen szag, csak akkor siessünk.

  - Mondd. Emlékszel még arra, hogy melyik a ti házatok? - lépkedtem utána, s gaza volt. Ahogy haladtunk, a büdös kezdett eltűnni.

  - Sose tudnám elfeledni - szólt furcsa hangon, majd megállt egy ház előtt.

A házra vetettem a tekintetem. Ez a ház más volt. Egyben volt, és nem volt leégve, se lebomolva.

  - Hogy lehet, hogy ennek semmi baja?

  - Majd azt is elmesélem, mert a történet része - magyarázta, majd belépett az ajtón, mely kissé nyikorgott.

Követtem őt a házba, ami belülről olyan volt, mint az Akatsukis házunk Növények hada, valamint por lepte e a bútorokat, melyek régiek voltak.

  - Minden olyan.. - beszéltem magam elé, s nem én fejeztem be.

  - ..mintha csak elköltözött volna az illető, és mindent itt hagyott volna? Míg a többi olyan, mintha háború lett volna?

  - Pontosan. Jól fejezted be a mondatom - álmélkodtam, majd megálltam egy ajtó előtt, mely sötétbarna volt.

Az ajtón betűk voltak, de nem voltam képes kiolvasni, hogy mi. Olvashatatlan volt.

  - Elnézek erre - mutatott a másik irányba - Nézelődj, de ha valami gyanúsat találsz, akkor szólj. És abba.. - mutatott a szobára, mely előtt álltam - Ne menj be. Mindenhova bemehetsz, de oda nem akarom megtudni, hogy bementél - hangja ijesztő volt.

Bólintottam, majd néztem, ahogy Hidan magamra hagy.

  Méregettem még egy darabig az ajtót. Mi lesz, hogyha belépek rajta? Szembe ugrik velem valami? esetleg egy komplett pók, vagy hajléktalan család van bent? Nos, addig nem tudom meg, míg be nem megyek. Igaz, azt mondta, hogy ne menjek be..De nem hiszem, hogy olyat látnék, ami lesokkolna.

Kezemet a kilincsre helyeztem, majd lenyomtam, s kinyitottam az ajtót. Ez is olyan volt, mint a többi. Annyi különbséggel, hogy sokkal színesebb volt az egész. Ahogy beléptem, egy ágy fogadott az ajtóval szembe. Az ágy mellett két szekrény foglalt helyet, míg a másik oldalán egy íróasztal.

Az íróasztalról nem messze, egy ablak. Beljebb mentem, hogy azt a részt is megtudjam vizsgálni, ami az ajtó oldalán volt. Sötét volt, így nem igazán láttam, hogy mi volt azon az oldalt. Sóhajtottam egyet, majd kerestem egy Tűz Tekercset az övtáskámban. Amint megvolt, az apró tekercset a földre tettem, majd hirtelen ráléptem. Megjelent hirtelen előttem egy fáklya, amit el is kaptam gyorsan. A fényt a fal felé irányítottam, így megláthattam, hogy mi is van rajta. Hirtelen a szívem is kihagyott egy ütemet, s a fáklyát is elejtettem.

  - Nem..csak..Képzelődöm.. beszéltem halkan magam elé, majd jobban megvizsgáltam a falat így, hogy nem teljesen vetődött rá a fény.

Újra a kezembe fogtam a világítóeszközt, majd a fal felé tartottam. És..tényleg jól láttam..Nem tévedtek a szemeim az előbb. De, hogy mi volt a falon? Egyszerűen gyerek rajzok. Nem a legszebben rajzoltak, de gyerekrajzok voltak ott. Egy kisfiú volt, aki az édesanyjával, és édesapjával volt. Vagyis én ezt vettem ki belőle. Azonban ez még nem ad okot arra, hogy megijedjek. Őszintén megmondva, nem is ettől ijedtem meg. Hanem attól, ami a rajzokon volt, ezzel elcsúfítva azokat. Vér.. Ez volt az, ami ellepte a rajzolok. Nem voltam hülye, sőt, még egy hülye is könnyen megmondta, hogy az vér, mely évek óta oda van szárazva a kék falra. Elfogta a testemet a félelem. De főleg attól, hogy pár ismerős szimbólumot is láttam a falon. Azok a szimbólumok nem mások voltak, mint Hidan nyakláncának mintája, valamint az, amit rajzolni szokott vérrel, amikor szertartást végez. Mit keres vér a falon, valamint ezek a jelek? De ami aggasztóbb.. Miért pont egy gyerekszobában, és a jelek miért vérrel?

  - Nagu! - hallottam meg a nevemet kintről, főleg úgy, hogy nyitva volt az ajtó.

Baszki..Ha meglát, komolyan bajban leszek.

  - Nag.. - kiabálta volna a fiú a nevemet, de nem jött ki hang a száján, miután meglátta, hogy épp kiakarok menni a szobából.

Abból a szobából, amibe megtiltotta, hogy bemenjek.

  - Hidan..Én.. - kezdtem volna el a mentegetőzést, ha nem szakít félbe.

  - Mit mondtam neked?! - emelte meg rám a hangját.

  - Csak kíváncsi voltam..Sajnálom..És ne kiabálj, mert megtud..

  - Tudják! - szakított félbe újra - Mondtam, hogy ne gyere ide be! Egy dolgot kértem, de azt is basztál betartani!

Egyik kezemet a másik oldalt lévő karomra helyeztem, majd megszorítottam.

  - Sajnálom.. - néztem el oldalra.

Ha tudom, hogy így reagál, akkor nem jövök ide..

  - Kifelé - ragadta meg a karomat, miközben mérgesen szólt hozzám.

Ahogy a karomat megragadta, úgy lökött ki az ajtón, mire nekiütköztem az ajtóval szemben lévő falnak. Hidan becsapta az ajtót, ahogy kilökött.

  Ez mégis mi a fene volt..?

Fájóan simítottam meg a hátamat, miután eltávolodtam a piszkos, és hideg faltól.

  - Hidan..? - ejtettem ki halkan a nevét.

Percekig csönd volt, aztán ezt a csöndet megtörte valami. Valami, ami nem más volt, mint bútorok törése, s hangos morajlás.

  Nem akartam ezt hallgatni, így benyitottam a szobába, ahol Hidan is volt. Amikor benyitottam, épp az elborított asztalra lépett rá, mely kettétört.

  - Hidan..

  - Mondtam, hogy maradj kint.. - hangja olyan ideges volt, hogy remegett.

Ökleit összeszorította, s eltávolodott az asztaltól pár lépést. Ahogy ezt megtette, kifelé kezdett el bámulni az ablakon. A Hold fénye bevilágított a szobába, egyenest a törött darabokra.

  - Mit..csináltál?

Ő nem válaszolt, csak idegesen, s összeszorított ajkakkal hagyta el a helységet.

Nem értettem, hogy mi van. Egyáltalán nem.

  - Mégis mi folyik itt?! - emeltem meg a hangom.

Hidan pont mögöttem állt meg.

  - Nem akartam, hogy lásd azokat a falon.. - szólt halkan.

  - Mi történt itt? - fordultam felé aggódva.

  - Nem akarom, hogy tudd - arca teljesen meggyötört volt.

Egy valami pergett le az agyamban.

  - Te csináltad azt a falra..?

  - Szerinted ki más? - szólalt meg fájdalmas hangon - Én csináltam igen. Az a vér is igazi..

  - Mégis..kit..?

  - A szüleimet - mosolygott fájdalmasan.

Teljesen megijedtem. Megölte a saját szüleit?

  - 10 éves voltam..

  - Miért..?

  - Nem akarok erről beszélni.. - suttogta a szavakat, majd elindult kifelé.

Csöndben mentem utána. Kint megállt, s én is.

  - Menjünk Asumához - szólt halkan, majd feldobta a kaszát, s csettintett egyet, mire az kis tekercsként esett le a tenyerébe. Eltette a zsebébe.

Szó nélkül megfogtam a kezét, mely jéghideg volt. Pillanatok alatt Asuma sírjánál voltunk. A sötét itt is uralkodott. Hogy hol? Konohaban.

  - Itt van - mutattam egy gyönyörű sírra - És..Obitoé is.. - suttogtam magam elé, majd léptem kettőt oldalra, ahol Obito sírja volt - A háború után készítettek neki ide egy sírt.

  - Komolyan..Megöltem őt igaz? - meredt maga elé, hűvös tekintettel.

  - Meg. Tudod..Asuma és Kurenai kapcsolatban voltak, és született egy gyerekük később.

  - Nagyszerű.. - nevette el magát kínosan - Szóval miattam annak a gyereknek nincs apja..

  - Hidan..

  - Mondd..Miért van az, hogy én élhetek? És a többiek nem? - hangjában érezhető volt egy különös érzés. Egy különös fájdalom.

  - Nem tudom - beszéltem magam elé - Így hozta a sors..

  - Te képes vagy rá.. - fordult felém meggyötört arccal, s hangja is az volt - Hozd vissza őket az Edo Tenseiel!

  - Nem lehet..Az nem lenne ugyanaz. Csupán bábok lennének..

  - De itt lennének..

  - Hidan, nem éreznének semmit. Nem lenne ugyanaz..

  - Francba.. - fordult el hirtelen.

  - Hé..Hidan..Én itt vagyok..A többiek is itt vannak..

  - Mégis hol?! - fordult felém, miközben rám ordított.

Szemei könnyektől égtek.

  - Itt.. - tettem az ujjamat a szívére.

  - Nem akarom ezt Nagu - szemei fájó pillantást mutattak felém.

 Közelebb léptem, majd szorosan megöleltem őt. Remegett az egész teste..

  Hirtelen furcsa érzés futott át rajtam

  - Van itt valaki.. - halkultam el.

  - Én is..érzem.. - szólt ő is halkan.

Mielőtt megtudtuk volna, hogy ki az, elteleportáltam magunkat, a Végzet Völgyében lévő folyóhoz.

  - Miért ide hoztál?

  - Ez jutott eszembe hirtelen. De..az a Chakra..Teljesen ijesztő volt..

  - Nagu.. - rebbent meg Hidan - Itt..van..

Én is érezni kezdtem az undorító Chakrat. Sharinganomat bekapcsoltam.

  - Sharingan? Most komolyan? - hallottunk nevetést a víz felől.

Hirtelen odakaptuk a fejünket Hidannel. Egy barna, mellig érő hajú nő állt ott.  Haja oldalra volt fonva. Ruhája egyszerű volt. Piros nadrág, valamint piros póló. Valamint egy sötétbarna köpeny.

  - Ki vagy te? - kérdezte idegesen Hidan.

  - Valami..Itt nagyon furcsa.. - szóltam magam elé halkan.

  - Ha tudni akarjátok.. - kezdett el kuncogni - ..akkor gyertek! - szemei hirtelen kitágultak, és szürkén kezdett el csillogni, mint a Sharingan. De ez nem volt Sharingan.

  - Csak gyere ide, és kapjalak el.. - Hidan lépett egyet, de térdre esett - Mi a..

  - Hidan! - kaptam a fiúra a tekintetem, majd a nőre - Ki vagy te?!

A nő kuncogott, majd elkezdett hátrálni a vízen. Rohanni kezdtem, hogy utolérjem. Ám amint a vízre léptem, nem maradtam meg rajta. Lábaim elmerültek benne, és a testem is. Akárhogy kapálóztam, nem maradtam a felszínen. Kezdett minden sötét lenni, az erő pedig kiszivárogni a testemből. Basszus..Mi folyik itt?

Remélem tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor ne felejts el kommentelni, vagy feliratkozni a Blogolvasók közé, hogy ne maradj le semmiről!  💗